Amerikai Magyar Népszava, 1930. február (31. évfolyam, 32-59. szám)

1930-02-01 / 32. szám

Hétszázezer gyári munkás - munka nélkül! A ROMÁN KIRÁLY LEVELE NEM JUTOTT A CÍMZETTHEZ BUKAREST, nr. 31. — Va­laki, hogy ki, azt nem lehetett megállapítani, levelet küldött Bostonból a fiatal román ki­rálynak. A levél azonban a postások tévedése folytán a **King of” helytelen értelmezé­séből a bánáti “Könighof” né­metek lakta faluba jutott el. WASHINGTON, jan. 31. — Az American Federation of La­bor most kiadott jelentése sze­rint ez év januárjában sokkal többen voltak munka nélkül,­­ mint bármikor az utolsó két esztendőben. A jelentés szerint az Egyesült Államok huszon­négy legnagyobb városában az uniókba tömörült munkások 19 százaléka volt munkanélkül. A gyári munkások közül az utol­­só négy hónapban hétszázezren veszítették el munkájukat és a jelek szerint a munkanélküli­ség még mindig növekedőben van. Ami a gyári munkásokat illeti, a helyzet az — fejezi be jelentését az American Fede­ration of Labor — hogy az utolsó két esztendőben egyre többen és többen veszítették el munkájukat. Ezt elsősorban a legújabb gépek térhódításai­nak lehet tulajdoní­tani. Tízezer női szabó közül csak 476 van megelégedve sorsával A mai napig tízezer női ruha­készítő adta le szavazatát az International Ladies Garment Workers Union vezetősége ál­tal indítványozott sztrájk kér­désében. A szavazatok szerint 9,851 munkás a sztrájk mellett foglalt állást, 476 munkás fog­lalt mindössze állást a sztrájk ellen. Walker, New York polgár­­mestere kijelentette, hogy a sztráj­kólókat a hatóságok nem fogják megakadályozni abban, hogy békésen tüntessenek és csak abban az esetben fogják a sztrájkolók tüntető felvonu­­­lását széjjeloszlatni, ha zavaro­­gások támadnának. Sztrájk miatt szünetel az új Hudson-híd építése Az új Hudson-hídon, amely­­ Washington Heightsot köti majd össze a New Jerseyben levő Fort Leevel, is szünetel egyelőre a munka annak a sztrájknak a következtében,­ amelyet a kábelrakó munkások rendeztek. Százhetvenöt mun­kás lépett itt sztrájkba, a mint később megállapították a munkások nem tartoznak az unióhoz. A sztrájkot azért ren­dezték, mert le akarták szállí­tani eddigi fizetéseiket. A sztrájkolók helyére jelentkez­tek új munkások, ezeket azon­ban a sztrájkolók széjjelverték. Az unióba tömörült munkások 19 százaléka veszítette el szeptember óta a munkáját.­­ Sztrájkolnak a Hudson-hidat építő munkások Harlemben rendőrt öltek az ismeretlen banditák Taxin szöktek meg. — A soffőrt revolverrel kényszerítették a gyors­hajtásra. — A nyomozás azonnal megindult Maurice O’Brien huszonhétéves rendőrt a 113-ik utca 57. számú háza előtt tegnap este 9:30-kor autótaxin elmenekült két ismeretlen ember közül az egyik, két golyóval terítette le. A rendőr azonnal szörnyethalt. A rendőrség, Whalen rendőrfőnök személyes vezetése mellett azonnal erélyes nyomozást kezdett, de a titokzatos ügyben nem tudott eddig semmilyen eredményt elérni. Értékes MananmaraB vallomással és