Athenaeum, 1840/2. félév
1840-07-16 / 5. szám
constablek, teljesítsétek’ kötelessétek, ’s tartsatok csendet!“ De magok a türvényszolgák is jól bántak vele, ’s csendre birák őt. ’S most kijelenté a’ vádló, hogy Petley Tamás a’ vámkormánytól tanúid elismertetvén a’ vád ellene viszszavétetelt. Erre az esküttszék ártatlannak jelenté e’ férfiút, ’s ez elhagyá a’ gonosztevők állását. Most kihallgattattak a’ tanúk, s a’ többek közt én is, de mi sem jött napfényre, mi az esküdtszéknek bár mellyik vádlott ellen törvényes bizonyságot adhatott volna, míg a’ bűntársra jött a’ sor. Ez a’ dolog’ menetét csendesen ’s a’ legtökéletesb összefüggéssel elbeszélő. Megvallá, hogy mind a’négyen tilos áruk behozatával foglalkoztak, s ő, testvére Eduárd, ’s Brockman vivék azt vállaikon, midőn a’ vámszolgák meglepték, mire futásnak eredtek. „Zakariás, téve hozzá, a’ sajka’ őrizetére maradt, ’s nem jőve elébb hozzánk, míg mindennek vége nem volt.“ — E’ szóknál megfordult Brockman ’s merően a’ tanú’ szemébe nézett; ez egy pillanatra elpirult, de hamar összeszedő magát s bár eleinte külön irányban szöktünk, mégiscsak hamar egy mélységben találkozánk, ’s tanácskozni kezdőnk mi tevők legyünk. Mit tegyünk ? kiáltá Brockman, ki kissé sokat ivott; van pisztolyotok, nekem késem, hárman vagyunk kettő ellen, vegyük vissza áruinkat. Nem akaránk abban megjegyezni; de ő kiragada övemből egy pisztolyt ’s elsiete. Mi utána szaladánk, csupán tettében akadályozandók ; de mielőtt utólérhetnék őt, ’s a’ megölt golyót váltottak. Ez megsebesíttetett ’s elszökni iparkodik, de Brockman utána iramodik, tigrisként megragadd, leveté, ’s elmetsző nyakát, kikapám kezéből a’ kést, ’s megsebesítém azt a’ viadalban. A’ test körül öszszegyülve valánk, midőn testvérem eljőve ’s jelenté , hogy a’ vámszolgát a’ város felé sietni látta, és igy nincs veszteni való időnk. A’ mélyútba löktük a’ testet, aztán utána mentünk mi is, ’s behányók kötöredékkel. Mialatt előterjeszté tanúságát, valamennyi hallgató elfojtá lélekzetét, ’s midőn elvégző, hoszszú sóhaj lebegett a’ gyülekezeten. Iszonyú csend következők, mindenki’ szemei Brockmanra irányozvák. Ez, eddig lefüggeszté szemét, mintha szégyelne valakire nézni, de most büszkén fölemelé azt, körűltekintő, ’s lassú de szilárd hangon monda : „Mylord, e’ tanú hazudság-szövevényt adott elő. Megesküvém nem árulni el a’ vétkest, de én az nem vagyok.“ — ,Fogoly, felesé a’biró, önnek hallgatnia kell, ügyvéde’ kezében van !‘ — Ez elkövete minden lehetőt, a’ tanút keresztkérdésekkel ellenmondásra viendő, de az nagyon is elkészült, ’s vallomása rendithetlen maradt. Az esküdtszék kevés kétséggel viselteték, mert tagjai nem is távoztak üléseikből tanácskozandók. Most tompa csend uralkodók, tisztán volt érthető az esküdtek’suttogása egymás közt, midőn három embertársuk’ végsorsát — kiknek éltük ’s halálok ítéletükre ’s esküjükre bízatott — mély komolysággal fontolgaták. Csak egyszer csordult meg a’ láncz Brockman’ lábain. Halvány volt , halvány mint a’ halál, de az nem volt a’ bünsúly’ sápadtsága , mi arczát födözé, mert vonásai szilárdak ’s változatlanok maradtak. Végre kimondá az esküdtek’ legtöbbike a’ határozatot; igy hangzók az, hogy a' két Petley csak a’ második, de Brockman mind a’ két vádban bűnösnek találtatik. — „ti nem bűnös! kiáltá ismét anyja, mialatt vadon fölemelkedők üléséből. Ő irgalom, kegyelem, bíró úr! kímélje meg egy szegény özvegy’ fiának, az ő ártatlan jó fiának életét! ó kegyelem, irgalom!“ — Többet nem szólhatott, érzékei eltűntek, ’s ájultan viteték ki a’ törvényszékből. Brockman rendületlenül hallgatá a’ határzatot, csak mikor anyját rogyni látta, ugrék előre föltartandó öt, ’s átkozni látszék lánczait, mik viszszatarták. De midőn kivitték azt, ismét magához téré , ’s békén várá ítéletét. Magam is fölugrám ’s felejtve minden módszerességet, kegyelmet rimánkodám a’ szegény ifjú’ számára, kinek ártatlanságáért egész tekintetemmel kész voltam kezeskedni. A’ biró csendesen kihallgatott, ’s mondá, hogy mind ezt előadhatnám a’ fejedelemnek esedező levélben, mit ő szívesen benyujtand, bár nem látja át milly alapból következhetnék kegyelmezés; de most nem maradt hátra más, mint kimondani az ítéletet, mit a’ törvény illy büntettek’ esetében rendel. Szokott innepélylyel mondá ezt ki: Petley Zakariás hét évre ’s Edvard örökre száműzetnek, Brockman pedig jövő szerdán fog akasztófán kivégeztetni. E’ hoszabb időközt azért határzá, hogy barátainak időt engedjen , közbevethetni magukat érte. Mialatt rémüléstől mindnyájan mintegy legyökerezték, Brockman látszék egyedül rendíthetlen. „Mylord, mondá, köszönöm jó akaratát, de nincs reményem, hogy az használhatna, és nem is igen kívánom azt. Oda jó nevem, s nem akarom túlélni azt. Boldogtalan szenvedélytől elcsábittatám, ’s ál barátoktól elárultat-