Alkotmány, 1905. június (10. évfolyam, 131-156. szám)

1905-06-01 / 131. szám

ALKOTMÁNY. 131. szám. érdekeink ápolása, ugyanazon eszköz, melynek segítségével a zsidóság nálunk rövid pár évtized alatt erőre, hatalomra tett szert. Ha pénzügyi szempontból mellékes is, hogy az államfentartás szükségleteinek fedezésére megkívánt összegek az ország lakosságának melyik részéről kerülnek ki, mégsem lehet közömbös feladatának ma­gaslatán álló egyetlen államférfiú előtt sem, ha a bűnszerzé­s egy évezreden át államfentartó elem gazdaságilag teljesen elerőtlenedik, másodrangú tényezővé válik. Nem lehet közömbös különösen akkor, ha helyét egy, államfentartás tekintetében alig megbízható elem foglalja el, olyan elem, mely vallási tantételeit évezredeken keresztül úgyszólván érintetlenül tudta fentartani, holott éppen ezek a vallási tantételek azok, melyek őt külön fajként élni tanítják, amelyek tehát kizárják azt, hogy valaha teljesen asszimilálódjon. Nincs tehát elfogadható oka a jövendő kormá­nyok egyikének sem meggátolni az önvé­delmi harc fölvételét, ellenkezőleg állam­férfi, bölcs előrelátás, helyesen értelme­zett hazafias kötelesség annak megindítá­sát, támogatását, eredményesebbé tételét szabja elébük. Ne engedjük azért félreve­zettetni magunkat továbbra is hamis jel­szavak által. Balgaságunkat már eddig is méregdrágán kellett megfizetnünk. Ideje, hogy ébredjünk s habozás nélkül mun­kához lássunk. Talán még nem késő. Még van talán annyi erőnk, hogy a küz­delemből győztesként kerülünk ki. Halo­gatással ennek még reményét is elveszít­jük. Tétlenül maradva továbbra is, nincs az a hatalom, amely bennünket a vég­pusztulástól megmenteni képes lesz. Fog­jon össze kormány és társadalom, keltse életre e mozgalmat, szítsa azt lankadat­lan kitartással, hasson a meggyőzés, a lelkesítés s ha ez nem elég, a megbé­lyegzés fegyverével a tévelygőkre, mert csak akkor érünk el eredményt, ha mind­nyájan egy szívvel-lélekkel csatlakozunk e zászló alá, ami saját jól felfogott ér­dekünkben szent kötelességünk nemcsak önmagunk, hanem a jövendő magyar ke­resztény nemzedék iránt is. Örömet érzek, ha arra gondolok, mi lehet egy ily mozgalom következménye. Mindazok a veszedelmek, melyek az ön­álló vámterülettel kapcsolatosak, mint szemfényvesztés alatt eltűnnek, megsem­misülnek. Támogatásunk megszűnése foly­tán ugyanis a csaknem leküzdhetlennek vélt osztrák és zsidó gazdasági uralom fokozatosan gyengül, erőtelenedik, egy­másután adva fel pozícióit, hogy ezekbe a közszükséglet hatása alatt magyar ke­resztény tevékenység lépjen. Ez újabb tevékenységi kör elvonja egyúttal a mező­­gazdaságtól s a hivatalnoki pályáról azt a felesleget, mely ott a létfentartásért hiába küzdött, biztos keresetet ad neki s kilátást nyújt a megizmosodásra. A kereslet iránya a hazai keresztény kéz produktuma felé tereltetvén, a külföldi ipar jórészben ki­szorul, igen kedvező kilátásokkal a haza határán belül új vállalatok keletkeznek tehát, még­pedig tekintettel a szükségletre, nagy számban és terjedelemben s kenyért adó foglalkozáshoz juttatnak sok olyan munkaerőt, mely eddig tétlenségre volt kárhoztatva. E vállalatok, amellett, hogy a fogyasztóképesség fokozásával nyers­­terményeink iránt a keresletet növe­lik, egyben a kínálatot is kisebbítik az­által, mert nagy területeket foglalnak el a gabonafélék elöl ipari növények szá­mára, végeredményben tehát: erősen