A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-23 / 25. szám
LITVÁNIA - IPARI HATALOM Mindössze 31 éve, hogy a litván gazdaság a Szovjetunió népgazdaságának szerves része lett. A köztársaság gazdasági fejlődését most a helyi természeti-gazdasági erőforrások ésszerű felhasználásán alapuló egységes terv határozza meg. A litván népgazdaság történelmileg rövid idő alatt átvészelte a német fasiszta megszállás okozta megrázkódtatásokat és rombolást, majd különösen az utóbbi évtizedben rohamos fellendülésnek indult. Az egykori elmaradott agrárország fejlett iparral, gépesített mezőgazdasággal és élenjáró tudománnyal rendelkező köztársaság lett. Litvániának nincs sok értékes ásványkincse. A kőszenet, olajat és olajtermékeket, a gázt és fémet, valamint a gépeket és berendezéseket a testvéri szovjetköztársaságoktól kapjuk. Litvánia a maga részéről ipari termékeit és mezőgazdasági terményeit szállítja nekik. A legerősebb gazdasági kapcsolatokat az Orosz Föderációval, Ukrajnával és szomszédainkkal, Lettországgal és Észtországgal ápoljuk. A gazdasági elmaradottság megszüntetésében döntő szerepet játszott az iparosítás. A testvéri népek segítségével a litván ipar gyorsabban fejlődött a szovjetország átlagánál 1941 és 1970 között 34-szeresére nőtt ipari termelése, harminc év alatt 194 ipari létesítmény épült. Új vezető iparágak születtek: gépipar, műszergyártás, elektrotechnika, elektronika, vegyipar, építőipar... A felismerhetetlenségig megváltozott a hagyományos könnyű- és élelmiszeripar, korszerűsítették s újjászervezték a halfeldolgozó ipart is. A termelésben foglalkoztatottak egyharmada üzemekben és gyárakban dolgozik (1940-ben csak 8,6 százalékuk). Szovjet—Litvánia egy lakosra számítva szovjet viszonylatban második helyen áll a trikókészítmények, harisnyák és zoknik, gyapjú- és selyemszövetek, harmadik helyen a bútor, papír, műszálak gyártásában és a halászatban. Litvánia megvetette lábát a világpiacon. A világ több mint 70 országába exportál. Hírnevét fémforgácsoló szerszámgépek, villamoshegesztő berendezések, villamos motorok, festőberendezések, kerékpárok, hús- és tejipari készítmények öregbítik a nagyvilágban. A litván falu is a felismerhetetlenségig megváltozott. Jómódú kolhoz- és szovhoztelepülések keletkeztek az egykori szétszórt tanyák helyén. Ez a fontos társadalmi-gazdasági folyamat gyökeresen megváltoztatja a falusiak életét. A modern technika is segít a „kenyérgyárosoknak“. A szemesterményeket mind kombájnok takarítják be, a fárasztó munkaműveleteket gépesítették. Nagy gondot fordítanak a talajjavításra. 1970-ben (vágottsúlyban) 124 kg hús és 791 kg tej jutott egy Borostyánország, hivatalos nevén: a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság a balti-tengeri partvidék, a Kalinyingrádi Terület (OSZSZSZK), Lengyelország, Belorusszia és Lettország között terül el. Lakói zömükben (80 %) a balti nyelvcsaládhoz tartozó litvánok, de élnek a köztársaságban oroszok (10 °/o), lengyelek, beloruszok, németek és zsidók (jiddis) is. Felszíne a tengerpart felé sík, de beljebb, főleg keleten, dombos. A folyók a Keleti-tenger felé tartanak. A vízhálózat igen sűrű, a folyók vízbősége nagy, hosszuk összesen 27 500 km, ebből több mint 500 km hajózható. Legnagyobb folyója a Nemunas (Nyeman). A köztársaságban mintegy 4000 tó van. Tacitus, a kiváló római történész Germánia című munkájában (i. sz. 1. század) megemlékezik a Balti-tenger mellékét benépesítő pásztorokról és földművesekről, akik a vízparton megkövesedett fenyőgyantát, a borostyánkövet gyűjtik. A borostyán az idő tájt Észak-Itáliában keresett áru volt. Magukat a litvánokat először 1009-ben nevezi néven írásos lakosra, s e mutatók tekintetében Litvánia szovjet viszonylatban az első helyen áll, és európai viszonylatban is az elsők között foglal helyet. Az anyagi termelés rohamos fejlődése kedvező feltételeket teremtett a népjólét fokozására. A köztársaság nemzeti jövedelmének háromnegyedét évente a közszükségletekre fordítják. A legutóbbi ötéves tervidőszakban az egy lakosra jutó reáljövedelem 44,3 százalékkal gyarapodott. Nagy sikereket értünk el a tudományos káderek képzésében, a közoktatásban is. A tízezer lakosra jutó diákok számát tekintve Szovjet—Litvánia túlszárnyal olyan gazdaságilag fejlett országokat mint Anglia, Franciaország, Svédország, Kanada. Az 1971—75. évi ötéves terv előirányozza a litván népgazdaság öszszes ágainak arányos fejlesztését. Fő iránya a társadalmi termelés gazdasági hatékonyságának általános növelése a meggyorsított tudományosműszaki haladás alapján. 