A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-31 / 31. szám
Egy történelemelőtti katasztrófa megmentette az emberösök maradványait Jáva szigetén félmillió évvel ezelőtt csak valamivel lehetett hűvösebb az éghajlat, mint manapság. A számtalan , jórészt még ma is működő vulkán körül s a folyók völgyében sűrű erdők és dzsungelek burjánzottak. A füves steppén antilopok és zarándok legelésztek, őselefántok, rozsomákok, ősmajmok és ősvízilovak éltek, továbbá különféle ragadozók: kardfogú tigris (Machairodus), párduc és mások. Ezekkel együtt élt a jávai őserdőben a mai ember egyik őse, a fejlettségi foka szerint az afrikai embermajom és a neandervölgyi ősember közé eső Pithecantropus, vagyis majomember. őslénybúvárok megpróbálkoztak a Pithecantropus rekonstrukciójával. Képünk is ilyen rekonstrukció szerint készült, melynek, alapján elképzelhetjük, hogyan élhetett ez a még meglehetősen majomszerű ős. A jávai majomemberről alkotott elképzelésnek legnagyobb hibája kétségtelenül az, hogy az első leletekből nem ismerjük elülső végtagjait: a kar és kéz vázrészeit. Bármennyire emberi legyen is a combcsontja, csak a felső- és alsókar, de különösen a kézcsontváz alapján lehetne végleg eldönteni: kétkezű, szerszámot készítő ember, vagy négylábú, szerszámot tudatosan még nem készítő emberszabású majom élt-e Jáva napsugaras tájain a harmadkor alkonyán és a negyedkor hajnalán. Merészebb tüdősök mindazonáltal állítják, hogy a jávai majomember már tudott bánni a husánggal, amelyet a fákról tört le, s különféle megfelelő kődarabokkal. Nehezebben tudott azonban védekezni a természeti katasztrófákkal szemben, amelyek még ma is oly gyakoriak ezen a vidéken. Egy ilyen katasztrófa alkalmával, mely néhány százezer esztendővel ezelőtt érte Jávát, egypár Pithecantropus is elpusztult. Jáva bennszülöttei jól ismerik az ilyen istenítéleteket. A maguk nyelvén „lahár"-nak nevezik azt a rohanó iszapfolyamot, amely úgy jön létre, hogy a krátereken hatalmas vízmedencék ürülnek ki, s tartalmuk hamuval és habkővel vegyesen nyúlós péppé válik. Tűzhányó kitörésekor aztán ez az iszap, forró vízzel s hamuval együtt elborítja a vidéket. „Ilyen nagystílusú borzalmas fahér zuhogott le — írja Bölsche ismert német természetfilozófus — egy szép napon a diluviális időszak fordulóján a Wilis-vulkánból (amely ma rommá hullottan pihen) egészen a trinilf tájakig, s csak egy új hegyoldalon torpant meg. Ma is ott hever még régi iszaptömege, amely időközben kőzetté szilárdult és összetapadt tufává lett. Az iszapréteg jó ideig kellemetlen mocsár maradt, amelyet a vidék természetes vizei még tápláltak és hígítottak is . . . A tufarétegekbe mély ágyat ásott magának a kígyózó Solofolyó, amely sok kanyarulatának egyikével határolja a mai Trinilt." Itt, a folyóparton talált rá Dubois fiatal holland tudós 1891 tavaszán az első Pithecantropusmaradványokra. A különleges feltételeknek, amelyek közt Jáván a majomember-leleteket feltárták (ma már csaknem tíz leletről van tudomásunk), tudható ba, hogy a lelőhelyeken közvetlenül semmiféle szerszámot sem sikerült feltárni. A Pithecantropus testalkatának fizikai felépítése azonban megengedi azt a feltevést, hogy a majomember fa- és kőszerszámokat nemcsak használni, de előállítani is tudott. Közvetett bizonyítékai ennek azok a primitíven megmunkált kőszerszámok, amelyeket a sziget egyéb helyén találtak állati maradványokkal együtt. Ugyanilyen állati maradványokra bukkantak a Pithecantropus-csontok trinili lelőhelyein is. Ami a Pithecantropus külső habitusát illeti: a combcsont hossza 455 mm, tehát megfelel egy 170 centiméteres magas egyén átlagos combcsontjának, közepe táján 90 mm kerületű, amiből arra következtetnek, hogy a jávai őslény 175 cm magas lehetett. Dubois a Pihecantropus koponyaüregét eleinte 855, később körülbelül 900 köbcentiméterre becsülte, ami azért fontos, mert a ma élő emberszabású majmoké csak ritkán haladja meg a 600 köbcentimétert, a legalacsonyabb rendű emberfajtáké (weddáké, egyes ausztráliai népeké) pedig 930 köbcentiméterre is lecsökken, míg az európai ember koponyájának átlagos űrtartalma 1480—1550 köbcentiméter között ingadozik. Dubois a trinili koponyatető üregének öntvénye alapján azt is bebizonyította, hogy az emberi agyvelő erősen fejlett alsó frishpadik homloktekervénye, a beszéd központja a Pithecantropuson sokkal fejlettebb, mint az emberszabású majmok legfejlettebbikén is, de még csak félakkora, mint az emberi agyvelő Brocaféle tekervényének felülete. A jávai majomember tehát a beszéd bölcsőkorát élte, már gagyogni kezdett. Heidelbergtől 10 km-nyire délkeletre, a mineri homokbányákból került napvilágra 1907 októberében 24 m és 20 cm mélységből az eddig ismert legprimitívebb ősemberi állkapocs, cso- Zdenek Burlan rajzai dálatosan ép megtartású fogazattal. A leletet a heidelbergi egyetem geológiai múzeuma őrzi. Az ősemberkutatók egyértelműleg a legősibb embermaradványt látják a heidelbergi állkapocsban, amelyet az utolsóelőtti közti jégkorszakba helyeznek. A heidelbergi ősember a preglaciális (jégkorszak előtti) kor emberőse, aki még látta a harmadkor paradicsomának kilobbanását és nem ismerte a közelgő jégkorszak dermesztő borzalmait. A számos megpörkölődött Állatcsont-lelet arra vall, hogy ez az emberős már ismerte a tüzet, és fel tudta használni, habár igen valószínű, hogy csak véletlenül — villám okozta erdő- és steppetüzek alkalmával — jutott hozzá. Jávorszarvas, etruszk ősorrszarvú és őselefánt, antilop és medve volt a heidelbergi ősember vadászzsákmánya, amelyet ez a primitív kultúrfokon álló, de nyilván sok mai vadásznép szellemi nívóját már elérő emberfaj csak vermekben ejthetett rabul, ahol az állatok védtelenül voltak kitéve kortársuk, a heidelbergi ősember kószerszámainak. Pótolhatatlan vesztesége az ősembertudománynak, hogy Mauer klasszikus lelőhelyéről egyetlen ősember kőszerszám sem került elő. Mennyivel tisztább képet nyerhetnénk e legrégibb emberes kulturális színvonaláról, ha a kezdetleges kőszerszámok egynéhánya is előkerült volna az egyébként leletekben oly gazdag maueri homokból. Míg a Pithecantropus erectus átmenet az emberszabású majmok (csimpánz) és az ember között, addig a Homo Heidelbergensis már igazi ember, aki örökre elhagyja az emlősök világát és megkezdi saját, külön életútját. (Folytatjuk) Aláva, majomember (Pithecantropus erectus) A .'..'Idelberg ősember vizet iszik A jávai majomember (Pithecantropus erectus)