Az Est, 1925. március (16. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-12 / 58. szám

6­. oldal Bettauer állapota nem reménytelen Zavaros hejű, exaltált fiatalember követte el a merényletet Esetleg vérátömlesztéssel segítenek a súlyosan sebesült írón „Rettenetes az, ha megvadult asszonyok háborúskodnak“ Miért verekedett és gyűlölködött két pesti család Bécs, március­­ (Ax’ Est tudósítójától) Az emberi eltévelyedés titokza­tos rejtélye az a gyilkos merény­let, amelyet tegnap délután egy húszéves fogtechnikus követett el Bettauer Hugó ismert nevű osz­trák erotikus író ellen. A körül­mények arra vallanak, hogy a tettes nem épeszű, vagy legalább is olyan a lelki diszpozíciója, hogy könnyen hatnak rá téveszmék és idegen befolyások. Mikor ugyanis a véres eset után még a merény­let­ színhelyén azt a kérdést intéz­ték hozzá, hogy miért akarta megölni az írót, azt felelte, hogy megundorodott cikkeitől és regényeitől, amelyek­ben a szabad szerelmet hirdette, megrontotta a­z ifjúságot és rossz útra vitte leánytestvérét is. Ez az állítás egyáltalában nem­ igaz, mert a merénylő húgához a gyanú árnyéka sem férhet, mert ez a tisztességes, munkás, derék leány keresetével támogatja szüleit és boldog menyasszony. Esküvője már legközelebb meg­lesz: úgy történt a véres merénylet, hogy Rothstock Ottó — így líív­­­ják a tettest — tegnap délután 3 órakor beállított egy levéllel Bet­tauer Hugó folyóiratának szer­kesztőségi helyiségébe és a titkár­nőt megkérdezte, hogy az író be­jött-e már, mert sajátkezűjén kell egy levelet átadnia és megvárja a választ. A titkárnő azt felelte, hogy a szerkesztőnek minden perc­ben meg kell már érkeznie és le­ültette a fiatalembert. Kis vál­tatva belépett Bettauer. A titkárnő meg­mondta neki, hogy levéllel várják, mire ő intett a fiatalembernek, hogy lépjen, be a belső szobába. A titkárnőnek feltűnt, hogy mikor bementek, a''bárban meg­fordult a kulcs is nem tudta mire vélni, hogy miért zárja le kulcsra az ajtót Bettauer. Csak később tű­nt ki, hogy nem ő, hanem az idegen fia­talember fordította rá a kulcsot ajtóra. Belülről nem hallatszott ki s­ó váltás, éppen azért még na­gyobb megdöbbenést keltett, hogy hirtelen egymásután öt revol­verdörrenés hallatszott. A titkárnő és az előszobában lévő irodaszolga rémülten rohant Bettauer szobája felé, az ajtó azon­ban zárva­­volt. Nyomban értesítet­ték telefonon a mentőket, a szolga kirohant az utcára, rendőrt hívott és mikor visszatért­­vele, már az egész ház népe ősszel utött. A rend­őr megrázta az ajtókilincset és be­szólt, hogy nyissák ki, de válasz neon jött. A helyiség, ahol a me­rénylet történt, magasföldszinten van, ablaka a folyosóra nyílik, te­hát a tettes az ablakon át könnyen elmenekülhetett volna az első percekben. Időközben megérkezett a rendőri bizottság és akkor már ott voltak a mentők is, de nem tudtak bejut­ni a szobába. Rendőrök állották el az ajtót és a folyosón az ablak mellett is rendőrök vigyáztak, az­tán egy rendőr bekiáltott a me­rénylőnek, hogy nyissa ki az aj­tót. Most először szólalt meg a tet­tes belülről: — Lelövöm, aki ide belép! De meggondolta a dolgot és né­hány pillanat múlva kinyitotta az ajtót. A rendőrök lövésre készen tar­tott revolverekkel beléptek és megkötözték a tettest, a m­entőorvosok pedig a súlyosan sebesülthöz siettek, aki egy karos­székben eszméletlenül feküdt, hát­radőlve. Mind az öt golyó találta az írót. Az egyik szétroncsolta a karját, egy golyó a mellcsonton át hatolt a testébe s rövid vizsgálat után megállapították az orvosok, hogy golyó fúródott a tüdőbe és a gyo­morba is, úgyhogy a­ sebesült álla­pota életveszélyes. Rögtön elszál­lították Bettauert Hoekenegg ta­nár klinikájára és azonnal orvosi műtétet hajtottak rajta végre. Az operáció közel egy óra hosszat tar­tott és azt állapította meg, hogy a tüdő és a gyomor át van fúr­va, a hasnyálmirigyek roncso­­lása súlyos, de van remény, hogy a na­gybe­teg író életben marad. Délután négy órakor Bettauer visszanyerte eszméle­tét és a rendőrtisztvise­lőnek, aki