A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-26 / 30. szám

M­ ár nem falu, de még nem város • Értelmiség és kultúrforradalom • 75 éves tűzoltószervezet a szellemi élet frontján • Pedagógusok, de nem középiskolás fokon • Anyagi jólét — szellemi jólét •­ Népi kultúra, vagy valami más? Bős a Csallóköi egyik legnagyobb községe, s már maga ez a tény magadja életmódjának a jellegét. Ilyen jelentős emberközösség (kö­rülbelül 5000 lakos) összetétele nem lehet egy­séget; társadalmunk minden osztályának és rétegének megtalálhatók benne a képviselői. Valóban így van! Bős lakói szövetkezeti parasztok, helyben és a környék váro­saiban (Bratislava, Dunaszerdahely) dolgo­zó építőipari és gyári munkások, kisiparosok, a közszolgáltatási üzemek, a kikötő és az üz­lethálózat dolgozói, a végül elég nagy számban értelmiségiek. Ha a község életét vizsgáljuk, lényegében társadalmuk keresztmetszetét vizs­gáljuk. Van a községnek egy tagadhatatlan ér­dekessége, amely fokozott ügyeimet érdemel; ne­m falu már (régi értelemben), de még nem is városi Valami a kettő között, talán a jövő szocialista falu­ városainak az előfutára. Mi ad­ja város jellegét? Van étterme, textil- és cipő­­üzlete, tejcsarnoka, péksége, könyvkereskedé­se, jó betonútjai és részben járdája. Lakói a helyi ipari áruházban vásárolhatnak rádiót, magnetofont, televíziókészüléket és mosógépet. Sőt helyi üzeme, élesztőgyára is van. De min­denekelőtt van mintegy 200 értelmiségije, akik­nek modern gondolkozásmódot, színvonalasabb életformát és szellemi pezsgést kellene vin­niük a falu életébe. De visznek-e? S ha igen, milyen formában és mértékben? Tavasszal értelmiségi konferenciát rendeztek Bősön. Persze nem volt az valódi, nagyméretű konferencia, csak amolyan munkaértekezlet, de a helyi értelmiség sorából mintegy 140-en megjelentek rajta. Az ötlet a dunaszerdahelyi járási pártbizottságon, Paksi elvtársnál szüle­tett, a megvalósítás érdeme nagy részben Zsa­­kovics József bősi HNB titkáré. Az összejövetel célja: tisztázni a község értelmiségi dolgozói­nak szellemi és kulturális problémáit, és minél széleskörűbben bekapcsolni őket a falu kul­turális életébe. Az elképzelés a következő volt: szétosztják az értelmiségieket az egyes tömegszervezetek kö­zött, hogy szervező­készségükkel és nagyobb távlatokba látó (?) életszemléletükkel felfris­sítsék az egyes szervek munkáját. Lényegében­­ vegyenek tevékenyen részt a szocialista kul­­túrfárradalom szervezésében és irányításában! Az elgondolás helyes volt: véletlenszerű és ösztönös kulturális élet helyett szakszerűen irányított szellemi mozgalmat hozni létre a faluban. Az eredmény? Valami, de közelről sem kielégítő. Két „Ki mit tud“-est — a tömegszer­­vezetek közösen szervezték és minden szerve­zet két versenyzőt indított rajta, tehát lényegé­ben egymással versenyeztek. Az esteknek sike­rük volt, minden alkalommal megtelt a 450 fé­rőhelyes kultúrotthon. Egy dolog azonban be­bizonyosodott: az emberek kultúrigénye és ér­deklődési köre átmeneti korba jutott, néha úgy tűnik, válságban van. Mintha nem érdekelné őket semmi. De ha sikerül felkelteni az érdek­lődésüket, hálásan fogadják a szellemi táplá­lékot. Mindenesetre a kultúrát a jó szórakozá­son keresztül akarják imájukévá tenni. Egy fiatal tanító kétéves falusi tartózkodása után (különben falusi származású), városba­­jutási kísérletei közben azt mondta (meglehető­sen pesszimista hangnemben), hogyha valaki a falu kulturális életét akarja vizsgálni, kezdje a dolgokat a tömegszervezetek felől. Mit tudnak adni az embereknek? S különösen, mit adnak az ifjúságnak? Bősen hét tömegszervezet léte­zik: A CSÍSZ, Csemadok, Tűzoltó Szövetség, a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége, Vörös­­kereszt, Sportszervezet és a