Atomerőmű, 1998 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1998-02-01 / 2. szám

1998. február Atomerőmű Nincs titok a sikerek mögött Az Atomerőmű SE párat­lan sikerét hozta az elmúlt év legjobb Tolna megyei sportolóinak választása. A Tolnai Népújság és a POP Tv által meghirdetett ha­gyományos összemérésen mindhárom első helyet az ASE sportolói szerezték meg - ami példa nélkül áll, hiszen még soha nem for­dult elő, hogy egy klub „tarolt” volna. A győztesek — Till Barbara cselgáncsozó, Siebel Lajos kajakozó és az NB­ I-es férfi kosárlabdacsapat — a szek­szárdi gálán átvették jól megérdemelt jutalmaikat, fogadták a gratulációkat­­ és nyilatkoztak a sajtónak. Övék a dicsőség - joggal büszkék eredményeikre - amelyek mögött azonban sokan állnak. A háttérről Ju­hász Sándort, az Atom­erőmű SE ügyvezető elnö­két faggattuk. — Hatalmas sikert, el­söprő ASE fölényt hozott a szavazás. Szerintem ez nem véletlen. — Mindenki végzi a dol­gát és ez az eredmény jött ki. Nem érezzük úgy, hogy a tavalyi kiugró év volt, más­kor is végeztek már sporto­lóink az élen. Hogy most hárman egyszerre, ezt a me­gye újságolvasóinak, a szakzsűri szavazatainak kö­szönhetjük. — Ez a szerénység talán túlzott, hiszen hosszú évek rengeteg munkája áll a sike­rek mögött, amelyek nem csak most jelentkeztek, ha­nem a versenyek, bajnoksá­gok során is. — Természetesen így van ez, a szakosztályokban folyó munkát fémjelzik az ered­mények. Nyugodt körülmé­nyek között dolgozik min­denki, az utánpótlástól a mi­nőségi versenyzőkig. Ha végiggondoljuk, a csel­gáncsszakosztály kétszáz, a kajak-kenu száz felett, a ko­sárlabda szintén ennyi, a labdarúgók kétszázötven gyerekkel dolgoznak, ez je­lenti az alapokat. Talán az a gond, hogy Paks kisváros, nincs annyi gyerek, amen­­­nyit foglalkoztatni tudnánk, hogy még nagyobb legyen a „merítés” lehetősége. — Figyelembe véve, hogy kisvárosi egyesület az ASE, országos összehasonlítás­ban igazán nincs szégyen­kezni valója. —— Annak köszönhetően, hogy nem csak egy sportág működik a klubnál, össze­sen hét szakosztályunk van. Cselgáncs, kajak­kenu, női és férfi kosár­labda, sakk, vívás és a lab­darúgás, és ezek nagyobb része az országos élvonal­ban szerepel. — Térjünk vissza az eredményekhez. Mi a sike­rek titka? — Nincs titok, a szakosz­tályoknál dolgozó edzők személye az eredmények zá­loga. Valamennyien neves sportolók, válogatott edzők, mint például Hajba Antal, Makrai Csaba, Sziklenka László, Hangyási László, Rezák László, Hazai László, Till Barbara Siebel Lajos Az ASE kosárlabda csapata A természetjárók közérzete Az Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztály 1998. évi programját a vezetőség véglegesí­tette, a PA Rt. Nyomdában az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően TÚRA-TERV '98 nevű kis füzetben kinyomtatta és várja az ér­deklődők jelentkezését. „Had bátorítsak mindenkit arra, hogy tervezzen magának hosszú, élvezetes életet úgy, hogy a tökéletes közérzet programjának végrehajtásával mindennap okosan és in­telligensen élje életét. Mert, ha okosan tervez minden napra, a holnap már kialakul.” - ígéri dr. Kenneth H. Co­oper. A tökéletes közérzet programja című könyvében. Világunk rohanó, egészségre ár­talmas külső és belső hatásait csak úgy tudjuk ellensúlyozni, ha szervezetünket folyamatosan karbantartjuk. Kondíciónk megőrzéséhez biz­tosít lehetőséget az ASE Természetjáró Szak­osztály idei, változatos kínálata is. Tudom, nagyon sok kollégának van bőven mit tennie naponta, így csak ritkán jut el az uszodába és a sport­csarnokba. Azért én mégis a rendszerességet, a két-há­­rom naponta megismétlődő fél-másfél órás sportolást, az egészséges életmódot tudom ajánlani. „Úgy gondolom, sikerült változatos túratervet összeál­lítani az évre. Bízom benne, találsz kedvedre valókat.