Aradi Közlöny, 1927. november (42. évfolyam, 243-266. szám)
1927-11-30 / 266. szám
Felmentették Barabás Bélát. Az aradi magyarság őszvezérét izgatással vádolta a brasovi törvényszék. — Három és féléves per érdekes fináléja. — Az ügyész elejtette a vádat Barabással szemben. (Arad, november 29.) Barabás Béla dr. mintegy három évvel ezelőtt Magyarok karácsonya címmel vezércikket írt a Brassói Lapokéba, amely cikk alapján izgatás címén eljárás indult meg ellene. Barabás Béla kemény kritikát gyakorolt az akkor Aradon működő egyes hatósági közegekről és a vád ezért izgatást vél felfedezni az inkriminált közleményben. Előbb a hadbírósághoz került az ügy. Az hosszú hónapokig vizsgálta az esetet és végül is nem vállalta a vád képviseletét, hanem áttette az egészet a brassói polgári bírósághoz, amely már több ízben tárgyalásra is tűzte az ügyet, de különböző okok, miatt mindig elnapolta a tárgyalást. Mavégre megvolt Brassóban a rendkívül érdekes ügy főtárgyalása, amelyre Barabás Béla dr. védője, Nagy Sándor dr. kíséretében leutazott Brassóba. Barabás Béla dr. izgatási sajtópere Ártárgyalásának lefolyásáról brasovi tudósítónk az alábbi távirati jelentésben számol be: A brasovi törvényszék nagy tárgyalóterme a zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, melynek sorai között ott találjuk a város magyar társadalmának notabilitásait, a sajtó nagyszámú képviselőit és sok jogászt. Délelőtt tíz órára volt kitűzve a tárgyalás, de már fél 10 órakor rengeteg ember gyülekezett a folyosókon s amikor az Ősz Barabás Béla dr. és védője Nagy Sándor dr. megérkeztek, halk éljenzés fogadta a magyar nemzeti gondolat nagynevű bajnokait. Constantinescu törvényszéki elnök, pontban 10 órakor nyitotta meg a Moravetz Album 1928, s a zeneértő közönség legkedveltebb karácsonyi albuma. Tartalmaz 43 pompás zeneművet, egyik szebb , mint a másik, 175 lel. — Hegedű kiadás 26 zene-i számmal 75 lel. — Mindenütt kaphatók. 4715 főtárgyalást ismertette a vád anyagát képező cikket majd megkezdődött a vádlott kihallgatása. Barabás Béla dr. megrázó erejű beszédben fejtette ki az okokat, amelyek a cikk megulásának indították, majd így folytatta: — Hetvenkét éves öregember áll itt bírái előtt, alá 42 évettöltött a politikai élet küzdőterén. Saját erőmből magas politikai méltóságra emelkedtem, a közös delegáció elnöke lettem és az összeomlás után mégis itt maradtam Romániában, abban a városban, ahol születtem, tanultam és melynek országgyűlési képviselője és főispánja is voltam. Itt Romániában is megválasztottak szenátornak és a szenátus az ismeretes támadások dacára is rehabilitált. E parlamenti támadások során sok képtelen váddal illettek, de még ezek között sem szerepelt jelen bűnper anyaga, noha az már akkor köztudomású volt. "Annyira jelentéktelennek találták ezt még ellenfeleim is, hogy fel sem használták ellenem. Bízom tehát abban, hogy elfogulatlan hibáim sem ítélhetnek másképen. — Egész életemben az elnyomottak, üldözöttek védelmezője voltam és közben magam is szegény ember maradtam. Ma már visszavonultam az országos politikai szerepléstől és elfogyott életerővel küzdök a megélhetésért. De büszke vagyok a múltamra és arra, hogy soha büntetve nem voltam, pedig sok éles és elszánt harcot kellett megvívnom az igazságért, de mindig törvényes és tisztességes fegyverekkel harcoltam. Ma már csak az a vágyam, hogy nevemet sem ma, se ezután ne érje megszégyenítés, életem utolsó időszakát, hófehér hajamat ne mocskolja be marasztaló bírói ítélet. — Az újkriminált cikket én a Brassói Lapok felkérésére és nem azzal a szándékkal írtam. Tucaja-e már mi áss Amiié ? Kérdezze meg barátjától, hogy azzal bárkit is izgassak. De a cikk nem is alkalmas az