Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 26. (1975)
1975 / 2. szám - SZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT JÓKAI MÓR - Nagy Miklós: Jókai pályaszakaszai és harmadvirágzása
a szentimentalizmus, esetleg a misztika finom hangulatfutamai se hiányzanak. A regényeket, kisregényeket a nemzeti érdekegyesítés szelleme hatja át: a birtokos nemesség különböző rétegei mellé felzárkózik a honorácior, a városi polgár, mesterlegény is, a nagy szövetségből csak a hazafiatlan törtetők és léháskodók hiányzanak, akik között arisztokrata meg polgárivadék egyaránt akad. E kívülállók ritkán mondhatók a nemesi maradiság képviselőinek, inkább az idegen érdekek, abszolutizmus hű támogatói. A mintegy tizenöt éves művészi periódus a Nábobtól (1853-54) a Szerelem bolondjai (1869) megjelenéséig művészi szempontból szembeötlő értékkülönbségeket mutat. A dilógia (Nabob és Kárpáthy) csúcsa után már 1856-ban aránylag közepes regény következik (A régi jó táblabírák), majd 1857-61 közt visszavonul és éles szögben hanyatlik nagyepikája. A meghaladott sue-i hatásvadászat tombol a 48-ban megkezdett, de 56-ban befejezett és kiadott Szomorú napok lapjain, rá hét esztendőre Az elátkozott családban könnyelmű anekdotázásával és ötletkergetésével szalasztja el írónk a meseanyagban rejlő termékeny korrajzi-emberábrázolási lehetőségeket. Az öt évig elhúzódó (1858-1863) Felfordult világ feltűnik kisszerű hátterével és célkitűzésével, száraz józansága miatt mintha nem is édesgyermeke volna szerzője mindig tüzes és lelkes szívének-képzeletének. E háromhoz képest ugyan emelkedést érezhetünk a Szegény gazdagokban (1860), ám ez pusztán jól sikerült kalandregény, hol van a Nábob vagy akár az Erdély aranykora összetettségétől, amely egyszer Petőfi életképeit, másszor a mesék vagy népballadák derűs-komor fantasztikumát idézi. A költő akkori zsúfolt munkarendjét jól tükrözi a Hölgyfutár 1857. július 2-i glosszája: „Jókai ezenkívül művezeti a M[agyar] Sajtót, h ide novellákat, vezércikkeket, újdonságokat; a V[asárnapi] Újságban referál a színházról, műtárlatról; csinálja a Nagy Tükröt; folytatja Decameron című száz novelláját (...) e közben egy kis öt felvonásos drámájára készülnek a színháznál." A Magyar Sajtótól ugyan hamar megválik, hanem a regényírást minden eddiginél jobban háttérbe szorítja nála az 1858 augusztusában megindított Üstökös. Ez az élclap kezdetben egész embert kíván, hisz még állandó rajzolója sincs, s az illusztrációk elkészítésének gondja gyakran magára a szerkesztőre nehezedik. Bach bukásával új cselekvési szféra jelentkezik, hogy magának követelje Jókait: a politika. Parancsa kivált 1860 végétől lesz ellentmondást nem tűrő: olvasd a laptársakat, szerezz értesüléseket, értekezletekre járj, képviselőnek is választasd meg magad. Feltűnik az is, mennyire vonzza a színház (és hat rá Laborfalvi Róza darabot kérő nógatása) ekkoriban. 1856 meg 1859 őszén erősen lekötötte Dózsa György, majd Szigetvári vértanúk című „eredeti szomorújáték"-ainak végső formába öntése, az utóbbival párhuzamosan készülhetett el jelentéktelen történelmi vígjátéka, A murányi hölgy. Az epikus kezét az is visszafoghatta, hogy nem talált kedvére való regénytémát: izgatta a szabadságharc s a jelen feldolgozása, ám tilalomfaként meredt előtte a cenzúra, a politikailag kevésbé veszélyes reformkori, esetleg erdélyi tárgykört pedig már kimerítettnek vélte. Mindezeknél nagyobb súllyal esett latba rossz egészségi állapota. 1858 meg 1859. szeptember derekán — szinte azonos napon bukkannak fel a panaszok levelezésében: „Vért köhögtem és még a napokban is vértolulásaim voltak, hanem most már jobban vagyok; az aranyerem megnyílt (...] Most nagyon keveset dolgozom" - tudósítja 58-ban Károly bátyját. Bajából csupán átmenetileg gyógyította ki emlékiratszerű karcolataiban sokat emlegetett dél-erdélyi kirándulása, pár héttel később. 1859 szeptemberében erős vérhányása miatt nem vehetett részt kedves unokahúga, Váli Mari pápai esküvőjén. Nagy türelmével, fegyelmezett életmódjával lassan leküzdötte a bajt. Az új földesúrban (1862) ismét tehetsége legjavát adta, majd hullámzó esztendők következtek. Végül is ezek során szintén folytatódtak a dilógiában megkezdett stílustörekvései. A kiegyezéses időszakban élesebb szemű olvasói témakörének, társadalmi célkitűzéseinek, írásai légkörének megváltozására figyelhettek föl. Kedvenc alakja lesz az eddigi reformpolitikusokkal, Széchenyi-utódokkal szemben a hazafias, emberséges ipari vállalkozó, a lángeszű feltaláló vagy diplomata. Megszűnt az arisztokraták iránti jóindulatú elismerés, mostantól a kékvérűek puszta díszletté, vagy több-kevesebb gúnnyal