Amerikai Magyar Világ, 1974. november (11. évfolyam, 44-47. szám)
1974-11-10 / 45. szám
14. oldal AZ ÜZENET Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA A Zsoltár talán a legnépszerűbb szent ének és méltán nevezte el valaki a, ,Zsoltárok zsoltárának” Az, aki irta, nagy bajban, szomorúságban, veszedelemben lehetett, melyből nem talált kiutat és melyen nem tudott segíteni, ezért egész életét az Úr kezébe tette le, mélységes, rendíthetetlen hittel, bizalommal és ennek ktkeztében megnyugvással. Azév: évszázadok, sőt évtizedek telték de ez a zsoltár mindig erőt adott minden azóta élő nemzedének. Öregek és fiatalok egyaránt .. .ékelték, amikor szivük megtelt bánattal, keserűsé, amikor minden elsötétedett körülöttünk és bárha próbálkoztak is, nem tudtak kintra találni. Milyen jól esett ilyenkor térdre roskadni és igy fohászkodó lelkük mélyéből:” Az Úz énnékem őriző Pásztorom, azért én semmiben meg nem fogyatkozom...” Még a mai zordon, hitetlen, józan időnkben, amidőn az ördögöt már-már többet emlegetik, mint Isten, amikor ezrek tolakodnak, tusakodnak, hogy az undorító EXORCIST című filmet megnézzék és órákig szemlélik, hogyan tesz tönkre fiatal lényeket a Sátán, amikor nyakunkon a kötél, mert a kétségbeesés szomorúsága, vagy a rémület iszonya sújt le ránk,felkiáltunk, mint egykoron a zsoltárira: „Lelkemet megnyugtatja szent nevében, és vezérel engem igaz ösvényében.” Televízión a napokban egy „soapopera” keretében érdekes és megrázó, a mai világban szokatlan jelenetnek lehettünk tanúi. Egy Leslie Brooks nevű jómódú, elkényeztetett, előkelő családból származó fiatal leány, kit szülei aggódó szeretettel nevelnek, mivel mindig félénk és zárkózott, visszavonultságában a zongoraművészetnek szenteli életét és Chicagóban kezdi hangversenyeit a zenekarral óriási sikerrel. Fényes karrier küszöbén áll, mert egymásután következnek a koncertek, de ekkor valami történik, ami összetöri fiatal lelkét. Egyik húgának, Laurienak megvallotta, mennyire szerelmes egy fiatalemberbe, aki apja szerkesztőségében dolgozik, de nem meri neki ezt megvallani. A fiatal férfi is érdeklődik iránta, de Laurie összerombolja ezt a románcot, mielőtt még kibontakozhatott volna. Mindig irigykedett és féltékenykedett nővérére, mivel úgy érezte, szülei minden figyelmüket neki szentelték, most pedig, hogy látja, milyen fényes pályafutásra tett szert, kétségbeesett gyűlöletében el akarja venni tőle a férfit, akit olyan mélységesen szeret. Mikor Leslie jegyet küld a férfinek egyik hangversenyére és megírja benne, mennyire szereti, Laurie megkaparintja ezt a levelet, és sohase továbbítja a címzettnek s amikor az aggodalmaskodó Leslie közvetlenül fellépése előtt hazatelefonál, csúfondárosan mondja neki, hogy a férfi őbeléje szerelmes. Lesliet ez a hír annyira lesújtja, hogy mint szólista, a hangverseny közepében elakad, rosszul lesz, úgyhogy le kell vezetni a pódiumról. Utána irtózatos depresszióba esik. New York-ba utazik, hogy elbújjon a világtól és éjjel egy parkban kesereg, amikor végre egy rendőr rátalál és egy elmegyógyintézetbe viszi, ahol, mivel nem hajlandó megmondani a nevét, egy közös terembe zárják. Ezt a cellát kell megosztania négy idegen félbolond asszonnyal, akik valamennyien bántják, bosszantják, eledelét elszedik, csúfolják, szidalmazzák. De néhány nap múlva lecsendesednek. Hozzászoknak a csendes, magába roskadt leányhoz és az egyik megzavarodott asszony szívében feltámad a részvét. Odalép Lesliehez és bocsánatot kér tőle. Bevallja, hogy őt azért zárták be ide, mert nem képes hangulatain uralkodni. De most segíteni szeretne rajta. Majd halkan súgja, hogy van egy kincse — egy könyv — melyet szeretne vele megosztani, talán őrajta is segíthetne. És előkerül vánkosa alól a Biblia. Odanyujtja a leánynak, aki felüti a kopott könyvet s noha mióta ideérkezett nem beszélt még egyetlen szót sem most fennhangon olvassa a XXIII. Zsoltárt: ,,Az Úz énnékem őriző pásztorom, azért én semmiben meg nem fogyatkozom” Mind a négy nő ágyára telepszik és áhítattal hallgatja. Arcukról eltűnik a düh, a torz gúnymosoly, keserűség, megzavarodottság kifejezése, és szinte megdicsőülés omlik el rajta. Talán nem is értik egészen, nem is bírják felfogni a zsoltár teljes értelmét, de valami van a sorok mögött, valami ellenállhatatlan vonzerő, ami megragadja a lelküket. Mintha Isten üzenete volna. És a megrázó, drámai csendben szívükre szorított kézzel bámulnak az olvasóra, aki ime, tolmácsolja nekik Isten üzenetét... Dohnányiné Zachar Ilona ____iVlHilvmiHHvnvmwMi HETI NAPTÁR NOVEMBER (NYILAS HAVA) 11— Hétfő: Márton 12— Kedd: Tihamér 13— Szerda: Szivia, Bulcsu 14— Csütörtök: Aliz 15— Péntek: Lipót 16— Szombat: Ödön 17— Vasárnap: Hortenzia AMERIKAI MAGYAR VILÁG CSALÁDI SAROK HOGY NE ÉREZZE MAGÁT FELESLEGESNEK Kháron ladikja nem akkor indul velünk, midőn lezárul és befagy a szem... .