Amerikai Magyar Népszava, 1937. július (38. évfolyam, 182-212. szám)
1937-07-06 / 186. szám
amerikaítoM Népszava «WaTM!M»e Bitablisbed IPSO by GÉZA D. BERKÓ alapította, 1880-ban Published dally, Including Sunday by TH* AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. 880 Second Avenue (22nd Street) Entered as Second Class Matter, P. O. New York. N. I. Telephone GRaniercy B—6780, #781. 6782. Editor-In-Chief: Dr. ANDOR KUN, fdsaerkeaatö Managing Editor: PAD NADANYI, felelős saerkesitö Business Manager: MAX KAUFMAN, ügyvezető lgasgatő Advertising Dept.: SÁNDOR TARCZ, hirdetési osztäly SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mexico, South America, Cuba—one yr. $6.00, ' mo. $3.00. Daily only. Foreign Countries and New York City one year $9.00. 6 months $4.50 Daily only. ELŐFIZETÉSI ARAK: Az Egyesült Államokban, Oanadában, Mexicoban, Dél-AmerikSban és Cubéban: Egész évre $8.0»- — félévbe $3.00. — Külföldre és New »»rkban egész évre $9.00. félévre $4.60. BRANCH OFFICES: Astoria, L. I. N. T. — »1-06 Grand Avenne, Astoria, L. L Bethlehem, Pa. — 843 East 4th Street Bridgeport, Conn. — 878 Bostwick A • Buffalo, N. T. — 432 Deiarborln Street. Cleveland, Ohio — 11-530 Buckeye Road. Detroit, Mich. — 7914 W. Jefferson Ave. Chicago, 111. — 610 Wrlghtwood Avenue. FIÓK IRODÁK i Loa Angele«, Cal. — 724 S. Arlsona Art Newark, N. J. — 17 William Street Maplewood, N. 3. Perth Amboy, N, J, — 807 Maple Street Passaic. N. J.. — 157 Jefferson Street . Philadelphia, Pa, — 637 Morse Street Pittsburgh, Pa. — 812 Johnston Avenue. St. Panf, Mlnn. — 132 Bellevue Avenue, FOREIGN OFFICES KÜLFÖLDI IRODÁK Macyarország — Hungary, Budapest, I., Horthy Miklós ut Vb/» Franciaország —- France, Paris, 88 Avenué des Termes Anglia — London, W. 14. — 09 Addison Road, England._____________ A trianoni szerződés igazságtalan, embertelen, nemzetgyilkos. Harcolni ellene emberi kötelesség; küzdeni megváltoztatásáért szent feladata minden magyarnak. Ez az újság minden erejével minden súlyával, minden rendelkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és a küzdelmében fegyvertársul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül, A trianoni szerződést meg kell változtatni. Az Amur krízis Az orosz csapatokat és hadihajókat visszavonták az Amur folyó ama szakaszáról, illetve partjairól, amely Japán szerint két múlt századbeli szerződésből kifolyólag azt a Manchukuo államot illeti meg, amely a múlt században még nem is létezett. Az Amur folyó a határvonal sok helyen Szibéria és a japán fenhatóság alatt álló Manchukuo között , ezen a határvonalon az elmúlt években egymást követték a határincidensek. Sok súlyos határincidens történt már, de egyik sem látszott olyan veszedelmesnek,, mint a múlt heti, amikor a japánok elsülyesztettek egy orosz hadihajót, egy másikban pedig súlyos károkat okoztak. Feszült figyelemmel követte a világ közvéleménye a határincidensből kifolyó tárgyalásokat Moszkvában és Tokióban, annál is inkább, mert a jelek arra mutattak, hogy Japán az oroszországi belső politikai válságot, valamint a Vörös hadsereg nyolc tábornokának kivégzését és más magasrangú szovjet tisztek bebörtönzését s az ezeknek a nyomán támadt bizonytalanságot és félelmet Szovjet-Oroszországban ki akarja használni a maga javára. A moszkvai japán nagykövet valóságos ultimátumot adott át a szovjet kormánynak, követelve, hogy az orosz haderő azonnal hagyja el azokat a területeket és vizeket, amelyek a japánok szerint Manchukuot illetik meg. A szovjet kormány az első napon Stalin ama régi álláspontjára helyezkedett, hogy a szovjet területéből egyetlen talpalatnyi földet sem enged s csak abban az esetben hajlandó visszavonni a disputált helyekről az orosz katonaságot és tengerészetet, ha a japán-manchukuoi