Aetas, 2016 (31. évfolyam)
2016 / 4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Takács Ádám: Újjászületés komplikációkkal. Az esemény kérdése a közelmúlt történeti és filozófiai diskurzusainak erőterében
Elmélet és módszer Takács Ádám ra: „A történelmi esemény fogalma radikális változáson ment keresztül a századunkban történt olyan események miatt, amelyek hatóköre, léptéke és mélysége elképzelhetetlen volt a korábbi történészek számára.” Ehhez szerinte feltétlenül társulnak azok az új kulturális folyamatok, melyek a „modern médiának az események reprezentációja feletti hatalmát” tanúsítják. Álláspontom szerint az elmúlt évtizedekben a történeti esemény kérdése kapcsán a történettudományban elsősorban nem elméleti igényű szemléletváltás, hanem társadalmi igényű profilváltás zajlott le, miközben ezzel párhuzamosan más területeken - mindenekelőtt a filozófiában - az esemény tematikájának valódi elméleti forradalma érzékelhető. Ezzel összefüggésben fontos látni azt is, hogy a történeti események társadalmi észlelésének és kulturális közvetítésének megváltozása pontosan egyike volt azoknak a fő szempontoknak, melyek az eseményhez való történészi „visszatérést” már az 1970-es évek elején meghatározták. Pierre Nora e tekintetben programadó cikke erőteljesen hangsúlyozta nem csupán azt, hogy az esemény elsősorban a jelenkor történésze számára tartogat kihívást, de azt is, hogy mindebben a modern tömegmédia hatásának meghatározó szerepe van. Ebben a szereposztásban az esemény mint a kortárs vagy „közvetlen” történelem (histoire immédiate) tárgya és mint kulturálisan közvetített jelenség az Annales iskola ekkori elméleti profiljának szerves részévé válhatott. Egyúttal azonban ez a fajta „visszatérés” az eseményt nem mint primér társadalmi kategóriát vagy tapasztalati adottságot, hanem elsősorban mint a kulturális reprezentáció produktumát kínálta fel a történészi érdeklődésnek. Ennyiben az is világos, hogy ez a megközelítés messze nem konkurálni kívánt az Annales iskola ekkori védjegyének számító, hosszú időtartamú és strukturális-szeriális modellek szerint artikulált történeti kutatásokkal, mint inkább ebbe a keretbe beilleszteni igyekezett egy a jelenkortörténet számára mérvadó aktuális történeti jelenséget. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül azon elméletileg valóban tisztázó történészi viták mellett, melyekben mégiscsak a történeti esemény fogalmáról volt szó az 1970-es évektől kezdve. E viták jelentős részét azonban az jellemzi, hogy egyrészt olyan kategóriák mentén artikulálódtak, melyek főként a gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet strukturális vagy szeriális megközelítéseinek szótárát örökölték, másrészt éppen emiatt e viták tétje és hozadéka már az eseményhez való deklarált „visszatérés” előtt sem lehetett ismeretlen az elméletileg hangolt történészek számára. Itt mindenekelőtt a történeti struktúra, illetve konjunktúra és a történeti esemény közötti viszonyra gondolhatunk.9 Ebben a keretben, mint azt Krysztof Pomian emblematikusan megfogalmazta, „a struktúrák és konjunktúrák tanulmányozását a végsőkig feszítve bukkanhatunk valami olyasmire, aminek szokás szerint az esemény nevet adjuk”.10 Az esemény újdonságát itt az adja, hogy egyfajta „diszkontinuitást” vezet be a hosszú időtartamot átfogó történeti modellek szintjén. Am 5 White, Hayden: A modern esemény. Ford. Scheibner Tamás. In: Kisantal Tamás (szerk.): Tudomány és művészet között. Budapest, 2003. 272. 6 White: A modern esemény, 272. 7 Nora: Le retour de l’Événement, 283-286. 8 Lásd ehhez például M. Vovelle és J. Lacoutume cikkeit a programadó La Nouvelle Histoire című kötetben, melyek egyaránt elemzik az eseményhez való „visszatérés” motívumát. Vovelle: L’histoire et la longue durée, La coutume: L’histoire immédiate. In: Jacques Le Goff (éd.): La Nouvelle Histoire. Paris, 2. édition. Éditions Complexe, 1988. 77-108., 229-254. 9 E kérdéshez lásd: Gyáni Gábor: Történelmi esemény és struktúra: kapcsolatuk ellentmondásossága. Történelmi Szemle, 53. évf. (2011) 2. sz. 145-161. 10 Pomian, Krysztof: L’Ordre du temps. Paris, 1984. 32.