A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-26 / 30. szám
M ár nem falu, de még nem város • Értelmiség és kultúrforradalom • 75 éves tűzoltószervezet a szellemi élet frontján • Pedagógusok, de nem középiskolás fokon • Anyagi jólét — szellemi jólét • Népi kultúra, vagy valami más? Bős a Csallóköi egyik legnagyobb községe, s már maga ez a tény magadja életmódjának a jellegét. Ilyen jelentős emberközösség (körülbelül 5000 lakos) összetétele nem lehet egységet; társadalmunk minden osztályának és rétegének megtalálhatók benne a képviselői. Valóban így van! Bős lakói szövetkezeti parasztok, helyben és a környék városaiban (Bratislava, Dunaszerdahely) dolgozó építőipari és gyári munkások, kisiparosok, a közszolgáltatási üzemek, a kikötő és az üzlethálózat dolgozói, a végül elég nagy számban értelmiségiek. Ha a község életét vizsgáljuk, lényegében társadalmuk keresztmetszetét vizsgáljuk. Van a községnek egy tagadhatatlan érdekessége, amely fokozott ügyeimet érdemel; nem falu már (régi értelemben), de még nem is városi Valami a kettő között, talán a jövő szocialista falu városainak az előfutára. Mi adja város jellegét? Van étterme, textil- és cipőüzlete, tejcsarnoka, péksége, könyvkereskedése, jó betonútjai és részben járdája. Lakói a helyi ipari áruházban vásárolhatnak rádiót, magnetofont, televíziókészüléket és mosógépet. Sőt helyi üzeme, élesztőgyára is van. De mindenekelőtt van mintegy 200 értelmiségije, akiknek modern gondolkozásmódot, színvonalasabb életformát és szellemi pezsgést kellene vinniük a falu életébe. De visznek-e? S ha igen, milyen formában és mértékben? Tavasszal értelmiségi konferenciát rendeztek Bősön. Persze nem volt az valódi, nagyméretű konferencia, csak amolyan munkaértekezlet, de a helyi értelmiség sorából mintegy 140-en megjelentek rajta. Az ötlet a dunaszerdahelyi járási pártbizottságon, Paksi elvtársnál született, a megvalósítás érdeme nagy részben Zsakovics József bősi HNB titkáré. Az összejövetel célja: tisztázni a község értelmiségi dolgozóinak szellemi és kulturális problémáit, és minél széleskörűbben bekapcsolni őket a falu kulturális életébe. Az elképzelés a következő volt: szétosztják az értelmiségieket az egyes tömegszervezetek között, hogy szervezőkészségükkel és nagyobb távlatokba látó (?) életszemléletükkel felfrissítsék az egyes szervek munkáját. Lényegében vegyenek tevékenyen részt a szocialista kultúrfárradalom szervezésében és irányításában! Az elgondolás helyes volt: véletlenszerű és ösztönös kulturális élet helyett szakszerűen irányított szellemi mozgalmat hozni létre a faluban. Az eredmény? Valami, de közelről sem kielégítő. Két „Ki mit tud“-est — a tömegszervezetek közösen szervezték és minden szervezet két versenyzőt indított rajta, tehát lényegében egymással versenyeztek. Az esteknek sikerük volt, minden alkalommal megtelt a 450 férőhelyes kultúrotthon. Egy dolog azonban bebizonyosodott: az emberek kultúrigénye és érdeklődési köre átmeneti korba jutott, néha úgy tűnik, válságban van. Mintha nem érdekelné őket semmi. De ha sikerül felkelteni az érdeklődésüket, hálásan fogadják a szellemi táplálékot. Mindenesetre a kultúrát a jó szórakozáson keresztül akarják imájukévá tenni. Egy fiatal tanító kétéves falusi tartózkodása után (különben falusi származású), városbajutási kísérletei közben azt mondta (meglehetősen pesszimista hangnemben), hogyha valaki a falu kulturális életét akarja vizsgálni, kezdje a dolgokat a tömegszervezetek felől. Mit tudnak adni az embereknek? S különösen, mit adnak az ifjúságnak? Bősen hét tömegszervezet létezik: A CSÍSZ, Csemadok, Tűzoltó Szövetség, a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége, Vöröskereszt, Sportszervezet és a