A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-07-17 / 29. szám

OKKAN A híres nyugatnémet divatlap ezentúl orosz nyelven is meg fog jelenni. Ebből az alkalomból a Szovjetunióban járt a lap kiadója, Anne Burda, akit Raisza Gorbacsova (a kép bal oldalán) is foga­dott. Felvételünkön nem egy történelmi film szereplői, hanem a Brit Legfelső Bíróság lordjai láthatók, hagyományos egyenru­hájukban HAILOITUK-OnZASZTIK-IATITIK Dr. Bálint György: GYÜMÖLCSÖSKERT Békés József: Piaci légy című ifjúsági regé­nyében olvastam egy templomkert melletti gyümölcsösről. Mivel nem voltam teljesen biztos az olvasott sorokban, valamilyen szak­könyvre volt szükségem, hogy összevethes­sem az irodalmi műben olvasottakat. Így jutottam el Dr. Bálint György Gyümölcsös­­kert c. könyvéhez. Lássuk előbb azonban a regény említett sorait: „Volt abban a kertben korai cseresznyétől, meggyen, őszibarackon keresztül egészen a naspolyáig minden. Nas­polyát azelőtt például én soha nem is ettem. Rémlett, hogy láttam ilyet a piacon, de soha meg se kóstoltam. Csak itt, amikor egyszer az öreg adott belőle. Eleinte nem nagyon ízlett, vastag volt a bőre, és azt hittem, azt is meg kell enni." Az idézettel csupán azt szerettem volna bizonyítani, hogy a mai gyerekek sajnos „gyümölcsöskertünk mostoháinak", a nas­polyának, berkenyének és a somnak az izét csak hírből ismerik. Az útmenti fákon termő fehér, vagy sötétpiros „eper" talán ismer­tebb, amit tájnyelven „szeder"-nek is nevez­nek. Pedig a szeder cserjén termő gyümölcs, akár a málna. De sajnos termésükkel a gyümölcsök, körték, barackok, almák fajtáit foglalkoznak. A kistermelők által rendezett kiállítások általában a „minél szebb gyümöl­csöt" égisze alatt zajlanak, s a régi jóízű gyümölcsök, körték, barackok, almák fajtáit már csak a gyerekkor emlékei őrzik. Bálint gazda könyve elsősorban a kiskerti termelőknek íródott, több évtizedes tapasz­talatok alapján. Elkalauzol bennünket a „gyümölcsös" alapításának, bekerítésének, földmunkálatainak kezdetétől, az ültetésen keresztül egészen a kártevők elleni harcig, de a szüretelésről, a gyümölcs tárolásáról és a gyümölcsfák téli védelméről is szó esik benne. A teljesség kedvéért még elmondjuk, hogy „A pillantás a fajták világába" c. fejezetet dr. Tomcsányi Pál, a „Növényvédelem" c. részét dr. Balázs Klára írta, az illusztráció Csáki Pál munkája és a tizenöt, oldalnyi színes fotók eleget tesznek minden elvárás­nak. Motesíky Árpád hogy a váratlanul, szabályozhatatlanul, ön­­törvényűleg megszületett gondolatnak óriási, sokszor megismételhetetlen, visszahozhatat­­lan értéke van. S ha nem rögzítődik azonnal, nyomtalanul, haszontalanul elenyészhet. Tol­lal a keze ügyében járt-kelt, aludt, étkezett, olvasott hát, megakadályozva a rakoncátla­nul fel-felötlő gondolatok elenyészését. Az eredmény itt található, ebben a három­százötven oldalas, rokonszenves kis könyv­ben. Aforizmák, írói noteszlapok, gondolat­futamok — határozta meg munkája jellegét maga a szerző. Gondolattár, jellemezhet­nénk egy szóval az évtizedek folyamán fel­gyülemlett „életesszencia-halmazt". „Ha­­lomnyi feljegyzésem gyűlt össze évtizedek során, ez a vékonyka kötet csak töredéke — írja Fekete Gyula —. Egy részük beépült az időközben világra hozott regényekbe, tanul­mányokba, esszékbe, vitairatokba — nagy többség, amely részben már a horatiusi ki­lenc év próbáját is kiállta, külön műfajjá kezd összeállni: noteszlapok, gondolati futamok, példázatok, novellacsírák, írói tűnődések, el­mélkedések etűdjei. No és kedves tenger­­cseppjeim: az idővel aforizmává, maximává csiszolódott gondolatok." Csáky Pál a cseremisz, a csuvas, a tatár és a baskír népzene számos kincsét gyűjtötte össze, s ez a tény nemzetközileg is elismert szakte­kintéllyé avatta őt. Most egy három lemezből álló Hungaroton-album formájában közread­ta a gyűjtött anyag jelentős részét. Ezek többnyire lakodalmi énekek, siratok és sá­mánénekek. A dalok számos motívumot mu­tatnak a magyar népzenével, ugyanakkor azonban jelentős különbségek, eltérések is felfedezhetők. Míg az említett udmurt nép­zene alig mutat rokonelemeket a magyar népzenével, meglepő például a cseremisz dalokban felfedezhető számos hasonlóság. Az albumhoz mellékelt könyvecske, mely kotta­példákat és fényképeket is tartalmaz, segít eligazodni az érdeklődőknek a finnugor és a török népek zenéjének rejtelmeiben. Sági Tóth Tibor Fekete Gyula: TENGERCSEPP A megnyilvánulás maga bizonyosan egyidős a gondolkodó emberrel. Aforizmák, népi szo­kások, anekdoták — hosszan