Az Est, 1925. március (16. évfolyam, 49-73. szám)
1925-03-12 / 58. szám
6. oldal Bettauer állapota nem reménytelen Zavaros hejű, exaltált fiatalember követte el a merényletet Esetleg vérátömlesztéssel segítenek a súlyosan sebesült írón „Rettenetes az, ha megvadult asszonyok háborúskodnak“ Miért verekedett és gyűlölködött két pesti család Bécs, március (Ax’ Est tudósítójától) Az emberi eltévelyedés titokzatos rejtélye az a gyilkos merénylet, amelyet tegnap délután egy húszéves fogtechnikus követett el Bettauer Hugó ismert nevű osztrák erotikus író ellen. A körülmények arra vallanak, hogy a tettes nem épeszű, vagy legalább is olyan a lelki diszpozíciója, hogy könnyen hatnak rá téveszmék és idegen befolyások. Mikor ugyanis a véres eset után még a merénylet színhelyén azt a kérdést intézték hozzá, hogy miért akarta megölni az írót, azt felelte, hogy megundorodott cikkeitől és regényeitől, amelyekben a szabad szerelmet hirdette, megrontotta az ifjúságot és rossz útra vitte leánytestvérét is. Ez az állítás egyáltalában nem igaz, mert a merénylő húgához a gyanú árnyéka sem férhet, mert ez a tisztességes, munkás, derék leány keresetével támogatja szüleit és boldog menyasszony. Esküvője már legközelebb meglesz: úgy történt a véres merénylet, hogy Rothstock Ottó — így líívják a tettest — tegnap délután 3 órakor beállított egy levéllel Bettauer Hugó folyóiratának szerkesztőségi helyiségébe és a titkárnőt megkérdezte, hogy az író bejött-e már, mert sajátkezűjén kell egy levelet átadnia és megvárja a választ. A titkárnő azt felelte, hogy a szerkesztőnek minden percben meg kell már érkeznie és leültette a fiatalembert. Kis váltatva belépett Bettauer. A titkárnő megmondta neki, hogy levéllel várják, mire ő intett a fiatalembernek, hogy lépjen, be a belső szobába. A titkárnőnek feltűnt, hogy mikor bementek, a''bárban megfordult a kulcs is nem tudta mire vélni, hogy miért zárja le kulcsra az ajtót Bettauer. Csak később tűnt ki, hogy nem ő, hanem az idegen fiatalember fordította rá a kulcsot ajtóra. Belülről nem hallatszott ki só váltás, éppen azért még nagyobb megdöbbenést keltett, hogy hirtelen egymásután öt revolverdörrenés hallatszott. A titkárnő és az előszobában lévő irodaszolga rémülten rohant Bettauer szobája felé, az ajtó azonban zárvavolt. Nyomban értesítették telefonon a mentőket, a szolga kirohant az utcára, rendőrt hívott és mikor visszatértvele, már az egész ház népe ősszel utött. A rendőr megrázta az ajtókilincset és beszólt, hogy nyissák ki, de válasz neon jött. A helyiség, ahol a merénylet történt, magasföldszinten van, ablaka a folyosóra nyílik, tehát a tettes az ablakon át könnyen elmenekülhetett volna az első percekben. Időközben megérkezett a rendőri bizottság és akkor már ott voltak a mentők is, de nem tudtak bejutni a szobába. Rendőrök állották el az ajtót és a folyosón az ablak mellett is rendőrök vigyáztak, aztán egy rendőr bekiáltott a merénylőnek, hogy nyissa ki az ajtót. Most először szólalt meg a tettes belülről: — Lelövöm, aki ide belép! De meggondolta a dolgot és néhány pillanat múlva kinyitotta az ajtót. A rendőrök lövésre készen tartott revolverekkel beléptek és megkötözték a tettest, a mentőorvosok pedig a súlyosan sebesülthöz siettek, aki egy karosszékben eszméletlenül feküdt, hátradőlve. Mind az öt golyó találta az írót. Az egyik szétroncsolta a karját, egy golyó a mellcsonton át hatolt a testébe s rövid vizsgálat után megállapították az orvosok, hogy golyó fúródott a tüdőbe és a gyomorba is, úgyhogy a sebesült állapota életveszélyes. Rögtön elszállították Bettauert Hoekenegg tanár klinikájára és azonnal orvosi műtétet hajtottak rajta végre. Az operáció közel egy óra hosszat tartott és azt állapította meg, hogy a tüdő és a gyomor át van fúrva, a hasnyálmirigyek roncsolása súlyos, de van remény, hogy a nagybeteg író életben marad. Délután négy órakor Bettauer visszanyerte eszméletét és a rendőrtisztviselőnek, aki ágya mellett