személyleírás­sal az a taxisoffőr szolgált, akinek autóján a banditák el­menekültek. A gyilkosság és a szökés William Goldman a neve an­nak a soffőrnek, aki a gyilko­sokat szökésükben segíteni kényszerült. Goldman címét a rendőrség titokban tartja, hogy a banditák bosszújától megvédje. A soffőr taxijével, a lövések pillanatában, a 113- ik utcában haladt nyugat felé. Kocsijával abba az irányba igyekezett, amerre a rendőrt látta összeesni. Ebben a pilla­natban két ember ugrott, a ko­csijára és rákiáltottak: “Tel­jes gázzal előre!” Mind a ketten fiatalok vol­tak. Az egyik revolvert szorí­tott a soffőr oldalához és rá­parancsolt, hogy hajtson a 135-ik utca és Lenox Avenue sarkához. Amikor ide értek, rászóltak, hogy hajtson az al­só város felé, közben egy pil­lanatra sem vették el az olda­lától a revolvert. A 88-ik utca és a West End Avenue sarkán megállították a kocsit. Elvet­ték három dollár készpénzét és kidobták az út szélére, azután megfordították a kocsit és nagy sebességgel eltűntek. Goldman ekkor megállított egy másik taxit és gyorsan a 113-ik utcai rendőrállomásra hajtatott, hogy a rendőrség segítségére lehessen. A Holnapi Reggelihez... «*», használjon a kávéhoz Borden’s Magnolia Édesí­tett Sűrített Tejet­, s tanul­ja meg, miért tért át sok ezer háziasszony a Magnó­lia Sűrített Tej használatá­ra a tejszín s cukor helyett. Fele annyiba kerül és a ká­vénak sokkal jobb az íze tőle. INGYEN Ingyen ehez ha­sonló szép ajándé­­kok százszámra a Magnolia Édesített Sűrített Tej cím­kéiért. rMég ma kezdje összegyűjn­i a Magnolia Édesített Sűrí­tett Tej címkéit. Hozza el azokat vagy küldje be a­­szelvényeket, hogy értékes ajándékért becserélhesse: Borden’s Premium Compa­ny, 44 Hudson Street, New York, N. Y. A rendőrség körülzárja a gyilkosság helyét Néhány percel a gyilkosság után nagy rendőri készültség vonult ki a helyszínre. Körül­zárták a blokkot és minden házat kikutattak. A gyilkosok, a soffőr leírá­sa szerint fehérek voltak. A rendőrség egyik feltevése sze­rint, a környéken lakó porto­­ricoi emberek között kell ke­resni a gyilkosokat. Whalen rendőrfőnök kevéssel fél tizen­egy óra előtt érkezett a tett helyére és maga vette át a nyomozás vezetését. O’Brien rendőr nőtlen volt, és özvegy anyjának egyetlen támasza, akivel együtt lakott.­ Feltűnően bátor és kötelesség­­tudó rendőrnek ismerték. í­t^ Jobb FOGAKAT a­­ VV A A Jobb EGÉSZSÉG miatt \\ Dírítd­ Uj \, A JÓ FOG teszi az egész különbséget a \ ' m /\ gyermeke egészségénél. A csukamáj i \ 'm olaj segíti a finom, egészséges fogak nevé-1 .\ ivág jy v sét. Orvosok és fogorvosok ajánlják. Adja V\ f|| \ rendszeresen az egész gyermekkor alatt, M jfif A Scott’s Emulsion a könnyű módja. Kelle-I» V mesen. van izesitve. A gyermekek szeretik. y Könnyen emészthető. Kezdje el .e, -----------v . ma — minden nap segít. Min­den drug storeban árusítják. I SCOTTS EMULSION fff A JOBB FOGAK ÉS CSONTOK MIATT J­­fAl SojttABnv**. WoomfloW,». 3. Jpj CHAMPS ÉLYSÉES — MAGYAR CUKRÁSZDA 1403 THIRD AVKM!