Athenaeum, 1838/2. félév
1838-07-08 / 3. szám
mi választja el őket egymástól. Semmi sem használt, a’ keresztények szédítő mámorukban udvariasak maradtak egész estve. Egy más esetem volt ,Parisban egy hazafi báróval. A’nemesek ’s polgárok közt mindent, szívet, lelket, műveltséget, egyenlőnek vevén, egy nemes’ társaságát többre becsülöm a’ polgárénál, mint vasárnapot hétköznapnál. A’ polgárban minden, még a’ gyönyörűség is dolog ; a’ nemesben minden, még a’ dolog is gyönyörűség. Nem mondhatnám, hogy ezt vagy amazt a’ nemest nemszeretem; nemszeretem a’ nemeseket általában, ’s nem hibáikért, mellyek bennünk polgárokban is vannak, hanem azon tulajdonságaikért, mellyeket előjogaiknak köszönhetnek. Jemand lieb’ ich, das ist nöthig; Niemand hass’ ich, soll ich hassen, Auch dazu bin ich erbötig, Hasse gleich in ganzen Massen. Hanem ezen bárót nem csupán tömegben, különösen is gyűlölöm. Ő a’ dölyf’ mustraképe volt, én pedig ezen dölyf’ ellenében a’ türelmetlenség’ mustraképe vagyok. Az emsi fürdőkön ismerkedtünk meg. Ebédnél egyszer csontokat halmozott egy tányérra, előkiállá inasát, ’s ennek kétszáz ember előtt nagy hanggal parancsolá, hogy azokat a’ kutyának adná. A’paraszt suhanczban több becsület volt mint a’ báróban, ’s csupa vörös lett szégyenletében. Én elsápadtam bősz óságomban, megraktam én is egy tányért ebédem’ maradékából , átnyujtám ezt az inasnak, mondván, reményiem, hogy a’kutya polgári csontokat sem vetend meg. A’báró hallgatott: „I n’y a pas de réparation“ nincs helye az elégtételnek — így szólott egy öreg grófné egy frankfurti hangversenyben egy ifjú követségi tiszthez, midőn ez nevetve beszélte el a’ grófnénak, hogy őt csak imént gazolta le valaki azért, hogy ennek polgárnője alól a’széket ki akarta húzni. Ugyanekkor volt Emsben egy udvari tanácsos , kinek az a’ holló szenvedélye volt, hogy minden nemes családok’ czimereit vadászta. Minden nemeshez oda tolakodott, ’s addig csúszott mászott körűle, mig a’ nemesúr pecsétjét veresre vagy sárgára lenyomta. Ez minden nemest bárónak, minden bárót grófnak, minden grófot herczegnek stb. nevezett, így jött ez az én jelenlétemben a’ báróhoz is, ki régi családból származott, kérdezősködött az ő családjának elágazása felől, ’s pecsétjéért alázatosan könyörgött. A’ báró olly örömmel adta ezt oda neki, hogy ez alatt szipája is kialudt. A’ hálás nagy pecsét*• mester a’ gyertyához repült, ’s hozott neki egy égő fidibust. Ez alkalommal szabadságot vettem magamnak a’ nemesi czimereken tréfát űzni, ’s a’többek közt kérdeztem: hogyan van az, hogy többnyire ezen nemesi czimereken valami barom van. Azt hinné az ember, hogy a’ nemesi famíliák alapítói mind marhakereskedők, vagy vadászok vagy állatmutogatók voltak. Az igen könnyen meglehet, mondá egy jelen levő más szinte plebejus. A’ báró ezt igen rész néven vette, de egy szót sem szólt. De mit csinált volna ? hiszem polgár ’s nemes között nincs helye az elégtételnek? A’ báró igen beteges volt, ’s egészsége iránt sokkal szorongó!!) mint szükséges vala. Őrizkedett a’ szabadlég, szél, nap’s folyóvizektől , minden estve 7 órakor már szobájában volt, ’s ablakait pontban naplemenetkor bezárta. Kivált fejét igen takargatta, mellyet még ebéd fölött is veres bőrsipkával fedezett. Azonban történt, hogy a’ clarencei herczeg, ki ekkor Emsben volt, egy fiatal szép herczegnő’ tiszteletére a’ szabadban egy kis mulatságot adott. A’ fürdői vendégek között minden nemes meg volt erre híva, hanem az én bárómat elfeledték, mind a’ kétségbeesésig magán kivűl volt. Végre, midőn délután 2 óráig sem lett meghíva, elment a’ fürdői biztoshoz, ki készítette a’ hivatalosok’ névsorát a’ herczeg’ számára, ’s kérdezte: miért maradt ő ki egyedül? A’ biztos mentegette magát , ’s épen a’ herczegnek egy inasa menvén feléjük az utczán, a’ biztos ennek elébe ment, levette kalapját, ’s kérte egész udvariassággal, hogy ezen jelenlevő elfeledt bárót pótlólag e magasságához meghívni méltóztassék. Az inas lakását kérdezvén , monda a’ báró, hogy épen haza megy. Valólag haza is ment, ’s az inas követte őt. Midőn lakásába ért, megállóit, megfordult, ’s így meghivatta magát. Én csodálkoztam az inasnak szintúgy mint a’ bárónak chinai lélekébrenségén. A’ herczeg’ mulatsága a’ kertben egy poros szekérút’s egy légvonatos folyam között tartatott. A’ sok bámészkodók közt én is a’ kert’ kerítése előtt álltam, ’s néztem az úri pompára. Mind nemes pathos, ’s egyetlenegy