Alkotmány, 1900. április (5. évfolyam, 78-102. szám)
1900-04-01 / 78. szám
V. évfolyam. 78. szám. Vasárnap Budapest, 1900. április 1 ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre .............kor. 28.— Félévre . ............... « 14.— Negyedévre............... a 7.— Egy hónapra ...... « 2.40 Egyes száma fill., vidéken 10 fül. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—63. SZERKESZTŐSÉG ÉSLAPKIADÓ HIVATAL: VHI., Szentkirályi-utca 28a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VII., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A politikai bizalom. Budapest, március 31. A pénzügyi felhatalmazás megadásáról szóló törvényjavaslatot ellenzék nem szavazhatja meg. Még akkor sem, ha bizonyos megnyugvással látja az ország sorsát ilyen vagy amolyan minisztérium kezén. Legkevésbbé teheti ezt azonban a nálunk ez idő szerint fenforgó viszonyok között. Mert a politikai helyzet kétségesebb és ennélfogva veszedelmesebb, mint volt valaha. Egy nagy hazugság nehezedik a mi egész alkotmányos életünkre s tartunk tőle, hogy ennek a nagy hazugságnak a dédelgetése rutul meg fogja boszulni magát. Kinek ajánlja meg az országgyűlés a megszavazott költségeket és kit hatalmaz fel azoknak felhasználására? Nem a miniszterelnök részére szól a megajánlás s nem ő használja fel a megszavazott összegeket. A miniszterek egyenként és összeségükben kérik és kapják a bizalmi szavazatot, mely a felhatalmazási törvényjavaslat elfogadásában megnyilatkozik. De hol van a rendszerváltozás, mikor a régi kormány áll az ügyek élén s csak a miniszterelnök változott? Rendszerváltozás parlamentáris értelemben mindaddig, míg a Bánffy-kabinet csak elnököt cserélt, de többi tagjaiban a régi marad, egyszerűen nem létezik. Sőt többet mondunk. Rendszerváltozásról beszélni, míg a Bánffy többsége együtt van és politikai tényezőként szerepel, a legnagyobb alkotmányjogi értelmetlenség, mely képzelhető. A népképviseleti alkotmánynak egyik sarkelve az, hogy nem egyes politikusok jóakaratában, hanem szervezetekben és intézményekben van a tisztességes kormányzatra a garancia. Kormányozni egy párttal, melynek klubjában a Tisza-lexet megszavazták; adminisztrálni és politikát csinálni miniszterekkel, kik az ischli klauzulát elfogadták; a helyhatósági életet vezetni és vezettetni főispánok által, kik a régi rendszernek voltak végrehajtó közegei: ez vagy ámitás, vagy önámitás, de nem rendszerváltoztatás. Rendszerváltoztatás a parlamenti jogban a korábbi rendszernek politikai bukása nélkül nem létezik. A politikai bukás pedig mindaddig, míg a régi többség és miniszterei mint ilyenek szerepelnek a népképviselet organizmusában, be nem következett. És míg ezek helyi ügynökeikkel együtt mint politikai tényezők működnek, szervezetileg a palota-forradalmak vannak előkészítve és biztosítva, de nem a tisztességes kormányzati berendezés. Megdöbbenve nézzük hónapok hosszú során át azt a kíméletet és cirógatást, melyben a miniszterelnök a régi rendszer kapitányait, káplárjait és közlegényeit részelteti. Mintha sejtelme sem volna arról, hogy ezzel új életre galvanizálja őket benn a parlamentben és a világ előtt. Látjuk is kézzelfogható tényekben, hogy ma ezerszer annyit mernek, mint egy év előtt, mikor ijedten vonultak a háttérbe és szályog viskója előtt vesztegel. Fején roppant karimájú kalap, vállán puska, s töméntelen töltény. Körülötte gulya legelész. Azt mondta a búr: «Nézd csak felebarátom! Engem nem fenyeget gummis, vagy gummittan komfortálok, nem szid lovasrendőr. A villamosról csak félfüllel hallottam. Légy okos és kövess engem. Megértettem a néma búrt, visszahúzódtam. Tuszkulánumomba s most minden had- és zörejtől menten nyugodtan irhatok nem kisebb dologról, mint — a boldogságról. A téma hálás, habár első kóstolásra savaszó is. Mert komfortáblis, lovasrendőr, villamos vezető — mind, mind ezért siet, ezért szid. Ennek módját magyarázzák egymásnak Mauser-puskákkal, jongtómokkal srapnellekkel bárok és angolok. Az excellenciás úr, kit annyi alázattal süvegelek, a paraszt, ki engem süvegel, sőt jómagam is, gyakorta álmodunk róla. Egyetlen téma tehát, mely mindig aktuális. És — szinte halálos bűn! — még ennyire közvetlenül sohasem foglalkoztam vele. Vélem, hogy nem volna nyugodt a halálom, ha — bármily csekélyke, azaz Miklós vagyok is, véleményt nem kockáztatnék * » Két dolog van, amit ki nem állhatok, a sárgarépa-főzeléket és a tudákosságot. Teljes erőmből tiltakozom az utóbbi ellen, mikor