Aetas, 2002 (17. évfolyam)

2-3. szám - TANULMÁNYOK - Majtényi György: Emlékezés és személyiség – Az életút rekonstrukciójáról

, késői utódom, kutatni kezd régi papírosok között, valami érdeklődés támad benne az elő­dök iránt. Egyszer a legtöbb ember eljut oda, hogy kérdezze, faggassa a múltat. Talán nem is a múlt érdekli, csak saját maga. Milyen is vagyok én? - Honnan vagyok ilyen? kezdi kérdezni egy nap és folytatja a kérdezősködést. - Hasonlítok-e valakire? - Mások munkái mindig saját magunk megismerésében segítenek. A tükör lehet görbe, lehet homályos, de az igazságnak valamilyen darabkája feltétlenül ép marad. Évek óta visszatérő kép előttem. Látom magam a pesti utcán, mindig a Gyulai Pál ut­cában, nyolc évesen, soványan, örökké kíváncsian, felfigyelve a legkisebb változásra is, ami csak egy százlépésnyi hosszú utcában lehet, ugrálva, sétálva vagy szökdécselve. Rengeteg minden történik egy ilyen utcán reggeltől estig. Ezt majd később mondom el. Most csak az a fontos, hogy a gyermek és az utca hatnak egymásra. A kettő között kétségtelen, állandó kapcsolat van. Már csak egy olyan egyszerű tényt is, mint az időjárás apró változásai, a le­vegő kis rezdülései az utcáról felszálló por táncoló „szemcséivel" együtt, az időjárás for­máló hatása nem kisebb az aszfalton sem, mint falun. De míg a természet közeli földeken elsősorban a növényekre, az állatokra van hatással egy pár csepp eső, egy kévényi nap­sugár, az aszfalton az embereket éri, de elsősorban a gyerekeket, és ők ebben a tükörben látják a megszokott tárgyakat mindig más-más színben. A gyerek azonnal felfogja, észleli a kis változásokat, örül az újdonságnak és hajlamos arra, hogy a megszokott emberi arcokon is mindig új és új vonásokat fedezzen fel. Röviden: ez a gyerek tudja, hogy ez az utca az ő utcája, ő teremtette olyanná amilyen, nélküle más lenne, vagy talán nem is lenne. És ha tovább megy, befordul a Kőfaragó utcába, az is megváltozik, és mindig tovább egy-egy lé­péssel birtokba veheti az egész várost. Ennyi év távlatából is úgy érzem, hogy a gyereknek igaza van. Míg én megvagyok, létezik ő is, hozzátartozik a városhoz, nélküle más lenne a város, vagy nem is lenne. Meg vagyok róla győződve, hogy mikor meghalok, akkor sem hal meg. Lesz, lehet hogy másik utcán, de hasonlóképpen egy ugyanolyan gyerek, akinek a szemében ugyanúgy tükröződik a város, és ugyanúgy megváltoztat minden figyelő tekin­tetet. Nem, nem kell, hogy utódom vagy rokonom legyen, anélkül is ugyanolyan lesz, anél­kül is tartozékos része lesz a városnak. Ezzel már tulajdonképpen azt is megmondtam, hogy nem akarom magam objektív szemlélőnek feltüntetni. Mindig inkább kevés volt bennem a saját igazam hite, mint sok. Vagyis tudtam, hogy amiben hiszek vagy amit csinálok, az nekem fontos, de nem akartam elhitetni, hogy fontos mások számára is. Ennek hiányát pedig sokszor éreztem, néhányszor éppen a kétségek vittek majdnem zsákutcába. Csak majdnem, a végső zsákutcából mindig ott van a női menekvés, a praktikumok, a napi teendők egyforma, sürgető szükségessége. De erről majd később." „... a gyermek és az utca hatnak egymásra" - írja a visszaemlékező. Az utcát, ezt a tu­dati képet a gyermek teremtette meg a maga számára saját élményeiből, emlékképeiből. Formálta olyanná, amilyennek ma látja. Ez a kép csak ő benne él, de megszülethet másban is. Nem biztos azonban, hogy másra ugyanúgy hat, ahogyan ő rá, hiszen ez az emlékkép az ő gyermekkorának szimbolikus rajza. Egy olyan emlék, amely más számára éppen úgy le­het esetleges, mint amennyire és ahogyan jellemző. Az egyéni identitás megteremtésében fontos szerepük van az ún. mentális tereknek.17 Az elemzett műben az én értelmezésem szerint meghatározóak az otthonokkal kapcsolatos 17 A városi terek érzékeléséről, tudati hatásáról lásd Lynch, ICevin: The Image of City. Cambridge, 1960.; Stein, Howard F.: The Influence of Psychogeography Upon the Conduct of Interna­tional Relations: Clinical and Metapsychological Considerations. In: Maps form the Mind. Readings in Psychogeography. Szerkesztette: Stein, Howard F. - Niederland, William G. Nor­man-London, 1989. 181-186. Ploch, Beatrice: Die Symbolisierung der eigenen Welt. Das

Next