re­dukálják kivitelre szoruló nyerstermény­feleslegünket. És ezzel megoldást nyert a nagy gazdasági probléma: megteremtettük a nagyipart s egyidejűleg egészségesebb viszonyok közé juttattuk a mezőgazdasá­got. És ehhez nem századok, csak pár évtized kell, de még valami egyéb is: nyíltan bevallott igaz hazafias érzés­ei eszerint való cselekvés. A mi érdemünk lesz, ha az itt vázolt jövő nem marad csalóka, soha teljese­désbe nem menő álomkép, de viszont csak magunkat vádolhatjuk, ha a magyar kereszténység, mely helyét egy ezredév nehéz küzdelmeiben dicsőséggel meg­állotta, most sírját önkezével ássa meg. Intő példa volt elég előtte. Az elmondottakban pedig arra is meg-, feleltünk: mit kell értenünk «kellő előké­­készületek» és «kellő előfeltételek» alatt. I. Napoleon és kora, — Az Alkotmány eredeti tárcája,­­ Lunéville. A marengoi győzelem után az első konzul bé­két akar. És azt eléggé különös módon készíti elő II. Ferenc osztrák császárhoz intézett követ­kező levelével: «Buonaparte. Első konzul, a Németország császára, Magyarország és Csehország királya a császári és királyi felségéhez. Marengo, VIII. év. prairial 27. (1800. junius 16.) Van szerencsém Felségeddel e levél utján tudtára adni, hogy a francia nép véget akar vetni az országainkat feldúló háborúsko­dásnak. Anglia erőszakoskodása megakadályozta, hogy Felséged szivére hathassak. A háború megtörtént. A franciák és osztrákok ezrei nin­csenek többé, ezernyi család siratja atyját, férjét, gyermekeit ... ! És a megtörtént bajra nincs orvoslás ! Ám legalább arra intene és oktatna bennünket, hogy az ellenségeskedést ne folytassuk és elejét vegyük a szüntelen háborúskodás rettenetes következményeinek. Mélyen meghatott szívvel teszem meg az első lépést és egyenesen Felségedhez fordulok, hogy felhívjam, vessen véget Európa szeren­csétlenségének. És nem keresem, e kísérletem nem vész-e kárba? A marengoi csatatéren, a háború viszontag­ságai közepette és tizenötezer halottól körül­véve kérem Felségedet, hallgassa meg az em­beriség kiáltó szózatát és ne engedje, hogy két derék nemzet vitéz fiai mások érdekeiért egymást halomra gyilkolják. És azért kérem én Felségedet, mert a háború színhelyén állva, közvetlen erővel érzem azt, ami az ön szívét nem érintheti annyira, mint az enyémet. Felséged hadai már elég dicsőséget arattak és az államok nagy részét uralják. Azért nem tudom felérteni, mi vezetheti Felséged kör­nyezetének azon tagjait, kik minden áron folytatni akarják az ellenségeskedést. Talán a vallás s az Egyház érdekei sar­kalják ? Akkor ugyan miért nem tanácsolják inkább Felségednek, hogy az Egyháztól nálunknál távolabb álló angolokkal, oroszokkal, vagy a poroszokkal hadakozzék ?! Avagy bántja őket a franciák választáson és nem az örökösödésen alapuló kormány­formája? De hisz a császárság intézménye is válasz­táson alapul és éppen Felséged tudhatja leg­jobban, mily tehetetlen volna a világ, ha az akarat nem érvényesülhetne és a francia nép­nek is jogában áll önmagát oly formában kormányoznia, aminőt jónak lát. Hisz akkor azt is tanácsolhatnák Felségednek, követelje Anglia királyától a parlament és a rendek feloszlatását, vagy az Amerikai­ Államoktól a kongresszus megszüntetését. Vagy a német egység eszméje kísért? Lám, Felséged átengedte nekünk Mainz városát, melyet ismételt támadásokkal sem tudtunk hatalmunkba keríteni és mely város minden valószínűség