csapatok is kiürítik ezeket a helyeket. A szovjet kormány álláspontja az volt, hogy a békés tárgyalások a disputáit vidékek hovatartozását illetően csak ezután kezdődhetnek meg. Erre az orosz válaszra azonban Tokio kijátszott egy tromfot. A tokiói kormány kijelentette, hogy az orosz-japán krízisben a döntő szót a japán haderőre bízták. Ismerve a japán hadvezetőség imperialista szándékait, nem volt egy pillanatig sem kétséges, hogy ez újabb figyelmeztetés akart lenni a szovjet felé, hogy vagy teljesítik a japán követelést, vagy számoljanak a háborúval. Erre az újabb erélyes figyelmeztetésre azután a szovjet kormány engedett előbbeni álláspontjából és elrendelte a szovjet csapatok visszavonását, anélkül, hogy ezt a japán csapatok egyidőben való visszavonásához kötötte volna. Természetesen különféleképen lehet magyarázni azt, hogy miért engedett a szovjet kormány Japánnal szemben. Az egyik magyarázat az, hogy a szovjet minden áldozatot hajlandó meghozni a béke érdekében, a másik magyarázat az, hogy a szovjet — dacára annak, hogy 400,000 katonája van közel az Amur folyóhoz — mégsincs felkészülve most a háborúra, vagy helyesebben: olyan zavarok vannak még mindig a Vörös hadseregben, hogy egy háború nagy kockázatot jelentene a szovjet számára. Bármelyik magyarázat is állja meg a helyét, a tény az, hogy újból csak egy hajszál választotta el a világot egy olyan háború kitörésétől, amely könnyen az egész világot lángba boríthatta volna. Mostanáig csak igen kevesen tudtak a világon arról a lakatlan és lakhatatlan két szigetről az Amur folyón, amelynek hovatartozása körül támadt konfliktus Japán és Oroszország között. Kevesebben hallottak ezekről a szigetekről mostanáig, mint a világháború előtt Szerajevóról. Ez a múlt heti incidens újra megmutatja, hogy hány olyan, a legtöbb ember előtt ismeretlen pont van, ahol veszedelmes puskaporos hordók vannak elhelyezve. Puskaporos hordók, amelyek egyetlen vigyázatlanul eldobott gyufaszáltól is felrobbanhatnak és lángtengerbe boríthatják az egész világot. Televízió a világkiállításon Az 1939-re tervezett new yorki világkiállítás nem csupán a múltban elért eredmények szemléltető bemutatását tűzte ki céljául, de bepillantást enged a jövőbe is, mikor a most még csak kísérleti, laboratóriumi stádiumban lévő találmányokat és fejlődést tárja elénk. Teljesen különálló épületben mutatja majd be a televízió eddig elért eredményeit és már megállapodás történt arra is, hogy egyes jeleneteket és mutatványokat televízió útján továbbítsanak a kiállítás különböző pontjaira. A televízión kívül számos más, a közeljövőben tökéletesítendő találmány is bemutatásra kerül, de kétségtelen, hogy a mozgóképek és rádió gyakorlati felhasználása után most a televízió áll a nagyközönség érdeklődésének központjában, ezért fektette a kiállítás vezetősége a legnagyobb súlyt ennek, a közérdekű találmánynak megismertetésére. Megszűntek azok az idők, amikor az ember kételkedve fogadta a nagy felfedezések hírét. A “távolbalátás” nem tartozik ma már a csodák közé és a mi korunk elkényeztetett embere úgy fogadja majd otthonában néhány év múlva a televíziós készüléket, mint valami régi ismerősét, aki végig meglátogatta.. . _ AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A bíró és az újságíró írta: DR. ÁVÉDIK FÉLIX, a budapesti büntetőjárásbíróság elnöke A jog berkeiben járatlanok nagy és kis bűnügyekről beszélnek, míg a sajtó munkásai — olvasóink egyetemes kívánságainak kielégítése céljából — eme osztályozás helyett, a cselekményeknek feltűnő, érdekes mivoltára vetik a hangsúlyt. Ehhez képest egyes bűncselekményekkel oldalakon keresztül és ismételten foglalkoznak, másoknak pedig csak néhány sort szentelnek. Munkájuk közben föltehetőleg az érdeklődésnek arra a hullámgyűrűjére