Az Ujság, 1904. január/2 (2. évfolyam, 16-31. szám)
1904-01-16 / 16. szám
ROVÁS: Ismerték-e azt a férfiút, akiről az egész város tudta, hogy a doktorok halálra ítélték ? Ő mégis ott volt mindenütt. Színházban, bálokon, közéleti ünnepségeken. Végezte a dolgait, mintha egész élet állott volna még előtte. Az egész világ tudta róla, hogy csak napjai, legfeljebb hónapjai vannak. Szinte szánakozva mosolyogtak, mikor sikereit látták közgazdasági téren, vagyonban, nehezen kiküzdött elismerésekben, kínosabban kierőszakolt és annál inkább megirigyelt társadalmi pozíciókban. Biztosan tudta, hogy végzete rövidre szabta a számára kirótt időt. De erős akarattal meghosszabbította. Bámulatot keltő energiával ezt a rövid időt jobban értékesítette, mint mások a nekik adományozott hosszabbat és nyugalmasabbat. Várjon a magyar társadalom mikor ébred arra a tudatra, hogy nemcsak a megsemmisülés csiráját hordja magában (hisz ez még a legegészségesebb szervezetben is ott settenkedik!), hanem az erkölcsi züllés rákfenéje ijesztő köralakokban undorkodik a társadalmi tagozatok hol egyik, hol másik részén. A parlamenti züllés segítségére meddig késik előállani azzal az energiával, a mely a létfentartás alkotó eleme? Khuen-Héderváry gróf tehát mégis elutazik. Hogy együtt utaznak-e Andrássy Tivadar gróffal, a ki erre az útjára szabadságot is kért a t. Háztól, arról nem szól a hír. Hogy egészséggel és fokozott munkakedvvel térjenek vissza, nagyszámú barátjaik melegen óhajtják. Mind a kettőre nagy szükség lesz idehaza. Mert a közélet minden számottevő tényezőjére jelentős feladat vár a közélet restauráló munkájában. Khuen-Héderváry jelölését a felség személye körüli tárczára nem csak az a köztudomású tény tolja előtérbe, hogy e vezető politikusról mindenki tudja, hogy egyéni kiválóságait Bécsben mindenkor nagyra becsülték. Akik őt azóta, hogy megszűnt miniszterelnök lenni, megismerték, természetesnek találják, hogy őt mindig jelölik olyan feladatokra, amelyek betöltésénél az egyéni kiválóság a minősítésnek csak egyik része, a főfontosság pedig a meggyőződésnek tisztasága és a megbízhatóság. Khuen-Héderváryt Tisza Istvánnal sokan szerették volna szembeállítani. Átértjük, nagy a boszúságuk, hogy a hazafias kötelesség útját állja e törekvésüknek. * No, most megint lesz tigrisugrás! — gondolták, mikor Pitreich beszédét olvasták. Tisza István kétszer már elbánt Körberrel, no most lesz megint paprikás riposzt Pitreichnak is. És ime, Tisza István nem ugrott, mint a tigris, és nem mart, mint a paprika. Gyönge legény, — elégedetlenkednek a csalódottak. — Recipe ferrum! — háborognak a rabszállitók. — Mintha csak spektákulumról volna szó, melynek elmaradt a várt csattanója. Pedig hát izetlen lett volna, ha Tisza István virtust csinált volna az erejéből és gorombaságot a férfiasságából. Hogy nem osztrák ölek, azt már megmutatta. De hogy mint magyar csak kuvasz volna, aki válogatás nélkül megugat minden idegent, azt nem mutathatta meg, egyszerűen azért, mert nem kuvasz.♦ A »Magyarország«, ez az Ugrón Gábor szellemét szolgáló lap Apponyi és Tisza beszédei kapcsán álarcéról, hamisításról, csalásról czikkezik. Persze, hogy mindezt Tisza követte volna el. Talán mégis jó volna az Ugrán házi népének megszívlelni azt a régi jó magyar tanácsot : akasztott ember házában nem illik kötelet emlegetni. Premiere: Nemzeti Színház: Egyenlőség, fantázia 4 felvonásban, írta Barrie I. M., fordította Fái I. Béla, szinre került először január 15-én. Mikor a darabot a színlapon úgy jelölik meg, hogy álomkép, ábránd, képtelenség, látomány ennyi s ennyi felvonásban, ez azt jelenti a szerző vagy a színház részéről, hogy ne mérjék e darabot a rendes műfajok körül megállapított mértékkel, mert nem sorolható be semmi műfajba és ennélfogva nem mérlegelhető semmi megszokott súlylyal. Itt el kell tekinteni a közel ismert formáktól, az általános megegyezésektől és a megszokott követelésektől, mert ezeknek a darab, előre mondjuk, nem fog megfelelni. Ez egészen más valami. Ezt külön szempontból kell bírálni, azon rendkívüli, különleges alapötlet szempontjából, mely a darab megalkotásához vezetett és mely egyedül adhatja meg neki a létei jogosultságát. Barrie angol írónak sokat emlegetett darabja, a »Csodálatraméltó Crichton«, melynek czíme a magyarban Egyenlőség, ugyanezt a kiváltságot veszi igénybe. Azért jelölik meg a szinlapon ugy, hogy »fantázia a felvonásban.