Alkotmány, 1901. január (6. évfolyam, 1-27. szám)
1901-01-01 / 1. szám
ALKOTMÁNY. 1. szám. _____________2 mentek, melyekbe a liberalizmus a politikát mint csatornákba vezette, a pártok ellenségek küzdenek egymással s a többség zsarnokságát tette uralkodó elvvé az igazság helyett. Nincs szabadság, nincs egyenlőség, nincs testvériség sehol s melyet zászlójára irt a liberalizmus — hazugság volt. Ezt a tanulságot hagyta reánk a letűnt század és annak utolsó esztendeje nem hozott vigasztalást a világnak, sem pedig Magyarországnak. Az uj rendszer is — hazugság volt. Az idővel ez is kitűnt és elmúlik. Mert a liberalizmus befejezte pályafutását s hiveket többé nem talál. Önző követőket csak addig, mig elég pénz és hatalom fölött rendelkezik, hogy szolgáit megvásárolhassa és megfizethesse. De mivelhogy túlélte magát, hasonlít a fukar aggastyánhoz, ki pénzes zsákjait kínálja orvosának, hogy mentse meg életét; de nem teheti, mert contra vim mortis non est medicamen in hortis. A mult század legnagyobb férfia Napoleon császár volt. Nem mint Bismarck, csak államférfi; nem mint Moltke, csak hadvezér, szónok, törvényhozó, írónak is kitűnő, tettekben és sikerekben bámulatos; a francia liberalizmust ő hordta szét Európában meghonosította törvényekben és intézményekben, egyházpolitikát is csinált és a pápát fogságra vetteté. Szent Ilona szigetén bölcselkedve, megjósolta századának történetét és végét ekképpen: «Népek jönnek, népek mennek, trónok semmisülnek meg ... és az Egyház rendületlenül fönnáll mindörökké». Népek jöttek, mentek, harcoltak, elbuktak, föltámadtak, senki sem ismeri meg, milyen volt Európa száz évvel ezelőtt és milyen most. Trónok megsemmisültek, királyok és császárok meghaltak számkivetésben és az Egyház rendületlenül fönnáll. Ez a kereszténység dicsősége, igazságának ereje, az a világosság, melyet sem eltagadni, sem elmulasztani semmiféle tudásnak és civilizációnak, hamisságnak és gonoszságnak, kormánynak és törvényhozásnak nem sikerülhet. Magyarországon sem fog sikerülni. Bizalmunk Istenben, hitünk a keresztben, reményünk a népben. Az új év, az új század a kereszténységnek fölmagasztalása lesz. És ha «vannak némelyek közöttünk, kik nem hisznek» és hogyha «sokan hátrálnának», mert nem merik, vagy nem akarják Jézust követni, ezek hallgassák meg Simon Péter hitvallását: «Uram! Kihez menjünk? Az örök élet igéi Nálad vannak. És mi elhittük és megismertük, hogy Te vagy Krisztus, az Isten fia». Christe, exaudi nos! Budapest, dec. 31 A honvédelmi miniszteri tárca. Egyes lapok hírei szerint Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter válni készül állásától s utódjául Jekelfalussy altábornagy mellett Bolla Kálmán altábornagyot, József főherceg adlátusát emlegetik. A Fejérváry Géza báróhoz közelálló körök véleménye szerint e hírek koraiak még, mert Fejérváry Géza báró még sokáig fogja teljesíthetni a tárcájával járó kötelességeket. Budapest-Belváros képviselője. Azokkal a híresztelésekkel szemben, mintha Széll Kálmán miniszterelnök a legközelebbi választások alkalmával a Belváros mandátumát vállalná el, a miniszterelnök saját kijelentése szerint valótlan s igy az egyedüli jelöltje a Belvárosnak újból Fodmaniczky báró lesz. Megszűnt párt Brassóból jelentik. A szászok egy frakciója, a zöld szászok pártja megszűnt. Lapjuknak, a Kronstädter Tagblattnak kiadását fellüggesztették és ezt beolvasztották a Kronstädter Zeitungba, mely a mérsékelt szászok orgánuma. A Kossuth-párt legújabb tagja, Molnár Józsiás Kézdi-Vásárhelynek újonnan megválasztott képviselője, az Ugron-párt volt tagja mandátuma igazolása után a Kossuth-pártba való belépését be fogja jelenteni. Kihirdetett törvények. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a legutóbb szentesített törvényeket a királyi megerősítés kihirdetésével. Eszerint kihirdettettek az öntöző csatornákról, a horvát provizóriumról, az állami beruházásokról, indemnitiről és a rumaklenaki helyiérdekű vasútról szóló törvények. Kedd, 1901. január 1. ,'!;T?,’’TrrWlT!