Ív, Ofrtii H OOili Street fcrNEW YORK CITY Valódi DOBOS-PICHINGER és FINCH-TORTÁK, finom MAKOS, DIÓS, TU-­­ BÓ8, K Kémes és mindenféle má« különít »es cukrászsütemények du* válasz­­téXfraa — FINOM TEASi:TEM*WJRK. — Kis én nagy rendelései.«!: minden aikftronure elfogad. HERRMAN ARTHURNÉ Sr* Art, &er. 'iUh POth 8t. New Vert* N\­Y — Phone;­ Rhineiaj*­i«r 1**0J. Autógázolásért egy évi bör­tönre ítélték az ügyvédet HACKENSACK, N. J., jan. 31. — Jacob Beck, Union City egyik fiatal ügyvédje ,az el­múlt december 23-án autójával elütötte s halálra gázolta Miss Evelyn Currie, 24 éves fair­­viewi lakost. Míg másik két nőt súlyosan megsebesített. A tárgyalást tegnap tartotta meg a Bergen County-i bírósá­gon W. M. Seufert bíró. A ta­nuk meghallgatása után a vád­lottat egy évi börtönbüntetés­re ítélte. Midőn Beck a tárgya­lótermet elhagyta, visszafor­dult és így szólt a bíró felé: “Ha kijövök a börtönből, ak­kor remélem, hogy jobb ember leszek. És remélem, hogy az apám és anyám örömmel fog­nak viszontlátni és meg fog akadni egy leány, aki feleségül jön hozzám”. DRÓTNÉLKÜLI TÁVÍRÓ FOR-­ GALOM NEW YORK ÉS BUENOS AIRES KÖZÖTT _____ Az “American Telephone I and Telegraph Co.” New York­­ és Argentina fővárosa, Bue­nos Aires között drótnélküli táviró összekötetést létesít rö­vid időn belül. Lawrence, N. J. ben feladó és Netcong, N. J.­­ben pedig a leadó állomás már elkészült. Február 1-én Var­sóig terjesztik ki a tengeren­túli távíró forgalmat. EINSTEIN JÓTÉKONYCÉLÚ HEGEDŰHANGVERSENYT RENDEZ BERLIN, jan. 31. Albert­­ Einstein, a nagyhírű tudós, aki f­elsőrangú hegedűjátékos, Ber­­­­linben a zsidó jótékonysági egyletek javára hegedű hang­versenyt ad. ÖNGYILKOS LETT CHICAGO FÉLMILLIÓS ÖRÖKÖSNŐJE CHICAGO, jan. 31. — Eli-­­zabeth Welge, 61 éves nő, aki nemrégiben félmilliót örökölt apjától, lakásán öngyilkossá­got követett el. Tettének oka ismeretlen. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 50 millió esztendős dinosaurus nyomát találták N. J.-ben Magyar munkás vette észre az agyag­nyomokat, amiket múzeumba vittek “íme, egy ördög lábnyoma!’ ’ — kiáltott fel egy magyar munkás, amint Woodbridge, N. J., a Hampton Cutterből agyagot akartak elszállítani. Több, mint három nemzedék óta szállítják innét a szürke anyagot, egyre mélyebbre és mélyebbre ássák a Hampton Cutter ágyát. Most azután a mélységben lévő földrétegben különös leletre bukkantak. “Ne ássátok fel!” — kiáltott föl Roy Anderson, a munkások vezetője, aki, amikor közelebb­ről megnézte a nyomokat, meglepetten állapította meg, hogy azok egy őskori dinosau­rus lábnyomai. Dr. Albert Orion Hayes, az ismert geológus, a Rutgers University múzeumának gond­noka, akit értesítettek a lelet­ről, nyomban a fölfedezés szín­helyére utazott. A tudós meg­ állapította, hogy a dinosaurus, amelynek lábnyomait megőriz­te az agyag, körülbelül ötven millió esztendővel ezelőtt sé­tálhatott el azon­­a vidéken. A dinosaurusnak — ennek a sok millió esztendővel ezelőtt vég­leg kipusztult hatalmas állat­nak — a lábnyoma szerint