ágya mellett állott, hogy nyomban kihallgathassa, mihelyt megengedi a kezelőorvos, minden kérdezés nélkül ezt mondta: — A szokásos időben, mikor lá­togatókat fogadok, egy ismeretlen fiatalember jelentkezett nálam, akit soha sem láttam ezelőtt. Le­velet hozott s igy szólt hozzám: Kérem, szerkesztő úr, legyen szí­ves ezt az írást elolvasni, mert sürgős a válasz . Felszakítottam a borítékot, ebben a pillanatban már eldördült az első lövés, aztán a többi és én elvesztettem eszmélete­met. A súlyos beteg e szavak után be­hunyta, szemét és a narkózis ha­tása alatt mély álomba merült. Hasi műtétet végeztek rajta, állá­­potát nagyon komolynak tartják, de van remény, hogy életben ma­rad. Sem éjszaka, sem a kora reg­geli órákban nem lehetett kihall­gatni. A röntgenezést is el kellett halasztani, mert belső vérzéstől tartanak az orvosok. A klinikán előkészületeket tettek arra, hogy szükség esetén vérátöm­lesztést hajtsanak végre és Bettauer Hugó húszéves fia állandóan a klinikán van, hogy a saját vérével segíthessen­­ atyján. A merénylő Rothstock Ottó csa­ládja tipikus­­proletárcsalád, de nem olyan értelemben, mintha nél­külözések között élne. Az apa mű­­lakatos a községi villamosvasút­társaságnál, anyja beteges, ő látja el a háztartást, egy leány is mun­kába jár, menyasszony, vőlegénye szorgalmas iparos és már ki is tűzték az esküvőt. A szülők két­ségbe vannak esve és sejtelmük sincs róla, hogy mi indította a fiút erre a borzal­mas cselekedetre. Azt mondják, hogy gyermekük mindig dolgos és ■pantos volt, soha sem maradt ki éjszakára, a mun­kából hazajött és olvasott, csalá­dias életet élt, örült, ha otthon le­hetett, szüleihez ragaszkodó, hú­gát imád­ásig szereti. Munkaadói is becsülték. Utoljára egy fogor­vosnál volt alkalmazásban . Vég­­kielégítéssel vált meg ettől az ál­lásától, csak azért, mert a fog­orvos egy fogtechnikussal társult. Rossz társaságokba nem járt. Hogy mennyire józan fiú, — mondta az anya — az abból is kiderül, hogy szakított egy barátjával, aki az utóbbi időben sokat keresett és dorbézolni kezdett. Mikor a merénylőt a rendőrfő­­nökségre vitték és megmotozták, találtak a zsebében egy nemzeti szocialista irányú folyóiratot, az Arbeiterpresset, amely arról ismeretes, hogy lelki­­ismeretlenül bu­ítogat bizonyos tév­­tanok mellett. Ennek az újságnak — ’Az Est tudósitójától — Szilszkin bundás úriasszony szokatlan ügyét bogozza ma a buzatetőtörvény­­szék egyik tanácsa. Sstrachota Ödönné elegáns fiatal nő a vádlottja az ügy­nek. Rendkívü­l súlyos vádat, emelt el­lene az ügyészség : kétrendbeli hamis tanulás és kétrendbeli hamis tanulásra ■való rábírás büntettél. Sztracholáné 1921 október 21-én föl­jelentést tett az ügyészségen és megvá­dolta dr. Gábor Béláné szül. Székely Ilonát és nővérét Székely Margitot, hogy­ őt a lépcsőházban vasdorongok­kal megtámadták, leütötték és kirabol- ták. Ezt a vádat a vádirat szerint kü­lönböző tanukkal igyekezett bizonyíta­ni, ezeket a tanukat, azonban Sziracho- Iríné hamis tanúzásra­ hajtotta fel a rablást históriára vonatkozóan. Az ügyészségi sokáig nyomozott a rendkívül bonyolult ügyben, amely meglepő fényt derít három buda­pesti úriasszony háborúságára. A nyomozás során a rablást história ■nem bizonyult valónak és az ügyészség dr. Gábor Bél­ánéval és Székely Mar­gittal szemben­­megszüntette az eljá­rást. Erre most hamis vád és hamis tanú­zásra való rábírás büntette címén in­dult eljárás Sztrachotáné ellen. — Megértettem a vádat — jelenti ki szapora szavakkal az úriasszony ma a bíróság előtt. — De azzal védekezem, hogy ügyvédemet nem hatalmaztam fel arra, hogy rablás címén jelentse fel régi ellenségeimet. Az állítólagos rablást ezután a kö­vetkezőképpen mondja el: Hogyan történt a rablás? — Nagytakarítás volt aznap nálunk, én tíz óra felé mentem a nagycsarnok­ba bevásárolni. Hazafelé jövet­­elve voltam különböző vásárolt holmival. Amikor a második emeletre értem, egy­szerre a lift mögül nekem fogrott dr. Gábor Béláné és a nővére Székely Mar­git. Vasdorongokkal támadtak rám, össze-vissza