Alkotmány, 1899. február (4. évfolyam, 28-51. szám)

1899-02-25 / 49. szám

2. biztosítékokat is szereztünk erre nézve. Szolgabirák és főszolgabirák basáskodása ne rettentse többé a választókat, s ezek­­nek jogai nem fognak elkoboztatni. A jövő választás már szabad lesz; elveknek és meggyőződéseknek tisztességes mérkő­zés®. Ez volt a mi főkövetelésünk, nem kívántunk mi egyebet. A néppártnak, mint kisebbségnek joga nincs azt köve­telni, hogy akarata törvény legyen, de igenis jussa van törvényes biztosítékokat kívánni, hogy eszméit és elveit szabadon hirdethesse, pártját terjeszthesse és hogy a polgárok hozzá szabadon csatlakozhas­sanak, így leszünk országos párttá, ha majd nemsokára a nemzet nagy több­sége belátja a vallástalanság és erkölcs­telenség káros voltát, a revízió és a keresztény restauráció szükségét. Utat törtünk a választói szabadságnak, tehát jövőt biztosítottunk a néppártnak. Rendszerváltoztatás lesz-e következ­ménye Bánffy bukásának: remélni igen, állítani nem merjük, mert hiszen az új kormány is szabadelvű s a liberális párt együttmarad és tovább uralkodik. A disszidensek is liberálisak; ezek, ha visszatérnek, a szabadelvű párt ugyanazon elemekből áll, mint ennekelőtte. Nem vesztettünk ezzel semmit és fel nem ad­tunk semmit,, de irányváltoztatás minden­esetre lesz. A tisztesség felülkerekedik, ármány és önzés háttérbe szorulnak. A közérdek a pártérdek bilincseiből mene­külve, jobban érvényesül a törvényhozás­ban és a közigazgatásban s a korrupció nem lesz dicsőítve és a jellemtelenség jutalmazva. Ha pedig bekövetkezik, hogy a nemzeti párt, melyet elvi különbség nem választ el az új kormánytól, ehhez csatlakozik, még sokkal több személyi garanciát kap az ország az irányváltoz­tatásra és a tisztességre nézve és a nép­pártnak világos és egyszerű programmja verseny nélkül tisztábban áll a liberális párttal szemben. Helyesebb lett volna, ha Apponyi és Horánszky a Széll-minisz­­tériumban helyet foglalnak, mert ez a rendszerváltoztatást vonta volna maga részletei, főleg pedig a Madonna szeretet­teljes kidolgozása nagy mester kezére val­lanak s az általa teremtett iskolában e kép jellemvonásai, a kezek, a ruhafodrok, az alapzat, háttér még soká fenmaradtak. Épp oly magas színvonalon áll,­­ahogy nem becsesebb Frn­ Filippo Lippi fiának Filippinonak (1406 — 1469) Madonnája. A florenci iskola e hatalmas mestere, Springer állítása szerint, megteremtője volt annak a Madonna típusnak, amelyet később Rafael elérhetetlen magasságra emelt. Tagadhatat­lan, hogy ő igen sokat foglalkozott vele, s hogy csak az olaszországiakat említsük, ki kell emelnünk a spoletói dómfreskóit, a Gai- Communale, a florenci Akadémia az Uffiziák a Palazzo Pilli a S. Lorenzo templom s a római Lateran Madonnáit. Belőlük követ­keztethetünk a mi Mad­onnaképünk sajátos, bűvös hatására, amelyet dacára kicsiny ter­jedelmének, kifejt. Filippino Lippi szeretet­tel fogta fel eszméit azokat gondosan vitte keresztül, s derült hangulatos környezetbe helyezte. Naturalizmusa nem készteti arra, hogy minden alakját eszthetikailag szép­nek formálja, de itt ismét a színezés mély­sége, a felfogás nemessége, a mozdulatok találó jellemzése ragadja magával képzele­tünket. Nálunk Madonna a szabadban ül, kezében tartva a gyermek Jézust, ki előtt két szent áll, akik közül az egyik, aki az előtérben áll, szokatlanul finom technikájá­val kelt figyelmet. Igen karakterisztikus, vé­gül a harmadik Madonna-kép, a nürnbergi iskola valamelyik, egyelőre ismeretlen, meste­rétől, amely szerencsésen feledteti velünk a ttán a Tiszák és Mezei Mórok kilépésé­vel, de ebbe a néppártnak nincs bele­szólása s igy a rendszerváltozást elha­lasztva látjuk, mégis bizton h­iszszü­k, hogy bekövetkezik. Mert ha Bánffyval a rendszer bukott, más rendszernek jönnie kell s a Tisza-uralomnak vége.