izgatásra, mert olyan tényeket és áitásokat tartalmaz, amelyek megfeleltel a valóságnak. A cikknek az volt a tendenciája, hogy javítsa a közállapotokat és ezt el is érte, mert ma már lényegesen szelidebb viszonyok uralkodnak Aradon, mint három és fél évvel ezelőtt, amikor a cikket írtam. Ez a cikk hoszszu ideig a hadbíróság előtt feküdt és ha abban a hatóság elleni izgatásnak csak parányi ismérve lenne, úgy nem is került volna a per polgári bíróság elé. Kérem a tek. törvényszéket, médióztassék figyelembe venni a közszellem mai öngigadtságát és azt, hogy ma mér, sokkal élesebb hangú újságcikkek felett napirendre térnek a hatóságok Nyugodt lelkiismeretig állíthatom, hogy bűnös nem vagyok, de ennek dacaira is elég büntetés vollt nekem, az a három és fél évig tartó zaklatás, amelynek ki voltam téve. .. Tekintetes Törvényszéki Ha én most az aradi törvényszék előtt állanék, akkor nem foglalkoztam volna a magam személyével, mert ott engem úgy a román, mint a magyar társadalom jól ismer s — dicsekedve mondom — becsül is. Itt Brassóban azonban ismeretlen vagyok és úgy éreztem, be kell mutatnom multtamat hadd lássa a bíróság, hogy én nem anyagi érdekeket és a hatalmat hajszoltam eddig, hanem mindig önzetlenül, meggyőződésből cselekedtem és soha a törvények és alkotmányos rend ellen nem vétettem. Kérem a felmentésemet Barabás beszéde láthatóan nagy hatást tett úgy a bíróságra, mint a közönségre is. Majd általános figyelem közben kezdte meg Nagy Sándor dr. a védőbeszédét, amely valóságos remeke az ügyvédi munkának. Rövid, logikus, meggyőző érvekkel alátámasztott be- »fteai Mmasimi TiMB&iiiiíi ■' ... sara ”1927 november 30. TARCA. Justh Zsigmond élete és művei,. Irta és az aradi katholikus kulturház mai felavatóestjén felolvasta: Justh Jánosné. I. Egy ódon könyvtárban beszélnek könyvek és írások soraiból azok, akik régen halottak. Halottak mint emberek, de élnek, hisz ha kinyitom egy könyv lapjait, szólnak hozzám. Élnek a könyv, az írás betűin át. Szólnak hozzám dalaikból, veséikből, prózájukból, közlik velem gondolataikat, adják lelkükből a legszebbet, legjobbat — ide hozzájuk menekültem, a holt élethez, amikor az életben már nem volt hova. A könyvtár falain kívül zúgott az a valami, amit mai életnek hívnánk, mai élet, rúzs és charleston, uzsora és gazság a tisztesség burkában, szó, mi fekélyes ajkakról jő és attól lesz fekélyessé, rágalommá, rosszul álcázott kapzsiság és hitványság. Bántott minden. Menekültem a halott élők, a könyvek közé. És ott kezembe akadt egy napló, három kötetnyi finom szálkás írás, nehezen olvasható, nem olvasásra szánt kusza sorok, megnyílt előttem egy finom selymes, szőke Krisztus-szakállal övezett arcból egy halvány ajk és perdültek a szavak, gyöngyszemek, gondolatok, gyöngysorok. Non elfogultan: Erschkirtseff Mária naplójánál is értékesebbnek találom,, mert több ember irta és mert legkiválóbb kortársai nagytömegű, művészi kézzel irott portréját adja. Ma ép úgy művészet és kultúra otthona e ma avatott kulturház, mint e napló. Induljanak együtt útnak. Lelkemből nem tudtam volna jobbat és szebbet adni azoknak, kik a mai világ elől idemenekülnek kulturházunkba. Nyissuk fel e naplót. Ki írta e sorokat? Egy ember, aki poéta volt. Necpáli Justh Zsigmond, aki született 1863-ban Szente-Tornynán Békésmegyében. Magyarországon és meghalt 1896-ban Cannesben, Franciországban. Akiben harminchárom rövid év alatt, mit e földön eltöltött, fajának és ősi nemzetségének minden kiválósága összpontosult: lélekfonomság a tehetségben s korának finomtalan írója volt, a modern magyar lélekanalizáló irótrány egyik megalapítója. Ismernünk kell életét, hogyan fejlődött lelke. Első iskolai ismereteit ősi otthonok