Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2000 (107. kötet = Új folyam 45. kötet)

2000 / 4. sz. - TECHNOLÓGIAPOLITIKA - HORVÁTH ISTVÁN - SZIKLAVÁRI JÁNOS - ZSÁMBOK ELEMÉR - ZSÁMBÓK DÉNES - GREGA OSZKÁR: 50 éves a DUNAFERR Dunai Vasmű

Technológiapolitika támogatására a kormány felárrendszert vezetett be, amit a nehézipar eredményesen hasz­nált ki: 1933 és 1938 között megnégyszerezte kivitelét. Az acélipari exportőrök közül ki­emelkedtek a Weiss Manfréd Művek, a MÁVAG és a Rimamurány Salgótarján Rt. (A MÁVAG exportjának aránya elérte össztermelésének 50%-át.) Ezek a gyárak egyidejűleg fontos fejlesztéseket hajtottak végre. Csepelen 1932-ben korszerűsítették a martinkemencék boltozatát: szilikátról áttértek króm-magnezit elemekre (Európában elsőként!). A kemencék fűtését generátorgázról át­alakították olajtüzelésre. Üzembe helyeztek egy 6 tonnás Heroult-rendszerű elektrokemencét. 1936-ban indították az Erhardt-rendszerű csatolópadot. Ózdon a gyárvezetés legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy megóvja a pénzügyi egyensúlyt és tartsa össze a gyár törzsgárdáját. A műszaki fejlesztés terén előbb csak a blokksor rekonstrukciójára futotta, 1935-től kezdődően aztán csaknem minden termelő­ágazatra kiterjedő fejlesztésre és jelentős beruházásokra került sor. Többek között 1935-36-ban két elektrokemencét is építettek. Korszerűsítették a martinkemencéket: medencé­jüket bázikus téglákkal falazták, tüzelésüket vegyes, gáz és olaj üzemre alakították át és növelték kapacitásukat. Diósgyőrben a MÁVAG 1932-ben üzembe helyezte új finomlemez-hengersorát, egy év­vel később korszerűsítette a törzsgyári és új gyári kovácsüzemeket, termelésbe állított egy 300 kg-os indukciós elektrokemencét speciális szerszámacélok gyártása céljára. A termék­választék bővítéséhez további beruházásokra is szükség volt: új nagyolvasztó, új húzómű, új keréktárcsa-hengerlő, továbbá durvalemez-hengersor, szeggyár, kátránylepárló épült. 1934-ben hozzákezdtek az első 80 tonnás kemence építéshez. A magyar vaskohászat 1938-ban — A győri program — A Duna menti vasmű terve Magyarország 1938-ban 648 ezer tonna acélt termelt. A világranglistán 18. volt. Összehasonlításképpen: Ausztria 673 ezer, Spanyolország 574 ezer, Svédország 987 ezer, Hollandia, Dánia, Norvégia, Finnország és Jugoszlávia együttesen 450 ezer tonnát termelt. 1930-as évek vaskohászati fejlesztései nemcsak a termelés növelését, hanem a ter­mékválaszték bővítését és a termékminőség javítását is szolgálták. Erősítették azt a minő­ségi bázist, amelyre a vaskohászat részben saját exportját, részben a gépipari termékek jobb minőségét és új gépipari termékek bevezetését építette. Az acélfeldolgozó ipar azon­ban nem fejlődött megfelelő ütemben. Emiatt az ország gazdasági növekedése nem tudott lépést tartani Nyugat-Európával. Halaszthatatlan feladat lett tehát az acélfeldolgozó ipar fejlesztése. Ezt felgyorsította a 30-as évek végén világszerte erősödő hadiipari programok Magyarországot is elért hulláma, ami „győri program" néven került be a magyar gazda­ság történetébe. 1938. március 5-én Darányi Kálmán miniszterelnök nevezetes győri beszédében nyil­vánosságra hozta a kormány hadiipari fejlesztési programját. E szerint a gépiparra hárult a feladtok túlnyomó hányada, többek között katonai, közúti és vasúti szállító járművek, páncélozott járművek, harckocsik, lövegek és lövedékek, könnyű- és nehézfegyverek, lő­szerek gyártása. A vaskohászat területén várható volt az a feladat, hogy ha megnő a belső acélfogyasztás — ami nyilvánvaló volt —, akkor a gazdaság részéről nélkülözhetetlen ex­portot többlet acél gyártásával kell fenntartani. A legnagyobb tömegű megrendeléseket a diósgyőri Állami Vasgyár kapta, ugyanakkor az export túlnyomó hányada is innen került ki. Egyértelmű volt, hogy a vasgyár csak kapacitásbővítés esetén képes a kettős feladatot teljesíteni. Kapacitásbővítés viszont csak korlátozott mértékben volt lehetséges, mert a gyár a kedvezőtlen telepítési viszonyok miatt amúgy is túlságosan zsúfolt volt. Az ipari minisztérium úgy döntött, hogy a kapacitásbő­vítést új telephelyen, új állami vasmű létesítésével oldja meg úgy, hogy egyidejűleg enyhíti a diósgyőri zsúfoltságot is. Magyar Tudomány 2000. 4. szám 462

Next