Révay József szerk.: Athenaeum 1941. Új folyam 27. kötet (Budapest, 1941)
1. szám - Apponyi Albert, gróf: Világnézet és politika I.
A „világ" szó valamennyi alkalmazásának közös vonása az, hogy vele minden esetben bizonyos keretet állítunk föl, s éppen e keretbe tartozó dolgok összeségét fogjuk egybe. A „világ" tehát mindig bizonyos összeséget jelent. A „világnézet" szóban szereplő „világ" jelentésére vonatkozó kérdés tehát így hangzik: Minő összeségről van itt szó? Váljon minden valóságos és elgondolható létező összeségéről, vagy a létezőknek csupán csak bizonyos kategóriájáról? S az utóbbi esetben: hol kell megvonnunk a határt? Mily létezőket tartalmaz az így megszerkesztett kollektív fogalom, s melyek vannak belőle kizárva? Nézzük meg, milyen értelemben szokásos a „világ" szót használni, illetőleg először azt vegyük szemügyre, hogy mit nem szokás érteni rajta Mindenekelőtt sem a hivő, sem az istentagadó nem foglalja bele Istent, legalább is a személyes Istent, a „világ" fogalmába. Az első Isten és a világ fogalmának, ennek az áthidalhatatlan, semminemű átfogóbb egyetemes fogalomban fel nem oldható lényeg- és létkülönbségnek szembeállításában látja az istenhit alapvető tartalmát; az utóbbi szerint pedig Isten éppen azért nem létezik, mert a „világ" őt nem tartalmazhatja, azaz a világon belül Isten nem található, a világon kívül pedig nem kell szükségképen léteznie. A világban benne rejlő Isten fogalma értelmetlenség. A keresztény ember azokat a tiszta szellemeket sem számítja a „világ"-hoz, amelyekben hisz, róluk mint más világhoz tartozó lényekről beszél, esetleg valamennyiüket — éppen összeségüket tekintve — a „szellemek világába" sorolja, de ha minden közelebbi megjelölés nélkül beszél a ,,világ"-ról, e szellemi lényeket nem érti bele. Ha elgondoljuk, hogy ezek egyszer vagy másszor belenyúlnak e világ dolgaiba — amire a Szentírásban találhatunk példákat —, valami kívülről jövő, szokatlan, transzcendens tett képe jelenik meg előttünk. Keressük talán az elhatárolás alapját az anyagi és a szellemi tényező fogalmának különbségében? Egyáltalán nem. Hiszen senkinek sem jut eszébe, hogy magát az embert a világon kívülálló lénynek tekintse; mindnyájunk tudatát áthatja, hogy mind szellemi, mind testi mivoltunkban — mégha sajátszerű módon is — a világhoz tartozunk. Senki sem nevezi kívülről jövő benyúlásnak azt a hatást, amelyet az emberi értelem, az emberi tudás és az emberi képesség, egyszóval: az ember szellemi készségei e világ dolgaira gyakorolnak. Sőt ezt az emberi befolyást a világegyetem és a kozmikus törvények részesének tekintjük. De vaj