Artmagazin, 2016 (14. évfolyam, 1-8. szám)
2016 / 2. szám
62 I ARTHAGAZIN 86 Hornyik Sándor DUCHAMP STXURBA SZÍNE ELŐTT MARCEL DUCHAMP ÉS SZENTJÓBY TAMÁS „MŰVÉSZETÉNEK" METSZETEI A kiindulópont a legutolsó metszet, ami egyúttal a legfrissebb oltvány is, vagy ha tetszik, egy olyan mutáns montázs, amely egymás mellé helyezi St. Auby Tamás, Marcel Duchamp, Franz Anton Maulbertsch és Jézus Krisztus munkásságát. A montázs fizikai dimenzióit tekintve nagyjából képeslap méretű, alkotója St.Turba Tamás, aki a műnek 2010-ben a Duchamp auf dem Ölberg (Duchamp az Olajfák hegyén) címet adta. A képeslap egyik oldalán két kép található, az egyik Duchamp Étant donnés (Adva van, 1946-1966), a másik pedig Maulbertsch Christus auf dem Ölberg (Krisztus az Olajfák hegyén, 1768/69) című művét ábrázolja. Az egyik egy műtárgyfotó, a másik pedig Duchamp saját fotója, amelyet szöveges kommentárokkal látott el, hogy elősegítse a legendás mű precíz, de posztumusz összeállítását. A képeslap másik oldalán bélyegkép formájában egy másik Duchamp-mű illusztrációja is megjelenik, amely egy, az Étant donnes-hez kapcsolt rajz, és ebbéli minőségében igen nagy karriert futott be. Látható rajta ugyanis Duchamp utolsó „nőjének”, az Adva van meztelen „menyasszonyának” vőlegénye is, akiben az értelmezők egy része a művész alteregóját véli felfedezni, habár a cím csupán annyi, hogy Le Bee Auer (1968), ami egy régebben közismert gázlámpatípus neve. Mindehhez St.Turba, a NETRAF (A Neo-Szocialista Realist,a Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója Globális Kontra-művészettörténet-hamisítók Frontja) ügynöke 2014-ben azt az üzenetet mellékelte, hogy vajon Duchamp egyenlő-e Krisztussal? A képeslaphoz fűzött szerkesztői kommentárból az is tudható, hogy St.Turba provokatívan egyfajta előképként rendelte Maulbertsch Krisztusát Duchamp alteregója mellé. A korábbi híres és kanonizált előképekhez, illetve referenciákhoz, Dürer szajhás perspektíva metszetéhez (Aktot rajzoló művész A négy könyv a mérésről című művéből, 1525) vagy Courbet L’Origin du monde-jához (A világ eredete, 1866) képest ez egy meglehetősen provinciális és némiképp okkult analógiának tűnik, mindazonáltal a vizuális impulzus megléte objektíve nem zárható ki, hiszen Duchamp láthatta Maulbertsch festményét a Hanfstangl-gyűjteményben, amikor 1912-ben Münchenben tartózkodott. A Maulbertsch-Duchamp montázs, illetve hibrid létjogosultságának és életképességének művészettörténeti falszifikációja jelenleg nem célom, mert akár még az is kiderülhet, hogy a posztmodern felől újraolvasott barokk (illetőleg felvilágosodás korabeli) szellemtörténet nem is áll olyan távol Duchamp-tól, mint azt hirtelenjében gondolnánk. Ami engem most inkább foglalkoztat, az az, hogy a felvilágosodás meglehetősen melankolikus Krisztus a St.Turba célzása szerint ahhoz hasonlóan hajtja a fejét egy angyal ölébe az Olajfák hegyén, ahogy Duchamp is megrajzolta magát, amint az Étant donnés nőalakját szemléli testközelből. Az analógia persze egy picit sántít, hiszen Krisztus és az angyal mozgásának dinamikája egészen más, és Krisztus testtartása is jelentős mértékben különbözik Duchamp alteregójának elhelyezkedésétől. Amíg Krisztus a mögötte lévő angyal combjára hajtja fejét, vélhetően holtfáradtan és kétségektől gyötörve, addig Duchamp erotikus helyzetben, elégedetten és évődve, a tarkóján összekulcsolt kézzel szemérmetlenül bámulja a széttárt combú nőt, amelynek modellje vélhetően egykori (1946-1951) kedvese, Maria Martins brazil szobrász volt. Ezzel együtt is az analógia, illetve az egyenlet (Duchamp - Christ) egy meglehetősen izgalmas diszkusszió lehetőségét veti fel, amely látszólag csupán egy provokáció, valójában azonban egy fontos adalék nemcsak Duchamp, hanem St.Turba (aka St.Auby, aka Szentjóby) Tamás művészetéhez, illetve annak értelmezéstörténetéhez is. A diszkussziót praktikusan érdemes a szerzővel, Szentjóby allegorikus alteregójával, St.Turbával, illetve a Turba kompakt genealógiájával kezdeni, hiszen a szentté avatott turba egy ellentmondásos, sőt paradox szerzői mentalitást sejtet. Szentjóby ugyanis Hamvas Bélán keresztül Jakob Böhmétől veszi át a túrba fogalmát, amely a jelenkori ember romlottságára, zavarodottságára és tudatlanságára utal, ami ráadásul egy olyan állapot, amit az egyén még kéjesen élvez is, hajtja a világi örömöket, miközben semmit sem tud azok valódi természetéről, avagy sátáni, lélekromboló mivoltáról.2 A turbában leledző ember helyzetének súlyossága abból fakad, hogy a turba nem pusztán a fennálló