Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)
1993 / 4. szám - TANULMÁNY - Vajda Mihály: Anti-esztétika. Filozófiai (láb)jegyzetek
semlegesítették, ilyen vagy olyan formában napjainkban is előtérbe kerülnek. Pedig sem a Szabó Dezső-i nemzetállammal, sem a ciorani etnokrata diktatúrával nincs mit (nem volna) mit kezdeni. Ugyanazok vagy majdnem ugyanazok a problémák, mert ezek a legkevésbé változtak, új elméleteket és megoldásokat kívánnak. A térség részben azért vegetál a történelem alatt, mert a nemzetállam ideológia és cioránihoz hasonló tudathasadásos okoskodás, vakhévvel tetézve teszi lehetetlenné a lényegi létezést. FILOZÓFIAI (LÁB)JEGYZETEK Anti-esztétikai Hagyta magát olvasni. S ez számomra — most, hogy egy anti-esztétikát tartok a kezemben, de merem már vallani — nem kis dolog. Mindig zavart valami az esztétikákban. Vagy csak mesteremében, Lukácséban? Nem tudnám ma már megmondani. De nem lehet egészen véletlen, hogy jóllehet ugyancsak sokáig próbáltam ortodox lukácsiánus maradni, az Esztétikáról, egyáltalában a Lukács által érintett esztétikai témákról soha nem írtam semmit, mindaddig, amíg kritizálni nem kezdtem. Mindig arra hivatkoztam, hogy nem értek a művészethez. Nem akartam érteni. Mert valami zavart a művészetelméletben. A madárnyelv? Nem merném állítani, jóllehet, ha így lett volna, erre ma büszke lennék. De hát a filozófiában nem zavart! Olyannyira nem, hogy egyszer még azt is bizonygatni próbáltam, hogy a filozófiai madárnyelv — maradjunk most már Almási metaforájánál — elutasítása „a semmit megérteni nem akaró buta önelégültség kifejeződése”. Azt hittem, azt akartam hinni, hogy „ők” nem akarnak semmit megérteni. Nem a madárnyelvvel volt tehát bajom, az biztos. Inkább arról lehetett szó, hogy azt éreztem: ellentétben a filozófia egyéb diszciplínáival az esztétika nem arról szól, amiről állítólag beszél. Pontosabban: azt éreztem, hogy a művészet valami más, mint amit az esztétika mond róla, hogy az esztétika valahogyan gúzsba köti a művészeteket. Amikor azt hajtogattam magamnak, hogy nem értek a művészethez, ezen azt értettem, hogy velem van valami nagy baj, mert nem vagyok képes azt gondolni a művészetekről, az egyes műalkotásokról, amit azokról gondolni kell. Az természetesen egy pillanatra sem ötlött fel bennem, talán azt is lehet róluk gondolni, amit én gondolok.Egy pillanatra sem. Egyrészt túlságosan is tiszteltem öreg mesteremet ahhoz, hogy el tudtam volna képzelni: tévúton jár, már csak azért sem volt módomban ezt képzelni, mert ha keveset ismertem is más filozófiai esztétikákból, annyi világos volt a számomra: Lukács minden újítása ellenére is folytatja a német filozófia esztétikai vonalát, nem pedig szembefordul vele. Másrészt én jószerével semmit sem gondoltam a művészetekről. Nagyon élveztem őket, mindenevő voltam, nem voltam még olyan finnyás mint manapság. S talán éppen az volt a bajom az esztétikával, hogy nem akarta hagyni, hogy élvezzem a műalkotásokat: folyton-folyvást muszáj volt róluk gondolni valamit. Nos, Almási Anti esztétikája úgy szakít ezzel az egész esztétikai beállítódással, hogy ugyanakkor megőrzi az elméletből mindazt, amit megőrizni