A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-06 / 27. szám
Néhány mondat a nacionalizmusról Mi a nacionalizmus, ki a nacionalista? A kérdést ma nemcsak az egyes nemzetek vezető, főleg értelmiségi rétegeinek képviselői, politikusok, történészek, szociológusok vetik fel, hanem a széles néprétegek is. Legtöbbször az egyes nemzetek egymást vádolva a fogalomnak napjainkra kialakult pejoratív értelmében. Európáról lévén szó, mint a nemzeti eszme szülőföldjéről, a nyugati keresztény kultúrkör népeiről, a válasz megfogalmazásában meghatározó szerepe van annak a körülménynek, mikor és mik vezettek a nemzeti ideológia, a nemzetek megjelenéséhez a történelemben. A különbözőség fajban, nyelvben, szokásokban bizonyára ősidők óta megnyilvánult a népek érintkezésében, nemzeti jelleget azonban csak a középkorban öltött, amikor ezt a különbözőséget, „másságot" bizonyos kivalitás és ellenszenv egészítette ki. A neves holland történettudós, Huizinga írja A nemzettudat növekedése és formái Európában a XIX. század végéig című tanulmányában (Im Bann der Geschichte című kiadványában, Pantheon, Burg- Verlag, Basel, 1943), hogy a Frank Birodalomban tör elő először a nemzeti tudat, a lex silica prológusában, mint kiváltságtudat, büszkeség. A nemzeti eszmének ilyen indítóokból való megjelenése nem motiválhatta erkölcsi értékét. Az idők folyamán — különösen a XVIII. század végétől és a XIX. században — azonban Európában a nemzetté válás az emberiség gazdagodás jelentette, a kultúrák sokszínűségében és az egyének olyan erkölcsi értékében, mint a bátorság, hűség és áldozathozatal, hazaszeretet és kötelességtudat. Még akkor is, ha a sokféle különbözőségben megmaradt az öntudatosságnak és büszkeségnek érzése is. A fejlődés organikus volt, és amikor a nemzet így van jelen, kétségkívül joga van ahhoz, hogy tovább éljen és fejlődjön, az egyed számára, mint a személyiség döntő meghatározója. A nacionalizmus eredetileg az a mozgalom volt, amely céljául és tartalmául azt tűzte ki, hogy ápolja a nemzeti érzést, amely az egyesnek garantálta ezt a jellemgazdagságot, és az így kialakult, a közös múlttal és történelemmel, nyelvvel és kultúrával rendelkező közösségnek öntudatát és különleges nemzeti egyéniségének érvényesülését. Az idők folyamán azonban ez a nemzeti érzés elfajult, és az egyes nemzetek kvalitása oda torkollott, hogy egyik nemzet a másik fölött úgy gyakorolta hatalmát, hogy megtagadja a másik önrendelkezési jogát és meggátolja önmegvalósulásában. A hatalom gyakorlásából kirekesztett nemzet így lett kisebbséggé, nemzetiséggé. Egy államszervezeten belül, amely leghatásosabban garantálta a hatalom gyakorlását. Ezek a kisebbségek úgy jöttek létre, hogy jelen voltak az államalapítás idején, vagy a hatalomra törő nemzet olyan térhódításával, amelyet a kisebbségi nemzet lakott. Minthogy kisebbségben lévő nemzet-nemzetiség ki van zárva az államhatalom gyakorlásából, és nem élvezheti ennek közvetlen támogatását, nyilvánvaló, hogy csupán önrendelkezési jogának érvényesítése semmiképpen nem minősíthető nacionalizmusnak a szó mai pejoratív értelmezése szerint. Nacionalista — és sajnos, túlhajtottan nacionalista, azaz soviniszta — csak az államhatalmat gyakorló többségi nemzet lehet, amely gátolja a kisebbséget nemzeti önmegvalósulásában. A jelenben a nemzet főleg nyelvében él. Ezért az állam ez ellen visel háborút. Főleg iskolapolitikájával, de azzal is, hogy csupán a többség nyelvét ismeri el hivatalosnak, elnyomja a kisebbség nyelvének használatát, így akadályozva öt nemzete nyelvének ápolásában és megőrzésében. A rákényszerített kétnyelvűség erőltetésével, azzal a csöppet sem őszinte indoklással, hogy ez érdeke a kisebbség tagjai érvényesülésének ott, ahol csak a hivatalos, a többségi nemzet nyelvét beszélik. De míg a nemzeti öntudatot csaknem kizárólag a nemzet nyelve garantálja, addig az állam hivatalosnak deklarált nyelvét az iskolai oktatáson kívül is elsajátíthatja az, aki ott akar érvényesülni, ahol nélkülözhetetlen ennek ismerete. