Alkotmány, 1899. szeptember (4. évfolyam, 210-235. szám)
1899-09-01 / 210. szám
ALKOTMÁNY. 210. szám. 2 ______________________________________ réggel elhanyagoltatik a nevelés és az az egyetemi ifjú vallási dolgokban tudatlanabb, mint egy analfabéta. Ha egészen elhagyjuk az ideális szempontokat és tisztán az élet anyagi oldalát nézzük, akkor is elégületleneknek kell lennünk az iskola nevelési munkájával. Mert kérdem: vájjon azokat az erényeket, melyek minden gazdasági haladáshoz és minden anyagi boldoguláshoz szükségesek, iskoláink fejlesztik-e? Vájjon beleoltják-e ifjaink szívébe a takarékosság erényét, amely nélkül nincs szolid vagyonszerzés? Várjon arra szoktatják-e őket, hogy céltudatosak legyenek a gazdasági javak megszerzésében ? Megtanítják-e gyermekeinket, hogy az «uri» voltukat ne a pazarlással, az oktalan költekezéssel bizonyítgassák? Fejleszt-e az iskola az ifjúságban egy kis vállalkozó szellemet ? Semmit mindezekből! Németországban vannak iskolai takarékpénztárak, melyek arra valók, hogy a tanulókban korán fejlődjék ki a takarékosság szeretete; nálunk nem bibelődnek ilyenekkel. Nálunk az erkölcsi nevelés csak pedantériában és erkölcsi szabályok élettelen előadásában áll. Ilyenek a mi iskoláink, amelyek hadapródokat nevelnek a jövő század nagy kulturális csatáihoz. Az ilyen panaszos cikkeket a tanév végén szokták ugyan írni, de mi a tanév elején mondjuk el ezeket, hátha nem egészen haszon nélkül való munkát cselekszünk igy! Khuen Séderváry gróf el sem fogadta volna, a báni méltóságot, ha igazán a magyar nemzet tagjának tekintené magát. A horvát-magyar kiegyezési törvény betűje nem tiltja ugyan, hogy magyar ember horvát bán lehessen, de ezen törvény szelleme, intenciója szerint ez ki van zárva. A horvát lap kijelenti, hogy esze ágában sincs Szent István koronája országainak szétválasztását propagálni, de hát Horvátország törvény által el van ismerve politikai és nemzeti különterületnek, amely Magyar országától egészen külön kulturzónát alkot. Mindezek után ismételten tiltakozik a horvát lap az ellen, hogy magyar ember horvát bán lehessen és hogy Kliven- Héderváry gróf magyar ember. Lássuk, mit szól ehhez maga a bán, mi pedig megjegyezzük magunknak, hogy Horvátországban még mindig vannak némelyek, akik a magyar szent korona árnyékában magyarellenes allűröket táplálnak. Az iparosok nyugdíjbiztosításának kérdése már évek óta van napirenden s hihető, hogy végre ez az üdvös intézmény meg is valósul. Mint a B. és K. L. írja, a napokban az országos iparegyesület végrehajtó bizottsága foglalkozott az iparosok nyugdíjügyének kérdésével s az elnök javaslatára elhatározta, hogy egy szövetkezeti alapon létesítendő nyugdíjintézet tervezetének elkészítésére felkéri az Első Magyar Általános Biztosító Társaságot. Justh Gyula beszámolója, Justh Gyula Makó város országgyűlési képviselője szeptember 18-án tartja meg beszámoló beszédét Makón. A szabad-bárándi néppárti gyűlés iránt, mint a D. H.-nak írják, igen nagy érdeklődés mutatkozik. A kerületi községek választói nagy számmal készülnek Szabad-Bárándra. Impozáns lesz a gyűlés, mely világosan tudtára fogja adni Ragályinak, hogy merre van az út. Szabad-Báránd a néppártnak egyik legbiztosabb új kerülete. A szabad-bárándiaknak nem kell liberális képviselő. (Jelenleg Ragályi Lajos a kerület képviselője.) A vasárnapi nagygyűlés csak meg fogja őket erősíteni ebben a hitben és meggyőződésben. . .. Az osztrák-magyar bank közgyűlése Bécsből telegrafálják. A főtanács mai ülésén a vezértitkár jelentést tett a pénz és valutapiac helyzetéről ; e jelentés a főtanácsot nem indította arra, hogy ezúttal a bankkamatlábat módosítsa. A szabadalom megújítása iránt határozó rendkívüli közgyűlés keddnek, szeptember 19-én délelőtt 10 órájára hívták össze; a napirendet szeptember 10-én teszik közzé. A részvények letételének határideje szeptember 11-én jár le. A közgyűlésnek előterjesztendő javaslatot a főtanács már jóváhagyta. BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, augusztus 