Alkotmány, 1901. december (6. évfolyam, 286-310. szám)

1901-12-01 / 286. szám

ALKOTMÁNY. 286. szám. Vasárnap, 1901. december 1. aj képviselőnek hangos szereplése, melynek éle a sokaktól gyűlölt, tehát sokaktól félt néppárt ellen fordult. Erről a hangos honatyáról egy kis történetie jár mostan szájról-szájra, éppen ama parlamenti jelenet kapcsán. Az illető hon­atya ugyanis — aki egy nem merkantilista bank­kal állott összeköttetésben a választásokig — a kerületbe menet ezzel búcsúzott el tisztviselő­­társaitól . , — Hát én most megyek és mint országgyűlési képviselő fogok visszajönni, csak azt nem tudom még, mint szabadelvű párti-e, vagy mint nép­­párti-e ? Az az úri­ember mint szabadelvű párti tért vissza.* Egyhangú választás-szuronyerdőben. Csa­­cán Láng Lajost egyhangúlag választották meg szabadelvű párti programmal képviselőnek, mi­után a kerületbeli néppárt előzőleg Csernoch János országgy. képviselő elnöklésével tartott értekezletén a választói névjegyzéknek általunk már közzétett státusa miatt a jelölésről lemon­dott. A néppárt eme komoly elhatározását no­vember hó 26-án reggel 8­rakor nyomtatott ki­áltványokkal és falragaszokkal hozta a kerület tudomására. Lett erre nagy felfordulás a szabad­elvű táborban, mert ez alkalommal nagyon ho­mogén elemekből volt össze­tákolva ezen tábor. Egyik része látható örömmel fogadta a passzi­vitás hírét, a másik árnyalat azonban — és ez alkotta a liberális párt zömét — sehogy sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy csendes és egyhangú választás leszen, s nem lesz alkalma olcsó érdemekre szert tenni. Mert nem is válasz­tás az, ahol nem lehet szidni a néppártot, szidni a papokat és nem lehet jó rebab­ot zsebre vágni. Egy körülményre bátrak vagyunk felhívni a köz­vélemény és a kormány figyelmét. Dacára annak, hogy az egész választási kampány alatt a kerü­letben nyugalom uralkodott és a rend sehol sem lett megzavarva, dacára annak, hogy a kerületben nov. 26-án reggel 8 órakor már mindenki tudta,hogy Láng közfelkiáltással fog képviselőnek megválasz­tatni. 27-én reggel Csaca lakossága azon kellemes meglepetésben részesült, hogy 40 csendőr, 50 huszár és 120 közös hadseregbeli gyalogos sétált föl s alá a város utcáin. Engedelmet kérünk, mi szükség volt ennyi katonára, s mi késztette a hatóságot, hogy ily fegyveres erőt reduiráljon olyankor, midőn csend és nyugalom uralkodik a kerületben s midőn választási mozgalom egyál­­talában nem volt. A katonai karhatalom 4000 koronára rugó költségeit ki fogja fizetni arra kiváncsiak vagyunk? A kerület szegény, nyomorult, az adóprés alatt szűken lélegző né­pének pótadója e címen alaposan fel fog szök­kenni. Bátrak vagyunk ajánlani a csacai szabad­elvű pártnak, hogy ezt a 4000 koronát saját zse­béből fedezze, vagy fizesse az, akinek a katonai karhatalomra szüksége volt, mert a nyugodt, békés kerületnek katonai megerősítésre szüksége nem volt s az adófizető népnek luxuskiadásokra pénze nincsen. Ha annak a 40 koncentrált csendőrnek sem akadt teendője, mi dolga lehe­tett a 170 katonának? A liberális meggyőző­dést úgy látszik még akkor is szuronyerdővel kell támogatni, amikor a választás egyhangúlag nekik juttatja a győzelmet. * Uj főispánváltozások. Egyik esti lap hírül adja Rónay Jenő torontáli főispánnak távozását, kinek utódjára nézve az illető újság szerint megállapodás még nem történt. A másik távozó főispán May Dénes báró pozsonyi főispán lenne s utódját Esterházy Mihály grófban, Nemzeti Kaszinó igazgatójában látják. Ez a hir minden­esetre téves, mert alig hihető, hogy Esterházy Mihály gróf elfoglalná a pozsonyi főispánságot, ahol Széll Kálmántól kap direktívákat s elhagyná a Nemzeti Kaszinót, ahonnan ő adja Széll Kál­mánnak a direktívákat, nemzetiségi képviselőjelöltjét, Markovics Rezső dr. vágújhelyi ügyvédet, mintha ez a néppárt je­löltje lett volna. Ezt az állítását a hozzá érkezett jelentésekre hatírozta. A néppárti képviselők han­gos közbeszólásokkal azonnal helyreigazították Széll Kálmán tévedését. Széll