Az Est, 1915. július (6. évfolyam, 183-213. szám)
1915-07-11 / 193. szám
6. oldal, Vasárnap, július 11 ■BBBHBnHBBBHnaM Bartos Jani kapuja Ez még az őszszel kezdődött. Galiciai hegyek között menetelt a csapat, ahogy a mi jó magyar csapataink menetelni szoktak , mintha csak nagyvásárra vagy búcsúra mennének. Szóval kettős rendekről szó sincs, ki-ki a hátizsákját a puskája végére akasztja, mint az utibatyut, a pipát a foga közé szorítja, aztán ballagnak kis csoportokba verődve, kiki a maga földijével, komájával, sógorával. És útközben szakértelemmel vizsgálhatják az elmaradozó földeket. Ez itt jó föld, ez meg itten kutyának való. A menetelésnek ezt a formáját hivatalos nyelven »menetszabadság-nak hívják. Ha nagy utat kell megtenni, ez a kis pongyolaság megkünnyii a fáradság terhét. Itt láttam a többi között egy lesült képű, jókötésü magyar legényt. Az volt a különös rajta, hogy a hátára madzaggal egy hosszú nyelű kapa volt erősítve. Megszólítottam: — Hát ez meg micsoda kapa ? Derűsen válaszolt: — Találtam. Amint jól megnézem, látom, hogy jóformájú, jóképű kapa, hát mondok magamban, ezt hazaviszem. Jó lesz majd otthon a kertet kapáim vele. Megkérdeztem, hogy hívják. Bartos Janinak hívják, székelyföldre való, jó utat kell majd megtennie, amíg hazaviszi a kapát. Meg is jegyeztem neki, hogy egy hitvány kapáért talán sok is lesz ez a fáradság. De ő megcsóválta a fejét. — Nagyon jó fogás esik ezen a kapán. Nagyon finom kapa. Aztán meg hadi zsákmány, odahaza igen megörülnek neki. Tovább ment elégülten, így aztán elmaradt tőlem. ■ Jöttek a hosszú téli hónapok, kötésig érő hó esett le a földre, a jó földre is, meg arra is, amelyik »kutyának való». És a süppedő hóban — hiszen tetszik még rá emlékezni —óriás léptekkel haladt tovább a világtörténelem. Hol lent voltunk, hol megint fönt, kéklő hegyek, amelyeket meszszeségből bámultunk, a hátunk mögött maradtak, országrészeket bejártunk, megint tavasz lett, megküzdöttünk a hóolvadás elemi csapásával, megint porzik az út,az elillant tavaszi vizek nyomán meginit zöldül minden és a poros országúton megint csapatok ballagnak. Kis csoportokba verődve, ki-ki a maga földijével, sógorával, komájával, mintha nagyvásárra vagy búcsúra menne. Hát "íme ott látom megint a Bartos Janit, ballag a többivel ő is, s a hátán madzagra kötve ott van a tavalyi, jóképű kapa. Már elfelejtette, hogy valaha látott és mikor megkérdezem tőle, egykedvűen feleli : — Hadizsákmány, viszem haza, majd háború után jó lesz a kis kertemnek. Még nagyon nagy út van előttünk, a végét se látjuk. Menekülő ellenség irama szaporázza a mi léptünket is. Ki tudja, meddig megyünk még, hol állunk meg, mikor fordulhatunk már arccal visszafelé, ki-ki a maga kis kertjei háza, földje, tűzhelye felé. No de mindegy, akármeddig tart is, annyi, bizonyos, hogy Bartos Jani cipelni fogja a kapáját, a míg csak honi kis kertjét föl nem kapálhatja vele. Hagy Endre. LeuDoinosablian isié stilalerai. OMEGA katonaórák csoda nagy választékban Schonwald Imrénél Budapest, IV., Deák Ferenc utca 21. sí. Főtelep Pécs. Fennáll 1852 óta. ______________ Látogatás Djevad basánál A török harctéren Csatlak- Kafé, június 4. A torpedónaszádról nyolcevezős bárka szállított Csanakban partra. Hajnali öt óra volt. A még állítólag szét nem lőtt Sztambul-szállót kerestük. Török suhanc jött szembe szamárháton. Megállítjuk a török szótárunk segítségével megkérdjük, elszállítja-e podgyászunkat. Két piasztert, negyven fillért kér s megígéri, hogy elvezet Sztambulig. Földig