halk, konzervatív légkörében Necpálon, Tótprónán és Szentetornyán nevelőitől szerezte, későbbieket Budapesten, egyetemi éveket Kidben és Zürichben. Ezután a szokásos séma szerinti európai tanulmányút után nyáron falun, télen Budapesten éltrokonság és látogatók légkörében, továbbra is konzervatív szellemben és az ezekből való jeunesse-dorée szokásos társadalmi életében vett részt. Irodalmi és kulturális hajlamaitól ösztönözve, Edelsheim-Gyulai Lipóttal, az aranyfiatalság szellemileg értékesebb tagjait maga köré gyűjtve, megalakítják a Debating society-t, a vitázó társaságot 1883-ban, amelynek célja a tudomány, a művészet, szépirodalom és más kultúrkörből vett előadások, felolvasások és felettük tartott komoly vitatkozások. A tagok névsora: Andrássy Sándor, Batthyány Tivadar és Géza, Bolza Pál, Eszterházy Dénes, Földváry Elemér és László, Hadik Endre és Sándor, Jankovich Béla, Keglevich Imre, Mailáth József és Géza, Révay Simon, Schell Gyula, Sennyey Béla, Szapáry György, László, Tibor, Széchenyi Aladár, Dénes, Emil, Széchenyi Géza, Imre és Lajos, ifjabb Tisza Kálmán, Teleki Sándor, Wickenburg Márk, Vay Péter, Zichy Aladár és Antal, Zeyk József, Pálffy Sándor, Csáky István. Mindnyájukra e gyűléseknek nagy hatása van, fejlődött a résztvevők szellemi vitaképessége, ízlése, ötletessége, közülük a későbbi politikusok már e gyűléseken mutatták oroszlánkörmeiket és Justh Zsigmond párisi tartózkodásáig, három esztendőn keresztül az összejövetelek rendszeresen tartottak, így folyt az ifjú Justh Zsigmond élete, tarkítva a zártkörű társadalmi élet kellemességeivel, ízlése minden kalandos és körein kívüli szórakozásoktól és kicsapongásoktól visszatartotta. És ekko közbeszólt a sors. Egy kora májusi vasárnapon Orosházáról hajtotta könnyű homolefutó kocsiját Justh Zsigmond, vitte haza Szente-Tornyára mise utáni szokásos vasárnapi ebédre Orosháza jólelkű, idős plébánosát. Bár napfényes, de kora május lévén, a fiatalember vízhatlan angol kabátot öltött az útra. Útközben pár pillanat alatt sűrű felhők gyülekeztek, kitört a tavaszi zivatar, zápor, égzengés, szélzúgás, az ősz pap rémülten, esőtől védtelen nézte a vihart. Justh Zsigmond levetette a jó, vízhatlan felsőkabátot és szeretettel ráterítette az öreg plébános — gyermekkori hitoktatója — vállaira. De az itt másfél órájából eső és vihar egy órai idején ő ázott, fiatal vállain hűvössé vált a ruha, kétoldali tüdőgyulladást, tüdőcsúcshurutot kapott és megkezdte romboló munkáját a tüdővész. Gyógyulásért utazott, Olaszországban, Egyiptomban. Hebuarban töltött hónapokat, Indiában töltött teleket, menthetetlen volt. Közben tavaszokon Parisban élt, híres orvosoknál járt, nem használt. A lappangó tüdővész évekig emésztette életerejét, még egy szerencsétlen mellhártyagyulladás Egyiptomban mire nyár lett, betegen haza vágyott, járni alig tudott, két hűséges huszárja karonfogva támogatta, a kertben kis tábori széken üldögélt, itt-ott séta közben, pár lépés után megpihent és — a kielégített honvágy csodálatos ereje — egészsége javult. Jött az ősz, előre Nizzába utazott, onnan egy idő után a nyugtalanság Cannesbe űzte, ahova megérkeztekor magyar legénye könnyezve emelte karjaira s a hajóról úgy vitte szállóbeli szobájába, odasereglettek az összesürgönyzött franciaországbeli jóbarátok és másnap csupa virág, csupa napfény között elhunyt, utolsó szavában, utolsó, elhaló leheletével is vágyódva hazájába, Magyarországba . . . ólomkoporsója mellett busain virrasztott a hű huszár, vonatokon, határokon, éjjel-nappal — hazatért a francia-magyar, mert magyar volt. A szertetornyai park fái alatt nyugszik, az olasz pergolák, kedves színháza romjai kő,szobrai és emlékei között. (Folytatsuk.).