31. A magyar bán. Bodrogközi A kiegyezés válsága című röpiratának egyik helyén egy bizonyos magyar államférfi (akinek neve szoros öszszefüggésben áll az 1896-ki tatárjárással) azt mondja Kálnoky gróf közös külügyminiszternek: Khuen-Héderváry gróf horvát bán magyar ember s ne számítson arra senki, hogy a bán hajlandó volna föderativ politikát csinálni Magyarországon. Az Agramer Tagblatt most igen élesen fordul ama bizonyos magyar államférfiu ellen s annak a nézetének ad kifejezést, hogy magaar ember nem lehet horvát bán s hogy kegyelmét, mely igy felmagasztalta a magyarság és a hit bajnokát, azután imádkozni kezd a jámbor sokasággal ő is. Lassankint mindenki elvégzi imáját. A térdepelő népek egyenkint állanak fel s elszélednek megbámulni a pompás épület szépségeit. Utoljára csak egy páncélos vitéz marad a sír előtt; imájába mélyen elmerülve, mintha aludnék, olyan csendesen, nyugodtan térdepel a márvány padozaton. — Hirtelen ez is felkel. Mintha esztendők óta járt-kelt volna naponta a nagy templom oszlopai között, olyan biztosan halad a hely felé, ahol azelőtt a Szent Király teste nyugodott. Odatették őt valami ötven évvel ezelőtt fiának sírja mellé; ott aludtak át csendesen egymás mellett azt az időt, mely a felemelésig eltelt. Ide tartott a mi páncélos vitézünk; leborult a hajdan szent hírében állott Imre királyfi sírja előtt s alig térdepelt, alig imádkozott ott egy kis ideig, a templomot zaj, csörgés hangja töltötte be, mintha fegyvereket vertek volna a templom márvány földjéhez. A szokatlan zajra odasereglett nép és papok álmélkodva látják, hogy a földön szerteszéjjel páncéldarabok s láncok hevernek az idegen körül, ennek arcán véghetetlen boldogság, öröm tükröződik vissza, kezeiben egy levélfélét szorongat, melyről a lelóggó ólompecsét megmutatja minden hozzáértőnek, hogy az Szent Péter utódának, a pápának írása. Kérdik, faggatják, mi történt ? miért hányta le páncélruháját? mit akar a levéllel? Felelne, elmondaná a vele történteket, de idegen beszédét nem érti a nép. Végre is Fábián, a fejérvári prépost, a király elé vezeti s itt a tolmács ilyenformán magyarázta el az idegen szavait: — Konrádnak hívnak, Bajorföldön születtem. Atyám nemes úr, előkelő vitéz volt; a tanácsban mindig hallgattak szavára, a háborúban pedig rendesen az első sorban harcolt csatlósaival. Nekem is ilyennek kellett volna lennem; ifjúságom szépen is indult, még nem értem húsz nyarat s már diadalok koszoruzták nevemet. De azután letértem az igazság, a becsület, az erény ösvényéről; a katonaélet, a folytonos mulatozás, dáridó megrontottak, ifjú lelkemet hatalmukba kerítették a szenvedélyek; bor, asszony járta örökösen s igy nem telt bele csak rövid pár esztendő és én, a hatalmas termetű lovag, hitvány, nyavalyákkal eltöltött pária lettem, akit kitagadott apám, megvetettek rokonaim, volt bajtársaim s akire undorral nézett ott hazánkban a utolsó jobbágy gyerek is. Elhagyatottságomban arra gondoltam már, hogy megölöm magamat, úgy sincs már az én számomra becsület, boldogság a földön, minek szégyenkedjem, minek cégéreskedjem hát? Igen ám! de közbejött valami, ami nem engedte, hogy meghaljak, ami javulásra késztetett, ami keserű önváddal illetett mindig, eddigi kicsapongásaimért, de aminek mégis életemet, gyógyulásomat, javulásomat köszönhetem, szerelmes lettem. Ha becsületes koromban láttam volna meg Engelbert grófnak, atyám szomszédjának a leányát, talán minden jóra fordult volna; a szép Margit éppen hozzám való volt; amint később megtudtam, engem régóta szeretett, bukásomon sokat busult, sokat kesergett. S nyomorúságomban, kihajszolt ebkoromban kellett vele találkoznom, mikor sebektől bűnhődő testemet mindenki messziről elkerülte ! — István. Péntek, 1899. szeptember 1. A német katholikus nagygyűlés. (Saját tudósítónktól.) Neisse, aug. 30. Harmadik nap. A vendégek még mindig sűrűn érkeznek. A ma érkezett vendégek között van: Dittrich képviselő, Goebel praelátus, Klose képviselő, Letocha képviselő, Metzner