Anyagi Érdekeink, 1869 (2. évfolyam, 16-62. szám)

1869-01-17 / 16. szám

12- ban is fölmutat, még eddig sem Németországban, sem kü­lönösen Ausztriában nem tudták elérni. Ennek oka részben a viszonyoknak a kevésbé kifejlődött üzlet részéről történt felfogásában, leginkább pedig az államintézményekben fekszik, melyek a munkásosztály fenkölt érzületét kisszerű egyleti korlátok által inkább teljesen elfojtani, mint ész­szerű önsegélyre ösztönözni voltak hajlandók. Nem szándékunk az egyletügy ép szervezetének jó­tékony befolyását a társadalom különböző osztályainak jólétére fejtegetni, de mindenesetre ki kell emelnünk, hogy annak társulások alakjában előbb kellene a különböző ipar­ágak sikeres támogatására sietni, mint midőn a kérlelhethen szükség azt érdekeinek közös védelmére összehívta. Angliában és Francziaországban a különféle szeren­csétlenségek, mindannyian biztosítás tárgyát képezik. Oly szerencsétlenségek, melyeknek a gyártulajdonosok, felügye­lők és munkások ki vannak téve, ott saját társulatok által fosz­­tatnak meg azon borzasztó következményektől, melyeknek különben az egyes sújtottak martalékul esnének. Hogy pedig e szerencsétlenségeket kellően felfoghassuk, megem­lítjük, miszerint Francziaországban balesetek által éven­­kint mintegy 13.000 ember veszti életét s átlagvéve több mint két millió munkás lesz évenkint 19—20 napig munka­­képtelenné. E pár tapasztalati adat elég világosan mutatja, mily nagy azon veszély, mely a gyártulajdonosokat és munkásokat fenyegeti. Megfelelő utalmat ily veszélyek ellen egyedül kölcsönös társulás vagy ilynemű biztosító­társaságban való részvevés által nyerhetünk. Az ilynemű biztosításokra Francziaországban a „Sécurité générale bizt. társaság“ áll fel, mely igen elfogadható feltételek mellett nyújt segélyt, mint ezt a következő példák eléggé bizo­nyítják. A munkás özvegye avagy gyermekei számára 2500 frankot biztosíthat, ha évenként 5 frank 95 cent. díjat tesz le, véletlen halál esetére. Ha azonban a munkás 9 frank 65 cent. évi díjat fizet, 150 fok évi járadékot biztosít ma­gának azon esetre, ha őt valamely szerencsétlenség huza­­mosb ideig munkaképtelenné teszi, vagy ideiglenes munka­­képtelenség esetén 1 frank 25 cent.-et naponkint. Ha a munkás évenkint 14 frank 70 cent.-et fizet, úgy egyide­jűleg mindezen előnyöket biztosítja: 2500 frankot utódai­nak, 120 foknyi élethossziglan tartó járadékot s az 1 frank 25 cent. napi jövedelmet ideiglenes munkaképtelensége idején. A gépész avagy művezető 45 fok évi dij által 2500 frankot biztosíthat családja számára azon esetben, ha vala­mely baleset következtében elhalna. Ha a gépész évenként 76 frankot fizet be, úgy azon esetben, ha huzamos­ ideig munkaképtelenné válnék 1500 frank évi járadékot, vagy 12 frank 50 cent­ jövedelmet biztosít magának ideiglenes munkaképtelenség esetében. Hogy az illetők annál köny­­nyebben biztosíthassák magukat, a társaság előre számta­lan kombinátiókról gondoskodott s minél alacsonyabbra szabta a dijt, hogy igy hatáskörét kiterjeszsze s a külön­böző gyámolitás jótéteményét különösen a munkásokra nézve megközelíthetővé tegye. Ha már nálunk képesek vagyunk házainkat a tetővel és berendezéssel együtt, terményeinket s karmainkat biz­­tosítani, nem kellene-e még azon további lépést is meg­tennünk, hogy a szegény munkásnak is alkalmat nyújtsunk a biztosításra? Nem tudjuk, mennyire részesítik gyárosaink elnyomorodott munkásaikat valamely segélyzésben, annyi azonban mindenesetre áll, hogy ily szerencsétlenségeknél nemcsak nagy felelősség terheli a