— írja Illyés Gyula. Tudjuk ezt jól, de valahogyan mégsem fogadjuk el. Nem hiszünk, vagy inkább nem akarunk hinni abban, hogy tevékeny napjaink egyszer véget érnek, zsebünkben a naptár érintetlen marad — nem kell sietnünk már sehova. Még egy utolsó kézszorítás a munkatársakkal, — „de jó neked, öregem, holnaptól nincs rohanás, nincs idegeskedés, hajtani sem kell” —, néhány szál virág... és vége... A nyugdíjasnak másnap nem kell időre kelnie, mégis felébred. Harmadnap is, aztán is. Kezdetben talán szelíd örömet is érez: „no, a kollégák ott a műhelyben, a hivatalban, az intézetben... én meg szépen leballagok a térre, és megmártom magam a napsütésben... Viszem a sakkot is, hátha akad valaki...” És aztán? Mi lesz aztán? Néha még útra kel, hogy meglátogassa volt kollégáit. Úgy vélik, kitörő örömmel fogadják. De aztán észreveszi, mintha már terhes lenne a jelenléte. Nem megy többet. „Ne döcögjön mindig utánam, papa, látra menni dolgom van” — hárítják el a fiatalabb családtagok ha beszélgetést kezdeményez. S előbb-utóbb akkor leintik, ha véleménye van a családi vitában: „ugya nagypapa, maga ehhez nem érthet, maga már öreg” Valóban olyan jó tehát a nyugdíjasnak, amint a munkatársai a búcsúnál mondták? A kérdést felesleges lenne válaszolni. Azért álljunk meg eg pillanatra. A fentiekben szándékosan beszéltünk „nagypapáról”. Mert a „nagymama” — az egésze, más. Persze, vannak egyedülálló idős nők is. Mielőt azonban a nyugdíjas kor magányosságáról ejtenek szót, el kell ismernünk: a családban élő, aktívan ma nem dolgozó nő — a nagymama — lényegesen előnyösebb helyzetben van a beilleszkedés, az a viszonyokhoz való alkalmazkodás tekintetében, mint hasonló korú férfi. A magyarázat erre nagyon egyszerű. Akár egy élnek, akár nem, a fiatalasszony, a lány, a meny felilegzik, a nagymama segít a háztartásban, a nagyimma megfőzi a vasárnapi ebédet, a nagymam még mosni is eljön, és ami talán a legfontosabb: vigyáz a gyerekekre! Ellátja, ápolja is, amíg beteg, nagymama kincs. A nagymama pótolhatatlan érték A nyugdíjas nagymama ezért soha nem lesz magányos, akár akarja, akár nem, gondoskodik erről családja — az esetek túlnyomó többségében. És ez nemcsak érzik, hanem még hálásak is érte. A nagymamák nem lesznek boldogtalanok. De mi legyen nagypapával? (És a nagymamák közül is némelyikkel.) Talán nem mindenki tudja, hogy az idős embe általában megértő, szemlélődő, nyugodt. De csal akkor, ha a munkából való kiesés nem alakul át a tétlenség állapotává. Ha volt munkahelyén nem látogatóként kezelik, hanem továbbra is óvják, vigyázzák az évtizedek alatt kialakult munkatársi kapcsolatot. Ha nemcsak meghallgatják, hanem kérik, sőt, elvárják tapasztalatait, ötleteit , élesztgetik munkakedvét Nem szabad sajnálni az időt arra sem, ha a nyugdíja volt munkakörének újdonságai iránt érdeklődik hiszen az ismeretek befogadásának nincsenek időszakta határai. Ha tehát a munkahelyhez fűződ szálak nem szakadnak el, a nyugdíjas kiegyensúlyozott marad. Még a közmondás is őrzi: „öreg ember nem vét ember”. A tréfás megállapítást komoly tényekké tudjuk bizonyítani. Goethe 70 éves volt, amikor megírta a „Nyugat-keleti díván” című művét. Galile 77 éves korában ingaórát szerkesztett. Verdi 80 évesen komponálta a Falstaff zenéjét. S a hasonló példáka még tucatjával hozhatnánk fel a tudomány vagy művészetek területéről. Kortársunk, az alkotóereje teljében levő Szent-Györgyi Albert professzor például nemrég múlt 80 éves. (Folyt, a 15 oldalon) TE ALSZOL.. Te alszol, alszol olyan mélyen, hogy soha többé föl nem ébredsz! Én ébren töltöm éjszakáim s csak várom, várom ébredésed. Bár jól tudom, hogy soha többé nem virrad rád pirosra hígnál, hiába várom ébredésed. ...és többé semmi sem vigasztal!