a lába húsz láb széles volt. A rendkívül érdekes leletet ezután gondosan kiásták és az agyagtáblát az American Mu­seum of Natural Historyba szállították, ahol alaposabb vizsgálat tárgyává teszik. Válságosra fordult Victoria svéd királyné állapota RÓMA, január 31. — Négy hónap óta időzik itt Victoria svéd királynő, aki Baden Ba­­denből jött Róma éghajlata alá utókorára. A királynő állapota az utóbbi hetekben rosszabbra fordult, úgy, hogy az orvosok jónak látták férjét, Gusztáv királyt a beállott változásról értesíteni. Gusztáv király tegnap érke­­­zett meg felesége betegágyé-­ hoz. A királynő 6­7 éves és már hosszú évek óta krónikus ge­­j gebajban szenved. Az orvosok­­ véleménye szerint a királynő­­ állapota nem sok reményre ad­­ okot. „t_m -|.c—.­nőszervezetnek a betegségek ellen ha­­számos elismerő­­­gyobb eUenerhiai képességet szerez. de a “Neorvim ’ s A* emésztés fokozása által pedig el­­éri azt, hogy gyenge és ideges em­berek több erőt és energiát szerez­nek az általuk elfogyasztott ételek­ből. A nagyobb tevékenységre ser­kentett szervezetben az új vörös vértestecskék a test és agy minden részébe jutnak el és ezáltal segítik a természetet az egészség vissza­szerzésében, az erő és kitartás fo­kozásában. A Cornel patikák laboratóriumai­­valóban büszkék lehetnek a NEUR­VIM felfedezésére. A hála­levelek százai tanúskodnak a csodálatos eredményekről. Néhány a sok magyar kö­zül, akik hálaleveleket írtak. Heintz Lajos egy magyar szár­mazású amerikai katona írja: “Na­gyon lefogytam, gyakran szédülé­seim voltak és a szívem tájékán égő fájdalmakat éreztem. Idegeim is nagyon gyengék voltak, a legki­sebb neszre is valósággal őrjöng­tem. Vérem tisztátalan volt, minek következtében testemet kiütések és kelések borították el. Az orvos azt mondotta, hogy idegeim javításáért semmit sem tehet. Ekkor olvastam a NEURVIM-hirdetését és mindjárt két üveggel rendeltem, örömmel jelenthetem, hogy az idegeim na­gyon megerősödtek, a bőröm pedig megtisztult a sok kiütéstől és kelés­től. Most a súlyom 160 font és jó erőhöz jutottam. Nem tudok önök­nek eléggé hálás lenni, a­ nagy jóért, amit velem­­ tettek. Nagy harcok előzik meg az Anti-Saloon League választásait A liga tagjainak nagy része sze­rint elvesztették a közönség bizalmát Február 3-án tartják meg a New York állambeli Anti-Sa­loon League új főfelügyelőjé­nek választását. A választás elé nagy érdeklődéssel tekinte­nek nemcsak a liga igazgatói, hanem tagjai is, akiknek köré­ben az utolsó hónapokban erős visszavonások és széthúzások tapasztalhatók. A liga tagjainak nagy része azt követeli, hogy változtassák meg a liga egész szellemét, taktikáját, működését helyez­zék a mostanitól egészen kü­lönböző alapokra. A ligának ezen tagjai azzal érvelnek, hogy a liga lassan teljesen el­veszti népszerűségét még a legmeggyőződésesebb szárazok körében is és így ahelyett, hogy szaporodnának a liga tagjai, állandóan csökken a ta­gok száma. Ennek a csoportnak a véle­ményével szemben erősen tartja magát az az