Aurora - Hazai Almanach (1824)
Verseghi: A' Teremtés' képe
A TEREMTÉS’ KÉPE. Csendes, mint a’ s.r, es setet volt az éjszaka, mikor egy álomkép hajnal felé végét szakasztvárt nyugodalmamnak, térgyeimre késztetett nyoszolyámbál, hogy az Isteni Felségnek éjjeli oltalmáért bálákat adgyak. Felöltvén köntösömet, kiültem a’ nyári hüsnek kedvéért Budai házamnak erkére, honnan nappal a’ Dunát ’s az egész Pesti térséget látom. Öszvezavarva feküdt a’ föld az egekkel elettem. Sem csillag nem tűnt, sem hold, szemeimbe. Setéttel volt az egész Minden beborítva , ’s kietlen üresség látszott mélyennek tátott fenekébe temetni mindent. Semmi sem élt, nem mozgott semmi; csak ollykor érzettem gyengén mellettem előbbre lebegni , ’e a’ nagy ürességem átzúgni az éjjeli szellőt. Illyennek nézték, hihető a’ hajdani Látók a’ földnek közepénn a’ tág mélységet, azoknak fénytelen országát, a’ mik , még magban aludván , a