sorolhatnánk még — tömege őrzi tovább a pillanat zseni­alitásának kohójában megszületett gondola­tot, ötletet. Örvendetes, hogy a megbízhatat­lan jegyzetfüzet, emlékezet mellé korunkban a kiadó­­— esetünkben a Gondolat Kiadó — is odatársul, ténykedésével jócskán leszűkít­ve a rést, amelyen az értékes gondolat elpe­reghet, szertefoszolhat. Fekete Gyula vérbeli író, értve ezt a meg­határozást a fogalom legelkötelezettebb ér­telmezésében. Nemcsak most, évtizedekkel ezelőtt is tudta már, ebből a mundérból kibújni egy pillanatra sem lehet. S azt is. A világ hanglemezkiadó vállalatai szinte egy­­től-egyig foglalkoznak albumok kiadásával is. Jó példa erre hazai Supraphon vállalatunk is, mely nemcsak az európai (pl. olasz) né­pek, hanem a távol-keleti országok (Laosz, Kambodzsa, Vietnam, Japán stb.) népzené­jével is megismerteti a népzene kedvelőit. A Hungaroton, a magyar hanglemezgyártó vál­lalat elsősorban a magyar népzene és a magyarokkal rokon népek zenéjének lelkes propagálója. Köztudott, hogy a nyelvészek közt évtizedes viták folytak, vajon a magyar nyelv a finnugor vagy a török népek családjá­hoz tartozik-e. Azóta a vita eldőlt és ma már valamennyien tudjuk, hogy nyelvünk a finnu­gor népek nem túlságosan nagy családjához tartozik. A népzenekutatók azonban még napjainkban is folytatják annak kutatását, vannak-e közös motívumok a magyar illetve a finnugor és a török népek zenéjében. 1958 nyarán Kodály Zoltán felkérésére, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének és a Magyar Zeneművészek szövetségének megbízásából Vikár László népzenekutató és Bereczki Gá­bor nyelvtudós gyűjtőútra indult a Volga— Káma vidékére. Ekkor és a későbbi évek folyamán ö öszesen kilenc alkalommal több hetet töltöttek ezen a vidéken, ahol néhány évezreddel ezelőtt a magyarság őstörténete elkezdődött. A két magyar kutató szovjet kollégáik segítségével rengeteg helységet bejárva óriási anyagot gyűjtött össze. 1966 nyarán Vikár László világraszóló adatok bir­tokába jutott az udmurtok (vozjákok) zenéjé­vel kapcsolatban. Felderítette, hogy az ud­murtok népzenéjének dallamvilága mindösz­­sze három hangból áll. 55 faluban begyűjtött 686 adat bizonyította ennek az archaikus jellegű udmurt népzenének elterjedtségét és mindmáig létező életerejét. Az udmurton kívül Vikár László a mordvin. w­NF FINNUGOR ÉS TÖRÖK NÉPEK ZENÉJE Két legendás név olvasható Federico Fellini filmjének plakátján; a rivalda és a filmvászon hajdani sztárjait, a tánc nagy művészeit jut­tatják eszünkbe: az amerikai Ginger Rogerst és Fred Astaire-t. Ám a mestert nem az ő életük és pályafutásuk ihlette meg; művének hősei olaszok — egy idősebb hölgy s egy ugyancsak javakorabeli férfi —, a cselek­mény pedig napjaink Rómájában játszódik. A két főszereplő valaha együtt táncolt, s oly sikeresen imitálták amerikai példaképeiket, hogy Gingernek és Frednek nevezte el őket a közönség. Harminc év múltán újra találkoz­nak, hogy a tévé nagyszabású karácsonyi show-műsorában felidézzék néhai sikereiket s a távoli múltba tűnt ifjúságukat. Az idő azonban eljárt felettük: az egykor ünnepelt táncos pár immár kuriózum csupán a televí­zió szenzációkat kínáló adásában; némi szépséghibával eljátsszák a nekik szánt kis szerepet, majd ismét elválnak útjaik. Fellini e nosztalgikus találkozás ürügyén az életünkben aránytalanul fontossá vált televí­zióról mondja el cseppet sem hízelgő véle­ményét, a képernyő „zsarnoki" uralma ellen emeli fel szavát. A Ginger és Fredben szinte mindig és mindenütt jelen van a képernyő s az emberek bűvölten nézik — egyébre és főleg egymásra már nem jut idejük, készülé­keik rabjaivá lettek. Fellini alkotása voltakép­pen szatíra a televízió világáról; a rendező maró gúnnyal leplezi le a talmi csillogást, a művészkedés álarca mögé bújó blődséget, a mesterkéltséget és a hazugságot. Igaz, ezút­tal mintha kevésbé bízna a képek erejében — nagy súlyt helyez a szavakra —, s elbeszé­lésmódja kissé terjengőssé, vontatottá teszi a filmet. Az alkotói fantázia most nem olyan lenyűgöző, mint a Satyricon vagy a Casanova esetében, néhány jelenet azonban a mester remekeinek emlékezetes pillanatait idézi. A művet két nagyszerű színészi teljesít­mény teszi igazán emlékezetessé: Giulietta Masina Gingere és Marcello Mastroianni Fredje. Az általuk életre keltett, esendősé­­gükben is szeretetre méltó öregedő tánco­sok képviselik az emberséget, őszinteséget s a művészetbe vetett hitet — az, ami oly sajnálatosan hiányzik a filmben bemutatott világból. G. Kovács László

Next