állítom, hogy boldogságunk esártekén nem más, mint azon rövid ideig tartó kellemes érzés, melyet ha nem is összes, de főbb vágyaink teljesülése után érezünk. Ez az idő mindig rövid. Mert az élet is rövid. Megdöbbenve olvasom Jákob patriarcha szavait, Jákobét, aki élénken panaszkodik a Fáraó király előtt, mivel csak még 130 mnk is megfogyatkozott. Ma a nyílt színen ismét legeiül vannak, a régi számra felszaporodtak s csak a kedvező alkalmat várják, hogy Szél testén keresztül elfoglalhassák a régi hatalmi pozíciót. A taktikát jól kieszelték s most már nyíltan szítják a forradalmat, melylyel elérni hiszik céljukat. A bukott miniszterelnök lapja a protestánsokat hívja harcra a reakció ellen, melyet Széll Kálmán politikája képvisel. És ezt azok az emberek teszik, akik a tavalyi télen ennek az országnak alkotmányát akarták a Lloydklubban megsemmisíteni. Azok az emberek merik a reakciót emlegetni, akik oly sebet voltak készek ütni a magyar alkotmányon, aminkre háromszáz éven keresztül soha nem mert gondolni a legfeketébb reakció. Ez az utóbbi egyszerűen erőszakot használt, mely elnyomhatja a jogot, de létében meg nem semmisítheti. A Bánffy-éra reakciója a magyar népképviselettel akarta kivégeztetni a magyar alkotmányt, ami örökre megöli a jogot. És ma azt látjuk, hogy a kálvinistazsidó fekete-vörös reakciónak nemcsak publicisztikája, de az egész országra kiterjedő fegyelmezett szervezete van. És mit állíthat szembe ezzel a Széll-politika ? Szervezetet? Nem. Ahelyett, hogy teremtene a maga részére egy életerős, új kormányzati organizmust, a régire támaszkodik, ugyanarra, melyet Bánffy a maga céljaira már a múltban megalkotott. Egységes pártot? Nem. A régi pártban, melyet a bukott miniszterelnök erőszakkal esztendőt élt. S hozzáteszi, hogy ezek az évek rövidek és viszontagságosak. Azután meg emberek között élünk, akiknek mindig elég a gondjuk, hogy boldogságunk minél rövidebb legyen. Megbizonyitom a szavaimat.. Élt valahol a Wezer partján egy német tudós,névszerint: Meyer dr. Egy tikkasztó nyári napon Meyer dr. a Wezerben fürdött s konstatálta, hogy a wezeri békák kuruttyolnak. A parton pompás berni gulya legelt s Meyer dr. fényes koponyájára ütve konstatálta, hogy a gulya nem kuruttyol, sőt — tovább fűzve okoskodásait — mint tapasztalati negatív tényt állapította meg, hogy az ember sem kuruttyol (bár, hogy pár nappal később Brémában angol utazókkal találkozott, utóbbi véleményében megingott, sőt a probábilis hipothézisig esett). Ezek után hat évig dolgozott s alapos (gründlich) munka után hat vaskos kötetben szólott a kuruttyolók és nem kuruttyolók rendszeréről (system), belefoglalva mindent, ami van. Amint a kazár egyedüli öröme a mammón, úgy a német dr. álmainak nonpluszultrája az, hogy nevéhez új rendszer megállapítása fűződjék. Dr. Meyer tehát boldog volt. Boldogsága azonban nem sokáig tartott. Nem azon értelemben, mert Jákob keveselte a 130 esztendőt, hanem azért mert, a hatkötetes alapos munka megjelenése után alig egy hónap múlva az É. N. T. T. (Észak-Német Tudós Társaság) teljes ülésében arra kérte Meyerert, hogy ne hozzon szégyent a német tudományra. Szükséges, hogy tételünket több oldalról ismegvilágítsuk. Georbe (olr.: Görbe) Márton egyik budai minisztériumban diamistáskodott. AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA Csevegés a boldogságról. — Az «Alkotmány» eredeti tárcája. — A Népszínháztól az Erzsébet-körútra igyekeztem. Csak az Isten őrizte, hogy el nem gázolt egy gummikerekű bérkocsi. Ügyes ugrással menekedtem meg. Még gyötört az ijedelem és máris az ott ténfergő lovasrendőr korholó szavait kellett tűrnöm. Ez bántott. Már kérni akartam, hogy amit mondott, tartsa meg magának, de nem volt rá időm, mert egy tűzszemű masztadón, egy közeledő B. V. Y. rikoltozott rám csöngetyű szavával. Még egy ugrás részemről, még egy szidás a masztadón vezető részéről s kipirult arccal, felháborodott kedélylyel értem el sóvárgott célomat, az Erzsébet-körút aszfaltján. Olyan szerencsés vagyok, hogy a gondviselés kiváló kegyével dicsekedhetem. Itt vagyok, pedig: «rám célra már nem egy halál.» Ugyanazon jó gondviselés, mely nem engedi, hogy beleegyezése nélkül egy veréb essen le a háztetőről, most még vigaszról is gondoskodott. Egy tőzsde előtt öt-hat tagból álló igen polgárias formájú csoport bámult valamit. Érdekelt a dolog. Egyszerű história! A tőzsdetulajdonos egy képes újságot tett ki a «rámá»-ba. «Bár férfi»-t ábrázolt az újság, amint egy hegy tövében vá