szerint még több ostrom­mal is dacolhatott volna. És éppen a német egység követeli leghangosabban a békét, mert egyedül a tartós béke mentheti meg az enyé­szettől. Sőt a német tartományok, még a háború cselszövőjének, az angol királynak államai is békességben élnek a francia köz­társasággal. És ha felséged terjeszkedni akar az olasz államokban ? Akkor minek köttetett a campoformiói béke, mely Felségednek megadta azt, mire már ősei is vágytak. Bizonyára Európa politikai egyensúlyát is hangoztatják! Nos, a most lezajlott háború eléggé bizo­nyítja, hogy Franciaország éppenséggel nem veszélyezteti Európa egyensúlyát, hanem az események igenis arról tanúskodnak, hogy ez egyensúlynak Anglia az ellensége. Hisz Anglia annyira hálójába kerítette az egész világ kereskedelmét, hogy ma egymaga egyen­súlyozhatja Oroszország, Dánia és Svéd­ország, Franciaország, Spanyolország és Ba­­tavai tengeri kereskedelmét. Pedig a kereske­delmi hajók szabad közlekedése Felséged nagy kereskedelmének is életkérdése. Környezete talán a forradalmi hangulat le­törését célozza? Ha Felséged a háború eredményeit vizs­gálja, be fogja látni, hogy az államok adós­ságait növelő és a népek elégületlenségét fo­kozó háború kergeti Európát forradalomba. És ezt Felséged elősegíteni akarja azzal, hogy a francia népet háborúra készteti és hogy a népek lelkét a háború gondolatával telíti? Pedig Franciaországnak igen sok bátor katonája van ! Ha Felséged akarja, kész a béke. Hajtsuk végre kölcsönösen a campoformiói békeszer­ződést és pótoljuk azt a kisebb hatalmak biz­tonságát célozó intézkedéssel, hisz úgyis en­nek hiánya idézte elő a béke megszegését. Biztosítsunk népeinknek nyugalmas, békés életet. Ha a későbbi nemzedékek elég balgák lesznek ahhoz, hogy egymással hadakozzanak, ám tegyék, a háborúskodásnak néhány sivár . ______Csütörtök, 1905. jtájus V. Budapest, május 31. Zichy Aladár grófhoz, mint a néppárti kör elnökéhez, Hencz Károly dr. orsz. képviselő ma levelet intézett, melyben sajnálkozását fejezi ki afölött, hogy párbaja által ellenkezésbe jött egy­háza törvényeivel s a néppárt elveivel. A képviselőház holnapután, június hó 2-án délelőtt 10 órakor ülést tart, melyen folytatják az autonóm magyar vámtarifa, valamint a kér­vények első sorjegyzékének tárgyalását. Kérvények. A képviselőház kérvényi bizottsága Barabás Béla elnöklete alatt ma délután 4 órakor tartott ülésében folytatta a kérvények előkészítését. A központi ipari, kereskedelmi és gazdasági szövet­kezetek közös kérvényét, melyben sürgős törvény­hozási és kormányhatósági intézkedéseket kérnek a gazdasági pangás dolgában, a bizottság a kormány­nak kiadni javasolja, hogy a kereskedelmi és pénzügyminiszter a már előkészített közmun­kákat sürgősen hajtassák végre és erről a Háznak harminc nap alatt tegyenek jelentést Nagyobb vitát keltettek a választói jog reformja iránti kérvények. Rajk Aladár előadó javasolta, hogy a képviselőház 21 tagból álló bizottságot küldjön ki azon utasítással, hogy az általános választói jogo­sultság alapulvételével a választó­kerületek új beosz­tását is tartalmazó és a magyar értelmiségi cenzust is magában foglaló választási törvényjavaslatot ter­­jeszszen a képviselőház elé. A bizottság, tekintettel arra, hogy e nagy horderejű kérdések előleges köz­­igazgatási intézkedések nélkül meg nem oldhatók, azt javasolja, hogy a képviselőház a kérvényekből

Next