Nőszövetség, Miklós Ferenc, a 9. éves alapfokú iskola igazgatóhe­­lyettese, de mások egybehangzó véleménye sze­rint is a falu társadalmi életében a Tűzoltó Szövetség teszi a legtöbbet. De ennek külön tör­ténete van ... ! A bősi Tűzoltó Szövetség ez év tavaszán ün­nepelte tanállása 78. évfordulóját. Háromnegyed évszázad tekintélyes idő. Ezalatt lehet, hogy néha gyengébben dolgozott, néha talán egész létezése névleges, formális volt, de élt. A falu­ban hagyományos tekintélye kétségtelen. S mé­gis, négy éve már úgy látszott, fokozatosan el­veszti súlyát, életerejét. Az érdeklődés mini­málisra csökken iránta. Nem volt, aki törőd­jön vele. Alapos elemzés deríthetné ki csu­pán, hogyan jutnak ilyen válságos helyzetbe nagymúltú szokások és szervezetek? Bizonyá­ra összefügg ez a falu alakulásával, az emberi mentalitás, érdekek és életérzés változásával, a faluközösségek fokozatos felbomlásával és a fiatalság erkölcsi világának és életlehetőségei­nek erjedésével. Tény, hogy a nagymúltú bősi Tűzoltó Szövetség az utóbbi időben csak vege­tált. Ekkor ajánlották fel a parancsnokságát Idősebb Both Jánosnak. A vendéglőben folyt a beszélgetés, sörözés közben. Úgy, ahogy falun közös problémákat megbeszélnek az emberek. — Vállalja el, János bácsi — mondták az elöljárók Both Jánosnak —, szedje rendbe a tűzoltókat, mert egyszer majd úgy járunk, hogy tűz üt ki és leég a falui Idősebb Both János ta­g azt mondta a bol­tosnak, a hentesnek és a kéményseprőnek — hangadók a faluban, mert foglalkozásuknál fog­va meglehetősen tájékozottak —, hogy elfogad­ja a tűzoltó parancsnokságot, ha ők meg belép­nek a Szövetségbe, legalábbis támogató tagok­nak. Gyakorlatoznotok nem kell, mondta akkor, csak legyetek ott és támogassatok! Még húsz liter bort is fizetek, ha beléptek! Megkötötték az egyezsége, a bort is elfogyasztották baráti egyetértésben — több is lett belőle, mint húsz liter — és a Tűzoltó Szervezet újjászületett. Ma 132 tagja van, ebből 70 aktív, s ebből 80 fiatal. Fiúk, lányok vegyesen, sőt még gyerek rajok is vannak. A tűzoltók vezető szerepet játszanak a falu társadalmi életében és rendszeres szer­vezeti életet élnek. Életrevaló, egészséges kö­zösséget alkotnak. S még ma is hetente vannak új jelentkezők, akik tűzoltók akarnak lenni, mert oda érdemes beiratkozni, ott látszatja van a munkának. Mi az oka a sikerüknek? Több oka van. Min­denekelőtt tagadhatatlanul az, hogy a Tűzoltó Szervezet a régi falu hagyományos kultúrfor­má­­ját és lokálpatrióta közösségi szellemét képvi­seli tovább. S kiderül, hogy ebben a régi, „csa­ládias" légkörben jól érzik magukat a fiatalok, és ártalmát találják annak, hogy tűzoltók legye­nek. A 78. éves múlt hagyományokat jelent, s ezek a hagyományok, lám, új köntösben, me­rőben más társadalmi viszonyok között is to­vább élhetnek. A másik oka a vezetőség, illetve a parancsnok személye. Amikor Both Jánossal beszélgettem, állandóan az járt az eszemben, hogy a természetes „paraszt-intelligencia", a józan­­megfontoltság és gyakorlati ész megtes­tesítőjével beszélek. Könnyű elképzelni, hogy Both Jánosnak tekintélye van a faluban, időseb­bek és fiatalok előtt egyaránt, embersége adja a tekintélyét. Nem messze lakik a tűzoltószer­tártól és a tánccsoport minden próbáján ott van, mindig van ideje a fiatalok számára. György Mihály tanító, a tűzoltók „szegedi instruktora" mondta erről, hogy a fiatalokat két dologgal lehet meggyőzni: személyes pél­dával és azzal, ha bebizonyítjuk nekik, hogy őszintén törődünk velük. Idősebb Both János jó példa emberségre la meg kötelességtudásra is. A harmadik ok gyakorlati jellegű: a szertár­nál van két helyiség, egy kisebb és egy nagyobb. A kisebben tanyáz a szolgálatot tevő tüzérség, a nagyobb amolyan klubhelyiség féle gramofo­nná rádióval. S