« Tegyük tehát félre mesterségünk apró mértékecskéit, a valószínűséget, a természetességet, a belső igazságot, a következetességet és kritikai tésünk egyéb rovátkáit, melyeket rendesen alkalmazni szoktunk, és keressük fel a darabban azt az éltető alapötletet, mely egyedül biztosíthatja bírálatunknak az igazságosság föltételét. Az író ezeket beszéli: Lord Learn, az angol felsőház tagja, a whig-ek pártjához tartozott és eme politikai meggyőződésénél fogva nagy pártolója volt az egyenlőség eszméjének. Mindent a népért, a nép mindenek fölött. Születésre, vagyonra büszkének lenni nem szabad, mert az emberek egyenlők. És hogy bebizonyítsa, mennyire komolyan veszi eme meggyőződését, palotája egész szolganépét havonként egyszer meghívta magához teára. Ilyenkor udvarmestere, Mr. Crichton az ajtónál állt és bejelentette Monsieur Fleury-t a franczia szakácst, Mr. Rollestont a portást, Mr. Tompsett-et a kocsist, Miss Fishert és Miss Simmonst a komornákat, a konyha lányokat, a kukta fiúkat és utoljára a lord maga vezette be a társaságba a bejelentő Crichtont, mint udvarmestert. Ez a szolganépség nagyon feszélyezve érezte magát, nagyon ügyetlenül viselkedett, de ez nem rontotta el a jó lord kedvét. Ősürgött-forgott vendégei között, élénken érezte eme rendelkezésének nagyszerű voltát és kényszerítette leányait, lady Mary-t, lady Agatha-t és lady Catherine-t, hogy szolgáljanak föl a vendégeknek. A nemes kisaszszonyoknak ez nem volt ínyükre és minden perezben ki akartak ugrani a hámból; de ilyenkor azonnal előállt a népbarát lord Loam azzal a fenyegetéssel, hogy: ha nem viselitek magatokat szerényen, azonnal szavalnotok kell valamit. Ettől pedig a hölgyek úgy megijedtek, hogy mindjárt készségesen öntögették a teát és kínálgatták a cake-eket. Crichton, a szilárd elvekkel bíró udvarmester a ladie-knek adott igazat. A társadalmi különbségek — monda — a dolgok belső mivoltából fejlődtek, természetes módon; tekintettel kell tehát lenni rájuk , nem szabad őket fölforgatni. Amit tehát a lord tesz, az nem helyes. De a lord nem hallgatott gőgös udvarmesterére; azt sem látta meg, hogy szolgái mennyire büszkélkednek egymással szemben, »rangjuk« szerint; ő csak űzte egalitárius hóbortját tovább és kényszerítette unokaöccsét, A Wooleyt és lady Mary kérőjét, lord Brockelhurst-öt, hogy szolgáljanak a szolgáknak, kik ez este az ő vendégei. Egy ily estély végén lord Loam kijelentette házi népének, hogy nagy tengeri utat fog tenni saját yachtján és ez útra magával viszi lányait is. Különféle apróbb körülmények folytán vele ment a lorddal lányain kívül még az unokaöcse Wooley, a lelkész John Treherna és az udvarmester Crichton is, sőt még ennek »jövendőbeli jegyese«, az egyik konyhaleány is. Vigan ringatódzott az egész társaság a tengeren, mikor egyszer csak nagy vihar támadt, a hajó roncscsá törött és mindnyájan nagy nehezen és fél meztelenül egy lakatlan szigetre menekültek. Itt azután igazán megváltozott minden és igazán elmosódtak a társadalmi különbség II. évfolyam. 16. szám. Budapest, 1904. Szombat, január 16 Előfizetési érák: Egész évre „ ... 28 k. — » Télévra ... ........ 14 » — » Negyedévre ... „ 7 » — » Egy hóra „ 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi-út 54. sz. Telefon 52-73. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Lapunk mai száma 32 oldal. Magyar taktika. A mai Pitreich-vita után legyen szabad konstatálnunk: ez az ügy sokkal egyszerűbb volna, ha nem akarnák annyira bonyolultnak tekinteni. Pitreich hadügyminiszter helytelen dolgokat beszélt, Tisza Istvántól és ő tőle magától azonban hallottuk ma, hogy helyesen gondolta őket. Ez tehát tiszta dolog. Ellenben a helytelen beszédet megtapsolták az osztrák delegátusok, mint amely az ő malmukra hajtja a vizet, s Magyarország jogos nemzeti törekvései ellen szól. Ennek logikus következménye az volna, hogy viszont a magyar parlament szolgáljon sánczul és erősségül az osztrák tagadás ellenében, s tegye mindenképpen lehetővé, hogy az osztrákok csak nekik tetsző kijelentésekhez jussanak, a magyar kormány ellenben minél elébb helyezze birtokba az országot azokat a nemzeti reformokat illetőleg, miket programmjában vállalt, s miknek létesítéséhez a maga reputáczióját és a korona szavát kötötte. E helyett azonban — az ország praktikus érdekét nem nézve — az ellenzék teljesen teoretikus közjogi érzékenységgel ráveti magát a hadügyminiszter helytelen beszédére és ezzel fordul a helyes programma magyar kormány ellen. Mi ennek az eredménye? Alighanem az, a