Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 14. (1963)
1963 / 5. szám - Katona Béla: Krúdy Gyula (tanulmány)
e rencselovagok, karrieristák, semmitől vissza nem riadó börzespekulánsok... S ha szerkezetének lazasága miatt Az aranybánya nem is tekinthető még hibátlan alkotásnak, így is figyelemreméltó mű, sokat ígérő indulása a fiatal írónak. Az aranybánya után azonban fordulat következett be Krúdy művészetében. Tematikája megváltozott, érdeklődése a dzsentri-világ felé fordult. Körülbelül tíz évig tartott ez a kitérő, amelyet általában a Mikszáth-hatás korának szoktunk nevezni. Ez a hatás kétségtelenül kilendítette őt eredeti irányából és nagy kerülőre kényszerítette, de ebben a korszakában sem lett epigon. Sőt, a Mikszáth-hatás végeredményben nem elnyomta, inkább felszabadította egyéni mondanivalóját. Felszínre hozta gyermek- és ifjúkorának egyik legmélyebb élményforrását, a dzsentri-világot, s ezzel kapcsolatban figyelmét szülőföldje, a Nyírség felé fordította, amely aztán egész további munkásságának legállandóbb ihletője lett. Legtöbb ekkori novellájában a hétszilvafás nyírségi kurtanemes életét mutatja be. (Az álmok hőse, a Pajkos Daálék, A szakállszárítón, a Nyíri csend, a Hét szilvafa című kötetek.) Krúdy dzsentri-szemlélete azonban ellenségesebb, sötétebb, mint a Mikszáthé. Az irónia mögött is ott bújkáló mikszáthi derű szinte teljesen hiányzik belőle. Ő a dzsentri-réteget már végzetes dekadenciájának állapotában ábrázolja, amelyben a régi, középnemesi múltnak többé a leghalványabb visszfénye sem látható. Hősei különös, bogaras emberek, a donkihotizmus megszállottjai, akik nem saját koruk valóságában, hanem egy rég elmúlt, vagy talán soha nem is volt világban élnek, legendás kincseket kereső hóbortos figurák, különcök, mániákusok, babonás családi legendák szövögetői és ápolói. De ábrázolja a megye nyakán élősködő, hivatalnokká kopott dzsentrit, a jó házasságban reménykedő hozományvadász szélhámosokat, az oblomovizmus tettre képtelen élhetetlenjeit, és még sok más típusát ennek a pusztuló kisnemesi világnak. Dzsentri-hősei szinte kivétel nélkül a kikerülhetetlen pusztulás hullafoltjait viselik magukon. Azok közé tartozik, akik a legjelentősebb szerepet játszották a dzsentri-illúziók szétrombolásában. A dzsentri-élmény felszabadítása mellett valószínűleg szerepe volt Mikszáthnak abban is, hogy Krúdy figyelme ebben az időben a Felvidék felé fordult. A nyírségi dzsentri-novellákkal párhuzamosan kezdte írogatni elbeszéléseit a szepességi kisvárosok különös polgárairól, divajkedvű zsoldoskatonáiról. Ezek a művek is ifjúkori élményét hozták felszínre. A Podolinban töltött diákévek életre szóló benyomásai színezik annyira feledhetetlenül líraivá ezeket a szepességi történeteket. Ezekben a históriákban találta meg Krúdy egyik legsajátosabb területét, s ezek a novellák mutatnak leginkább előre az írói pályájának harmadik, igazán érett korszaka felé.* 1910 körül ismét valami új kezdődött Krúdy művészetében. Ekkor találta meg saját hangját, ekkor fejlődött ki az a sajátos, senki mással össze nem téveszthető stílusa, páratlanul képgazdag nyelve, amelyre egy-két mondat után mindenki tévedhetetlenül ráismer, írói pályájának e harmadik szakaszában alkotta legismertebb, legnépszerűbb műveit. Az olvasóközönség ma is jóformán csak e harmadik korszak Krúdyját, a Szindbád-ciklus és A vörös postakocsi íróját ismeri. Szindbádban az Ezeregyéjszaka hajójában saját képét alkotta újra. Alapjában véve lírikus alkatú író volt. Lírikus, aki az epikába tévedt. Minden írása burkolt önvallomás, rejtett önéletrajz. Ezért volt szüksége Szindbád alakjára. A Szindbádciklus novellafüzér, lazán összefüggő történetek sorozata. A külső történet is mindinkább eltűnt írásaiból, a cselekmény helyét a belső lírai emlés, az asszociációk szabad, helyenként szinte a szürrealistákra emlékeztető áramlása foglalja el. 1913-ban jelent meg a A vörös postakocsi című regénye, a legolvasottabb, legtöbb kiadást megért könyve. Saját ifjúságának s a századforduló Budapestjének történetét írta meg benne. Két világot mutat be regényében, az arisztokrácia és a pol