Kálmán ekkor nagy szorultságában nem vonta vissza helytelen állí­tását, csak annyit mondott, hogy hát hiszen Markovics Rezső él, majd ő nyilatkozni fog. Markovics Rezső úr ma a következő nyilat­kozatot küldte hozzánk: Nyilatkozat. Magyarország miniszterelnöke Széll Kálmán . Nagyméltósága 1901. év november hó 27-én tartott országgyűlési beszédjében az én személyemet is bevonta a vitába, kijátszva engem mint néppárti jelöl­tet annak bizonyítására, hogy a néppárt politikája egén más az országgyűlésen és egészen más a választókerületekben s hogy programmja összefolyik a tót nemzetiségi párt programmjával. A miniszter­­elnök úrnak személyemre vonatkozó állítása nem felel meg a valóságnak, mert: 1. Én Vágujhelyen kizárólag mint tót nemzeti­ségi jelölt léptem fel és pedig azon programm alapján, amelyet a tót nemzetiségi párt közzé tett és melyet az összes magyar lapok közöltek s melyről nagy részében dicsérőleg és elismerőleg nyilatkoz­tak. Hogy a néppárt engem nem segített, bizo­­nyitja az, hogy felléptem szabadelvű párti és Bie­­liczky Jusztin hivatalos néppárti jelölt ellen és hogy a néppárt vezérlő férfiai azoknak a választók­nak, akiket maguk részére nem tudtak megnyerni, ajánlották, hogy inkább a szabadelvű párti jelöltre szavazzanak, mint reám. 2. A miniszterelnök úr beszédjének azon színezete is van, hogy­ én programmbeszédeimben államellenes elveket vallottam. Akárkitől szerezte a miniszterelnök úr erre vonat­kozó értesítéseket, ezeket rágalomnak és rosszaka­ratú besúgásoknak s amennyiben ezeknek hivata­los értesítés folytán jutott tudomására, azokat hiva­talos hazugságnak jelentem ki és mint önzetlen hazafi szertelett sajnálom, hogy Magyarország minisz­tere­löke olyan hivatalos közegeket tűr, amelyek tendenciózus besúgók és spicli szerepre vállal­koznak. Programmbeszédemben mindenütt hangoztattam a haza egységét, a magyar hazámhoz való ragasz­kodásomat és odaadásomat, a magyar nemzet iránti tántorithatlan szeretetemet és miket a nevelés, köz­oktatás, igazságszolgáltatás és közigazgatás terén követeltem, ezen követeléseim szigorúan az 1968. évi 44. törvénycikken alapulnak s minden tekintet­ben szigorúan betartottam a törvényszabta határt s nagyon csodálkozom, hogy a miniszterelnök úr, mint a «törvény, jog és igazság» őre ezen törvényes kívá­nalmakon kifogásolni valót talál. Hogy programmbeszédeimhez a hazaszeretet szem­pontjából a legkisebb gáncs nem fér, hivatko­­kozom a vágujhelyi főszolgabíró úrra, a járási kör­jegyzőkre s összes vágujhelyi és vidéki magyar intelli­genciára, akik programmbeszédeimet meghallgatták s akik azokról csak dicsérőleg és elismerőleg nyilat­koztak. Éppen azért a legnagyobb felháborodással vissza­utasítom minden oly fajta vádat, mely programm­beszédeimet a legcsekélyebb hazafiatlan színezettel is akarna bemocskolni és tiltakozom minden olyanféle ha­zug hivatalos értesítések ellen, melyek szerint én tót hivatalos nyelvet avagy kizárólagos tót adókönyvecské­ket követeltem volna. Ha a miniszterelnök úr az elégü­­letlenségnek okát meg akarja tudni, szerezzen magá­nak hiteles információt Ó­ Turán 1901. évi november hó 14-én megtartott megyebizottsági tagok választá­sáról s akkor meg fogja látni, hol van nálunk a baj gyökere s hogy miként alkalmazzák közegei a­­tör­vény, jog és igazság» elvét. Markovics Rezső dr., volt tót nemzetiségipárti képviselőjelölt. íme Markovics úr meghazudtolja első­sorban nem Széll Kálmánt, hanem a miniszterelnök hi­vatalos hírforrásait és bebizonyítja, hogy ezek a hivatalos közegek jobb tudásuk ellenére, tehát gonosz szándékkal hamisan informálják, tévútra vezetik és blamálják a miniszterelnököt. Széll Kálmán azt mondta szerdai beszédében, hogy ő örülni fog, ha Markovics Rezső rá fog cáfolni. Nos, örüljön most a miniszterelnök az ő «megbízható» közegeinek, örüljön annak, hogy ezek alaposan blamáltak az ország előtt és óvakodjék máskor könnyelmű vádakkal illetni a néppártot!