Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
kérdések olyan összlete áll előttünk, amelyet a tudományművelés hivatásosságának, lehetőségének kérdése vezet be. A tudományművelés feltételeit ismerve, tisztában kell lennünk azzal, hogy miképen mozdítható ez elő és lehet-e valakit kizárólagos tudományművelésre irányítani, azaz tudós életpályára nevelni ? E kérdések megítélésénél kettős szempont vezethet bennünket. Mindenekelőtt vizsgálnunk kell azokat általánosságban, az emberiség közös kultúrmunkája szempontjából és szűkebb körű, hazai viszonyok alapján. De már itt előrebocsáthatjuk, hogy egyes kérdések kizárólagosan csak az egyik megítélést igazolják. Kiindulásul az a kérdés szolgál, hogy a tudomány művelését lehet-e kizárólagos hivatás gyanánt tekinteni s ami ebből következik, lehet-e az életpálya is? Válaszunk mindenképen csak igenlő lehet, mert akinek tehetsége van, magában hivatottságot érez a tudományos munkára, az föltétlenül életcéljává is teheti ezt s amennyiben anyagilag független, úgy szándékában semmi akadálya nem lehet. A kérdés csak ott válik vitathatóvá, ha vagyontalanok kívánnak tudományos pályára lépni. Az igenlő választ fenntartás nélkül itt is megadhatjuk akkor, ha csakugyan értékes emberekről van szó. Egész sor olyan állami intézmény van : főiskolák, múzeumok, könyvtárak, kísérleti intézetek, melyek a hivatásos tudományművelés otthonai gyanánt predestináiva vannak ezekben elegendő hely jut azok számára, akik a tudományos kutatási élet hivatásul választják. Csak arra kell ügyelni, hogy ezeket a helyeket ne az összeköttetés vagy még ennél is rosszabb melléktekintetek alapján töltsék be, hanem mindig a leginkább reátermett szakemberek kerüljenek oda. A tudományművelési életpálya jogosultságának és lehetőségének megállapításával határozottan szembehelyezkedünk az eddig uralkodó hivatalos fölfogás nagyobbik részével, mely ezt kétségbevonja, sőt különböző eszközökkel meggátolni is törekszik azzal a tetszetős érveléssel, hogy a szellemi proletariátus növelését ezen a téren föltétlenül meg kell akadályozni. Ez az érvelés azonban már eleve antiszociális, mivel még jobban kiélezi a társadalmi osztályok különbségeit, szolgáikig fejet hajt a vagyon mindent lehetővé tevő bálványa előtt és szentesíti azt a születésbeli igazságtalanságot, mely szerint a vagyonosoknak tanulmányaik kezdetétől fogva jóformán behozhatatlan előnyük van a szegények fölött. Ezt a kérdést pedig ma már aligha lehet elintézni azzal, hogy a szegények ne tanuljanak, sőt minden módon arra kell törekedni, hogy legalább a tudományok hivatásos művelésénél az arra érdemesek számára megszüntessük a vagyoni előjogokat, tehát a tudományos munka lehetőségeit megszerezzük. Ezzel eljutottunk a tudományművelés elősegítéséhez, amely mindazoknak az intézményeknek feladata, amelyekben tudományos munka folyik. Ha ezek az intézmények államiak, akkor a tudományművelés elősegítése álami feladat, amely elől az állam saját kultúrjogosultságának érdekében nem zárkózhat el, mert az ország kulturszínvonalának épsége és fejlesztése az országhatárok biztosítása mellett legfontosabb teendője az államnak. A tudományművelés elősegítése nemcsak annak lehetővé tételében* 50