képviselő. Hazánkból itt van a lőcsei apát s két más szepesi pap, azonkívül a Pazmaneum aligazgatója. A napirend ünnepélyes gyászmisével kezdődött, mely az előző nagygyűlések elhalt tagjaiért tartatott. Kilenc órakor a szakosztályok folytatták a tegnap délután félbeszakított munkát. Ezzel egyidejűleg az iparosmesterek egyesülete tartotta közgyűlését. Tizenegy órakor az egyes szakosztályok munkájukat felfüggesztették s zárt üllésre gyűltek össze. A második általános zárt ülésen a szakcsoportok elnökei, mint előadók, beszámoltak a szakcsoportok munkásságának eredményeivel. Ez idén e téren egy kis korrektiva észlelhető, mely most első ízben lépett életbe s mely a tavalyi nagygyűlés határozatán alapszik. A nagygyűlés munkája, miként említettem, négy szakosztályban folyik. Azok, kik a nagygyűlésen tényleges részt venni, nemcsak hallgatni akarnak, a szakosztályok berendezését és benső életét tanulmányozzák. Kinek mondanivalója, helyes, életre való eszméje van, tanulmányozza, hogy eszméje melyik szakosztály körébe tartozik. Azután megteszi, napokkal előbb, írásban a maga indítványát. Eddig minden ilyen indítvány vita tárgyává tétetett, most szükségesnek látszott a tárgyalási renden változtatni s immár csak olyan indítvány lesz tárgyalható, melyet valaki személyesen védelmez. Ily módon az indítványok száma ezidén tetemesen megcsökkent. A római kérdés szakosztályának referense Arenberg herceg. A hárítász osztályának referense Dacke praelátus aránylag gyorsan végeztek. Nem így a szociális kérdés osztályának referense. E kitüntető tiszt ez idén Pieper drt, a Volksverein fiatal titkárát,illette..A referens előadta a végzett munka eredményét, csakhogy a szakosztályban a kitűzött munkának csak igen csekély részét végezték el. A negyedik osztály a sajtó és az irodalomé, erről Bachem dr. képviselő referált igen bőven, de mindvégig oly érdekesen, hogy dacára a délutáni 2 órának, türelmesen hallgatták. Délután 3 órakor az egyetemi ifjúság segélyegylete ülésezett. Vele egyidejűleg a Volksverein megbízottjai tartottákközgyűlésüket. S a szakosztályokban folytatták a félbeszakított munkát, mely azonban csak 5 óráig tartott, mert akkor a második nyilvános díszgyűlésre gyűltünk össze. A második nyilvános diszülés. A diszülést Obersdorff gróf alelnök nyitotta meg. Mindenek előtt felolvastatta a császár köszönő táviratát, melyet kitörő örömmel fogadtak. A diszülés első Szónoka Langer képviselő. A fiatal szónok csengő, erőteljes hangon szólott, a terem minden Zugában teljesen érthető volt minden szava. Az agrárkérdésről és agrárérdekekről beszélt. Ratzinger bajor képviselőnek, a híres nemzetgazdásznak szavaiból indult ki. Mikor a római világbirodalom azzal kezdte, hogy a földet felmondható adósság tárgyává tette, egyúttal megkezdte az állam alapjainak lassú bontogatását. Úgy látszott ugyan eleinte, hogy a földből kizsarolt uzsorakamat egy közgazdasági fellendülésnek lesz kezdete. A gazdaság terjedt, a pompa nőtt s a téglákból épült Róma átváltozott márványa Rómává, de a pompa, a gazdagság a terhes jövendőnek nem lehetett eltitkolója. Bekövetkezett a vég kezdete. Miután a föld a felmondható adósság prédája lett, jött a bomlás a társadalomban s a hatalmas birodalom enyészetnek indult. Gondoljunk arra is, amit Lentsch Károly, a nemzetgazdasági író mondott: A francia forradalom végoka a francia paraszt nyomorúsága volt, ennek kezdete pedig az éhínség volt. A történelem , a mester, arra int, ne engedjük az állam jól felfogott érdekében a mezőgazdaságok s annak oszlopát, a parasztságot tönkrejutni. S ha a dolog így áll, világos, hogy a mezőgazdaság és parasztság fentartásáért, a katholikus nép parlamenti képviselőjének, a centrumpártnak elsősorban kellett síkra szállnia. Az agrárkérdésnek megoldása szorosan függ össze két millió parasztcsaládnak jólétével vagy pusztulásával. Az agrárkrízist a mezőgazdasági termények rohamos árleszorításával a modern pénz- és tőkeuralom idézte elő s -ennek folyománya a föld adóssággal való megterhe