gondolnak, amelyet maga a cselekmény, annak elkövetésének módja, illetve a szereplő személyek idézhetnek elő az újságolvasók táborában. Nehéz, felelősségteljes munka a hírszolgálat roppant iramában megállani annál a határnál, amelyet az írott jogszabályok csak általánosságban jelölnek meg, s amelyet különösképen csak az újságírói etika erkölcsi sugallata alapján támadt megértés von meg. A léleknek ez az ösztönző megnyilatkozása kell, hogy a hírlapírót munkájában vezesse. Meg kell hánynia-vetnie a cselekményt, annak összes körülményeivel; mérlegelnie kell annak hatását, amelyet olvasóira gyakorolhat, de figyelemmel kell lennie a tömegek lelki alkatára is, amelyekkel a történést megismertetni kívánja. Ezek a szempontok a nagy és kis bűnügyek közötti megkülönböztetést kiküszöbölik. Egyébként igen gyakran megtörténik, hogy a jog alkalmazása szempontjából nem különösebb súlyú cselekménynek egyetemes nemzeti, társadalmi kihatása igen nagy. Ezt megérezni s kellőképpen értékelni, erkölcsi vonatkozásait kiemelve, az olvasó elé tárni, s ez a magasabb újságírói hivatás. Az újságíró e mérlegelő tevékenysége tehát a bírói ítélkezésnek egyik mozzanatát öleli fel, és amennyiben az adott eseményt nemcsak elmeséli, hanem azt nemzeti, társadalmi, egyéni vonatkozásaiban megbírálja, úgy az ítélkezés nagyszerű munkája tölti be. Ezen a ponton találkozik tehát a bíró és a hivatását nemcsak betöltő újságíró. Nehéz, lelket marcangoló, de csodálatosan felemelő hivatás! ítéletet mondani mások felett! A bűnvádi perrendtartás mondja ki a bírói mérlegelés szabadságát.. Ebben a lelki megnyilatkozásban oldódik föl, illetve rögződik le, az adott esetekben, a bíró egész lelkisége, érzései, objektív tudása. E körben nyilatkozik meg, a törvény alkalmazásának keretén belül, az ember, aki elvonatkoztatva a külső jelenségek, ható tényezők tömegétől, tudásának s lelkiismeretének irányítása mellett, az adott, objektív tényekből vonja le jogi következtetéseit. Hogy tehát ezt teljességgel megtehesse, a szó igaz értelmében elfogulatlannak kell lennie. Éreznie kell ezt! Ez tehát nemcsak a törvény által a bíróval szemben felállított követelmény, hanem a lélekben élő jelenség, aminek ellenőrzője a lelkiismeret. A lelkiismeretesség azonban nem önmagában való, hanem felöleli mindazokat a kívánságokat, amelyek a bírói hivatás tökéletes betöltéséhez szükségesek. Ilyenek: megkülönböztetett jó emberi tulajdonságok megszerzésére, illetve megtartására való készség, nagy, általános ismerethalmaz s a pozitív jognak tudása. Igen súlyos feltételek, de rendkívüli a cél is, amelyet azok szolgálni hivatva vannak: az igazság! Ennek kereséséért nem elégedhetünk meg a könnyen adódó jelenségekkel, hanem kutatnunk kell azon ható erők után is, amelyek a tényállás egyes adatainak létrejövetelét megmagyarázzák. Milyen könnyű egy veszélyes fenyegetést, egy becsületsértést általában elintézni, — azokban ítéletet mondani — de nehézzé válik, ha azok pl. házastársak, rokonok közötti ellentétként jelentkeznek. Gyakori eset, hogy a tárgyalás elején gyűlöletes ellenfelekként állanak még szemben s a biró megértéstől áthatott tárgyalás vezetése után, s az ellentétek kiegyenlítődnek. A lélekkel telitett, bár objektív biró munkája nem egy család, vagy rokoni kör békéjét fektette új alapokra. A motívum, az indok ismeretének egyébként minden bűncselekménynél különös jelentősége van a bíró számára, egyrészt a büntetés mértékének megállapításánál, másrészt mert módot ad a törvény arra, hogy a bűnösség esetleges kimondásánál is a büntetés felfüggesztésével lehetőséget adhat a bíró a tettesnek a megjavulásra, vagy a cselekmény jelentéktelensége esetében, az ítélethozatal mellőzésével az eljárást meg is szüntetheti. Abban az esetben pedig, ha megrögzött