Az Én Ujságom, 1927. július-december (38. évfolyam, 19-36. szám)
1927-07-01 / 19. szám
t. Az igazat megvallva, Vivian nem örvendett valami közkedveltségnek az iskolában. Nem éppen azért, mert idegen, angol nevet adtak neki a szülei magyar leány létére, nem is éppen azért, mert mindig úgy fel volt öltöztetve, mint valami kirakati bábú, hol talpig fehérbe, hol talpig hupikékbe, hol tulipirosba s úgy kivált az egyszerű vidéki gyerekek közül, mint galambok közül a páva, végül nem is éppen azért, mert őt kisasszony hozta az iskolába s vitte haza, sokszor autón s ilyenkor németül vagy franciául beszélgettek. Igaz, hogy volt gyerek, aki mindezért irigyelte őt és haragudott reá, de ez nagyon csúnya dolog volt és Magduskának esze ágába sem jutott az ilyesmi. Magduska nem ezért kerülte Viviant. Hanem makacs természete miatt, ami féktelenségében néha határt nem tűrt. Máskor aztán hízelgő volt és kedves, odaadott volna mindent Magduskának. De Magduska ilyenkor félt tőle legjobban. Tanulónak sem volt éppen a jobbak közül való Vivian, míg Magduskának mindig nagyon szép volt a bizonyítványa. Vivian sokszor hívta már Magduskát, jöjjön el hozzájuk. A tanító néni is, mikor a Fräulein, Vivian szüleinek megbízásából, megkérdezte, kit ajánl barátnőül, mert a kisleány egyre nyafog, hogy unatkozik egyedül, Magduskát ajánlotta. Viviannak is ő tetszett legjobban az osztályban, lehet, hogy csak azért, mert szőke haja volt. De Magduska mindig azzal hárította el a meghívást, hogy sok a tanulni valója. *— Minek tanulsz te olyan sokat? — Nem vagy te fiú! Magduska nagyon elcsodálkozott. — Te azt hiszed, hogy csak a fiúknak kell tanulni és a leányok maradhatnak ostobák? Hát, ha nagy leszel, mivel keresed majd a kenyeredet? — Mi gazdagok vagyunk, — mondta Vivian. — Én azért mégsem szeretnék mindig a szüleim terhére élni, ha gazdagok lennénk is, — rázta Magduska a szőke fejét. Inkább azt szeretném, ha én dolgozhatnék értük, ha majd öregek lesznek. Fogok is. Már megbeszéltük a bátyámmal meg a kis húgommal. Igyekezni fogunk, sokat dolgozunk, veszünk egy szép kertes házat és apuka meg anyuka abban fognak lakni. — És hátha férjhez mész? — Ha férjhezmegyek? Akkor meg még inkább kell talán, hogy tanuljon az ember! Mit gondolsz? Hogyan neveljem akkor a gyermekeimet? Mind csacsik maradnának! Látnád, az én anyukám milyen okos! — Engem a kisasszony nevel. — mondta ajábiggyesztve Vivian. Erre Magduska nem felelt már semmit, csak gondolt egyetmást. Nem adta volna az ő anyuskáját a világ összes kisasszonyáért. ■ És nem ment el Vivianhoz. — Nem is bánom, ha nem megy oda a kislány. — mondta apuka ebéd után anyuskának. — Ott mindig csak vendégeskedés járja, mulatozás, tánc, a levegő sűrű a cigarettafüstös s a háziak beszédmodora sem olyan, hogy kívánatos lenne belőle megtanulni egyetmást. Csak maradjon a mi A KIS ROBINZONOK IFJÚSÁGI REGÉNY — IRTA: KOSÁRYNÉ RÉZ LOLA Aki előfizet Az Én Újságom Könyveire, annak egy kötet csak 40 fillérbe kerül!