álláspont is, hogy a liga ügyeit az eddi­gi mederben kell tovább vezet­ni, mert csak így remélhető annak a célnak a megvalósulá­sa, amelyért a ligát alapítot­ták. Százéves embert ütött el az autó, saját lábán ment haza Francisco Boggiamo száz­éves embert tegnap a West­chester Avenue és 177-ik utca sarkán elütötte egy teherautó. Bucholzer rendőr azonnal a Fordham kórház ambulanciá­ját hivatta ki. Az orvos a sze­rencsére csak egészen könnyű sérüléseket szenvedett agg embert be akarta vinni a kór­házba. Baggiamo azonban en­nek minden erejével ellensze­gült. Azt mondotta: neki nincs semmi baja, gyalog és egyedül akar hazamenni. Az öreg Baggiamo azt mon­dotta, hogy 1829 szeptember 29-én született Génuában. Ki­tűnő erőben, egyenes testtar­tással igyekezett haza a laká­sára, hol a rendőr meggyőző­dött a dédnagyapa százéves életkorának valóságáról. EGY MÁSIK NAGY INTÉZMÉNY PARTOS €. MIKLÓS EIJNoKLdSSE ALATT. Wív—2nd * ltth »vfcán. 112 West 42nd Street. 8-ik A ve. mefteftt 9 East 45th Street, a 5th A venne mellett; 3rd Avenue, a 125*b Street mellett; 2A2 Wiest AOUt Street, » 7th Avenue meöeflU S63—8fh Avenue, a 42nd Street «árkán; Stíl Avenue és 20th Street sapkám 423—4th Avenue, a 29th Street sarkán; Broadway és 4Jth fttreet- sarok. Pwrb Avmmw m H®tt* Street : 498—8th Avenue, « 38th Street »ukán; 12 East 52nd Steel, a Sth A ve. mellett:; ?fh A venne és 2Sth Street wwwk. IKEHARBORSTATE feh EMIL KISS, PRESIDENT A FEDERAL BESEBVE BANK TAGJA KAMATOT FIZET A (jl HETETEKRE NE- /W JL / GYEDÉVI ELSZA- / I !?» / MOLASSAL. 9 EGYLETEK A t£a (U TÁRSULATOK ÉS MAGÁNOSOK BETÉTJEINEK ŐRZŐJE. "AZ AMERIKAI MAGYARSÁG­­ ÁLLAMI BANKJA" FOURTH AVE.—<1. St. NEW YORK Ik sÁ ELÍTÉLTEK EGY BELGA NŐT, AKI CSIPKÉT CSEMPÉSZETT AMERIKÁBA Miss Ida Boy antwerpeni asszonyt a brooklyni szövetsé­gi bíróság elzárásra ítélte, mert brüsszeli csipkét csem­pészett Amerikába. A bíróság azonban az ítéletet tekintettel az enyhítő körülményekre, felfüggesztette. Charles Re­­naire hajóstisztet, aki bűnös­nek vallotta magát a bűnré­­szességben, 60 napi elzárásra ítélték. Amikor a természet segítségre szórul Nem szabad semmibe vennie a közelgő veszedelem intő jeleit és idejében kell­ondoskodnia segítségről, hogy egészséges öreg kort érhessen el . A modern tudomány módot talált a természet támogatására avval, hogy­­ megakadályozza a vörös vértes­­tecskéknek a vérből való ki­vonását és az idegrendszer­nek a szükséges foszfortól való megfosztását. Számos férfi és nő, aki idő előtt öregedett meg, tanúságot tesznek visszaszerzett erő­ről, fokozott energiáról, jobb egészség­­­­ről, megerősödött idegekről és csodá­latos kitartásról, amit azáltal ér­tek el, hogy használták az új, erőt és testet felépítő elix­­irt, amit a prohibició beköszöntése után fedeztek fel !Nap-nap után számos elismer levél érkezik be a “Neurohn” hálás használóitól. Egy magyar származású ante­­­­rikai katona csodálatos fel­­l­­épüléséről ad hírt, miután­­ sokáig szenvedett ide­gességtől, szédüléstől, szívrohamoktól, ki­ütésektől és kelé­sektől.