bűntettessel áll szemben, úgy a törvény szigorával léphessen fel ellene s a társadalom békéjét,az ilyennel szemben, rövidebb-hosszabb ideig tartó fogvatartással biztosíthassa. Amennyiben tehát a bíró nem megértéssel, teljes odaadással tárgyalná a talán még oly jelentéktelennek látszó ügyet, úgy az igazság nem érvényesülne, s talán az ítéletnek még súlyosabb kihatásai is lennének. Ez a bírói lélek kell hogy vezesse az újságírót! Szeretettel, megértéssel, odaadással kell hivatását betöltenie, hogy amikor emberi sorsokat tár a nyilvánosság elé, munkájának minden sora a köz, a társadalom egyetemes érdekét szolgálja, .__ _ . Harold E. Gray kapitány lesz a Pan American Clipper pilótája, őt éri az a megtiszteltetés, hogy az első személyszállító transatlantik repülőgépnek kapitánya lesz Thomas J. Watson, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Egyesület újonnan megválasztott elnöke, ő az első amerikai akit Hitler vezérkancellár az előkelő külföldiek részére alapított Német Sasrenddel ajándékozott meg. Hegylakók Rudyard Kipling angol író világhíres könyvében — The Jungle Book, a dzsungel könyve — azt írja, hogy a hegyi vér utolsó csöppje is visszahívja az embert oda, ahova való, a hegyek közé. Néhány szó és azok, akik nem ismerik a hegyek igazi világát, a nagy hegyek birodalmát, nehezen értik meg ezt és nehezen illeszkednek bele a hegyek fiainak, a hegylakóknak sajátos lelkivilágába. A hegylakó igazi otthona a hegy és távol a hegyektől szívében hordja azt a minden vágynál erősebb érzést, amit Kipling néhány szóban foglalt össze, hegylakók végtelenül tömör, jellemző stílusában: a hegyek visszahívnak. Valaki elindul egyszer a hegyből, leszáll patak mentén és virágos réteken át oda, ahol a megváltozott élet zajlik, beáll a taposómalomba, valamelyik kerék mellé hangyának, vagy óriásnak és amikor már elérte azt, amit csak adhatott a sors s amiért talán irigység tárgya, akkor valamelyik napon felszámolja újkeletű gazdaságát és hazamegy a hegybe. A hegyek visszahívják. Amikor felfelé törtet a tajtékos patak mentén, lépésről lépésre eszmél és örökre elfelejt hosszú éveket s mire célhoz ér, akkor óriáshegyek végtelen nyugalmában elmúlik a szivéből az a nosztalgia, ami éveken át követte minden útját. Aki elhagyja a hegyet, annak az embernek a fél szive a hegyek között marad és az a fél sziv örökké magában érzi a hegyek ezernyi emlékét, míg egy napon a hegy, ami erősebb nálánál, mégis csak visszahívja. Erdélyből jöttem, ahol nagyobbak a hegyek, ahol lázasabban zuhog a patak és ahol sarjadó fiatalság tartja karjaiban a korhadó faóriást és zöldelő ágakbősége takarja be a haldokló fenyőt. Ott nehezebb a levegő is. Élesebb és rátelepedik arra, aki a hegyek útjait rója. Aki nem ismeri a hegyet, az nem érti meg azt a nosztalgiás vágyat sem, ami a hegylakót őrli a hegyektől távol.. A hegylakó jól tudja azt, hogy mi hiányzik neki idegen útjain. Az úttalan utak szépsége,a sziklarégiók varázsa, a szarvasok ősbirodalma, a zerge, a marmota, a nagykakas, fakadó tavasz tarka őzgidája, meg a pisztránggal, sziklával, tajtékkal ékes víz. Azután az a sok ajándék — gomba, áfonya, csipkebogyó, — amit a hegy nyújt két kézzel a hegylakónak, őszi hervadások szépsége, tarka-vörös színek tobzódása, tavaszok zsendülő virágai, azután a havas leányának fehér, elhullott könnye: a gyopár. Olykor vihar jár a hegyek felett. Zúgva öleli a szél a fakoronákat, zokog, jajgat az erdő és meggyorsul a patakok tánca. Azután újra csend lesz s jön napsütés és fent a bércek felett királyi méltósággal kering a kőszáli sas, a sziklák fejedelme. Az albicilla — a síkságok, ősrétek óriása, a rétisas, ráró — szép, a királysas fenséges! Ahol a királyi madár kering, oda fel nem ér emberi vágy, halál, puskalövés, ott mérhetetlen béke