ha a fiatalság össze akar jön­ni egy lila táncra, zenére, a kulcsot bármikor megkaphatják. (Egyes eme­velődési házak és kul­­túrotthonok hónapszámra nincsenek nyitva, mert a fiatalság, az MNV elnökök és titkárok szerint „besározná" a padlót!) Fedett tekepá­lyája is van a tűzoltóknak, s ez is szórakozó központtá teszi szertárukat. Olyan faln fiataljai a megmondhatói egy ilyen „tűzoltó klub" vará­zsának, akiknek a kocsmán kívül nincs hol ös­­­szejönniük. ■ Ami az értelmiségi konferenciát illeti, sok kérdést vetett fel, sok problémát tett nyilván­valóvá, de nem maradt olyan látszata a falu életében, amilyet várni lehetett. S az összes kérdések ezzel kapcsolatban merülnek feli miért? Mi az oka az értelmiség lépten-nyomon tapasztalható kultúr-passzivításának? Sokan közülük Dunaszerdahelyre vagy Bra­­tislavába járnak hivatalba, üzemekbe. Naponta vagy hetente járnak haza. Miklós igazgatóhe­lyettes szerint valamilyen közömbösséget „im­portálnak" a munkahelyükről a faluba, közöm­bösséget minden népi kulturális megmozdulás Iránt­. Tagadhatatlan tény, hogy az értelmisé­gi ember bizonyos értelemben szinte törvény­szerűen individualistává válik. Talán az élet­módja és az ebből kialakuló pszichikuma hozza magával. Gyakorlati jellegű egyéni céljai lesz­nek — szellemiek és anyagiak —, ügyeit öntu­datosan intézi, és szabadon akar rendelkezni önmagával. Közösségi életre „kevésbé alkal­mas". S bár ezek a vonások elsősorban a városi értelmiségire — egy kicsit polgárra — vonat­koznak, a városi életformára jellemzők. — egyes bárházalkók évtizedekig megvannak anélkül, hogy közelebbről ismernék egymást — úgy lát­szik, a falun lakó értelmiségi, anyagi és lelki okokból, szükségszerűen és öntudatlanul ma­gáévá teszi ezeket a vonásokat. Kultúrára, szellemi élvezetekre azonban min­den embernek szüksége van, s Intellektusa és magasabb igényei folytán még inkább az értelmi­séginek. Igen ám, de ma a kultúrát rádión, te­levízión színházon keresztül készen kapja az embert S valahogy a falunak sincs szüksége rá, hogy „kultúrát és szórakozást teremtsen" ma­gának, mint azelőtt, mivel azt házhoz szállít­va­­megkaphatja, még­hozzá színvonalasabban,­­mint ahogy azt helyi viszonylatokban „elő tud­ná állítani". Úgy tűnik, a hagyományos és ma is legjobban propagált színjátszó és népi táncos mozgalom a múlt életformára ás hagyományos lelki motivációkra épül s a falusi értelmiség sokszor nem tud vele mit kezdeni. Milyen irány­ban kellene a falu kulturális lehetőségeit és kultúra­teremtő mozgalmait tágítani, hogy már ezek az új igények is helyet kapjanak ben­ne? Mondjuk a minél színvonalasabb „Ki mit tud?“ estek felé, az Irodalmi színpadok, irodal­mi körök felő. (Érdekes, hogy Bősön a Ki mit tud estek első és második helyezettje két fia­tal ipar­­tanuló, Nagy Sándor és Csörgő Béla lett). Bősön a tanítók veszik ki részüket legaktí­vabban a kultúrálta élet szervezéséből. György Mihály mellett még három tanító tevékenykedik a helyi Tűzoltó Szervezetben, Miklós Ferenc a CSISZ szervezetet vezeti, majd minden tömeg­­szervezetbe jut belőlük. Maguk mondták, hogy az iskola mellett kötelességüknek érzik egy ki­csit a felnőttek között is pedagógusoknak len­ni. A szellemi kultúra felépítmény, s mint ilyen, másodrendű életszükséglete az e­mbernek. Ön­ként vállalt tevékenység, önzetlenséget és bi­zonyos magasabb rendű lelki színvonalat igé­nyel. S itt vetődik fel a kérdés — nagy általá­­nosságban és nem csupán a bősi helyi viszo­nyokra vonatkoztatva: — ha valakit tökélete­sen kielégítenek az emberi kultúra anyagi vo­natkozásai és velejárói (életszínvonal-emelke­­dés, kényelem, anyagi jólét), mit kezdhet a ma­gasabb szellemi szintre törő társadalom ilyen emberrel?! DUBA GYULA A helyi Tűzoltó Szervezet egyik gyerekraja .

Next