­­ Egy hivatalos hazugság. — Markovics Rezső rácáfol Széll Kálmánra. — A képviselőház november 27-iki ülésén mon­dott első beszédében Széll Kálmán miniszter­­elnök az őt annyira jellemző taktikájával (amely­nek célját e három szó fejezi ki: semper aliquid haeret) úgy tüntette fel a vágujhelyi kerület volt Az első petíció tárgyalása. — Gagern Miksa báróé. — Budapest, nov. 30. A választások tisztaságáról szóló 1899. évi XV. t.-c. értelmében ma gyakorolta első ízben a királyi Kúria azt az átruházott bírói hatalmát, melynél fogva a képviselőház szuverén jogkörében a képvi­selőválasztások érvényessége fölött őt illeti meg az elbírálás joga. Mint ítélkező fórum, a felelősség óriási súlya nehezedik az ország e legfelsőbb bíróságára. Maga az elbírálandó eset, Gagera Miksa báró kép­viselőválasztási jogának megállapítása, csak közvetett hatással áll kapcsolatban a választással, mely inkább hivatva lesz eldönteni, váljon a jogok gyakorlata a közhasználatban mennyire mondhatja magáévá az ország ama lakosát, kit születése ide köt, ki életének minden percét a hon határain belül töltötte el, s aki politikai jogait aktive már több mint 15 esztendeje gyakorolta s most 15 évi zavartalan honossága és jogainak gyakorlata után merült fel az a kérdés: váljon politikai jogainak gyakorlatát szenvedőleg van-e joga viselni ? s ha tette ? fennáll-e az öntuda­tos bitorlás, a magyar állampolgárság, az állampol­gári jogok gyakorlásában ? Gagern Miksa báró megtámadott galgóci mandá­tuma képezte ma a kir. Kúria választási tanácsa elé terjesztett ügy szubstrátumát. Gagern báró megvá­lasztatása ellen Fodor József és társai kérvényt nyújtottak be, melyben érvénytelenségi okul a kúriai bíráskodásról szóló 1899. évi XV. törvénycikk 3. sza­kaszának első pontját jelölték meg. A törvény idézett szakasza szerint a választás érvénytelennek nyilvá­nítandó akkor, ha a képviselő a választás időpont­jában a törvény értelmében megválasztható nem volt. Hogy Gagern báró mennyiben nem volt megválaszt­ható, azt egy belügyminiszteri okmánynyal akarják bizonyítani, mely szerint Gagern báró magyar honos­sági esküjét csak 1901. január hónapban tette le. S igy az 1-879. évi L. törvénycikk 15. szakasza értel­mében Gagern báró passzív választási joga hiányos, s igy megválasztható nem volt. Ez a vád. S ezzel szemben a védekezés ugyanoly egyszerű. A­agg Dezső dr. választásvédő beszédjében, mélyen behatolt a kérdés taglalásába. Nem frázisokkal, de adatokkal, pozitív jogi alapon, jogi következtetések egyöntetű folyamatára építette hatalmas védelmét. A feladat nehéz volt. Az első pillanatra, nem is látszik menthetőnek Gagern báró tévedése, de ha meghallgattuk a védelem erős meggyőző érveit, egy­szerre fellebben a rejtély fátyola s a megtámadott jogos ténye, jóhiszeműsége és elvitázhatlan joga tisztán áll az elfogulatlan bíró és a jogi tudomá­nyokkal ismeretlen szemlélő előtt. Nem akarunk elébe vágni a Kúria határozatának, nem akarjuk hogy előlegezett bírálatunkban elfogultak legyünk, vagy hogy bárki is a külső okok be­olyásának vád­jával érinthessen bennünket. De oly közjogi kérdésben, melynél a Kúria, az utókorra nézve nemcsak üdvös, de jogi szempontból is nagyon fontos határozatot hozhat, azt hiszszü­k, nem fog késni, ezen legalkalmasabb után megragadni az alkalmat, ne axiómaszerű, ha minden kétséget kizáró bölcs indokolásában kimon­dani, hogy azt, aki magyarnak születik, életét ez or­szágban tölti, sőt katonai kötelezettségét is lerótt® hazája iránt, itt családi észket ráköti, körülrakta azt szivének egész melegével, a magyar szóért megszé­gyenítést tűrt el, kötelességeit éveken keresztül mint hazájának hű fia, mindig a leglelkiismeretesebben telje­sítette s végül jogokat is gyakorolt, mint választó és esküdt bíró — hogy ezt most,­­ amikor a pártharc hullámai mesterkélt turlanggal egy jogi és hivatali tévedést a felszínre vetett, megfosztja attól az egy kincsétől, melyet hazájától nyert, a választás passzív jogát, melylyel hazájának üdvére, hasznára kívánt lenni. Ha a kir. Kúria hivatásának magaslatán fog

Next