A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-17 / 29. szám
OKKAN A híres nyugatnémet divatlap ezentúl orosz nyelven is meg fog jelenni. Ebből az alkalomból a Szovjetunióban járt a lap kiadója, Anne Burda, akit Raisza Gorbacsova (a kép bal oldalán) is fogadott. Felvételünkön nem egy történelmi film szereplői, hanem a Brit Legfelső Bíróság lordjai láthatók, hagyományos egyenruhájukban HAILOITUK-OnZASZTIK-IATITIK Dr. Bálint György: GYÜMÖLCSÖSKERT Békés József: Piaci légy című ifjúsági regényében olvastam egy templomkert melletti gyümölcsösről. Mivel nem voltam teljesen biztos az olvasott sorokban, valamilyen szakkönyvre volt szükségem, hogy összevethessem az irodalmi műben olvasottakat. Így jutottam el Dr. Bálint György Gyümölcsöskert c. könyvéhez. Lássuk előbb azonban a regény említett sorait: „Volt abban a kertben korai cseresznyétől, meggyen, őszibarackon keresztül egészen a naspolyáig minden. Naspolyát azelőtt például én soha nem is ettem. Rémlett, hogy láttam ilyet a piacon, de soha meg se kóstoltam. Csak itt, amikor egyszer az öreg adott belőle. Eleinte nem nagyon ízlett, vastag volt a bőre, és azt hittem, azt is meg kell enni." Az idézettel csupán azt szerettem volna bizonyítani, hogy a mai gyerekek sajnos „gyümölcsöskertünk mostoháinak", a naspolyának, berkenyének és a somnak az izét csak hírből ismerik. Az útmenti fákon termő fehér, vagy sötétpiros „eper" talán ismertebb, amit tájnyelven „szeder"-nek is neveznek. Pedig a szeder cserjén termő gyümölcs, akár a málna. De sajnos termésükkel a gyümölcsök, körték, barackok, almák fajtáit foglalkoznak. A kistermelők által rendezett kiállítások általában a „minél szebb gyümölcsöt" égisze alatt zajlanak, s a régi jóízű gyümölcsök, körték, barackok, almák fajtáit már csak a gyerekkor emlékei őrzik. Bálint gazda könyve elsősorban a kiskerti termelőknek íródott, több évtizedes tapasztalatok alapján. Elkalauzol bennünket a „gyümölcsös" alapításának, bekerítésének, földmunkálatainak kezdetétől, az ültetésen keresztül egészen a kártevők elleni harcig, de a szüretelésről, a gyümölcs tárolásáról és a gyümölcsfák téli védelméről is szó esik benne. A teljesség kedvéért még elmondjuk, hogy „A pillantás a fajták világába" c. fejezetet dr. Tomcsányi Pál, a „Növényvédelem" c. részét dr. Balázs Klára írta, az illusztráció Csáki Pál munkája és a tizenöt, oldalnyi színes fotók eleget tesznek minden elvárásnak. Motesíky Árpád hogy a váratlanul, szabályozhatatlanul, öntörvényűleg megszületett gondolatnak óriási, sokszor megismételhetetlen, visszahozhatatlan értéke van. S ha nem rögzítődik azonnal, nyomtalanul, haszontalanul elenyészhet. Tollal a keze ügyében járt-kelt, aludt, étkezett, olvasott hát, megakadályozva a rakoncátlanul fel-felötlő gondolatok elenyészését. Az eredmény itt található, ebben a háromszázötven oldalas, rokonszenves kis könyvben. Aforizmák, írói noteszlapok, gondolatfutamok — határozta meg munkája jellegét maga a szerző. Gondolattár, jellemezhetnénk egy szóval az évtizedek folyamán felgyülemlett „életesszencia-halmazt". „Halomnyi feljegyzésem gyűlt össze évtizedek során, ez a vékonyka kötet csak töredéke — írja Fekete Gyula —. Egy részük beépült az időközben világra hozott regényekbe, tanulmányokba, esszékbe, vitairatokba — nagy többség, amely részben már a horatiusi kilenc év próbáját is kiállta, külön műfajjá kezd összeállni: noteszlapok, gondolati futamok, példázatok, novellacsírák, írói tűnődések, elmélkedések etűdjei. No és kedves tengercseppjeim: az idővel aforizmává, maximává csiszolódott gondolatok." Csáky Pál a cseremisz, a csuvas, a tatár és a baskír népzene számos kincsét gyűjtötte össze, s ez a tény nemzetközileg is elismert szaktekintéllyé avatta őt. Most egy három lemezből álló Hungaroton-album formájában közreadta a gyűjtött anyag jelentős részét. Ezek többnyire lakodalmi énekek, siratok és sámánénekek. A dalok számos motívumot mutatnak a magyar népzenével, ugyanakkor azonban jelentős különbségek, eltérések is felfedezhetők. Míg az említett udmurt népzene alig mutat rokonelemeket a magyar népzenével, meglepő például a cseremisz dalokban felfedezhető számos hasonlóság. Az albumhoz mellékelt könyvecske, mely kottapéldákat és fényképeket is tartalmaz, segít eligazodni az érdeklődőknek a finnugor és a török népek zenéjének rejtelmeiben. Sági Tóth Tibor Fekete Gyula: TENGERCSEPP A megnyilvánulás maga bizonyosan egyidős a gondolkodó emberrel. Aforizmák, népi szokások, anekdoták — hosszan