honol. Hegyek között történetek élnek, legendák és a hegyek világában emléke van minden puskalövésnek. Idelent hányszor vadászom időtöltésből megszokásból és narvigálok naphosszat sörétet a fogolycsapatba, ott életszükséglet a vadászat. Hozzátartozik a hegyhez. Idelent eredmény kell — ott a vadászat maga az élet. Elvétve eldördül a puska és megszületik valami feledhetetlen történet, valami emlék, valamelyik nagy ur — — medve, magányos vadkan, szarvasfejedelem — halálának vadászmeséje és kandallók füzénél, öreg kastélyokban esztendőről esztendőre megelevenedik újra, mig valahára késő unokák ajakán legendává szépül. Futnak az évek, kavarják a világ sorát, csak a ‘■hegyek között és a nyugalom. A mély völgyekben a csend az úr, tarka tehéncsordák kolompja zsongás, patakok szava muzsika. Keskeny utakon, sziklaoldalakban, hegylakók járnak. Útmutatójuk lombbal, avarral ékes ösvény, lábuk alatt hullott targaly roppan, pihenőjük mohverte sziklatömb. A sziklák évezredek óta nézik mozdulatlan méltósággal a völgyek életét, a hajnalonta inni járó vadat, a csavargó hegylakót, aki sziklák mohos képének évezredes szépségeit őrzi a szívében magányos, örök útjain. A magyar könyvkötés 400 éve- üveg alatt Kevesen tudják, hogy a Nemzeti Múzeum könyvtára hosszú folyosóján sorozatosan bemutatja a magyar könyv történetét. Olyan meglepő és eredeti összeállítású gyűjtemények kerülnek itt e tárlók üveglapjai alá, amilyeneket eddig nem láthattunk. Dr. Kozocsa Sándor könyvtári tisztviselő, ismert esztétikus ötletéből és rendezésében először Bacsányi János, majd Kisfaludy Sándor, Madách Imre, Justh Zsigmond könyvtárát, Kossuth és Széchenyi könyvtárának egy részét mutatták be. Majd híres írók ajánlásait és klasszikusaink első kiadásait állították ki. Legutóbb dr. Trócsányi Zoltán rendezte üvegalá a régi magyar hírlapok sorozatát. A legutóbbi kiállítás Dr. Hunyady József rendezésében könyvkötészetünk négyszáz évének jelentős példányait mutatta be. Izgalmasnak nevezhető a magyar könyvkötészet fejlődésének útja. A négyszázéves út a 16. századdal kezdődik Brassóban, ugyanis Hunter János könyvnyomtató itt készített először művészi könyvtáblákat. Az erdélyi reformáció idejéből megmaradt, barna bőrbe égetett rózsa és makk már magyaros motívum. A nagyszombati bőr- és pergamenkötések palmettás fonadéka díszítése, a kolozsvári könyvkötés olasz re-( Folytatása a 6-ik oldalon). A kisebbségi jogok rendszere írta: NAGY EMIL, ny. magyar igazságügyminiszter A világháború után Páris környékén létrejött erőszakos nemzetközi parancsok, amiket békeszerződéseknek szoktak nevezni, sokféle olyan jogi és erkölcsi értékben is nagy kárt tettek, amiket őseinktől átörökölt lélekkel nagyra tartottunk, mint az emberi kultúra legszebb eszmei termékeit. Ezek között a megcsúfolt jogi és erkölcsi kultúrértékek között kimagasló helyet foglal el békevilágbeli lelkünkben a Nemzetközi Jog fogalma. Hittünk benne, hivatkoztunk rá, s abban reménykedtünk, hogy az emberiség túl van már azokon az időkön, mikor egyedül az erőszak, vadság és gonoszság uralkodik a nemzetközi érintkezés terén, sőt erősen tápláltuk azt a nemes illúziót, hogy a nemzetközi jog tételei, elvei és szabályai erősebbeknek fognak mutatkozni a nemzetközi élet terén a durva erőszaknál. Ezt a hitet alaposan megtépázták a világháború alatt és után történtek, mert a legsúlyosabb csapásokat éppen a Nemzetközi Jog intézményére mérték. Hogy ebben a tekintetben elérkezik-e még valaha a jóvátétel korszaka, azt nehéz megjósolni, de az az egy bizonyos, hogy a világháború a maga összes rettenetes következményeivel együtt erkölcsi és jogi értelemben nem fejeződik be mindaddig, ameddig a nemzetek összeműködő akarata újból vissza nem állítja a régi piedesztálra a Nemzetközi Jogot. Hinnünk