1975-ben a nemzeti jövedelem gyarapodásának legalább 90 és az ipari termelés növekedésének mintegy 80 százalékát a munkatermelékenység fokozásával kell biztosítanunk. Az új ötéves terv nemcsak figyelemre méltó mennyiségi, hanem minőségi változásoknak is az összegezése, a köztársaság életének minden területén. A litván nép kéz a kézben a többi szovjet néppel halad a gazdasági és a társadalmi haladás útján, áldozatos munkájával közelebb hozva a kommunista holnapot. ALEKSANDRAS DROBNIS, a Litván SZSZK Állami Tervbizottságának elnöke emlék. A nemzetségi szervezetben élő földműves törzseknél megindult a feudalizmus kialakulása. A törzseknek, majd később a törzsszövetségekből alakult kisebb, széttagolt fejedelemségeknek keményen szembe kellett szállniok a szomszédos hódító törekvésekkel, különösen azután, hogy Rigában (1202-ben) a Német Lovagrend megvetette a lábát. Ez a tatár fenyegetés kedvezett Mindovg fejedelem egységesítési törekvéseinek, aki a lengyel törzseket 1236—1240-ben egységes államba fogja össze, megalakul a Litván Nagyfejedelemség, amely Gedimin fejedelem uralkodása idején élte fénykorát. A nagyfejedelemség jelentősen megerősödött, úgyhogy terjeszkedni tudott, meghódítva Beloruszsziát és Nyugat-Ukrajnát. A Német Lovagrend támadásainak viszszaverése céljából a Litván Nagyfejedelemség és Lengyelország 1836- ban perszonálunióra lépett Jagelló Ulászló litván fejedelem (Gedimin unokája) és Jadwiga lengyel királynő (Anjou Hedvig, I. Lajos magyar király leánya) házasságának révén. A lengyel—litván hadak, orosz és cseh csapatok támogatásával, 1410- ben, a grünwaldi csatában megsemmisítő csapást mértek a Német Lovagrendre. Nem egészen másfélszáz évvel később, 1569-ben, a livóniai háború idején, amelyet Oroszország a baltitengeri partvidék megszerzéséért vívott, Litvánia és Lengyelország megkötötte a lublini uniót, amely kimondta Litvánia és Lengyelország egy államban, a Rzeczpospolitában való egyesülését. A 16—17. században a közös lengyel—litván állam hadjáratokat folytatott Oroszország ellen. Ennek a hódító politikának a motorja a lengyel nemesség volt, s egyik végrehajtója Báthory István, aki 1576-tól egy évtizeden át volt a lengyel trónnak is birtokosa. A török elleni küzdelem, majd az északi háborúban (1700—1721) való részvétele (Oroszország oldalán, Svédország ellen), végül pedig a belső hatalmi viszályok annyira meggyengítették Lengyelországot, hogy Ausztria, Poroszország és Oroszország könnyűszerrel osztozhatott rajta. Lengyelország harmadik felosztásával 1795-ben Litvánia (Zanamania kivételével, amely 1795-től 1807-ig Poroszországhoz és 1807-től 1817-ig a Varsói Nagyfejedelemséghez tartozott) Oroszországhoz került. A cári rendszer — mint a birodalomban mindenütt — Litvániában is kíméletlenül elnyomta a nemzeti felszabadító mozgalmat, és igyekezett eloroszosítani a lakosságot. A cárizmus elleni harcnak lendületet adott, hogy a jobbágyság eltörlése után megindult az iparosodás, kialakult a munkásosztály. A múlt század nyolcvanas éveiben megszülettek az első marxista körök, 1896-ban pedig megalakult a Litván Szociáldemokrata Párt és a Litván Munkások Szövetsége. 1900-ban Dzerzsinszkij vezetésével egyesült a litván és a lengyel szociáldemokrata párt, amely utóbb az 1905—1907. évi forradalmi hullám idején a litván munkásság és parasztság harcát irányította. Bár a cári kormány kíméletlenül leszámolt a forradalmi mozgalom résztvevőivel, kénytelen volt hozzájárulni a litván sajtó 1864-ből származó tilalmának feloldásához és a litván nyelv iskolai oktatásának engedélyezéséhez. Az első világháború idején Litvánia már 1914-ben hadszíntér lett, néhány városa 1915-ben, az ország többi része 1917-ben német megszállás alá került, éspedig az ellenforradalmi burzsoá nacionalista Litván Tanács kérésére. 1919 novemberében Oroszországban győzött a szocialista forradalom, 1918-ban bekövetkezett a német összeomlás, s most már az időközben megalakult kommunista párt vezetése alatt 1918 decemberében kikiáltották a Litván Tanácsköztársaságot. Szovjet-Oroszország Szabad népek szabad hazája -LITVÁNIA AZ SZSZK alapításának időpontja: 1940. július 21. 1940. augusztus 3-tól a Szovjetunió tagállama Területe: 65 200 km* Lakossága: 3 129 000 (1970) Népsűrűség: 48 lakos/km² Fővárosa: Vilnius (régebben Vilna), 372 000 lakos (1970) A Litván SZSZK Legfelsőbb Szovjetjének összetétele: összesen 290 képviselő; ebből 94 nő (32,41 %), SZKP-tag 193 (66,55 °/h), munkás és kolhozparaszt 147 (50,69 %) 16 Milliók DIBENKO, Pavel Jefimovics (sz. 1889. II. 16.) — a Szovjetunió tengerészeti népbiztosa, jelentős állami funkcionárius. Huszonnyolc éves volt, amikor népszerűsége és kiváló képességei miatt 1917 tavaszán mint közmatrózt megválasztották a Balti Flotta Központi Bizottságának elnökévé. Ez a tisztség volt a legmagasabb a flottánál, mert a bizottságok irányították az egész orosz hadsereget és a fronton harcoló csapattesteket. A tengerésztanácsok működése szorosan összefügg Dibenko nevével. A Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány elleni