Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 1999 (106. kötet = Új folyam 44. kötet)

1999 / 3. sz. - KÖNYVSZEMLE - R. VÁRKONYI ÁGNES: Befejezetlen múlt : A Tisza-völgy rendezésének történetéhez

hogy a társadalom és a környezet párbe­széde jóformán egyidős az emberiséggel, s az évezredes tapasztalatokat a kultúrák örökítették tovább. Ezt a bonyolult kölcsön­hatást működésében szintetizálni próbáló szaktudomány, a történeti ökológia szem­szögéből a kitűnő könyv különösen három nagyobb, egymással is összefüggő kérdés­körben késztet további gondolatokra. Ez a három kérdéskör: a Kárpát-medence kör­nyezeti viszonyainak népesség­megtartó ké­pessége, a természeti erőforrások és a gaz­dasági érdekérvényesítés összefüggése, s végül az anyagi és szellemi kultúra egysége. * * A Tisza-völgy rendezését Széchenyi töb­bek között azzal indokolta, hogy „köztudo­más szerint leginkább sorvadásnak indul eletbe". Generációkat foglalkoztatott a kér­dés, ma sincs rá vitathatatlan felelet, s a könyv sem ad rá egyértelmű választ, hogy mi okozta a Kárpát-medence természeti vi­szonyainak átalakulását. Az alföldi pusztát a török megszállás következményének te­kintő feltételezést — amint Makkai László már összefoglalta (1985) — Teleki Pál, Prinz Gyula, Szabó István és mások, földrajzi, te­lepüléstörténeti és hidrológiai vizsgálatok alapján, a mesék világába utalták. Újabban a hosszú távú folyamatokat — a globális éghajlatváltozást, a lakosság életmódját, társadalmi-gazdasági igényeinek alakulását — és a rövidebb időszakokban lezajlott be­avatkozások következményeit együtt vizs­gálva világítják meg a változást a Kárpát­medence természeti viszonyaiban. Mégis, tudnunk kellene, hogy miben állt, mikor és miért történt az a romlás, amit a reformkor „sorvadás"-nak nevezett, s amit orvosolni kényszerült. A 18. században az egyik, talán a leg­fontosabb változás a Kárpát-medencében, hogy a népesség száma megkétszereződött. A 18. századig általában 3—4 millió között mozgó népesség száma nyolc évtized alatt 9,7 millióra növekedett, főleg bevándorlás és telepítések következtében. Európa kora­újkori „népességrobbanásá"-nak nagy szak­irodalmából Foucault az állam és a földtu­lajdonosok közös érdekét hangsúlyozza: „A XVIII. századi hatalmi technikák egyik nagy újdonsága a 'népesség' gazdasági és politi­kai problémaként való megjelenése... amely a tulajdon növekedése és a rendelkezésre álló erőforrások között egyensúlyoz." A lé­lekszám és a rendelkezésre álló természeti erőforrások függvényét alkotó túlnépesedés kihívásaira a társadalom nagy áldozatokkal, de mindig felelni kényszerült: járványok, há­borúk, kirajzások vezetik le, vagy új erőfor­rások feltárásával oldják meg. A középkor a 13. században technikai és agrárforradalmá­val, a kora újkor új energiaforrás felfedezé­sével válaszolt. Európa nyugati országaiban a 18. század végére megtörtént az energia­váltás, Fernand Braudel szavaival „a szén for­radalom", és már járta hódító útját a gőzgép. Magyarországon a 18. században a né­pesség megkétszereződött, de az energiavál­tás elmaradt. Annak ellenére, hogy Selmec­bányán 1722-ben Európa második működő gőzgépét helyezték üzembe s már folyama­tosan tártak fel széntelepeket. A bányászat és az ipar — a háromszorosára emelkedett vastermelés, a mészégetők, téglaégetők, üveghuták, papírmalmok — változatlanul a fa és a víz energiáját használták fel. A 9,7 milló ember szükségleteit, miként a közép­korban a 2—4 millióét, az erdő és a víz szolgálta változatlanul. Az erdőket az előző évszázadban is erő­sen igénybe vette az állandósult háború és a korai ipar. Kamarai jelentések, vármegyei és városi felterjesztések azonban a 18. szá­zad folyamán végig az erdőségek példátlan pusztulásáról tudósítanak. A század első felében körülbelül 4 millió katasztrális hold erdő semmisült meg a bányák körül és a hamuzsírt főző körzetekben. Az angliai és az ausztriai bőripart, a stájer papírmalmo­kat és faiparosokat a magyarországi bük­kösök, tölgyesek látták el. Úgy tűnik, hogy a század második felére a hagyományos kö­zösségi erdővédelmi rendtartások kevéssé működtek. Vármegyék sora a Helytartóta­nácsot ostromolta, hogy gátolja meg az er­dők kirablását. Megállítani az irtást azon­ban Mária Terézia királynő rendelete és az ésszerű erdőgazdálkodás meghonosítására tett rendelkezések sora sem tudta. Félni le­het — hangzott a század utolsó évtizedeiben — hogy ha az erdőket, „a nemzet felbecsül­hetetlen kincsei"-t tovább pusztítják, az or­szág fátlan pusztasággá válik. Wellmann Imre mutatta ki, hogy az in­tenzívebb mezőgazdaság megkésve tört 368 Magyar Tudomány 1999. 3. szám Könyvszemle

Next