­­Igyekeztünk a sokféle igénynek megfelelni. A kemény, nehéz túrák mellett kirándulásokra is elvisszük az érdek­lődőket” - kezdi a túraterv füzet bevezetőjében Nagy István szakosztályvezető. Megtudjuk, hogy ebben az évben is köszönthetünk új túravezetőket, akik friss ötleteikkel, új stílussal erősíteni fogják a közösséget. Engem is Perémi Feri bácsi „fertő­zött” meg annak idején, így külön örülök, hogy szakosz­tályunk alapító tagja visszatér körünkbe. A csehországi út az ő elképzelése és szervezése alapján realizálódik au­gusztusban. Addig is lássuk a közeljövő menüjét:­­ Március 7-én egy könnyű, 8 km-es Tihanyi-félszi­geti túrára lehet jelentkezni. A bemelegítő túra után az autóbusz elviszi a csoportot a Zánka felett lévő Hegyestű hegy közelébe, majd a nehéz túrát vállalók „levezetés­képpen” megküzdhetnek 3 km hosszon Treszl János és Godány Myrtill vezetésével a 250 méteres szintkülönb­séggel, így feljutva a 336 méteres hegyre.­­ Március 21-én egy közepes nehézségű 17 km-es Mecsek túrát terveznek. A gyalogtúra Pécsről az állat­kerttől Baksa Tamás vezetésével indul a Misina-Tu­­bes-Ráday-fa-Nagy­mélyvölgy-Fehérkút útvonalon.­­ Április 10-13. között Jakab Albert és Péter Imre ve­zetésével mind a négy nap a Börzsöny legszebb részeit járhatják be a jelentkezők. Első nap beme­legítésképpen egy 8 km-es könnyű, másnap 16 km-es közepes, majd egy 20 km-es nehéz túra kö­vetkezik. Utolsó nap a Misa-réttől a Koppány­­nyereg érintésével Márianosztráig jutnak a túrá­zók. A szállás Kemencén van lefoglalva, ahol reg­gelit és vacsorát is biztosítanak. - Április 18-án a Bakonyba egy közepes nehézségi fokú túrára vága Nagy István a természetet kedvelő csa­ládokat. - Április 25-én a Pilisbe indulnak Gergely László ve­zetésével a túrázók. 15 km-es távolságot, 350 m szintkü­lönbséget és közepes nehézségi fokot ígér a tájékoztató. A jelzett túrákra Nagy Anikó (Tel: 85-47), a szakosz­tály szervezője várja a jelentkezőket. A személyes je­lentkezések során az egynapos túrák részvételi díját (ASE tagoknak 200,- Ft, a még nem tagoknak 400,- Ft) befizetve kerülhetnek fel a túrázók listájára. A többnapos túráknál a szállás, étkezés költségeit előre kell fizetni. Az 1998. évi túraterv füzetet is Nagy Anikótól igényelhe­tünk és ugyanitt fizethetjük be a 600,- Ft-os éves tagdíjat. A szakosztályvezetés a kiadott programon kívül tervez kerékpáros, vízi és barlang túrákat is. Amint realizálha­tók az elképzelések, azokat a PA Rt. Heti Tájékoztatóból időben meg fogjuk tudni. Addig is tarts velünk! 1 -ve- 7. oldal Hamarosan megjelenik Tolna megye atlasza A HISZI-MAP Térképkiadó és Ke­reskedelmi Kft. 1995-ben tűzte ki céljául, hogy 1997. év végéig elké­szíti Magyarország minden települé­sének térképét tartalmazó megyeat­­lasz-sorozatát. A HISZI-cég 1991-től specializá­lódott a térképkiadásra, napjainkig 2500 térképet tudhatnak magukénak, közöttük 12 megye - Békés, Szol­nok, Győr, Komárom, Csongrád, Bács, Veszprém, Hajdú-Bihar, Pest, Zala, Fejér, Vas megye atlaszát és in­formációs almanachját. Ezen túlme­nően a Balaton térségét, és már meg­jelent Baranya megye atlasza is. A nagy munkát 1997-től Tolna megyé­ben folytatják. Az atlasz tervezett megjelenése: legkésőbb 1998. már­cius 31. Az információs és kommunikációs rendszerek robbanásszerű fejlődését csak akkor követhetik a különböző régiók, térségek, megyék, ha rendel­keznek a kornak megfelelő, hiteles információs alapinfrastruktúrával. A térben való tájékozódás, az eligazo­dás, a mások felé felmutatható alap­­dokumentum a településtérkép. Ez képezheti a fundamentumát a to­vábbi felhasználásoknak, mint pél­dául a megyei kistérségi és települési kiadványok, nívós megyereklámok, térinformatikai, internet és egyéb tu­risztikai, informatikai és számítás­­technikai