rombolt épületek között haladunk, sehol egy ép ház, még a lerombolt falakat is darabokra szaggatta a lehulló angol gránát. Egy sértetlenül maradt utcába érünk. Különös. Mögötte, mellette minden elpusztult s ezt az utcát lövés nem érte. Megmagyarázták később, hogy az ellenséges államok konzuljai és görögök laktak ebben az utcában, a jól irányzott lövegek elkerülték a városnak ezt a részét. A Hotel Sztambul elé érünk. Ablakait beszőnyegezték, kapuján zár van. Itt ugyan nem fogunk megszállhatni, ebből a városból mindenki elmenekült. Pedig nem is rosszul fest a szálló. Ablakai, nagy első emeleti erkélye a tengerre nyílnak, a ház előtt oszlopokon álló famolo nyúlik a vízbe, végén csinos fehér fürdőház. De hiába, feltörni nem tudjuk a kaput, gyerünk in.'Tj ! 1 ■’ 1 nen! Csanak-Koló katonai parancsnokát, Merten basát fogjuk fölkeresni, úgy is jelentkeznünk kell veszikánk -kal (engedélyokmány) nála. Merten basát mindenki ismeri, a szamaras fiú odavezet. A német generális és kísérete nagy parkban, szép nyárilakszerű épületben lakik jelenleg. Hogy mikor kell lakást változtatniuk, azt itt nem a háziurak szeszélye, hanem az angol ágyúgolyók időnként változó iránya szokta megszabni. Az udvaron német katonák csizmát tisztítanak. Hosszú kerti padot kerítenek számunkra, a melyre letelepszünk s itt várjuk, a mig a tisztek közül valaki fölébred s beszélhet velünk. A ház és környéke nem néz ki harctéri szállásnak. A veranda rózsatengerbe hull, az udvar finom homokkal, apró kavicscsal van beszórva, a virágágyakban tropikus buja növényzet virul. Oly tiszta, üde, friss minden, mint a könnyű hajnali szél, mely felénk hajtja a tenger sós levegőjét. Nyolc óra tájban katona jelenti, hogy Mérten basa a verandán vár reánk. Nagy csomó frissen érkezett újság és levélhalmaz között kényelmes kertiszékben fogad a generális. A helyzet kitűnő, kilátásaink a legjobbak, — feleli kérdéseimre, többet alig lehet belőle kicsikarni. A folytonos ágyúzásra megjegyzi : — Ja, ja, drüben ist auch ganz lebhaft. Megtudjuk különben, hogy hivatalosan nem alája tartozunk s még most reggel kell hogy jelentkezzünk Djevad basánál, a kinek főhadiszállása körülbelül óra járásnyira Csanaktól, a hegyek között van. Megfelelő lakásról, tolmácsról, vezetőről, harctéri programról is Djevad basa fog gondoskodni. Merten basa azért nem akar elkvártélyozni hadiszállása közelében, mert csak idő kérdése, hogy annak helyét az angol repülőgépek fölfedezzék s bombát, ágyúik pedig gránátot dobjanak rája. Nem késlelkedünk s gyalogszerrel vágunk neki a meglejelölt irányban Djevad basa főhadiszállásának. Romok, elhagyott szomorú romok között visz utunk. Isszonyu mennyiségű bombát, gránátot pazaroltak el Csatlakra az angolok. Némely házra még összerombolása után is három-négy bomba eselt. A minaretek csonkán meredeznek ki a romhalmazból. Valamennyi zebraszerűen fekete-fehér sávval van befestve, azt mondják, így nem olyan feltűnően vakító fehérek s messziről alig válnak ki a házak tömegéből. Az angolok azonban annyira teleszórták a várost, hogy egészen mindegy volt a jó vagy rossz célpont. A romok közül a legkülönfélébb dolgok kandikálnak elő. Földbe épített óriás agyagtartályok, cserepek alján összeszáradt olajbogyóval," gyönyörű" vert vas ablakrostélyok, összerakott sárgaréz edények, elgörbült takaréktűzhelyek, hatalmas tepsik, vasveretű érdekes öreg törökládák, egy félig égett Szekrényben pláne kis összeégett török könyvtárat fedeztem fel. A romok közt rettenetes kinézésű macskák százai hemzsegnek. Az