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a kisebbségi nemzetet — a nemzetiséget — semmiképpen nem érheti a nacionalizmus vádja.2. Az egyes nemzetek fölötti hatalom gyakorlása, amely közöttük olyan ellenségességhez vezethet, amely háborúba torkollhat, kétségkívül árnyoldala a történelemnek, amelyben ezek a nemzetek megszülettek. Ez azonban csöppet sem szükségszerűség és mindenképpen elkerülhető az együttélés — főleg keresztény — szabályai szerint. A nemzetek kialakulásának sokkal több a fényoldala. A soknyelvűség, az egymástól különböző kultúrák sokkal inkább az emberiség gazdagabb kultúráját jelentik, semmint ha a kultúra a szürkeség egyszínűségében nyilvánulna meg. Ezt a sokszínűséget legjobban az egyes nemzetek népköltészete, népzenéje és néptánca fejezi ki. Ezért a folklór elismerten kultúrérték. De az is nyilvánvaló, hogy — például — Tolsztoj örökérvényű regénye, a Háború és béke, csak az orosz világban jöhetett létre, csakúgy, mint Petőfi vagy Márai költészete magyarban. És folytatva a további példákat, Smetana Hazám szimfonikus zeneműve a cseh lélek kifejezője, Suchoň zenéje a szlovákoké, Bartók és Kodály alkotásai a magyaroké. Hasonlóképpen minden nemzet más és más szellemiséget fejez ki a művészet minden ágában, a kultúra minden vonalán. A nemzetek ilyen különböző szellemisége, kultúrája képezi és gazdagítja az összemberiség kultúráját. Létüknek, megmaradásuknak ez a legfőbb igazolása. De még ennél is nagyobb értéket jelent a nemzeti érzés az egyes ember jellemének, erkölcsének kialakításában. A nemzethez való ragaszkodásból fakadnak olyan értékek — ahogy erre már rámutattunk —, mint a hűség, bátorság, áldozatkészség, igazságszeretet. Ennek számos példáját találjuk a nemzetek történelmében. Ezek azok a hősök, akik ezeket az erényeket egészen a halálmegvetésig gyakorolták. Számuk különösen azoknak a nemzeteknek a történelmében nagy, amelyeket „a balsors régen tép". Mint a magyar nemzet történelmében a Zrínyiek, Batthyániak, Telekik — és sorolhatnánk még tovább. És a sok kiválóság után — mint a bátorság, hűség és nemzetszeretet megvallóit — ide sorolhatjuk azt a több százezer szlovákiai magyart, aki a hontalanság éveinek nyomorúsága (a kitelepítések, deportációk a cseh és morva emberpiacra, bírósági meghurcoltatások stb.) után az otthonhoz való ragaszkodásból, kényszerűségből megtagadták nemzetüket, hogy néhány év után bátran, nyíltan és hűségesen újra megvallják nemzeti öntudatukat. A magyar nemzet történelmének ez az egyik legfényesebb lapja. Dr. VÁGVÖLGYI GYÖRGY : HELYTÖRTÉNETI ÉS HONISMERETI PÁLYÁZAT A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG MÚLTJÁRÓL A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség (A Csehszlovákiai Magyar Kultúra Barátainak Köre) és A Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány helytörténeti pályázatot hirdet Bölcsőnk címmel a csehszlovákiai magyar tanuló ifjúság részére. A pályázaton egyaránt részt vehetnek egyéni indulók és iskolai kisközösségek (2—5 fő), akik még nem töltötték be 18. életévüket. Kérünk benneteket, hogy írjátok meg szülővárosotok, falutok, településetek újkori történetét a tizennyolcadik századtól kezdődően, különös tekintettel az emlékhelyek, emléképületek, emlékművek, emléktáblák, temetők, sírok történetére. Pályázni lehet akkor is, ha a felsoroltaknak csak valamelyike ihlette meg a versenyzőt. Végül a dolgozat témája lehet egy kiemelkedő életút vagy életmű leírása is. A pályázat alapkövetelménye, hogy történeti forrásokra, muzeális értékű tárgyakra. „BÖLCSŐNK fotókra, egyéb ábrázolásokra és visszaemlékezésekre támaszkodjék, azok lelőhelyének feltüntetésével. Maximum 30 gépelt oldalig terjedő munkákat várunk. A pályázatok jeligések. A beküldött pályamunkához mellékelni kell a pályázó, vagy pályázó közösségek nevét és pontos lakcímét tartalmazó lezárt borítékot, amelyre kívül a jeligét és a pályázó, vagy pályázó közösségek tagjainak életkorát kell felírni. A pályamunkákat a szerzői jogok tiszteletben tartásával kezeljük. A pályamunkák beadásának határideje: 1990. december 1. Azokat a következő címre kell beküldeni: A Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkársága. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 148. szoba, Magyarország, 1828, Budapest, Dimitrov tér 8. MINDEN PÁLYÁZAT NYER! Az első díj 20 ezer, a második díj 15 ezer, a harmadik díj 10 ezer magyar forint értékű, továbbá minden egyes résztvevő 5 hasznos könyvet kap jutalmul. Budapest, 1990. április 5. A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ÉS A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY Kun Ferenc B. Kiss Tamás A Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány Cím: 1828 Budapest, Dimitrov tér 8. (A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Társadalomtudományi Klubja címén) Telefon: 1-186-855/291. mellék Számlavezető: Magyar Hitelbank Rt, Széchenyi István Igazgatóság 3. számú fiók, 1077 Budapest, Wesselényi u. 60. Számlaszám: MHB 222-66662- 30342