szolgáltatások. Programjuk olyan nemzetközi színvonalú megyeatlaszt és informá­ciós almanachot kínál, amely a me­gye összes településének térképén kívül megjeleníti a térség legfonto­sabb önkormányzati, intézményi, tu­risztikai stb. információit és kistér­ségi, regionális központjait. Létre­hozzák a megye digitalizált térkép­anyagát és elősegítik további hasz­nosítását. A megyeatlasz és információs al­manach valamennyi település térké­pét magában foglalja, tehát a közsé­gek, városok mindegyike rendel­kezni fog saját térképpel. Az atlas­­­szal hiteles és hatékony eszközhöz jutnak a megyei hatóságok, intézmé­nyek, továbbá a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a rendőrség, vállalkozók, befektetni vágyók, stb. és a megye iránt érdeklődő magánszemélyek is. A térkép mellett magyar, angol és német nyelvű ismertető tartalmazza a települések, a kistérségek és a megye egészére vonatkozó legfontosabb in­formációkat a társadalmi, a gazda­sági, a szellemi élettel, valamint a tu­risztikai látnivalókkal kapcsolatban. Mit mondhatnak erre a túrázók, kirándulók? Várjuk a megjelenést. Könyvajánló____________________Sípos László Rovata Kirándulók könyve Az emberek legértékesebb tu­lajdonsága a természet iránti ki­fogyhatatlan érdeklődése - jó értelemben vett kíváncsisága -, valamint a felfedezés öröme iránti vágyakozása. „A láb mindig kéznél van” - mondják, mi sem egyszerűbb, mint ki­mozdulni védelmet nyújtó lak­helyünkből és egy kis mozgás­sal „feltérképezni” közvetlen, majd távolabbi környezetünket! Egy világhírű amerikai or­vos, K. Cooper: A tökéletes közérzet programja című könyv bemutatása után most a Medi­cina könyvkiadó Sportszerkesz­tőségének támogatásával 1991- ben megjelent Holló Dénes: Ki­rándulók könyve című, gyakor­lati tudnivalókat tartalmazó zsebkönyvre szeretném felhívni olvasóink figyelmét. „Önkénte­sen vállalt törvényeink a termé­szet szeretetére, védelmére kö­teleznek bennünket. Kirándulá­saink, portyázásaink és főleg táborozásaink során kerülünk a természettel a legszorosabb kapcsolatba... A természet vál­tozásainak megfigyelése, a szépségeiben való gyönyörkö­dés ellensúlyozhatják a városok túlméretezett, túlszervezett éle­tének hátrányait.” - írja ajánló soraiban dr. Surján László. Egyetértve ezekkel a gondola­tokkal, magam is kedvelem a felfedező gyalogtúrákat, az iz­galmas vízi túrákat és a sportos túrakerékpározást. Vannak, akik kevésbé a sport oldaláról közelítve motoros, au­tós és az autóbuszos túrák sze­relmesei. A téli hónapokban a sítúrázásra is van lehetőség. Mindezekről olvashatunk az ajánlott könyvben, a szerző ál­tal rendszerezett információk segíthetnek a felkészüléseink­ben. A túrákat, a kiránduláso­kat is előre, alaposan kell ter­vezni. Nagyon sok jó lehető­séget szalasztunk el, mikor is nem készülünk fel kellően a szabadidő hasznos eltöltésére. Érdemes egy listát összeállí­tani a szükséges felszerelések­ről, kellékekről és az elinté­zendő dolgokról, majd az indu­lás előtt csekklista szerinti el­lenőrzéssel meggyőződni ar­ról, hogy mindent bepakol­tunk, illetve elintéztünk. A ki­rándulók könyve részletesen taglalja az eligazodás, a tér­képolvasás alapismereteit. A legfontosabb egészségügyi ismeretek átadása mellett prak­tikus tanácsokat kapunk a szerzőtől Az élmények meg­örökítése fejezetben is. A Füg­gelékben többek között egy „mini” turistaszótárt találunk, amely több világnyelven és a környező államok nyelvén tar­talmazza a kirándulók számára a legfontosabb szavakat. Re­­mélem, hogy olvasóink szá­mára hasznos ismeretanyagot nyújt az ajánlott kiadvány, mely kölcsönözhető a könyv­tárakban és beszerezhető a Magyar Természetbarát Szö­vetségnél. A túratervek összeállításá­ban segítségünkre van az Atomerőmű SE Természetjáró szakosztálya és a paksi TOU­­RINFORM Iroda.

Next