­ ­ALKOTMÁ­NY, 1899. február 23 BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, febr. 23. A jelen országgyűlés megnyitása óta, mint a P. H. Írja, majdnem harmadfél év telt már el, de az országgyűlés második ülésszaka mindeddig nem volt s még hosszú ideig nem is lesz bere­­keszthető. A házszabályoknak többrendbeli oly módosítása van ugyanis, mint tudva van, tervbe véve, amelyek a tanácskozások rendjét érintik; az ily módosítások pedig csakis az elfogadásukat követő ülésszakban léphetnek életbe. Miután pedig fölötte kívánatos, hogy a revideált házszabályok már a jelen országgyűlés harmadik ülésszakában alkalmazást nyerjenek, a folyó ülésszakot nem lehet addig berekeszteni, amíg a házszabályok módosítása meg nem történik. Mihelyt a Ház elintézi a provizórium és egyéb sürgős termé­­szetű ügyeket és a költségvetést, napirendjére kerül a béketárgyalások során megállapított ház­­szabály-módosítási tervezet s ennek elintézését nyomban követni fogja az ülésszak berekesztése. A béke. Budapest, febr. 24. kabinet kinevezése alkalmasint hétfőn jelenik meg a hivatalos lap külön kiadá­sában. Kedden este az összes pártok érte­kezletet tartanak a kompromisszum jóvá­­hagyása végett, mégpedig az ellenzéki pártok valószínűleg pár órával előbb, mint a szabadelvű párt.“ Illetékes helyről arról értesülünk, hogy az új kabinet a szerdára összehívandó kép­viselőházi ülésen fog bemutatkozni . Széll Kálmán ugyanakkor tartja meg programm­­beszédét, melyre az ellenzéki pártok elnökei rövid nyilatkozattal fognak felelni. Ugyan­ezen ülésben az új miniszterelnök propoziciót fog tenni a Ház további munkarendjére nézve, még pedig akként, hogy a Ház min­denekelőtt az elnököt s az alelnököket vá­­laszsza meg s az azután következő üléseken pedig az elintézésre váró javaslatok kerülje­nek napirendre a béketanácskozások alkal­mával megállapított sorrend szerint. Csupán az elnökkérdés az, mely úgy az ellenzéki pártoknál, mint a szabadelvű párt egy részénél bizonyos aggodalmakat kelt. Széll Kálmán fait accompli-val állván szemben, nem dezavuálhatja a szabadelvű­­pártot, hogy elejtse a Tiszáék sugalmazá­­­sára egyhangúlag kikiáltott elnökjelöltet, | Percsel Dezsőt, kinek személye — enyhén szólva — semmiképpen sem illik bele abba­­ a békés keretbe, melyet a kompromisszuma­­ biztosít a parlament jövő tárgyalásainak­.­­ Percsei Dezső pedig ragaszkod­ó jelöltetésé- f hez s nem akar tudomást venni arról, hogy a szabadelvűpárt nagy többsége is igen szí­vesen venné tőle azt az áldozatot, ha jelöl­­tetésétől önként visszalépne. A szabadelvűpártban most már min­den csendes. A háborgó hullámok elültek a mint azt már eleve megjósoltuk,­ a harcias párt leghangadóbb elemei Széll Kálmán leg­kezesebb híveivé vedlettek át. A nagy gar- i ral hirdetett mameluk-szecesszió elmarad, p­edig igen érdekes lett volna megtudni, h­ogy akár Bánffy bárót, akár Tiszáékat kö­­f­vetik-e tizen az ellenzékre ? A mameluk­­ harci kürt tehát elnémult, sőt ma már a ■ Lloyd-klubban is úgy találják, hogy sem a disszidensek visszatérése, sem pedig a nem­zeti párt fúziója nem fogja megbontani sem a pártegységet, sem pedig a szabadelvű párt hagyományait, miután már előbb Széll Kál­mán a leghatározottabban kijelentette, hogy ő bizony a párt ajtait senki elől sem zárja el. Fúzióról beszélni azonban ma még korai dolog. A késhegyig menő küzdelmek oly közel­múltban zajlottak le, hogy habár mozdulatok életteljessége. Igen érdekes kép végül Cornelio Cornelissen, Krisztus s a bűn­bánó Magdolna, amelyet eleinte XV—XVI. századbeli kölni iskolának tulajdonítottak, majd Jan Mostaerl befolyását