vertek, mindent kiütöttek a kesémből a pénztárcámat is. Én eszeveszetten kiáltoztam segítségért, majd amikor kiszabadultam a kezük közül, véresen a rendőrségre szalad­tam, ott orvosi látleletet vettek fel sé­rüléseimről. Amikor visszatértem, már nem volt ott semmi abból, amit a csar­nokban vásároltam, nem volt ott a pénztárcám sem. Régen fenekednek reám ezek az asszonyok, naponként botrányokat rendeztek. Ki akarnak ül­dözni a lakásomtól, hogy a maguk számára vák virálhassák. Az ajtómat piszokkal kenik meg. Rettenetes az bíró úr, ha megvadult asszonyok hábo­rúskodnak. A hamis tanúzásra való rábírás vád­jára nézve ugyancsak tagadásban van Sztrachotáné. Azzal védekezik, hogy senkit nem akart vallomásra birni, a ta­nuk önként jelentkeztek nála. Elmondja ezután, hogy a Székely-lányok anyja, Székely Ignácné is megverte őt egy ízben. De nemcsak őt, hanem a húgát is. Húgát például egy napon, idegenek segítségével botokkal támadták meg, ütötték-verték­, úgyhogy nyolc rendőr­nek kellett kivonulni a helyszínére, hogy az örjöngő asszonyokat szét­válasz­szák.A tanuk kihallgatása A vádlottak kihallgatása után a ta­nuk kihallgatására tér át a bíróság és elsősorban dr. Gábor Béla ügyvédet, a Sztrachotáné feljelentésében szereplő állítólagos rablónő férjét hallgatja ki a bíróság. Az egész esetnek az ügyvéd nem volt szemtanúja, csupán felesége elbe­széléséből értesült a botrányról. Fele­sége elmondotta neki, hogy húgával a legnagyobb békességben ment, amikor egyszerre csak a lépcsőházban Szitu­­eltolomé megtámadta és súlyosan elver­te. Amikor húga segítségére jött, Sztra­chotáné a fiatal leányt is összeverte egy lábassal. A verekedés után mind­ a három asszony elfutott, mindegyik orvoshoz szaladt és látleletet vételeit fel sérüléseiről. Dr. Gábor Béláné született Székely, Ilona, a rablási história és a rémes há­borúság egyik aktív hőse a következő­képpen adja elő a történteket. Azon a rettenetes szeptemberi napon a lépcső­­h­ázban találkoztam Sztrachotánéval. Lábasok voltak a kezében. — Nekem ugrott és azokkal ütni kez­dett. Hugóm segítségemre sietett, mire Sztrachotáné őt is véresre verte a lába­sokkal. Az elnök: Hát tulajdonképpen mi az oka ennek a rettenetes háborúságnak, ennek a furcsa budapesti históriának? — Fogalmam sincs róla — feleli dr. Gáborné. — Állítólag valami lakásügy miatt, rendezik a botrányokat, az igazi ok szerintem az, hogy Sztrachotáné ura a harctérről rengeteg holmit ho­zott el és fél tőlünk, hogy mi fel fog­juk­ őket jelenteni, ezért akarnak ki­­ü­ldözni bennünket a házból. Pedig a háború előtt nagyon szegények voltak. Hagymát ebédeltek nyers tojással. Mi adtunk nekik hagymát. Azóta megvál­tozott az asszony. Mint egy fúria, úgy jött ellenem aznap is. Rettendes eset volt az, pedig én egy ujjal sem nyúl­tam hozzá. — Ugyan, ugyan, — szól közbe az egyik szavazóbíró — az asszonyok* ha megverik őket, neva szoktak tétlenül üldögélni és ügyelni az ütéseket. Dr.­­tábor Béláné után a többi tanú* kát hallgatja ki a bíróság. Sorra vo­nulnak fel a házban lakó asszonyok, akik nagy zajjal, lármával tanúskod­nak a bíróság előtt. Csütörtök, 1925. március 12. abban a számában, amelyet Bolkstock Ottó magánál hor­dott, van egy cikk Bettauer Hugó és az erotikus irodalom ellen. Az első kihallgatáson azt val­lotta a merénylő, hogy nem tar­tozik semmiféle várthoz, fana­tikusa az igazságnak, még nincs tisztában magával, hogy milyen pártárnyalathoz csatlakozzék, volt már fajvédő, horogkeresztes és egy időben a bolsevista tanokban remélte megtalálni az igazságot. A rendőrtisztviselő faggatta, hogy miért akarta megölni az írót, volt-e cinkostársa, vagy felbuj­totta-e valaki? A fiatalember így felelt: — Nem akartam megölni Bes­­tauert, csak munkaképtelenné akartam tenni. Jobb karjára és keze fejére céloztam, hogy a go­lyók szétroncsolják csontjait és ne tudjon többet írni. A házkutatás alkalmával Roth­stock Ottó szüleinél a merénylő szekrényében még 79 patront­ ta­láltak ahoz a burd­ogg-revolverhez, amellyel a merényletet elkövette.

Next