Aradi Közlöny, 1923. március (38. évfolyam, 46-72. szám)
1923-03-22 / 64. szám
I Árai XXXVIII. évf. 64. szám. m Arad lel. * 1923. március 22. Csütörtök Szerkesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal: Balv. Regele Ferdinand 28. (József főherceg ut.) (Aradi Nyomda Vállalat) Sürgönyeim: Közlöny, Arad. Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ..——— .... * Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF * ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN. Egész évre 360 Lei. Fél évre ~ ~ ~ ~ 180 Lei. Negyed évre 90 Lei. Havonta _ _ _ 30 Lei. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Megjelenik naponta reggel. A manizmus bukása Az elmúlt napokban a szocialisták szerteszét a világon megünnepelték negyvenéves évfordulóját Marx Károly halálának, aki írásaival, de főiként Das Kapital című művével tudományos rendszerbe igyekezett foglalni Saint Simon, Fourier és Owen szocialista utópiáit. Minden elmélet, ha tételeit konok ortodoxiával akarják körülbástyázni, szükségképpen merev dogmák tömkelegévé válik és minden mozgalom, ha cselekvésének szabadságát dogmatikus tételekkel köti meg, nélkülözni fogja a politikai életben nélkülözhetetlen ruganyosságot. A szocializmus elméletemegcsontosodott a marxizmus dogmarendszerében, a szocialista pártok működése pedig e dogmarendszer miatt nem tudott pozitív eredményeket elérni. Mikor Marx Károly egy francia szóludistának egyszer azt mondottu: „je nesuis par Marxiste“, még életében fölhívta híveinek figyelmét a dogmák hibáira. A szocialisták nem hallgattak mesterükre és ma is türelmetlen szenvedélyességgel vitatkoznak Marx műveinek egy-egy nehezebben érthető mondatán. A marxizmus bukását annak megalapítója előrelátta. A társadalom gazdasági elmélet és gyakorlat a Marx halála után lefolyt évtizedekben az egyik követ a másik után emelte ki a hatalmas épületből. A tőke akkumulációjának és koncentrációjának elvét Marx egyik tanítványa, Bernstein Eduard döntötte meg, Kantskyval szemben pedig David, egy másik szocialista író, kimutatta, hogy a mezőgazdasági életre Marx elmélete nem alkalmazható. A históriai materializmus történetbölcseleti rendszerének túlzásai azóta kiábrándították a legradikálisabb írókat is és az osztályharc elve — e rendszer sarkpontja — nem tudja megmagyarázni a bizony nem mechanikai egyszerűséggel, hanem szövevényes egymásba kuszátlódással legördülő történelmi eseményeket. Marx egyoldalú volt, amint bizonyos mértékig minden tudós egyoldalú. Csak a dolgok egyik oldalát látta, de nem dreasér meg a másik oldalakat. Működése minden bizonnyal használt a tudománynak, mert olyan szempontokat tárt föl, amelyeket eddig mások elhanyagoltak, de rendszerének számos tételét a tudomány fejlődése éppen úgy megdöntötte, mint ahogy megcáfolta például Aristotelesnek, Descartesnak, Hegelnek és koruk más korszakot vágó filozófusainak emez vagy amaz állítását. A marxisták vétkeznek a tudomány fejlődése ellen (pedig ők szoktak leghangosabban hivatkozni a tudományra), amikor szinte a „credo, quia absurdum“ misztikus hitével tartanak ki Marx betűje mellett. A szocialista gondolatot a chartista kísérlet és Cassalle kezdetei után Marx vitte bele a mindennapi politikai életbe. A szocialista pártok jelentős tényezőivé vál rajt. Egymásután helyet kaptak a különböző parlamentekben és miután Franciaországban — éppen Mc Herand, a jelenlegi köztársasági elnök esetében — a miniszterializmus kérdésére, tehát arra a kérdésre, hogy szociál demokrata politikusnak szabad-e belépnie a kabinetbe, a párt igennel válaszolt, számos államban részt vettek a kormányzásban is. Az Internacionále, melyet még Marx alapított, az évek hosszú sora alatt egyre nőttbefolyásban, erőben és tekintélyben. A szocializmus tehát mind nemzetközi szervezete, mind az egyes államok parlamentjeiben gyakorolt befolyása révén akaratát bizonyos fokig érvényesíthette volna. Az Internacionále azonban csődöt mondott abban a pillanatban, amikor nem tudta beváltani ígéretét, hogy a munkás tömegekben rejlő erőkkel megakadályozza a világháborút. A munkásság az elhatározó órákban a nemzeti eszmét fébe tudta helyezni a szocializmus gondolatának. A háború alatt a különböző koncentrációs kabinetekben a szocialista pártok is részt vettek, később pedig Oroszországban, majd az összeomlás után Középeurópa államaiban döntő részük lett a kormányzásban. Ekkor kitűnt, hogy a