Nőszövetség, Miklós Ferenc, a 9. éves alapfokú iskola igazgatóhelyettese, de mások egybehangzó véleménye szerint is a falu társadalmi életében a Tűzoltó Szövetség teszi a legtöbbet. De ennek külön története van ... ! A bősi Tűzoltó Szövetség ez év tavaszán ünnepelte tanállása 78. évfordulóját. Háromnegyed évszázad tekintélyes idő. Ezalatt lehet, hogy néha gyengébben dolgozott, néha talán egész létezése névleges, formális volt, de élt. A faluban hagyományos tekintélye kétségtelen. S mégis, négy éve már úgy látszott, fokozatosan elveszti súlyát, életerejét. Az érdeklődés minimálisra csökken iránta. Nem volt, aki törődjön vele. Alapos elemzés deríthetné ki csupán, hogyan jutnak ilyen válságos helyzetbe nagymúltú szokások és szervezetek? Bizonyára összefügg ez a falu alakulásával, az emberi mentalitás, érdekek és életérzés változásával, a faluközösségek fokozatos felbomlásával és a fiatalság erkölcsi világának és életlehetőségeinek erjedésével. Tény, hogy a nagymúltú bősi Tűzoltó Szövetség az utóbbi időben csak vegetált. Ekkor ajánlották fel a parancsnokságát Idősebb Both Jánosnak. A vendéglőben folyt a beszélgetés, sörözés közben. Úgy, ahogy falun közös problémákat megbeszélnek az emberek. — Vállalja el, János bácsi — mondták az elöljárók Both Jánosnak —, szedje rendbe a tűzoltókat, mert egyszer majd úgy járunk, hogy tűz üt ki és leég a falui Idősebb Both János tag azt mondta a boltosnak, a hentesnek és a kéményseprőnek — hangadók a faluban, mert foglalkozásuknál fogva meglehetősen tájékozottak —, hogy elfogadja a tűzoltó parancsnokságot, ha ők meg belépnek a Szövetségbe, legalábbis támogató tagoknak. Gyakorlatoznotok nem kell, mondta akkor, csak legyetek ott és támogassatok! Még húsz liter bort is fizetek, ha beléptek! Megkötötték az egyezsége, a bort is elfogyasztották baráti egyetértésben — több is lett belőle, mint húsz liter — és a Tűzoltó Szervezet újjászületett. Ma 132 tagja van, ebből 70 aktív, s ebből 80 fiatal. Fiúk, lányok vegyesen, sőt még gyerek rajok is vannak. A tűzoltók vezető szerepet játszanak a falu társadalmi életében és rendszeres szervezeti életet élnek. Életrevaló, egészséges közösséget alkotnak. S még ma is hetente vannak új jelentkezők, akik tűzoltók akarnak lenni, mert oda érdemes beiratkozni, ott látszatja van a munkának. Mi az oka a sikerüknek? Több oka van. Mindenekelőtt tagadhatatlanul az, hogy a Tűzoltó Szervezet a régi falu hagyományos kultúrformáját és lokálpatrióta közösségi szellemét képviseli tovább. S kiderül, hogy ebben a régi, „családias" légkörben jól érzik magukat a fiatalok, és ártalmát találják annak, hogy tűzoltók legyenek. A 78. éves múlt hagyományokat jelent, s ezek a hagyományok, lám, új köntösben, merőben más társadalmi viszonyok között is tovább élhetnek. A másik oka a vezetőség, illetve a parancsnok személye. Amikor Both Jánossal beszélgettem, állandóan az járt az eszemben, hogy a természetes „paraszt-intelligencia", a józanmegfontoltság és gyakorlati ész megtestesítőjével beszélek. Könnyű elképzelni, hogy Both Jánosnak tekintélye van a faluban, idősebbek és fiatalok előtt egyaránt, embersége adja a tekintélyét. Nem messze lakik a tűzoltószertártól és a tánccsoport minden próbáján ott van, mindig van ideje a fiatalok számára. György Mihály tanító, a tűzoltók „szegedi instruktora" mondta erről, hogy a fiatalokat két dologgal lehet meggyőzni: személyes példával és azzal, ha bebizonyítjuk nekik, hogy őszintén törődünk velük. Idősebb Both János jó példa emberségre la meg kötelességtudásra is. A harmadik ok gyakorlati jellegű: a szertárnál van két helyiség, egy kisebb és egy nagyobb. A kisebben tanyáz a szolgálatot tevő tüzérség, a nagyobb amolyan klubhelyiség féle gramofonná