Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)
1973 / 9. szám - Galgóczi Erzsébet: Bizonyíték nincs (elbeszélés)
Vicával futottam össze a cukrászdában, tudod, a Tóthné cipelt oda, mert az urát valami vizsgálathoz hívták! Hogy ott mi van bedobva! Kelet-németországi bútor, svéd hűtőszekrény, holland magnetofon, japán zsebrádió, indiai karperec, angol műperzsa, a tapéta pedig egyenesen a nyugatnémet ipar terméke, olyan az egész, mint a filmekben! - Irigység és elragadtatás vegyült a valaha legkedvesebb hangba. Gyönk túllicitálhatatlan rosszkedvvel bámulta a jelentéstelen betűket. Feleségét meglódította az emlék: - Uzsonnát szervírozott, marokkói szardíniát, orosz vodkát, svájci cigarettát és brazil Chimaroát, minden külföldi útjukról tele csomagtartóval térnek meg . . . - Igen - gondolta Gyönk -, de ők azok, akik három hét múlva vették észre, hogy anyjuk a város másik utcájában öngyilkos lett. - Hogy az a Chimaroa milyen fölséges ital! Mivel csak tíz palackkal hoztak, nem kis dolog, hogy föláldozott egyet. Mondta, hogy többször kellene összejönnünk, „de hát maguk olyan elzárkózottan élnek”. A férfi elszánta magát. Átlépett feleségéhez, elnémította a zajládát. Felesége meglepetten ejtette cigarettája hamuját a szőnyegre. - Katalin, segíts. Bajban vagyok. - Szégyenével gyürkőzve mondta mindazt, amit megélt reggeltől estig, elsorolta a tibetai ügy minden részletét, nem hallgatta el a két tehenet sem és azt sem, hogy a megyei párttitkárnak viszont nem jelentette be. Az asszony csinos arca előbb sápadtra, aztán vörösre változott. Úgy nyomta cigarettás szipkáját a hamutartóba, hogy az kettérepedt. - Az a rohadt háztáji! - Hangja idegenné torzult. - Megmondtam! Hányszor megmondtam ! - Nem erről van most szó. Katikám - csitította Gyönk. - De igenis, erről! Ha nincs háztáji, nincs eladó tehén és nincs a Ráfi! Hogy lehettél ilyen állat!? Megyei osztályvezetőként apád teheneivel kupeckedsz! Iszonyú! Mintha én a receptre, amit fölír az orvos, azt mondanám: ne ezt szedje, Jusztinka néni, van nekem jó erdei füvem, abból vigyen fél kilót, jutányosan megszámítom. - Most már megtörtént - Gyönk nagyon elkomorodott. - Eszeld ki, mit csináljak? - Mióta rágom a füledet , hisztérikusan csillogott az asszony szeme -, tanulj, csinálj valami nagyot, fontosat újra! A te képességeiddel már a minisztériumban lehetnénk. Itt meg kell rohadni! Ma ellenőrzés volt nálunk és nem találnak tíz aszpirint. Most három napig ezt keresi a központi pasas. Egyvégtében részegek, disznó vicceket mesélnek: „Mit csinálnak maguk itt falun? Küzdünk az egyke ellen. Jól izéld a feleséged, ezzel is a békét véded." Ezek a szelídebbek. És nem rúghatom ki őket, mert csak egy vidéki gyógyszerész vagyok. De te, Mihály, a te képességeiddel... És tönkreteszel mindent mégis. Nem a szüleidet szereted te! Öregek, minek nekik? Lenne otthon bátyád, vagy nővéred három-négy gyerekkel, majd nem csinálnád. De te... Anyád belebetegszik! Apádat egyetlen kedvtelésétől is megfosztottad. Hogy minden csütörtökön bejöjjön a termálba, kivágassa a tyúkszemeit, utána moziba menjen s mint egy vén gavallér, sósmandulával kínálgathassa a jegyszedő banyákat. És úriembert játszhat. Egy liter bor után úgy mórikálja magát, ahogyan a dzsentriket utánzó újgazdagoktól látta. És én... Megfulladok! Por, sár, hashajtó, pletyka - s mint az adu: televízió! - Öklére borulva zokogott. Gyönk megroskadtan tablettát és vizet hozott, felesége remegő szájába erőltette. Budapest is kisvárosokra, körletekre bomlik. Hivatal, gyógyszertár ott is belterjes. Senki sem éli egészen Budapestet. Színház! - lihegik vidéken epedve, mint meddő asszony a gyerek után, aztán a fővárosba kerülve meghalnak anélkül, hogy látták volna egyetlen színház belsejét. A részeg ellenőrök ott is trágárkodnak. Csüggedten állt a rázkódó váll fölött. Lassanként úgy élünk egymás mellett, mint két jégcsap az ereszen. Elvétve talán még együtt olvadozunk, ha ránk süt a nap.