­Nagyon le volt fogyva, most 160 fon­tot nyom. Ha az újságok a rák, cukorbeteg­ség és más gyógyíthatatlan beteg­ségek biztos gyógyszerének felfede­zéséről adnának hírt, az sem kel­tene nagyobb érdeklődést, mint azok­­a nemrég napvilágot látott jelen­tések, amelyek arról szólnak, hogy szenvedők ezrei milyen csodálatos kiegítséget kaptak az új erőelixir­­ttől, a NEURVIM-tól. Sok száz hála­­le­vél a férfitől és nőtől egyaránt­­­ a bizonyság erre. NEURVIM valóban csodákat mű­vel olyanoknál, akik ideges rend­ellenességekben, gyomorbajban, vö­rös vértestecskék hiányában, bőr­kiütésekben, erő és kitartás hiánya­iban szenvednek, mivel a NEURVIM teljesen különbözik az eddig hasz­­­nálatban volt különféle elixírtfel. A­­ NEURVIM új vörös vértestecskéket­­ teremt, újabb erőt épít fel és * ►Szerény! Imre: “Nagysze-4­rűen érzem magam” már egy üveg után és még egyet rendel. “Bár még csak egy üveggel hasaj­náltam a NEURVIMET, már is nagyszerűen érzem magam. Ezen­nel beküldök 1 dollár 50 centet egy újabb üvegért és kérem azt azonnal címemre megküldeni. Szerényi Im­re, Columbus, Ohio. Szükségesnek tartjuk, hogy enn­ek az újságnak az olvasóiival megis­mertessük az új, erőt és testet fel­építő eliximek, — amelyet a Cor­nel patikák laboratóriumaiban dol­gozó tudós vegyészek találtak fel, — példa nélkül álló nagy sikerét. Iro­dánkba garmadával érkeznek a köszönő és hálalevelek, a Cornel patikákban pedig tömegesen jelent­keznek a vevők, akik 1—4 üveget vásárolnak a csodálatos szerből. A NEURVIM fokozza az étvá­gyat és segíti annak gyors meg­emésztését miáltal több táperőt nyer minden ételből a fogyasztó. Segíti a gyomrot, májat, veséket és beleket. Szaporítja a vörös vértes­­tecskéket — az arca sápadtságát egészséges, piros szín váltja fel, szemei élénkek lesznek, szervezete megerősödik. Mindez hozzájárul az élet meghosszabbításához. Olyan gyenge, ideges és letört voltam, hogy azt hittem, fel kell hagynom minden munkával. “Vagy hat hónappal ezelőtt érez­tem először, hogy egészségem ha­nyatlik. “Nem volt étvágyam, idegesség­től, gyomorbántalnaktól és kínzó fejfájástól kezdtem szenvedni. “A munkámtól teljesen összetör­ve érkeztem haza, azonnal ágyba feküdtem, de órákig nem tudtam elaludni. Reggel teljesen kimerülve keltem fel és alig tudtam a munka­helyemre elvánszorogni. “Kezdtem elmaradozni a munká­tól, egy héten több napot otthon voltam kénytelen maradni. Jobom egy hajszálon függött. Most is reszketek még, ha arra gondolok, mi történt volna, ha feleségem nem beszél rá, hogy használjam a NEURVNMET, az új, erőt és testet felépítő elixirt. Eleinte vonakod­tam, de később mégis megpróbál­tam, tulajdonképen csak azért, mert feleségem kívánta. “Sohasem hittem volna, hogy olyan nagyszerű hatása van. Csaknem kezdettől fogva jobban éreztem magam. A szemem alatti fekete gyűrűk eltűntek, arcomba vissza-­tért a pirosság, megnyúlt arcom teltebb lett. Ismét rendesen tudtam étkezni s jobban aludtam, mint évek óta. Fejfájásaim és gyomorba­jaimnak