Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2008 (169. évfolyam)
2008 / 3. sz. - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT TELLER EDE - RÓNAKY JÓZSEF: Teller Ede és az atomenergia Magyarországon
Magyar Tudomány • 2008/3 TELLER EDE ÉS AZ ATOMENERGIA MAGYARORSZÁGON Rónaky József IhD, főigazgató Országos Atomenergia Hivatal ronaky@oah.hu Teller Ede önéletrajzi könyve Hazatérés című fejezetében írja: „Az első és második magyarországi látogatásom, majd a későbbi öt utam a szülőhazámba (az utolsó 1996 októberében) nem csak magánszórakozást szolgált. A Marx Györggyel folytatott telefonbeszélgetés után előadásokat tartottam, amelyek elhangzottak a Magyar Rádióban, és írtam egy cikket az atomreaktorokról, amely megjelent a Fizikai Szemlében. Végül felkértek, hogy nézzem át a paksi atomerőmű dokumentációját, és mérjem fel a szovjet gyártmányú reaktorok biztonságát. Mindjárt az első utam második napját Paks akkori igazgatójával, Pónya Józseffel a magyar reaktorok vizsgálatával töltöttük — ezek második generációs nyomottvizes reaktorok, a világ legbiztonságosabb reaktorai közé tartoznak." Pakson dolgozó fizikusként jól emlékszem, milyen izgalommal vártuk Teller Ede első látogatását. Hosszú botjával végigjárta az erőművet, az ellenőrzött zóna nehezebb terepeit is leküzdötte, ebben hegymászó múltja segítette. Alaposan kikérdezett minket, elsősorban a reaktortartály anyagának ridegedése érdekelte. Későbbi látogatásain részletesen tájékozódott a biztonságnövelő programról, a személyzet képzettségéről és főleg a jövő terveiről. Az alapos tájékozódás után a paksi atomerőmű leglelkesebb és legnagyobb hatású propagandistája lett. Nagy elismeréssel nyilatkozott az erőmű személyzetének felkészültségéről, tudásáról, tapasztalatáról. Többször hangsúlyozta, hogy Magyarországon az atomenergia viszonylag kedvező megítéléséhez a magas színvonalú természettudományos oktatás is hozzájárul. Bizonyára szomorúan olvasná a minap kapott segélykérő üzenetet, hogy az új középiskolai kerettantervekben csökkenteni akarják a fizikaórák számát és a magfizikai ismereteket. Cikkeket írt az atomenergiáról a Fizikai Szemlébe, előadásokon és rendhagyó fizikaórákon fejtette ki egyértelmű véleményét az atomenergia veszélyeiről, hasznáról és jövőjéről. Teller Edét a világ a hidrogénbomba atyjaként ismeri, kevesen tudják, hogy a reaktorok biztonságának egyik atyját is tisztelhetjük személyében. Ez hihetetlen sokoldalúságának egyik bizonyítéka. Enrico Fermi mondta egyszer neki, hogy amíg őt nem ismerte, nem gondolta volna, hogy létezik olyan monomániás, akinek több mániája van. Teller a védelem, az atomenergia, a radioaktív izotópok orvosi és biológiai alkalmazásai, az atomkí