gyárosokat, hanem érde­keik is hátrányt szenvednek, mi ellen egyedül ily biztosí­tásokban való részvevés nyújthat utalmat. A munkás­biztosítás életbeléptetésére magunknak is volna egy javaslatunk, melyet ez alkalommal időszerűnek vélünk különösen nagyobb gyártulajdonosaink figyelmébe ajánlani. A munkások biztosításának, a jelenlegi érvényeses nemzetgazdasági fogalmak szerint, a kölcsönösség el­vére kell alapítva lenni. De a biztosítási üzlet természetes azt kívánja, hogy a biztosítás minél tágabb körre kiterjed­jen, amire a jelenleg imitt-amott fenálló gyári segélypénz­tárak, és más hasonló intézmények,­­melyek szintén kölcsö-­­ nös segélyzési jellemmel bírnak) épen nem képesek. Ennélfogva nagyon czélszerű volna egy nagy kölcsönös­­ munkásbiztosító egyletet életbeléptetni, mely a biztosítási terén elért vívmányokat mind érvényesíthetné. Minthogy azonban köztudomású és tapasztalatilag is bebizonyított­­ tény, hogy maguknak a munkásoknak kezdeményezése e téren nem bír elégséges súlylyal, a­mennyiben a munka­adóknak szellemi és anyagi támogatása nélkül a siker , legalább is kétséges, nagyon ajánlatos volna, hogy a mun­kaadók ragadják meg a kezdeményezést, és alakítsanak egy „budapesti kölcsönös munkás-biztosító egyletet.“ Ezen egylet idővel az egész országra is kiterjeszthetné működé­sét, vagy, •— a­mi talán helyesebb, — annak mintájára , másutt is alakulhatnának hasonló egyletek. Szervezete olyanforma lehetne, mint a Kulisseky úr által létrehozott kölcsönös magyar biztosító­társaságé, t. i. alaptőkéje amortizálható részletjegyek által hozatnék össze, s az osztalékot maguk a munkások (biztosítottak) húznák. Ha a budapesti munkásegyletnél való működéstől­­­ kötelességszerű foglalkozásaim el nem vontak volna, e ja­vaslat valósítását talán magam kezdeményeztem volna. Azonban a­mint a dolgok állanak sem mulaszthatom el, hogy a munkásosztály jóléte iránti buzgalomtól áthatott, s a jó ügy előmozdítására hivatott erők figyelmét e tárgyra felhívjam, s — ha szükséges — a csekély erőmmel való közreműködést felajánljam. MUDRONY SOMA: A hazánkban eredő víztömegek hasznosítása. A mérnök-egyesület közlönyének legközelebb megje­lent füzetében Pribék Béla úr az országos középítészeti ügyek élén álló férfiak figyelmébe egy eszmét ajánl, mely­től helyeslésünket mi sem tagadhatjuk meg. Ez eszme nem út ugyan, amennyiben más országokban már gyakorlati kivitelben méltánylatot nyert, sőt egynéhány évvel ezelőtt nálunk is javaslatba hozatott az akkori lapokban, de min­denesetre figyelmet érdemlő és olyan, melyet mindaddig sürgetni kell, míg meg nem valósíttatik. Tudjuk, hogy a folyóvíznek tulajdonképen áldásnak kellene lenni azon vidékre nézve, melyeket átszel, és ez áldás mégis nagyon sok esetben átokká válik, mivel az ember a vizet nem korlátozhatja és nem kormányozhatja akarat­a szerint. — Eddigi vízműveinknél csak a víztől való félelem volt az irányadó. Minden törekvésünk csak abban központosult, hogy a vizet minél gyorsabban elve­zessük. De ezen törekvés még azt sem eredményezte, hogy körültöltésezett vizeink ellen meg legyünk védve. A gyökeres és sikeres védelem csak úgy érhető el, ha a vizet forrásánál hatalmunkba kerítjük. Ezt oly módon lé­­tesíthetjük, ha a hegy­katlanokból, völgyeletekből olvadáskor s esőzéskor kirohanó vizeket a völgyek torkolatainak elzá­rása és eltorlaszolása által fölfogjuk, miáltal a hegyektől környezeti völgyekben aránylag csekély munkával oly nagyszerű víztartók létesülnek, melyek tavaszszal megtel­vén, a bennük levő víz a száraz évszakokban folyamaink

Next