Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 1999 (106. kötet = Új folyam 44. kötet)
1999 / 3. sz. - KÖNYVSZEMLE - R. VÁRKONYI ÁGNES: Befejezetlen múlt : A Tisza-völgy rendezésének történetéhez
hogy a társadalom és a környezet párbeszéde jóformán egyidős az emberiséggel, s az évezredes tapasztalatokat a kultúrák örökítették tovább. Ezt a bonyolult kölcsönhatást működésében szintetizálni próbáló szaktudomány, a történeti ökológia szemszögéből a kitűnő könyv különösen három nagyobb, egymással is összefüggő kérdéskörben késztet további gondolatokra. Ez a három kérdéskör: a Kárpát-medence környezeti viszonyainak népességmegtartó képessége, a természeti erőforrások és a gazdasági érdekérvényesítés összefüggése, s végül az anyagi és szellemi kultúra egysége. * * A Tisza-völgy rendezését Széchenyi többek között azzal indokolta, hogy „köztudomás szerint leginkább sorvadásnak indul eletbe". Generációkat foglalkoztatott a kérdés, ma sincs rá vitathatatlan felelet, s a könyv sem ad rá egyértelmű választ, hogy mi okozta a Kárpát-medence természeti viszonyainak átalakulását. Az alföldi pusztát a török megszállás következményének tekintő feltételezést — amint Makkai László már összefoglalta (1985) — Teleki Pál, Prinz Gyula, Szabó István és mások, földrajzi, településtörténeti és hidrológiai vizsgálatok alapján, a mesék világába utalták. Újabban a hosszú távú folyamatokat — a globális éghajlatváltozást, a lakosság életmódját, társadalmi-gazdasági igényeinek alakulását — és a rövidebb időszakokban lezajlott beavatkozások következményeit együtt vizsgálva világítják meg a változást a Kárpátmedence természeti viszonyaiban. Mégis, tudnunk kellene, hogy miben állt, mikor és miért történt az a romlás, amit a reformkor „sorvadás"-nak nevezett, s amit orvosolni kényszerült. A 18. században az egyik, talán a legfontosabb változás a Kárpát-medencében, hogy a népesség száma megkétszereződött. A 18. századig általában 3—4 millió között mozgó népesség száma nyolc évtized alatt 9,7 millióra növekedett, főleg bevándorlás és telepítések következtében. Európa koraújkori „népességrobbanásá"-nak nagy szakirodalmából Foucault az állam és a földtulajdonosok közös érdekét hangsúlyozza: „A XVIII. századi hatalmi technikák egyik nagy újdonsága a 'népesség' gazdasági és politikai problémaként való megjelenése... amely a tulajdon növekedése és a rendelkezésre álló erőforrások között egyensúlyoz." A lélekszám és a rendelkezésre álló természeti erőforrások függvényét alkotó túlnépesedés kihívásaira a társadalom nagy áldozatokkal, de mindig felelni kényszerült: járványok, háborúk, kirajzások vezetik le, vagy új erőforrások feltárásával oldják meg. A középkor a 13. században technikai és agrárforradalmával, a kora újkor új energiaforrás felfedezésével válaszolt. Európa nyugati országaiban a 18. század végére megtörtént az energiaváltás, Fernand Braudel szavaival „a szén forradalom", és már járta hódító útját a gőzgép. Magyarországon a 18. században a népesség megkétszereződött, de az energiaváltás elmaradt. Annak ellenére, hogy Selmecbányán 1722-ben Európa második működő gőzgépét helyezték üzembe s már folyamatosan tártak fel széntelepeket. A bányászat és az ipar — a háromszorosára emelkedett vastermelés, a mészégetők, téglaégetők, üveghuták, papírmalmok — változatlanul a fa és a víz energiáját használták fel. A 9,7 milló ember szükségleteit, miként a középkorban a 2—4 millióét, az erdő és a víz szolgálta változatlanul. Az erdőket az előző évszázadban is erősen igénybe vette az állandósult háború és a korai ipar. Kamarai jelentések, vármegyei és városi felterjesztések azonban a 18. század folyamán végig az erdőségek példátlan pusztulásáról tudósítanak. A század első felében körülbelül 4 millió katasztrális hold erdő semmisült meg a bányák körül és a hamuzsírt főző körzetekben. Az angliai és az ausztriai bőripart, a stájer papírmalmokat és faiparosokat a magyarországi bükkösök, tölgyesek látták el. Úgy tűnik, hogy a század második felére a hagyományos közösségi erdővédelmi rendtartások kevéssé működtek. Vármegyék sora a Helytartótanácsot ostromolta, hogy gátolja meg az erdők kirablását. Megállítani az irtást azonban Mária Terézia királynő rendelete és az ésszerű erdőgazdálkodás meghonosítására tett rendelkezések sora sem tudta. Félni lehet — hangzott a század utolsó évtizedeiben — hogy ha az erdőket, „a nemzet felbecsülhetetlen kincsei"-t tovább pusztítják, az ország fátlan pusztasággá válik. Wellmann Imre mutatta ki, hogy az intenzívebb mezőgazdaság megkésve tört 368 Magyar Tudomány 1999. 3. szám Könyvszemle