Apostagi Napló, 1994 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
2 KARÁCSONYI KONCERT Már hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt a Zsinagógában valami szép zenei élményben van részünk, így 1993. dec. 19-én vasárnap délután került megrendezésre a karácsonyi koncert. Egy lelkes, nagyon hozzáértő, kedves dunaföldvári zenetanárnő, Telekiné Rábai Melinda és tanítványai léptek fel. Először a vendéglátó apostagiak mutatták be műsorukat. Molnár Petra, Valaczka János tanulók karácsonyi énekeket furulyáztak. Majd szépen zongoráztak: Tolnai Edina, Komáromi Petra és Purger Norbert. Dér Gabriella egy kedves dalt, a Mici mackó dalát énekelte és kísérte önmagát Bráda Andrea szép énekével zárult az apostagiak hangversenye. Majd az előszállási gyerekek énekeltek, s hangszeren játszottak, könnyűzenei dalokat A nagykarácsonyi gyerekek műsorában zongora, elektromos hangszeren előadott műsorszámok és játék egyaránt szerepelt. Következett a dunaföldvári tanítványok szép műsora. Minden csoportot elkísértek a szülők, hozzátartozók, a települések polgármesterei, az iskolák igazgatói. Szeretettel, szép virágokkal köszönték meg a tanárnő áldozatos munkáját. Nagyon tetszett, ahogyan Purger Árpádné, a faluház igazgatója ismertette a falunk és a zsinagóga történetét. (Sokan először jártak nálunk). Majd egy felnőtt, szinte zongoraművész tanítványt hallhattunk, aki Bach-műveket adott elő. Ő kísérte az Annamaria dunaföldvári női kart. Gyönyörű énekszámokkal ők zárták a koncertet Jelenlévők a zene szépségének, s a közelgő karácsony szeretetének hatása alá kerültek. Köszönet a szervezőknek, a fellépőknek, minden közreműködőnek. Nagy Istvánná APOSTAGI NAPLÓ 1994. január Családi karácsony a Vasút utcai óvodában Mindennapi munkánk végzése közben álljunk meg néhány percre és emlékezzünk! 1993. december 15. Ezen a reggelen középső csoportos unokám a szokásosnál nagyobb izgalommal készült az óvodába. „Siessünk mama, máskor már ilyenkor ott szoktunk lenni.” — mondta. Amikor a meghívásnak eleget téve, délelőtt 10 órára megérkeztem oda, már egyáltalán nem csodálkoztam izgalmán. A jelzett időpontban kinyílt a foglalkozási terem ajtaja, megláthattuk a csodálatosan feldíszített karácsonyfát, alatta számtalan ajándékkal. A szülők leülve, figyelemmel kísérhették a csoport elhelyezkedését, közrefogva a karácsonyfát és az ajándékokat. Nem lehet meghatottság nélkül visszagondolni a jól összeállított műsorra, amivel az ünneplés elkezdődött. Szabó Józsefné, Balogh Jánosné óvónők, Valaczka Istvánné dajka, elismerésre méltó munkát végeztek, hogy ezt a napot felejthetetlenné tegyék. A műsor után a kölcsönös megajándékozás következett. Szeretetteljes közvetlenséggel ajándékozták meg az óvónők a családokat. Olyan ajándékot kaptunk, amit az otthoni fára helyezve mindig emlékezhetünk a középső csoport karácsonyára. Az SZMK választmány tagjai: Müller Mihályné, Németh Ildikó, igen ötletes, hasznos könyv és toll átadásával szereztek örömet a gyerekeknek. Bognár Lajosné vezető óvónő is hozta a csoportnak szánt játékokat. Majd a fa alól kibontásra kerültek a csoport játékállományát gyarapító csomagok. Ezután az apróságok helyet foglaltak a süteménnyel, üdítővel megrakott asztalnál, amivel a szülők járultak hozzá az ünnep sikeréhez. A felnőttek, akik között megjelent az Önkormányzat részéről dr. Szöllösi Károlyné, jegyző megvendégelése sem maradt el. Az ajándékozás még a búcsúzás pillanatában is tartott. A napközi meglepetését vehették át a csoport tagjai. Végül, de nem utolsó sorban, Müller Zoltánné szülő adott a távozó óvodásoknak ajándékot. A felejthetetlen családi karácsonyt megköszönve kívánunk az új évben is jó erőt, egészséget, sikeres munkavégzést az óvónőknek, az óvoda dolgozóinak. Gavlik Istvánné Pásztorjáték 1993. dec. 22-én du. 3 órakor a Nagy Lajos Alt. Iskola hittanosai Valczka Jánosné tanárnő vezetésével pásztorjátékot adtak elő a Zsinagógában. A tanulók között óvodásokat is találtunk. Összesen 30 kedves gyermekünk szerepelt. A kislányok hófehér ruhás angyalkák, a fiúk pásztorok voltak. Jézus születésének történetét adták elő. Reka Boglárka ismertette az előzményeket, azt a kort, amelyben Jézus született. A pásztorjátékban narrátorként szerepelt. Hallottuk a próféta jövendölését. Láttuk Gábor arkangyal megjelenését, amintMária alázatosan tudomásul veszi) az Úr akaratát. József elfogadja Máriát s a rá váró nagyszerű, felemelő feladatot. Szinte velük megyünk az összeírásra Betlehembe. Ott születik meg a Megváltó. Együtt örültünk a boldog pásztorokkal, angyalokkal, a három királyokkal. Nagyon tetszett, hogy a szereplők átérezték a nagy eseményt. Imádkozással, gyönyörű énekekkel ért véget az előadás. Tiszta szívből gratulálunk és nagyon szépen köszönjük a betanító tanárnőnek és minden szereplő diáknak, segítőnek az értékes, melegséget sugárzó előadást. Nagy Istvánné