nyoma sincs már. Felele-E a NEURVIMET a világ leg­­előelitirének nevezi és ez az élezményem is.” Mindenkinek, aki hasonló ginete­ket észlel magán, mint az, aki a fentieket irta, NEURVIMET kell használnia. Nagy Zsófia írja­­: “Neur­vim fiatalabbá tett” és újabb üveget rendelt “Megkaptam a második üveg NEURVIMET és úgy találom, hogy lágyon használ nekem. Jobban emésztek és jó étvággyal étkezem. A NEURVIM valósággal fiatalabbá tett. Egész nap dolgozni tudok és nem fáradok el Állandóan fogom használni a csodás elixirt. Kérem küldjön még egy üveggel. Nagy Zsófia, Chicago, 111. Minden nő akin az öregség jelei mutatkoznak próbálja meg a Neurvimet. Hetyei József újabb négy üveget rendez Azt mond­­ja, hogy jó zamatja van a Neurvimnek. “Mellékelve küldök 5 dollárt újabb négy üveg NEURVIMÉRT. Ké­rem küldje azonnal. Két üveggel használtam eddig — és nagyon jót tett. Szeretem azért is, mert na­gyon jó zamatja van. Hetyei József, St. Lords, Ma Hogyan álapíthatja meg gyarapodott-e erőben. Tegye meg ezt a próbát! Figyelje meg, milyen messzire sétálhat, vagy mennyi ideig dolgoz­hat anélkül, hogy elfáradna. Az­után vegyen egy üveg NEURVI­MET valamelyik Comel patikában vagy rendelje meg postán a fő­patikában. Azután használja elő­írás szerint a Neurvimet egy hétig vagy 10 napig. Tíz nap múlva az­után megfigyelheti a különbséget a mostani és az azelőtti állapota között. _____ Hogyan kaphatja meg a Neurvimet. A NEURVIM kizárólag a Pártos C. Miklós elnöklése alatt álló Cor­nel-patikákban kapható. Egy nagy üveg mindössze 1 dollár 50 centbe kerü­l, 4­ üveg pedig 5 dollárba. Megnyalt arca arra mutat, hogy szüksége van Nemtimre. Külö­nösen áll ez 40 éven felüli férfiakra. *z uj ‘celixir 12.0«, Idoll. 59 cent. levélben, megrendeléseknél töltse k£ és küldje be az alanti szelvényt. r—— SZELVÉNY.--------­" Cornel Drug Stores Dept. N. 14, N. M. 2.­­ 9 fe. 45 St„ New York, N. Y. Névek „^*^«..üveg “Neurvn-«­­met.” Név ---------------------------------------­Cím................................. ....... Város vagy helység............. Állam ........................................... A VAGYONOSODÁS BIZTOS ÚTJAI Nagy vagyon alapját rakhatja le, ha megtakarított pénzét a Pártos C. Miklós elnöklete alatt álló nagy Comel patikalánc biz­tos befektetést jelentő és nagy osztalékot hozó részvényeibe fekteti be. Most 3 új patikával bővült a Comel-lánc, további 3 új patikának a közel­jövőben va­ló megnyitása után pedig a rész­vény ára újra jelentékenyen emelkedni fog, összesen 48 pa­tikából fog állni a Comel-lánc. Várjon akkor mernyit fog érni a részvény ? Ragadja meg az alkalmat és töltse ki és küldje be még ma minden kötelezettség vállalása nélkül az alábbi szelvényt. --------VÁGJA KI!--------­ Mr. N. C. Partos 285 Madison Ave. New York, N. Y. Kének részletes felvilágosí­tást a részvényekről. Név- ____­­­­­­­ Cím —------------------------­Város, helység ....................... Állam -----------------------------­ flinriiMwiww mjipiiiiiiii PHWpmppppmwi iji i.mamjl

Next