szocialista pártok, amelyek eddig oly hatalmas irammal tudták negatív irányba terelni a mtukástömegeket, nem bírnak a pozitív cselekvéshez szükséges képességekkel, talán azért, mert a marxizmusnak nincs pozitív programja. Doktrinér elvi különbségek szőrszálhasogatásából keletkezett a szociáldemokraták és a kommunisták ellentéte és az amsterdami, bécsi és moszkvai internacionálé megosztása. Az állami élet igazi szükségleteivél non lévén tisztában, felőröltéka leghatalmasabb állami szervezeteket. Oroszországból az enyészet és pusztulás irtózatos képe mered elénk. A legyőzött európai álla-mokban a szocialista pártok meggfeledkezve négy év előtt követett magatartásukról szembehelyez. Meghalt a szerelem — éljen a szerelmi viszony ! Egy francia író, Gérard Bauer érdekes könyvet írt a szerelemről. „A párisi szerelem seregszemléje", ez a címe a könyvnek, amely tárgyával oda sorakozik Bourges szerelmi és Balzac házassági élettana mellé. Érdekes egymás mellé tenni a három könyv megfigyeléseit és megállapításait 1830 : Balzac könyve. 1888: Bourget könyve és 1923 : Bauer vádirata. Bauer francia író, de alapos adatgyűjtő. Végig vezeti az olvasót Páris összes szalonjain és kerületein, a Montparnasseum és Oualitier Itatinen, a Faubourg Saint Germainen, a színházakon és mulatóhelyeken, még a Párásban tanyázó idegenekről sem feledkezik meg. E sajátságos körút lesújtó tapasztalatokat nyújt:" Párásban meghalt a szerelem. Balzac és Bourget idejében gyakranvolt bűnös és fájdalmas a szerelem, de mindenesetre meg volt. Ma már egyszerűen nincs. Mindenesetre vannak szerelmesek és szeretők, de hiányzik a szerelem. A szerelem helyét úgynevezett szerelmiviszonyok foglalták el, amelyekben azonban hasztalan keressük a költészetet és szenvedélyt.A mai szerelmeseknek vannak érzékeik, de eltűnt belőlük a szív, a lélek, az érzés nemes forrósága. Sőt, ami még fájdalmasabb: a legkisebb szenvedély legparányibb jelét nevetségesnek tartják s agyonütik ezzel a gúnyosan hangsúlyozott szóval : romantika! Régi, olcsó ! Nem kell a mai szerelmeseknek ez a romantika, pótolják a cinizmus és irónia szellemével, az érzékek izgalmával. — Mi már nem látjuk többé egymást: kezdünk szerelmesek lenni egymásba ... — mondta egy francia hölgy az írónak. Igen, a komoly a súlyos szerelem — veszedetem, amely a gyors szakítás rémével fenyeget. Jobb, okosabb, hasznosabb idejében szétválni, aminek bevárni a szerelem után úgyis elkerülhetetlen kiábrándulás és szakítás keserűségeit! Azt írja a francia író, hogy Párisban a szenvedély unalmassá és ellenszenvessé vált az embereknek, fiataloknak és öregeknek, csak az a céljuk, hogy mulassanak s változatossá tegyék örömeiket Egy nagyvilági nő meghódítása nem fáradtságosabb feladat egy díszes virágcsokor megvásárlásánál; sokkal nehezebb már megtartani a meghódított hölgyet. Oly nehéz, majdnemoly lehetettem mint meggátolni a megvásárolt csokor hervadását. Stendhal, aki az élet egyetlen nagy ügyének i a szerelmet tartotta, még szintén érzett effélét, amikor nagyon érezte, sürgősen elküldte életének padgyászát Milanóba vagy Civita Vecchiaba. Gérard Bauernek ezek a végső megállapításai a mai párisi szerelemről. Azt állapítja meg, hogy nincs. Eltűnt, meghalt. És többet nem is akar mondani. Talán nem is kell. Paks és közöttünk mesterséges és természetes határ emelkedik az emberek közé, ám a lélek állapotait láthatatlan baktériumok idézik be, amelyek áthatolnak minden hegyen és szigonyon. A párisi kórképben európai kórképet is kapunk. A nagy szenvedély ma nálunk époly ritkás, mint Párisban. Talán nem lehet azt mondani, hogy sokkal kevesebb, mint azelőtt volt, de mindenesetre feltűnőbb a ritkasága. Van ma valami frivolitás és szárazság még a legálladóbb tüzekben és viszonyokban is s napjaink szerelmi életének ez alapossága fájdalmas stíl-szerűséggel húzódik meg e kor mindenen uralkodó gazdasági problémái között. A naigy szerelmek eddig a jólét luxusai a szegénység kincsei közé tartoztak. Kiváltságai a gazdagoknak, akiknek gazdasági viszonyai megengedik’ a nagy szenvedélyek luxusát s vigaszai a szegényekinek, akiknek robotját megédesítik, még ha vértől párásak .*A mai gazdaságok közt sok az új gazdag; uj gazdagságuk lerontja átmenetileg a gazdaság, a kultúra nívóját s egyelőre még nem érett meg a nagy szenvedélyek önfeláldozó költészetére, míg a régi gazdagok nyugalmát yad dabyd csapkodják jie elnyelése.