A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-22 / 38. szám
zában egyedül ő testesíti meg az emberit, de jóságával mit sem ért el, kötöttkezű szolgáló, minden, lázadó szava eleve elítéltetett. Játékára elég ha azt mondjuk,hogy még sohase láttuk ilyen nagyszerűnek a magyar színpadnak ezt a legnagyobb jellemszínésznőjét. Az öt leány megszemélyesítője mind kitűnő, egyképpen felejthetetlen Sívó Mária vénleányos zordsága és együgyüsége, mint Berek Kati magafeledt elindulása, amely ellenállhatatlan asszonyi akarattá nő és a szabadulás egyetlen útját a halálban leli. Máthé Erzsi a mennyet és poklot keveri játékában, gyűlölete szenvedélyes, gonosz és játéka érezteti a boldogtalanul szerencsétlent is. Apor Noémi és Kohút Magda halványabban megrajzolt szerepüket mély érzéssel élik át. És megrendítő Gombaszögi Frida Bernarda őrült anyja, Maria Jozefa kissé betétszerűen ható, de a dráma légkörét kitűnően emelő szerepében. A játék két színpadképe — Upor Tibor munkája — a dráma reális világát jól érzékelteti és kitűnőek Nagyajtai Teréz jelmezei is. Nagy öröm és nagy élmény volt megismerkedni a Nemzeti Színház felejthetetlenül szép előadásában Lorca drámájával amelyet az évad folyamán a Hviezdoslav művészei is bemutatnak. TARTUFFE A vallással szédelgő Tartuffe alakja évszázadok óta arra szolgál, hogy leleplezzük vele a múlt társadalmának álszent fondorlatait, haladásellenességét és hazugságait. A képmutatást, az ostobaságot és aljasságot megvető Moliére a Tartuffe-ban — Duda Gyurija mellett a mi műkedvelőinktől is legtöbbet játszott komédiájában — nem az igazi, meggyőződéses vallásosságot gúnyolja ki, hanem tisztára az álszenteskedést. Ördögi gazember Tartuffe, akinek a korlátolt, ostoba Orgon és jóravaló családja csaknem áldozatul esik. Sokat derülünk, nevetünk a játékon, pedig a mondanivaló lényege nincs híján a tragikumnak. A budapesti Nemzeti Színház Tartuffe előadása a moliére-i mondanivalóból kihámozza nemcsak a mulattatót, hanem az elgondolhtatót is. Színpadjainkon ritkán láthatunk ilyen eszmeileg tiszta, színészi teljesítményekben gazdag és a versmondás szépségét, a beszéd technikáját illetően ilyen tökéletes előadást. Major Tamás ezúttal két oldalról is bemutatkozott: mint rendező és mint a címszerep alakítója. Előre bocsáthatjuk, hogy mind a kettőben kiváló, színészi teljesítményét mégis fölébe helyezzük rendezői munkájának. Ez utóbbi, bár ötletekben gazdag, nem hoz különösebb újat, nem keres új utat, beéri a moliére-i szóhagyományos interpretálásával, amely a Nemzeti Színházban évek, sőt évtizedek óta magas színvonalú. E hagyományos interpretálásban kitűnően érvényesül mind a színészek komédiázó kedve, mind versmondó készsége. Major mind a kettőben szinte utolérhetetlen, bővérűen komédiázik és eszményein peregeti a pompásan összecsengő sorokat. Major mellett talán Gobbi Hilda Pernelle-je érdemli meg a legnagyobb dicséretet. Amilyen emberi és mély volt a Lorca dráma szolgálójában, ugyanolyan felejthetetlenül és egyénien mulatságos a Moliére komédia ostobán hiszékeny öregasszonyában. Olthy Magda bővérű, természetes komédiázó kedvvel keltette életre Dorina életvidám figuráját és nem győztük eléggé csodálni Makai Margit hallatlanul finom versmondását. Ladányi Ferenc játékának szintén a kulturált beszédtechnika, a pompás versmondás volt a fő erőssége. Rajz Jánosban — aki itt nálunk táncos kémikusként kezdte el színészi pályáját — a jellemformáló erőt, Kállay Ferencben és Kálmán Györgyben a túlzásoktól tartózkodó temperamentumot, Törőcsik Mariannban az ifjú bájt, végül Tassi Andrásban is az ízes moliére-i figura életrekeltőjét élveztük. Indulatokban, érzelmekben, harsány jókedvben igen gazdag előadás volt a Tartuffe és ez nem utolsó sorban Jankovich Ferencnek köszönhető, aki fordításában remekül eltalálta Moliére természetes, ízes nyelvét. Pompásan csengő rímei fűszerezték az előadást és telhetővé tették, hogy a vendégek előadásában a beszédművészetnek azt a magas iskoláját élvezhettük, mint két esztendővel ezelőtt, a franciákét, a Theatre Populaire National vendégjátéka idején. A budapesti Nemzeti Színház öt előadása — Moliére komédiáját és Lorca drámáját kétszer játszották — az országaink közt örvendetesen elmélyülő barátságnak igen hatásos és magasra értékelhető tanúságtétele volt. Örvendetes tény, hogy a mi Nemzeti Színházunk a tavasz folyamán visszaadja a baráti látogatást, és így a magyar közönségnek Budapesten alkalma lesz operaházunk tavalyi nagysikerű vendégjátéka után a szlovák színművészet igaz, nagy értékeivel megismerkedni. Kívánatos volna, ha a kulturális csere tovább folytatódna és évrőlévre alkalmunk nyílna így közös utunknak és közös célkitűzéseinknek erre a színpadjainkról elhangzó tanúságtételére. Egri Viktor Moliére: Tartuffe (Major Tamás) Moliére: Dorina (Olly Magda) és Tartuffe (Major Tamás) Moliére: Marianna, Orgon lánya (Törőcsik Mariann) Orgon (Rajz János) és Dorina (Cathy Magda)