egyik külvárosi épen maradt házba visszamerészkedett már egy ügyes görög mészáros. Gránátvágta óriás gödörben kormos fadarabokból és galyból piciny kunyhófélét tákolt össze egy összetöpörödött anyóka s a gödör szélén ülve várja a jószerencsét, mely az arra vonuló katonák feléje hajított kenyérdarabjai, vagy cigarettavégek alakjában jelentkezik. A Kódja-Csai folyó harmadik hídján áthaladva, nekivágtunk az erenkei országútnak. A közeli erdőcskében egész tevetábor pihent. Muníciót cipeltek valahonnan nagyon messziről, valahová nagyon messzire. A hídon túl törött kerékkel óriás ágyú hevert az országút szélén. Régi típusú öreg jószág volt. Poros, piszkos török katona jön velünk szemközt. Útbaigazítást kérünk tőle. Korrekt németséggel felel, kitűnik, hogy török önkéntes, aki egyz évet a jénai egyetemen töltött már. A nagy országúton tarka sorrendben jönnek : nagy csapat kecske, viszik a katonák számára, tréncsapat sátorfelszereléssel, hosszú sor teve, ismét fecskék, vagy háromszáz, lovasok apró kócos lovakon, magas fanyergekkel s végül egy török kocsi, araba, lefátyolozott török asszonyokkal. Hát ezek hogy kerülnek ide ? Eszembe jutott a februári háborús Eperjes, amely tele volt férjét látogató tiszti aszszonyaival. Hát itt is csak asszony az asszony. Csanakon túl félkörben nyúlik be a Sári Siglar öböl a szárazföldbe. Közepén egy égnek fordult hajóroncs, a török Meszudia megtorpedózott teteme látszik a vízből. Tengerből kivillanó hasán ,sirálymadarak százai tollászkodnak. Szemben az öböllel, a hegyhát oldalán, alig észrevehetően a sok zöld között egy kuraszerű épület rejtőzik , a Djevad basa rezidenciája. Félig műveit szőlő-, hegyek, hegyi kertek között vezet a rejtett út a főhadiszállásra. A ház mögötti téren három gépkocsi s egy nagy,.határ terpeszkedik. Török katona vezet a házba. Előcsarnokfélében török tisztek sürögnek. Átnézik írásaimat, ajánlólevelemet beviszik a basának. Öt perc múlva kijön egy tiszt, föltárja előttem az ajtót s bebocsát a mindenható generálishoz. Djevad basa szobája egyszerű, de kényelmes, lakályos. Nagy rézágy, famosdó, két szekrény, széles szögletdívány, könyves polc, íróasztal s egy térképekkel fedett hosszú asztal a török nagyúr szobájának összes bútorzata. Telefonkészülék egészíti ki még a szoba harctéri felszerelését, mely minden öt percben, ottlétem alatt legalább tízszer szólalt meg. Djevad basa meglepően fiatal ember még, első pillanatra nyilteszű, póz nélküli, okos ember benyomását teszi. Kitűnően beszél németül. Hosszabb időt töltött Magyarországon. — Nagyszerűen állunk, szárazon és vizen egyaránt verjük az ellenséget — kezdte a beszélgetést s tartózkodás nélkül válaszolt kérdéseimre. — A német »U« hajók megérkezése hihetetlen riadalmat okozott az ellenséges fr ittában, kámforként tűntek el a hajók a Dardanella-szorosból s akár csak papirskatulyába burkolva, úgy rejtőznek most Lemnosz-sziget Mudrosz nevű öblében. Szinte mulatságos, mennyire csiklandósak lettek az »U« hajók közeledtére. Nagyot változik majd a tenger képe, hogy így elől-hátul piszkáljuk őket. — Az olaszok ? Egyelőre, úgy látszik, nem tartják hasznosnak, hogy Törökországnak is megüzenjék a háborút, de ha jönnének is, legjobb esetben százezer embert küldhetnének. Régi ismerőseink ők, nem féltünk tőlük soha, százezer emberükkel is könnyen elbánnánk még. No de erre alig hiszem hogy sor kerülhetne, elég dolgot ad majd nekik Tripolisz közeli gondja, nem is beszélve Magyarországról és Ausztriáról, melynek hadseregében a hard