Ars Hungarica, 1998 (26. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Szemle - Andorka Júlia: Magnificat anima mea dominum. MS mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára
SZEMLE „MAGNIFICAT ANIMA MEA DOMINUM". MS mester Vizitáció-képe és egykori Selmecbányai főoltára. A Magyar Nemzeti Galéria és az esztergomi Keresztény Múzeum kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria 1997. március 14 - május 25. A katalógust szerkesztette: Mikó Árpád és Poszler Györgyi. Bp. 1997. 244 oldal. A Magyar Nemzeti Galéria 1997-es, nagyszabású kiállításának az volt egyetlen apropója, hogy a szeretett Vizitáció-tábla restaurálása elkészült. Jól ismertük a festmény régi, aranyos-barnás barátságos fényét, s a alkalmi csodáló feltehetően nem sejtette a muzeológusokat és restaurátorait egyaránt rémülettel eltöltő tényt, hogy a festményen egyre-másra szaporodó feltáskásodások az enyészet fenyegető jelei. Az elkerülhetetlenné vált restaurálás hosszú éveket igénybevevő komoly műtét volt, amely a tábla megmentése mellett tudományos meglepetéseket is tartogatott, elkészülte tehát valóban olyan alkalom, melyet érdemes ünnepelnünk. Az ünnep leginkább méltó vendégei kétségkívül a testvérek: a Selmecbányai Mária templom hajdani főoltárának 6 másik feltételezett táblája, négy Esztergomból, egy Hontszentantalról, egy pedig Lille-ből kellett érkezzen. Szomorú, hogy bár a helye elkészült, a hotszentantali kép végül nem érkezett meg - valahol fennakadt az államközi egyeztetések labirintusában. A kiállítás alkalmából született katalógus vezető tanulmánya a Vizitáció- kép restaurálásával foglalkozik. Állapotának aggasztó iramú romlása érthető folyamat. A táblakép eredeti helyén, a szárnyasoltár mozgószárnyaként vastag díszkeretbe illeszkedett, s a merev keret síkba feszítette a táblát. Az oltár szétbontásával ez a stabil védelem megszűnt. A levegő páratartalmának változásával, illetve a kép fizikai mozgatásakor (pl. mikor kiállításra szállítják) a nyolc darabból ácsolt és ragasztott tábla hársfadeszkái megmozdulnak. A deszkák minimális elmozdulása is könnyen a festékréteg feltáskásodásához, majd pergéséhez vezet; különösen az illesztéseknél lévő felületek veszélyeztetettek. Az 1902-ben múzeumi tulajdonba került táblán állapotának megóvása érdekében 1937-ben történt az első komoly beavatkozás. Hátoldalát 2 cm-ről 1.5-1.3 cm-re vékonyították, és egy olyan rácsszerű faszerkezettel erősítették meg, amelyben a függőleges rögzítésekbe illeszkedő vízszintes merevítőket elmozdulásra alkalmasnak tervezték. Feladatuk az volt, hogy alkalmazkodjanak a fa természetes tágulásához, azonban megakadályozzák, hogy a tábla síkjából kimozduljon