konstatálták rajta. A tipikus viselet, a perspektíva, a színezés, a jelenet felfogása igen jellemző azon korra, amelyben ez a kép keletkezett. A szent Család két képben szerepel, ezek egyikét Gérard Dávid (1523.) festette, ki érdekesen illeszkedik be a XII. század­beli hollandi festészetbe. Képeiben, miként ez a mi képünkből is világos, főleg annak az iránynak hódol, amely nem az élet lük­tető, mozgalmas jelenenét választja tárgyául, hanem megelégszik a csendes, nyugodt, minden hevesebb kitörés nélküli jelenetekkel. Épp ezért művészete egyoldalulag, főleg ebben az irányban haladt s mint a rouen-i egyház nagy képe, a „Madonna szent asz­­szonyokkal s angyalokkal“ igazolja, alig elérhetőt alkotott. Műveitől a poétikus fel­fogást megtagadni nem lehet, „a gyermek Jézus imádásában“ e felfogás igen magas fokra hág, bár modern emberekre a formák, proporciók aránya a háttér sajátos volta s az a körülmény, hogy az olasz meste­rektől eltérőleg a gyermek Jézus a puszta földön fekszik, idegenszerű benyo­mást gyakorol. Egy XV. századbeli német fes­tőtől való a másik szt. Család, mely dacára minden rajzbeli fogyatékosságának, az akkori öltözetek s főleg a színek élénksége folytán műtörténeti szempontból jelentős. A szentek élete Domenico Ghirlandajót késztette műkö­désre, ki 1449—1494-ig él véd, az akkon­. Miután a béketárgyalásoknak a jegyző­könyvek s békeokarányok aláírásával az utolsó aktusa is befejeztetett, Széll Kálmán ma este Bécsbe utazott, hogy a tárgyalások befejezéséről s azok eredményéről a Felség­nek jelentést tegyen. Széll Kálmán ezúttal javaslatot tesz az uj kabinet megalakítása iránt s már holnap estére ismét visszaérke­zik a magyar fővárosba, hogy a további szükséges intézkedéseket megtehesse. Széll Kálmán bécsi utazásáról a félhi­vatalos Bud. Tud. a következőket jelenti: „Többrendbeli téves híreszteléssel szemben jelenthetjük, hogy Széll Kálmán designált miniszterelnök ma este Bécsbe megy, hogy ő Felségének jelentést tegyen a kompromisszum megkötéséről és javas­latot terjeszszen elő új kabinet alakítása iránt. Széll Kálmán úgy tervezi, hogy már holnap estére visszatér Budapestre. A Bánff­y-kabinet felmentése s a Széll­y német­országi képgyűjtemény hiányosságát. nAzon képek közül, melyek a Megváltó személyével foglalkoznak, főleg, Auentin Massys, az 1530-ban elhunyt antwerpeni mes­ter „Áldó Krisztusa“ bir kiváló műtörténelmi jelentőséggel nemcsak a kép jó tulajdonsá­gainál fogva, hanem alkotójának személyé­nél fogva is, bár az utóbbi körülmény nem tartozik fejtegetéseink sorába. Massys képén a Megváltó csak félig látszik, amint jobb kezét áldásra emeli, szemeiből végtelen jó­ság, odaadó szeretet, határt nem ismerő ön­­feláldozás sugárzik, de még ama fájdalomnak egy sugara is, amit a világ bűnei felett érez. Igazán egy Massys tehetségére volt szükség, hogy mindezt kifejezhesse. Mi mindent nem találunk e képben, a kifejezés gyengédsége párosul a színek mélységével, a tónus melegségével, a rajz erőteljességé­vel, nem csoda, ha képeit számtalanszor is­mételték. Giovanni Antonio Bassi-Sodomma (1477—1549) egészen más világba vezet. Képének címe „Krisztus megostoroztatása“ mely a Megváltó életének egyik legfájóbb jelenetét ábrázolja. Krisztus maga ugyanaz a típus, amely a Monte Oliveto, a sienai Accademia stb. freskóira tér vissza. Bár e képről nem evidens, hogy Bazzi festette volna, a formák tökéletessége, a színek élénk­sége stb. bizonyára nem áll messze tőle, úgy látszik, mintha különös érzéke lett volna az emberi fájdalom, a szomorúság, az élet árnyoldalai iránt, oly meggyőző erővel szól Krisztus alakjából a fájdalom, a béke­­tűrés s a lemondás, de épp oly természete­sek a m­ellékalakok öröme s indulata s a

Next