A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-05 / 19. szám
desanyám, én, mi se bántuk meg, mert annyira szerettük olyannak, amilyen volt. Talán ha fiatal korában sokat kell szenvednie, ha nem egy egészséges, vidám falusi fészekből indul ki, ha imádott édesanyja nem a magyar háziasszonyok és anyák mintaképe, aki a legboldogabb fiatalságot teremti fiainak, ha vannak szomorú, álmatlan éjszakái, talán akkor már fiatalon megérti, hogy csak egy dologban élheti ki magát az ember, s többet néz befelé a lelke mélyébe. Ha a múzsához valahonnan, valamitől néha menekülnie, ha a múzsának néha barátot, vigasztalót, asszonyt, szerelmet pótolni kellett volna... De nem volt kit pótolni! Nem volt honnan menekülni ! Mert mindenütt jó volt: otthon az anyja mellett. Pesten, a társaságban, szépasszonyok, jóbarátok között mindig, mindenütt jó volt, mindenki szerette. Neki az élet vígsága, a nap ragyogása elől kellett menekülni! Elutazott, bezárkózott, hogy egyedül lehessen. Olyankor azután, a magány teremtő óráiban születtek lelke legmélyéből életért felsíró képei: bűbájos tájképvázlatok, bibliai kompozíciók. Olyankor, titkon, lázasan, szinte lopva dolgozott, míg hagyták. Hívta, hívta az élet, rohant a karjába , s a műterem napokig üres maradt megint. Azután Jókaival hozta össze a sors és Jókai barátaival, akik bármilyen nagy írók és politikusok voltak, a művészethez nem igen értettek. Édesanyám meséli, milyen kedves, gyerekes, naiv fogalmai voltak nagyapának a képzőművészetről. Pápába beleszuggerálták a tarokkparti kedves, öreg alakjai, hogy neki, Jókai vejének nagy, óriási, dekoratív történelmi képeket kell festenie, így született meg A magyarok bejövetele is. Mama és festő, kritikus, fiatal író barátai könyörögtek. Maradjon a tájképnél, senki úgy, mint ő a magyar földet nem érzi. Nagyobb dicsőségére válik hazájának, ha világhírű festő lesz, mintha ezerméteres figurális képeket fest. A Föld, a fa, a magyar fűzfák sohse fogják megcsalni. Hiába volt. Majd! Ha ezzel kész lesz. Ez volt az örökös reménytelen válasz. Szegény édesanyám. Sokat szenvedhetett. Lemondott a saját művészetéről, hogy az apját ápolja, hogy az ura művészetében olvadjon fel és mind a két áldozat hiába volt. Utolsó éveiben egész beteges, különös, vallásos érzésévé vált a művészet imádása. És itt lesz Feszty Árpád tragikai hőssé: mikor az élet, a tapasztalat a nagyság valódi lényegének igazi felismerése intim, lelke mélyéből jövő munkához vitték volna, késő volt. Még megfestette azt a pár gyönyörű tájképet utolsó gyűjteményes kiállítására, lopva, mert akkor már robotmunkát kellett végeznie. Akkor már összeomlott a kis velencei palota, minden. Ha ennek az embernek bűne, hibája, valami levezekelnivalója lett volna a földön, azon a két rettenetes télen, mikor vacogva, prémekbe burkolva, dideregve festett olyan képeket, amiket gyűlölt, utált, mikor az álmaira még csak gondolni se mert, mikor szívdobogást kapott a kéjtől, vágytól, meghatottságtól, ha hetenként egy órát, pár vonást odakenhetett két éve ott alvó egyik tájképére — az imádott gyallai tájra — azon a két télen levezekelt mindent... Lekopott róla minden, minden gyengeség, hiúság, dicsvágy. Megvalósult az álma: emberremekké lett... (Rövidítve — J. P.) Levelező írta ezt is: „... továbbá egész sor hóeke és más mechanizmus áll rendelkezésükre". Magyarul továbbá több hóeke és egyéb gép (esetleg eszköz) áll rendelkezésükre". Hetilapunkban olvastam: „Ezt követően a színpadot az Ifjú Szívek táncosai foglalták el". Netán rohammal? Helyesebb lett volna így: „Ezután az Ifjú Szívek táncosai léptek színre". Napilapunk vasárnapi számának sportrovatában olvastam: „Egyik ilyen ritka alkalmak egyike az év sportolója ankét eredményhirdetése". Két helyes megoldás: 1. „Az egyik ilyen ritka alkalom.. ." 2. „Az ilyen ritka alkalmak egyike .. ." Az egyik tudósító erről adott hírt: „Madách-könyvhetet nyitottak Szögyénben". Ajtót nyitni, üzletet nyitni lehet, de könyvhetet aligha. Két jó változat: 1. „Megnyitották a Madách-könyvhetet Szögyénben". 