Ars Hungarica, 1998 (26. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Szemle - Markója Csilla: Az „örökkévaló pillanat” (Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III. h.)
táj, vagy az 58-as kakasos csoportkép), de mind jelentős alkotás. Néhányat túlságosan lemostak buzgó restaurátorok, ilyen sajnos az egyik főmű, a költői című ír Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él" című festmény, vagy az 1903-as Flex és Filox. Ami hiányzik, egy hosszabb tanulmány Rippl-Rónai rajzművészetéről és alaposabb elemzések a kiállított rajzokról. (Szélsőséges esetek az említett hiányzó leírások a katalógus végén, pozitív ellenpélda Lazarine a tükör előtt téma bemutatása több technikában, korszakban.) A Rippl-Rónai katalógus és kiállítás mindazonáltal az 1998-as évnek alighanem a legnagyobb csoportos szellemi teljesítménye volt. El tudták hitetni - s nemcsak a veszélyes játékkal átrajzolt plakáttal - hogy Rippl-Rónai életműve elegáns, levegős, s egyben rendkívül gazdag életmű, talán a leggazdagabb a századforduló és a 20. századelő magyar festészetében. Szabó Júlia AZ „ÖRÖKKÉVALÓ PILLANAT". Hit, dialektika, szellemtörténet. Gondolatok Fülep Lajos Egybegyűjtött írásainak harmadik kötete kapcsán. (Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások. III. kötet. Cikkek, tanulmányok 1917-1930. Szerk., a jegyzeteket és a névmutatót összeáll. Tímár Árpád. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1998. 500 lap.) „Édes jó fiam, (...) Fülöp mint talán már írtam, nem „nagy ember". Nem nagy és nem igazi az intenzitása Baumgarten-típus, de keresztény. Tehát jobb a lelkiismerete az aesthetasághoz is, a munkához is, mindenhez. Viszont: kissebb sokkal az értéke: hiú. B[aumgarten]: gőgös - és ezért van benne „Demuth" nagyságokkal szemben. F[ülep]-ben nem nagyon igazi: nagy embernek hiszi magát — pedig csak finom aestheta." Pedig a fiatal Lukács lesújtó véleményét a fiatal Fülepről viszonylag jóindulatú várakozás előzte meg, egy héttel előbbi levelében, mely 1910. október elején kelt Firenzében, még így jelenti be Leónak a jövendő szerkesztőtársat: „Itt van Fülep. Okos, művelt, kultúrás, jó utakon van - de kérdés hogy lesz-e benne elég intenzitás." Persze ha arra gondolok, hogy e nehezen meghatározható dolog hiánya az idők folyamán a közjó szolgálatára mindig kész Fülepet mind rigidebbé tette, egyéni ambícióval párosuló bősége Lukácsot viszont mivé erodálta, akkor hajlok arra, hogy mindegy is, mit értsünk e fogalmon. De ha Perneczky sommás véleményét olvasom Fülep művészetelméleti munkásságáról, hogy úgymond „az, ami Fülepet tényleg jelentőssé tette a magyar kultúra számára, még sokáig hatott, de ami abból művészetelmélet volt, az 1919-20 után már nem volt többé igazán aktuális (...). Úgyhogy ő a mi számunkra olyan volt, mint egy Borgesnovella, egy könyv, ami jön-megy, lélegzik, saruban jár és a Széher úton