állott, hogy nyomban kihallgathassa, mihelyt megengedi a kezelőorvos, minden kérdezés nélkül ezt mondta: — A szokásos időben, mikor látogatókat fogadok, egy ismeretlen fiatalember jelentkezett nálam, akit soha sem láttam ezelőtt. Levelet hozott s igy szólt hozzám: Kérem, szerkesztő úr, legyen szíves ezt az írást elolvasni, mert sürgős a válasz . Felszakítottam a borítékot, ebben a pillanatban már eldördült az első lövés, aztán a többi és én elvesztettem eszméletemet. A súlyos beteg e szavak után behunyta, szemét és a narkózis hatása alatt mély álomba merült. Hasi műtétet végeztek rajta, állápotát nagyon komolynak tartják, de van remény, hogy életben marad. Sem éjszaka, sem a kora reggeli órákban nem lehetett kihallgatni. A röntgenezést is el kellett halasztani, mert belső vérzéstől tartanak az orvosok. A klinikán előkészületeket tettek arra, hogy szükség esetén vérátömlesztést hajtsanak végre és Bettauer Hugó húszéves fia állandóan a klinikán van, hogy a saját vérével segíthessen atyján. A merénylő Rothstock Ottó családja tipikusproletárcsalád, de nem olyan értelemben, mintha nélkülözések között élne. Az apa műlakatos a községi villamosvasúttársaságnál, anyja beteges, ő látja el a háztartást, egy leány is munkába jár, menyasszony, vőlegénye szorgalmas iparos és már ki is tűzték az esküvőt. A szülők kétségbe vannak esve és sejtelmük sincs róla, hogy mi indította a fiút erre a borzalmas cselekedetre. Azt mondják, hogy gyermekük mindig dolgos és ■pantos volt, soha sem maradt ki éjszakára, a munkából hazajött és olvasott, családias életet élt, örült, ha otthon lehetett, szüleihez ragaszkodó, húgát imádásig szereti. Munkaadói is becsülték. Utoljára egy fogorvosnál volt alkalmazásban . Végkielégítéssel vált meg ettől az állásától, csak azért, mert a fogorvos egy fogtechnikussal társult. Rossz társaságokba nem járt. Hogy mennyire józan fiú, — mondta az anya — az abból is kiderül, hogy szakított egy barátjával, aki az utóbbi időben sokat keresett és dorbézolni kezdett. Mikor a merénylőt a rendőrfőnökségre vitték és megmotozták, találtak a zsebében egy nemzeti szocialista irányú folyóiratot, az Arbeiterpresset, amely arról ismeretes, hogy lelkiismeretlenül buítogat bizonyos tévtanok mellett. Ennek az újságnak — ’Az Est tudósitójától — Szilszkin bundás úriasszony szokatlan ügyét bogozza ma a buzatetőtörvényszék egyik tanácsa. Sstrachota Ödönné elegáns fiatal nő a vádlottja az ügynek. Rendkívül súlyos vádat, emelt ellene az ügyészség : kétrendbeli hamis tanulás és kétrendbeli hamis tanulásra ■való rábírás büntettél. Sztracholáné 1921 október 21-én följelentést tett az ügyészségen és megvádolta dr. Gábor Béláné szül. Székely Ilonát és nővérét Székely Margitot, hogy őt a lépcsőházban vasdorongokkal megtámadták, leütötték és kirabol- ták. Ezt a vádat a vádirat szerint különböző tanukkal igyekezett bizonyítani, ezeket a tanukat, azonban Sziracho- Iríné hamis tanúzásra hajtotta fel a rablást históriára vonatkozóan. Az ügyészségi sokáig nyomozott a rendkívül bonyolult ügyben, amely meglepő fényt derít három budapesti úriasszony háborúságára. A nyomozás során a rablást história ■nem bizonyult valónak és az ügyészség dr. Gábor Bélánéval és Székely Margittal szembenmegszüntette az eljárást. Erre most hamis vád és hamis tanúzásra való rábírás büntette címén indult eljárás Sztrachotáné ellen. — Megértettem a vádat — jelenti ki szapora szavakkal az úriasszony ma a bíróság előtt. — De azzal védekezem, hogy ügyvédemet nem hatalmaztam fel arra, hogy rablás címén jelentse fel régi ellenségeimet. Az állítólagos rablást ezután a következőképpen mondja el: Hogyan történt a rablás? — Nagytakarítás volt aznap nálunk, én tíz óra felé mentem a nagycsarnokba bevásárolni. Hazafelé jövetelve voltam különböző vásárolt holmival. Amikor a második emeletre értem, egyszerre a lift mögül nekem fogrott dr. Gábor Béláné és a nővére Székely Margit. Vasdorongokkal támadtak rám, össze-vissza vertek, mindent