sorolhatnánk még — tömege őrzi tovább a pillanat zsenialitásának kohójában megszületett gondolatot, ötletet. Örvendetes, hogy a megbízhatatlan jegyzetfüzet, emlékezet mellé korunkban a kiadó— esetünkben a Gondolat Kiadó — is odatársul, ténykedésével jócskán leszűkítve a rést, amelyen az értékes gondolat elpereghet, szertefoszolhat. Fekete Gyula vérbeli író, értve ezt a meghatározást a fogalom legelkötelezettebb értelmezésében. Nemcsak most, évtizedekkel ezelőtt is tudta már, ebből a mundérból kibújni egy pillanatra sem lehet. S azt is. A világ hanglemezkiadó vállalatai szinte egytől-egyig foglalkoznak albumok kiadásával is. Jó példa erre hazai Supraphon vállalatunk is, mely nemcsak az európai (pl. olasz) népek, hanem a távol-keleti országok (Laosz, Kambodzsa, Vietnam, Japán stb.) népzenéjével is megismerteti a népzene kedvelőit. A Hungaroton, a magyar hanglemezgyártó vállalat elsősorban a magyar népzene és a magyarokkal rokon népek zenéjének lelkes propagálója. Köztudott, hogy a nyelvészek közt évtizedes viták folytak, vajon a magyar nyelv a finnugor vagy a török népek családjához tartozik-e. Azóta a vita eldőlt és ma már valamennyien tudjuk, hogy nyelvünk a finnugor népek nem túlságosan nagy családjához tartozik. A népzenekutatók azonban még napjainkban is folytatják annak kutatását, vannak-e közös motívumok a magyar illetve a finnugor és a török népek zenéjében. 1958 nyarán Kodály Zoltán felkérésére, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének és a Magyar Zeneművészek szövetségének megbízásából Vikár László népzenekutató és Bereczki Gábor nyelvtudós gyűjtőútra indult a Volga— Káma vidékére. Ekkor és a későbbi évek folyamán ö öszesen kilenc alkalommal több hetet töltöttek ezen a vidéken, ahol néhány évezreddel ezelőtt a magyarság őstörténete elkezdődött. A két magyar kutató szovjet kollégáik segítségével rengeteg helységet bejárva óriási anyagot gyűjtött össze. 1966 nyarán Vikár László világraszóló adatok birtokába jutott az udmurtok (vozjákok) zenéjével kapcsolatban. Felderítette, hogy az udmurtok népzenéjének dallamvilága mindöszsze három hangból áll. 55 faluban begyűjtött 686 adat bizonyította ennek az archaikus jellegű udmurt népzenének elterjedtségét és mindmáig létező életerejét. Az udmurton kívül Vikár László a mordvin. wNF FINNUGOR ÉS TÖRÖK NÉPEK ZENÉJE Két legendás név olvasható Federico Fellini filmjének plakátján; a rivalda és a filmvászon hajdani sztárjait, a tánc nagy művészeit juttatják eszünkbe: az amerikai Ginger Rogerst és Fred Astaire-t. Ám a mestert nem az ő életük és pályafutásuk ihlette meg; művének hősei olaszok — egy idősebb hölgy s egy ugyancsak javakorabeli férfi —, a cselekmény pedig napjaink Rómájában játszódik. A két főszereplő valaha együtt táncolt, s oly sikeresen imitálták amerikai példaképeiket, hogy Gingernek és Frednek nevezte el őket a közönség. Harminc év múltán újra találkoznak, hogy a tévé nagyszabású karácsonyi show-műsorában felidézzék néhai sikereiket s a távoli múltba tűnt ifjúságukat. Az idő azonban eljárt felettük: az egykor ünnepelt táncos pár immár kuriózum csupán a televízió szenzációkat kínáló adásában; némi szépséghibával eljátsszák a nekik szánt kis szerepet, majd ismét elválnak útjaik. Fellini e nosztalgikus találkozás ürügyén az életünkben aránytalanul fontossá vált televízióról mondja el cseppet sem hízelgő véleményét, a képernyő „zsarnoki" uralma ellen emeli fel szavát. A Ginger és Fredben szinte mindig és mindenütt jelen van a képernyő s az emberek bűvölten nézik — egyébre és főleg egymásra már nem jut idejük, készülékeik rabjaivá lettek. Fellini alkotása voltaképpen szatíra a televízió világáról; a rendező maró gúnnyal leplezi le a talmi csillogást, a művészkedés álarca mögé bújó blődséget, a mesterkéltséget és a hazugságot. Igaz, ezúttal mintha kevésbé bízna a képek erejében — nagy súlyt helyez a szavakra —, s elbeszélésmódja kissé terjengőssé, vontatottá teszi a filmet. Az alkotói fantázia most nem olyan lenyűgöző, mint a Satyricon vagy a Casanova esetében, néhány jelenet azonban a mester remekeinek emlékezetes pillanatait idézi. A művet két nagyszerű színészi teljesítmény teszi igazán emlékezetessé: Giulietta Masina Gingere és Marcello Mastroianni Fredje. Az általuk életre keltett, esendőségükben is szeretetre méltó öregedő táncosok képviselik az emberséget, őszinteséget s a művészetbe vetett hitet — az, ami oly sajnálatosan hiányzik a filmben bemutatott világból. G. Kovács László