rádióval. S ha a fiatalság össze akar jönni egy lila táncra, zenére, a kulcsot bármikor megkaphatják. (Egyes emevelődési házak és kultúrotthonok hónapszámra nincsenek nyitva, mert a fiatalság, az MNV elnökök és titkárok szerint „besározná" a padlót!) Fedett tekepályája is van a tűzoltóknak, s ez is szórakozó központtá teszi szertárukat. Olyan faln fiataljai a megmondhatói egy ilyen „tűzoltó klub" varázsának, akiknek a kocsmán kívül nincs hol összejönniük. ■ Ami az értelmiségi konferenciát illeti, sok kérdést vetett fel, sok problémát tett nyilvánvalóvá, de nem maradt olyan látszata a falu életében, amilyet várni lehetett. S az összes kérdések ezzel kapcsolatban merülnek feli miért? Mi az oka az értelmiség lépten-nyomon tapasztalható kultúr-passzivításának? Sokan közülük Dunaszerdahelyre vagy Bratislavába járnak hivatalba, üzemekbe. Naponta vagy hetente járnak haza. Miklós igazgatóhelyettes szerint valamilyen közömbösséget „importálnak" a munkahelyükről a faluba, közömbösséget minden népi kulturális megmozdulás Iránt. Tagadhatatlan tény, hogy az értelmiségi ember bizonyos értelemben szinte törvényszerűen individualistává válik. Talán az életmódja és az ebből kialakuló pszichikuma hozza magával. Gyakorlati jellegű egyéni céljai lesznek — szellemiek és anyagiak —, ügyeit öntudatosan intézi, és szabadon akar rendelkezni önmagával. Közösségi életre „kevésbé alkalmas". S bár ezek a vonások elsősorban a városi értelmiségire — egy kicsit polgárra — vonatkoznak, a városi életformára jellemzők. — egyes bárházalkók évtizedekig megvannak anélkül, hogy közelebbről ismernék egymást — úgy látszik, a falun lakó értelmiségi, anyagi és lelki okokból, szükségszerűen és öntudatlanul magáévá teszi ezeket a vonásokat. Kultúrára, szellemi élvezetekre azonban minden embernek szüksége van, s Intellektusa és magasabb igényei folytán még inkább az értelmiséginek. Igen ám, de ma a kultúrát rádión, televízión színházon keresztül készen kapja az embert S valahogy a falunak sincs szüksége rá, hogy „kultúrát és szórakozást teremtsen" magának, mint azelőtt, mivel azt házhoz szállítvamegkaphatja, méghozzá színvonalasabban,mint ahogy azt helyi viszonylatokban „elő tudná állítani". Úgy tűnik, a hagyományos és ma is legjobban propagált színjátszó és népi táncos mozgalom a múlt életformára ás hagyományos lelki motivációkra épül s a falusi értelmiség sokszor nem tud vele mit kezdeni. Milyen irányban kellene a falu kulturális lehetőségeit és kultúrateremtő mozgalmait tágítani, hogy már ezek az új igények is helyet kapjanak benne? Mondjuk a minél színvonalasabb „Ki mit tud?“ estek felé, az Irodalmi színpadok, irodalmi körök felő. (Érdekes, hogy Bősön a Ki mit tud estek első és második helyezettje két fiatal ipartanuló, Nagy Sándor és Csörgő Béla lett). Bősön a tanítók veszik ki részüket legaktívabban a kultúrálta élet szervezéséből. György Mihály mellett még három tanító tevékenykedik a helyi Tűzoltó Szervezetben, Miklós Ferenc a CSISZ szervezetet vezeti, majd minden tömegszervezetbe jut belőlük. Maguk mondták, hogy az iskola mellett kötelességüknek érzik egy kicsit a felnőttek között is pedagógusoknak lenni. A szellemi kultúra felépítmény, s mint ilyen, másodrendű életszükséglete az embernek. Önként vállalt tevékenység, önzetlenséget és bizonyos magasabb rendű lelki színvonalat igényel. S itt vetődik fel a kérdés — nagy általánosságban és nem csupán a bősi helyi viszonyokra vonatkoztatva: — ha valakit tökéletesen kielégítenek az emberi kultúra anyagi vonatkozásai és velejárói (életszínvonal-emelkedés, kényelem, anyagi jólét), mit kezdhet a magasabb szellemi szintre törő társadalom ilyen emberrel?! DUBA GYULA A helyi Tűzoltó Szervezet egyik gyerekraja .