2. „Szögyénben megnyílt a Madách-könyvhét". Erősen amatőr színvonalú hanglemezismertetésben olvastam az egyik hetilapban: „Az együttes dallamvilágához tartoznak a következő számok:..." A szerző összetévesztette a dallamvilágot a repertoárral, bár én mellőztem volna a repertoár szót is, így: „Az együttes a következő számokat adja elő:..." Különösnek tartom a napilapunkban megjelent zenei tudósítás egyik mondatát :......az itteni hangversenypódiumon már harmadik alkalommal mutatkozott be". Helyesebb lett volna így: „... az itteni hangversenypódiumon már háromszor (három alkalommal) szerepelt". Bemutatkozni ugyanis még a zeneművészek is általában csak egyszer szoktak. Némileg pajzán kicsengése van a karácsony előtt megjelent cikknek, mely szintén napilapunkban jelent meg: „Ahol a kiscsacsit gyártják". Helyesebb (és kevésbé félreérthető) lett volna így: „Ahol a játékcsacsit gyártják". A riport ugyanis játékgyárban készült — a játékcsacsival együtt. S ha már a humornál tartunk, ide iktatom egy karácsonyi üdvözlet szövegét, melyet a múlt évben egyik volt tanítványomtól kaptam: „Kellemes karácsonyt, sok boldog percet az új év napjaiban kíván eltölteni volt tanítványa, B. G." Ez ugyan nem a tömegtájékoztató eszközök terméke, ám lehet, hogy íróját a tömegtájékoztató eszközök nyelve befolyásolta, mégpedig nem kívánatos módon. Fentebbi idézeteimmel sem gúnyolódni, sem kritizálni nem szándékoztam. Hivatásos újságírók és levelezők nyelvi hibáiról szóltam. Magam is a sajtó külső munkatársa vagyok és tapasztalatból tudom, hogy a toll néha bizony „megugrik": nagy okosságot akarunk írni, és csak egy suta, nyelvileg is helytelen mondat sikeredik, ám az írás lázában nem vesszük észre a hibát. De valamennyiünknek minden szavunkra, minden egyes kifejezésünkre nagyon kell vigyáznunk. Hiszen tömegek figyelnek ránk, tömegek tanulnak tőlünk fogalmazni írásban és szóban. SÁGI TÓTH TIBOR HRABAL és magyar társszerzője A könyvbarátok bizonyára jól ismerik a valamennyi könyvesboltunkban megvásárolható Nové knihy c. kétnyelvű (csehszlovák) hetilapot, amely friss és megbízható tájékoztatást nyújt a csehszlovák állami kiadóvállalatok összes kiadványáról. Hasonló tehát a rendeltetése a szintén közismert budapesti Könyvvilág c. havi könyvtájékoztatóéhoz, csakhogy az utóbbinál puritánabb és — valljuk meg — bizony szürkébb is tartalmilag, hiszen a könyvújdonságok legfontosabb adatait közli csupán, továbbá egy részünknek tömör néhány bekezdésre szorítkozó ismertetését. Ennyire futja a pár lapnyi terjedelméből... A Nové kniky szerkesztősége és főleg kiadója (a Knizní velkoobchod, a Könyvértékesítő Vállalat) nyilván felismerte, hogy mindez nem elegendő a könyvtermés eredményes reklámjához, és létrehozta magazin jellegű kiadványát, a Vybor z nejzajimavejsich knih c. negyedévi tájékoztatót (magyarul talán a „Könyvérdekességek Kínálata" cím illenék rá). Ez a 64 oldalas ajánló folyóirat képekkel, interjúkkal és írói vallomásokkal kísért szemelvényei által, tehát olvasócsábító ízelítőkkel igyekszik figyelmet és vásárlási kedvet ébreszteni a hazai kiadók érdekesnek ítélhető új kötetei iránt. A talán kevésbé elterjedt könyvajánló magazin rövid bemutatásához szerencsés alkalmat szolgáltat a legutóbbi (1989/1.) száma, amely első helyen és bő terjedelemben harangozza be a Kocky na kepesniku (azaz: Zsebcselek) c. „interjúregényt". Ez pedig nem egyéb mint kötetnyi lélegzetű s a lehető legváltozatosabb témájú beszélgetés. Szerzői : Bohumil Hrabal (akit az európai olvasóknak nem kell bemutatni) és kérdezőpartnerként — Szigeti László. (Utóbbi egyébként szintén nem szorul bemutatásra a csehszlovákiai magyar sajtó olvasói előtt!) A könyvmagazin címlapját (Hrapka Tibor színes felvételét) elnézegetve úgy tűnhet az olvasónak, hogy annyi bizonytalan híresztelés után végre céljához ér az a vállalkozás, amely három ember (a két szerző s a fotográfus) és három év (1983—86) munkáját testesíti meg egy kötetben. A kötet megjelenése ez év végén esedékes: a cseh eredetié Prágában, a magyar változaté Budapesten. (E munka egyik állomása volt például Hrapka Tibor válogatott Hrabal-portréfotóinak budapesti kiállítása kis híján három esztendeje.) A mostani előzetes keretében mindkét társszerv elmondja röviden (ki-ki a maga nézőpontjából) a könyv születésének történetét, ami a részletek iránt is felkelti kíváncsiságunkat. A szerkesztő jegyzete pedig elárulja a kötetről a belőle közölt szemelvény alatt, hogy az „máris nagy érdeklődést keltett világszerte". Ezzel, ha nem tévedek, a felajánlott, illetve már lekötött olasz, francia, német, jugoszláv és egyéb kiadásokra céloz. Érthető az érdeklődés — mondhatnánk —, hiszen az idén márciusban 75. születésnapját ünnepelt Hrabal neve biztos siker Európában. Igen, így van, de azt hiszem, rövidesen bárki meggyőződhet arról, hogy ez nem csupán egy újabb, hanem egy más Hrabalkötet. Ilyen még nem volt. És ez nem csupán egy újabb interjúkötet hanem más. Ilyen itt eddig nem volt. S az egész vállalkozás nem csupán újabb tétel a cseh—magyar „kulturális kapcsolatok" listáján, hanem más. E két közép-európai nemzet között — most már — ilyen is van. BALLA KÁLMÁN Fotó: Hrapka Tibor 11