kell abban, hogy ez az idő még elérkezik, mert ha kénytelenek lennénk ezt a hitet végleg kivetni bensőnkből, úgy ez egyúttal szörnyű ítélet lenne az egész emberi civilizáció jövőjét illetőleg is. Azok között a nemes lelkek és elmék között, akik teljes erővel hisznek a Nemzetközi Jog uralmának a restaurációjában, az első helyek egyikére helyezem Flachbarth Ernőt, az ismert nemzetközi jogászt, akinek hatalmas kötete német nyelven, gróf Bethlen István előszavával ellátva, a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem kisebbségi intézetének első kiadványaként a napokban hagyta el a sajtót a Nemzetközi kisebbségi jog rendszere cím alatt. Ez a közel ötszáz oldalas, hatalmas tudományos munka még nem végez egészen az eléje tűzött nagy feladattal, a kisebbségi jog nemzetközi rendszerének a részletes megismertetésével, hanem ebben a most megjelent kötetben a kisebbségek védelmének történetét nyújtja, valamint a kisebbségi jog általános részét, továbbá az anyagi kisebbségi jogot, amik együtt önmagukban is lezárt értékes munkát jelentenek, ha amellett fokozott kíváncsisággal és tudásvágygyal várjuk a beígért folytatást is... Fentebb azt mondottam, hogy a békeszerződéseknek csúfolt írások rettenetes kárt tettek a Nemzetközi Jog irányában táplált hitünkben. Ezt a tételemet Flachbarth Ernő nagyszerű művének tartalmával kapcsolatban voltaképen módosítanom kell. Ugyanis az úgynevezett békeszerződések szörnyű hazugságban leledzenek ugyan azért, mert egyfelől kimondottan a nemzetiségek önrendelkezésének (selfdetermination) elvi alapján állanak, s másfelől mégis 30 milliónyi nemzeti kisebbséget löktek idegen járom alá, nagyrészben az érdekeltek megkérdezése nélkül, de emellett el kell ismerni, hogy a békeszerződések alkotói, élükön a legkíméletlenebb Clemenceauval, becsületes szándékkal voltak eltelve abban az irányban, hogy az ily módon durván kezelt nemzeti kisebbségek sorsát mégis elviselhetőbbé tegyék azzal, hogy a határok igaztalan módosításával egyidejűleg Kisebbségi Szerződések elnevezés alatt széleskörű biztosítékokat alkottak a nehéz sorsra jutott kisebbségek erkölcsi, jogi, kulturális és nevelésügyi szabadságát illetőleg. Ezek a biztosítékok annyira szoros junkuimban állottak a határok új elrendezésével, hogy amikor — jól tudjuk —, egyes területileg felduzzasztandó országok, főleg Románia, nem akarták aláírni a kisebbségi szerződéseket, megkapták azt a szigorú üzenetet Clemenceautól, hogy a területi meggazdagodás szigorúan ahhoz a feltételhez van kötve, hogy azzal együtt alá kell írniok a Kisebbségi Szerződéseket is. Az a körülmény tehát, hogy ezek a nagy területi gazdagodásban részesült országok nemcsak hogy nem tartották be a kisebbségek védelmének általuk aláírt szabályait, hanem ellenkezőleg, ezeket a kisebbségi szerződéseket a legmeztelenebb önkénnyel és szerződésszegéssel akadálytalanul állandóan vallósággal lábbal tiporhatják, nem a békeszerződések megalkotóinak tudandó bebűnül, hanem a nemzetek genfi szövetségének, amely intézmény korai erkölcsi halálát elsősorban az a magaviselete okozta, amit a kisebbségi jogvédelem terén, részben hanyagságból és gyávaságból, részben a cinikus és ravasz machinációknak való behódolással, tanúsított. Ha tehát az emberi civilizációt újra viszsza akarjuk vezetni régi medrébe, aminek első kelléke a nemzetközi jog uralmának a visszaállítása, ezt kétségen kívül azzal kell kezdeni, hogy a kisebbségi jogvédelmet nyújtani szándékolt nemzetközi érvényű kisebbségi szerződéseknek az egész vonalon, akár nemzetközi kényszerítő erővel is, érvényt kell szerezni. Ennek az időnek mihamarább el kell következnie s ennek a nemes nagy célnak a számára valóban monumentális alapzatot teremt Flachbarth Ernő könyve, a beigérten .Folytatás a Gdk oldal*.«.y