-m'1 ! JtTnr i ■rT^-n'T, ti - ITT f ■ nak, igazságnak, hogy védje az ember igazát és kötözgeti majd a sebeket, hogy az ember ne igen szenvedjen, ha már egyáltalán szenvedni kell neki. Ezek között a lázas, humánus ügyek között bekopogtathat hozzánk holmi öreg úr, akit kiosztottak, nagy családjával együtt vagyonából (lehet a neve akár Krüger, akár más !) . . . Ah! nem érünk rá, vele foglalkozni! Az emberiség boldogítása érdekében sok és fontos ügyünk van . . . Isten áldja öreg! Isten áldja! . . . Akad holmi ideális roma újságíró, akinek az ilyenféle eljárás sehogy sem megy a fejébe és elmegy Ibsenhez a nagy norvég óriáshoz kikérdezni, hogy mit szól mindehhez ? — Mit, barátom — felel ő az elképpedőnek — azt mondom, hogy — ma nekem, holnap neked ! — Krügerék is csak úgy tolták ki fészkükből az elődöket, mint most őket. — De a jog, az igazság! a humanizmus! — Ejh! . . . És a századra lakatot teszünk. A vén idő hátára húzunk egy vonást, egy numerust. — Uj századba kapunk, írván 1901. * Volt egy valaki asszonynak egy rég szép iszna. És egy bolondos egér keresztül rágott íjta. Össze-vissza csak akkora lyukat rágott íjta, hogy keresztül bujt. Miért tette ? Ugyan, kérdezi az egeret?! Útjába esett az a szép "" ' •'"'on. Punktum. Hanem az a szegény asz' •sitekercselje vásznat, látta, mivel Bubics Zsigmond pásztorlevele. Budapest, dec. 31. A múló század alkonyán Kassa egyházfejedelme lánglelkével szól papjaihoz és híveihez. A szerető atya gondosságával, a tudós pap eszével és szerető szivével nyilatkozik meg Bubics Zsigmond. Itt a lett. Csupa lyuk, mint a rosta. Attól az egy kis lyuktól, melyen az egér keresztül bujt. A századot kezdik a nemzetek. Útjukba esett valami, olyanféle, mint az asszonynak a szép vég vászna. Marjuk keresztül! ! Ah! csakugyan. Kilyukadt a vén, a drága hatalmas kínai fal. A kis egér bebújt, prüszkölve fúrta magát keresztül, akár egy gőzmasina ... Az az impertinens Kina még vissza mert kaffantam, mivel kirostálták, kilyukgatták azt a nagy, nagy . . . minek is mondjam — mit. Ne menjünk el Ibsenhez, vagy valami más nagysághoz, kikérdezni, hogy hát ehhez mit szól ? Isten ők az ősi jussban vannak, már az ő testamentumban is ott voltak, talán a babiloni torony építést, mikor abbahagyták, egyszeribe az ő tulajdon faluk építéséhez fogtak, itt szabad ezt kibökni ? . . . Azt tartom, ne menjünk el Ibsenhez se máshoz kérdezősködni! Időnk sincs rá. A zár csukódik, száz év oda! Jön utánira az új. Húzzunk egy numerust, egy 1-est. És fogjon el bennünket megilletődés, olyan ceremóniás hangulat. Nézzünk mélyen egymás szemébe, szorítsuk meg egymás kezét. Boldog újévet! De ne igy, ne! Hanem, mikor ezt teszszük — ahogy minden ügyünkben dukál — nézzünk az égre, ahol az Isten lakik. És imádkozzunk. Domonkos István kereszténység születésének huszadik százada. Krisztus egyházának húszszázados jubileuma, hát örülünk, ünnepeljünk és imádjuk örvendve a Krisztust, aki sarokköve a katholikus egyháznak, aki tizenkilenc századon keresztül ezernyi ezer rész közt fentartotta s fénynyel, dicsőséggel bevezette a huszadik századba ! A pásztorlevél mindenekelőtt azt fejtegeti, hol az ó-szövetség Krisztusra vonatkozó jövendölés, mind beteljesedtek, amit azonban a választott nő elismerni mindig vonakodott. Most ünnepeljük Krisztus eljövetelének tizenkilenc százados évdulóját, tehát örüljünk s örvendezzünk. És mindennek most ünnepeljük, olvassuk az iratban, tizenkilencszázados fordulóját, mert tizen,kilencszer múlt el száz esztendő az emberiség életében azóta, hogy Isten a maga jóságában megkezdé azt a nagy művet, melylyel az emberiséget ki vala szabadítandó azon sötétség homályából, amelybe az előbb letűnt évezredek alatt elmerült; elmerült