Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 49. (1998)
1998 / 1. szám - SZEMLE - Tamás Attila: Figyelmet érdemlő könyv az irodalmi műnemekről (Szili József: A poétikai műnemek interkulturális elmélete)
szemle Figyelmet érdemlő könyv az irodalmi műnemekről SZILI JÓZSEF: A POÉTIKAI MŰNEMEK INTERKULTURÁLIS ELMÉLETE Aligha sikerülne teljesen elfogulatlanul írnom erről a könyvről, ezért bizonyára jobb, ha nyíltan kimondom személyes érintettségemet. Nem a szerző, hanem a legújabb könyvében tárgyalt kérdések viszonylatában: több ízben fogalmaztam meg ugyanis a magam álláspontját egy részükkel kapcsolatban — éppen az Alföld hasábjain is. (Egy részüket Szili könyve is felhasználja — talán úgy is fogalmazhatok, hogy hasznosítja.) Szeretném azonban hinni, hogy ha előre figyelmeztetek soraim esetleges olvasói átminősítésének kívánatosságára, ezzel nagyjából eleget is teszek az elvárható objektivitásnak. Amennyiben szerzőjének személye illetve tudományos munkássága felől közelítünk a kötethez, úgy tekinthetjük ezt, mint a négy évvel korábban megjelent Az irodalomfogalmak rendszeriben megfogalmazottak logikus folytatását, „az irodalom” egészének mibenlétére vonatkozó gondolatok történeti-elméleti áttekintését követően az így hozzávetőlegesen körvonalazott fogalmon belüli, további tagolás lényeges kérdéseinek tárgyalását. A könyv olvasóinak többségét viszont föltehetően mégsem az érdekli leginkább, hogy mennyire építkezik következetesen Szili életműve, inkább arra kíváncsi, hogy milyen közvetlenebb eredményeket nyerhet a benne megfogalmazottak tanulmányozásából. A magam számára tagadhatatlanul az a legfontosabb, hogy nyomatékos érveket sorakoztat föl avval a mi tájainkon — Szili József szavaival élve — két-három nemzedék által mondhatni már „a génekben hordozott” felfogással szemben, amely egy „líra-epika-dráma” műnemi hármasban tartja elhelyezendőknek az irodalmi alkotásokat. Könyvének — talán kissé bonyolultan fogalmazott — summázása szerint: „A művészetek és a nem művészet világa közötti átmenetek, az egyes műfajok átmeneti képződményként való létrejötte és fejlődése, a művészeti képződményeket teremtő, fenntartó, megszüntető társadalmi intézményesség (művészeti kánonok stb.) természete, úgy látszik, kizárja (vagy rendkívül bonyolulttá, társadalmilag elfogadhatatlanná teszi) a műalkotás-tipológiában a közös alapú, állandó, illetve feltétlen vagy örök... hierarchikus fogalmi rendszert." (145-146.) Érveinek sorába a mások — sokak, többek között I. Behrens és R. Wellek — által megfogalmazott ténymegállapítások és elemzések mellett G. Genette újabb vizsgálódásait is beépíti, nem sajnálja azonban eközben az energiát a „klasszikus” arisztotelészi Poétika tüzetes újraolvasásától sem. (Ritoók Zsigmond illetékes szakmai kontrollját is hasznosítva.) Kimutatja, hogy a ránk maradt nagy horderejű mun