kiütöttek a kesémből a pénztárcámat is. Én eszeveszetten kiáltoztam segítségért, majd amikor kiszabadultam a kezük közül, véresen a rendőrségre szaladtam, ott orvosi látleletet vettek fel sérüléseimről. Amikor visszatértem, már nem volt ott semmi abból, amit a csarnokban vásároltam, nem volt ott a pénztárcám sem. Régen fenekednek reám ezek az asszonyok, naponként botrányokat rendeztek. Ki akarnak üldözni a lakásomtól, hogy a maguk számára vák virálhassák. Az ajtómat piszokkal kenik meg. Rettenetes az bíró úr, ha megvadult asszonyok háborúskodnak. A hamis tanúzásra való rábírás vádjára nézve ugyancsak tagadásban van Sztrachotáné. Azzal védekezik, hogy senkit nem akart vallomásra birni, a tanuk önként jelentkeztek nála. Elmondja ezután, hogy a Székely-lányok anyja, Székely Ignácné is megverte őt egy ízben. De nemcsak őt, hanem a húgát is. Húgát például egy napon, idegenek segítségével botokkal támadták meg, ütötték-verték, úgyhogy nyolc rendőrnek kellett kivonulni a helyszínére, hogy az örjöngő asszonyokat szétválaszszák.A tanuk kihallgatása A vádlottak kihallgatása után a tanuk kihallgatására tér át a bíróság és elsősorban dr. Gábor Béla ügyvédet, a Sztrachotáné feljelentésében szereplő állítólagos rablónő férjét hallgatja ki a bíróság. Az egész esetnek az ügyvéd nem volt szemtanúja, csupán felesége elbeszéléséből értesült a botrányról. Felesége elmondotta neki, hogy húgával a legnagyobb békességben ment, amikor egyszerre csak a lépcsőházban Szitueltolomé megtámadta és súlyosan elverte. Amikor húga segítségére jött, Sztrachotáné a fiatal leányt is összeverte egy lábassal. A verekedés után mind a három asszony elfutott, mindegyik orvoshoz szaladt és látleletet vételeit fel sérüléseiről. Dr. Gábor Béláné született Székely, Ilona, a rablási história és a rémes háborúság egyik aktív hőse a következőképpen adja elő a történteket. Azon a rettenetes szeptemberi napon a lépcsőházban találkoztam Sztrachotánéval. Lábasok voltak a kezében. — Nekem ugrott és azokkal ütni kezdett. Hugóm segítségemre sietett, mire Sztrachotáné őt is véresre verte a lábasokkal. Az elnök: Hát tulajdonképpen mi az oka ennek a rettenetes háborúságnak, ennek a furcsa budapesti históriának? — Fogalmam sincs róla — feleli dr. Gáborné. — Állítólag valami lakásügy miatt, rendezik a botrányokat, az igazi ok szerintem az, hogy Sztrachotáné ura a harctérről rengeteg holmit hozott el és fél tőlünk, hogy mi fel fogjuk őket jelenteni, ezért akarnak kiüldözni bennünket a házból. Pedig a háború előtt nagyon szegények voltak. Hagymát ebédeltek nyers tojással. Mi adtunk nekik hagymát. Azóta megváltozott az asszony. Mint egy fúria, úgy jött ellenem aznap is. Rettendes eset volt az, pedig én egy ujjal sem nyúltam hozzá. — Ugyan, ugyan, — szól közbe az egyik szavazóbíró — az asszonyok* ha megverik őket, neva szoktak tétlenül üldögélni és ügyelni az ütéseket. Dr.tábor Béláné után a többi tanú* kát hallgatja ki a bíróság. Sorra vonulnak fel a házban lakó asszonyok, akik nagy zajjal, lármával tanúskodnak a bíróság előtt. Csütörtök, 1925. március 12. abban a számában, amelyet Bolkstock Ottó magánál hordott, van egy cikk Bettauer Hugó és az erotikus irodalom ellen. Az első kihallgatáson azt vallotta a merénylő, hogy nem tartozik semmiféle várthoz, fanatikusa az igazságnak, még nincs tisztában magával, hogy milyen pártárnyalathoz csatlakozzék, volt már fajvédő, horogkeresztes és egy időben a bolsevista tanokban remélte megtalálni az igazságot. A rendőrtisztviselő faggatta, hogy miért akarta megölni az írót, volt-e cinkostársa, vagy felbujtotta-e valaki? A fiatalember így felelt: — Nem akartam megölni Bestauert, csak munkaképtelenné akartam tenni. Jobb karjára és keze fejére céloztam, hogy a golyók szétroncsolják csontjait és ne tudjon többet írni. A házkutatás alkalmával Rothstock Ottó szüleinél a merénylő szekrényében még 79 patront találtak ahoz a burdogg-revolverhez, amellyel a merényletet elkövette.