még az ő választott népe is, az Isten parancsainak szellemét száműzvén a törvényből és csak a holt betűt tartván meg, mely nem éltetett, hanem ölt, azaz, meg nem értetve és félremagyaráztatva, megölte a lelket és az erényt az emberek sziveiből kiirtotta. Szükséges, Szeretett Híveim, hogy időnként erről a nagy igazságról elmélkedjünk, hogy megvizsgáljuk és átgondoljuk, minő véghetetlen kegyelemben részesbe Isten az emberiséget a megváltás nagy munkájának végrehajtásával. És valóban, erre nem találok alkalmasabb időt mint a mai napot, melylyel beléptünk egy új századba, a huszadikba. Mert valamint az emberek életében fontosak azon idők, melyekben az élet egy-egy szakasza bevégződik, midőn pl. a gyermek az ifjúkorba, az ifjú a férfikorba, a férfi az aggastyán korába lép, úgy az intézmények életében is vannak ilyen időszakok, melyekben helyes és hasznos megismerkedni az intézmény múltjával, fejlődésével s annak üdvös kihatásaival az emberekre. S ha van intézmény, melynél főképpen ez az utolsó szempont fontos és mindnyájunk figyelmére érdemes, úgy éppen a kereszténység megalapítása és Krisztus Urunk megváltói műve az, melylyel ő a keresztény vallást a mennyből a földre lehozta és gyökereit oly mélyen elültette, hogy abból oly terebélyes fa nőtt, melynek jótékony ágai befedik az egész földet és maguk alá gyüjthetik s igy védhetik, oltalmazhatják a földnek valamennyi nemzetiségeit. Ezek után ismerteti azon állapotokat, amelyekben az emberiség Krisztus születésekor volt. Elkezdi fejtegetni az emberiség történetét a legsötétebb bűn elkövetésétől kezdve s közben a szent könyvek tekintélyére vonatkozólag megjegyzi: A szent könyvek, melyek elbeszélésének valódiságát ma már nemcsak a hit, hanem a tudomány bizonyítékai is elfogadhatóvá teszik és megerősítik, elmondják nekünk az emberiség további fejlődését. Aztán így folytatja: Amidőn tehát elkövetkezik az idők teljessége, amint azt az Istentől megihletett próféták előre megjövendelék, Isten a maga végtelen irgalmában leküldötte az Ő Szent Fiát, az Ötök Igét, hogy emberré lévén, vezesse az emberiséget az üdvösség útjára. A választott nép volt az, akinek kebeléből Krisztus Urunk emberi testet öltött magára, de kevesek kivételével még ez a nép sem volt képes őt felismerni, őt megérteni, it követni. És mert prófétáik azon jövendöléseinek, melyekben a Megváltóról mint úrról, királyról beszéltek, azt az értelmet tulajdonították, hogy a Megváltó hatalmas földi király lesz, aki leigázza az összes népeket és az ő igájok alá hajtja s ők fognak uralkodni a föld összes népei felett, látva Krisztus Urunk szerénységét, alázatosságát, szegényes életét, hallva az Ő tanításait, melyekben nem földi, hanem mennyei jókat hirdetett, bár viszont látták csodatételeit, jótékonyságát a szegényekkel, szűkölködőkkel, betegekkel és töredelmes bűnösökkel szemben, nem ismerték el benne a megígért megváltót, a megigért királyt, mert, mint Szent János evangéliumában olvassuk: «inkább keresték az emberi dicsőséget, mint az Isten dicsőségét». Halálra keresték tehát s emberileg szólva meg is ölték, jól el is temették, nehogy, mint előre megjövendölő, a sírból feltámadjon. De — feltámadott! Uj életre kelt és ezzel hajtotta végre azt a nagy és magasztos munkát, melyre az Atyának akaratából, de egyszersmind saját örök elhatározásából vállalkozott. És ezzel egyszersmin megalapította a keresztény vallást, megkötötte régi, elavult szövetség helyett az újat, ezt már ne egy néppel, hanem a világ összes népeivel, mint azokkal, kik hallgatják és befogadják az e tanítást A kereszt fája, mely addig a gyalázat jelvénye, bitófa volt, általa megszenteltetett és tizenkiles század óta a dicsőségnek, a győzelemnek jelvénye, mely előtt az Egyház tisztelettel hódol, midőn a nagypénteki szertartásban leborol előtte. Felsorolja mindazon előnyöket, melyekben a megy