Az Ujság, 1904. május/1 (2. évfolyam, 121-135. szám)
1904-05-08 / 128. szám
1904. május 8. AZ ÚJSÁG a mi költészetünk egén, mint a nap, a mely nemcsak fénylik, hanem melegít és jótékony sugarat ontva mindenfelé. S ez fő-fő vonása munkáinak, a melegítő hazaszeretet kivált gyászidőkben nyilatkozott meg, a mikor én is ifjúságomat éltem, mi akkori olvasói tudjuk legjobban, mi volt a magyar nemzetnek Jókai. Az isteni gondviselés, a nagy 40-es években pazarul gondoskodott a nemzetről szellemóriások, vezértehetségek dolgában. Hogy csak háromról, a legnagyobbakról szóljak, ott van az első Kossuth Lajos, akinek mint az új kor Demosthenesének és Cicerójának szónoki nagysága előtt az ó és az új világ egyaránt leborul. Ott volt a második : Petőfi Sándor, minden idők egyik legnagyobb lírikusa Jókainak bensőbb barátja, és végre a harmadik Jókai Mór. Az egyiket az idők vihara külföldre sodorta, csak holtan jöhetett haza imádott édes nemzetéhez. A másik a csatatéren veszett el, vérével pecsételve meg honfiúi hűségét. A harmadikat most fogjuk eltemetni. Kétségtelen, hogy a mi volt Petőfi a líla terén, ugyanaz volt a regényírás terén : minden időknek egyik legnagyobb regényírója, akinek egyéb fényes tehetségei mellett különösen ragyogó képzelőtehetsége az, a mely bennünket elragad, a mely minden olvasóját csodálkozásba ejti. Valamint Kossuth Lajos szónoklatait megértette Európa és megértette — bár idegen tartotta azokat — Amerika is, amely szónoklatokban ő talán Demosthenest és Cicerót is felülmúlta, mert míg ez a kettő a maga nyelvén szónokol, addig Kossuth angol nyelven volt képes magával ragadni a rideg angolokat és a szabadságért hevülő amerikaiakat egyránt, úgy Jókai munkáit is megérti az egész világ. Petőfi helyzete nehezebb, mert költeményeinek sajátossága és a verses forma általában nehézzé teszik a sikerült fordításokat; nem olyanok azok, mint az eredeti Petőfi, akit csak mi tudunk élvezni, de azért Petőfit mégis az egész világ bámulja a fordításokban és minden műveit nemzet a világ legnagyobb lírikusai közé sorozza őt. Jókait, aki inkább próza-, mint versiró volt, inkább megértik más hazában is, könnyebb volt lefordítani; műveit le is fordították s ide látjuk a mindenünnen érkező részvénysürgönyökből, hogy most, midőn halálának hire elterjedt, az egész emberiség gyászolja őt, mint a világ egyik legnagyobb leggeniálisabb, legtermékenyebb regényíróját. Valóban nemzetünknek büszkesége, fejünknek koronája hullott le ő vele, e nagy íróval. Emlékszem még gyermekifjúkoromból azokra az időkre, midőn édes hazánkat két nagyhatalom ereje tiporta le, hogy a legsötétebb Bach-Smerling- Pálffy- és Benedek-szisztémák alatt mi volt nekünk Jókai Mór! Az ő munkáiból merítettünk — mint igen helyesen méltóztatott erre czélozni az igent. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak — derűt és reményt hazám jövője iránt. Emlékszem, milyen lelkesedéssel olvasta az egész magyar ifjúság, az öregek pedig kényezve olvasták az 50-es évek sötét korszakában a bujdosó naplóját, amelyben Jókai a bükk-erdőségekben való bujdosását írja le, s a csodálatos hatású forradalmi csataképeket, amelyeket igazán nem lehetett könyek nélkül elolvasni. Majd később, a midőn történelmünkkel vigasztalt bennünket és megjelentek tőle varázstollal írva »Erdély aranykora«, »Török világ Magyarországon«, »Kárpáthy Zoltán«, »Az új földesur« s végtelen sora a nagybecsű alkotásoknak, ezek voltak egyedüli vigasztalóink. És valóban akkor a magyar irodalomban a klasszikus íróknak sokkal nagyobb olvasóközönsége volt, mint ma, és ezt legfőképpen Jókai tollának köszönhetjük. Ő tartotta meg bennünk az 50-es években és a 60-as években a reményt, ő táplálta a magyar hazafiságot, hogy végképpen el ne csüggedjünk; halhatatlanok azok az érdemek, amelyeket ő varázstollával azon időkben szerzett. (Egy van a szélsőbaloldalon.) Bámulatos a munkásság, amelyet hanyatló korban is és élte végéig nemzetünk dicsőségére végzett. Hiszen úgyszólván a halál vette ki tollát munkás kezéből. Áldott az ő emlékezete, amely mindenkoron dicsőséget fog hozni a magyar irodalomra és költészetre, mert költői, irodalmi érdemei elévülhetetlenek és a honszeretet ápolásában szerzett érdemei is azok. Én tehát t. Hát legmélyebben meghatva hajtom meg zászlómat és a párt zászlóját is (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.), amelynek nevében szerencsém van beszélni, a nagy halott emlékezete előtt. Tisztelettel, kegyelettel, honfiúi hálával adózunk emlékének, és mindazokat az előterjesztéseket, amelyeket részint a t. elnök úr, részint a t. közoktatásügyi miniszter úr méltóztatott megtenni, helyeseljük és részünkről teljes tisztelettel, kegyelettel és gyásszal járulunk hozzájuk. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Észrevétel nem lévén, kimondom, hogy a t. Ház tudomásul veszi előterjesztésemet. (A főrendiház ülése.) A főrendiház mai ülésén Csáky Albin gróf elnök a következő szavakban emlékezett meg a nemzet halottjáról: Méltóságos főrendek! Jókai Mór, a nagy költő és iró, a nemes lelkületű ember, a kiváló hazafi, a magyar közéletnek és a főrendiháznak is egyik tündöklő dísze, tegnapelőtt, folyó hó 5-én befejezte babérkoszorúzott életét. Mély bánat fogja el keblünket a haláleset folytán, amely nagy gyászt terjeszt nem csak hazánkban, de hazánk határain messze túl is, ameddig a boldogult irodalmi dicsőségének hite eljutott. Fájdalmunknak és részvétünknek illő kifejezést adhatunk mai jegyzőkönyvünkben, de ezenkívül bizonyára kegyelettel meg fogjuk őrizni az ő emlékét szívünkben is. Indítványozom, hogy a méltóságos főrendek legmélyebb részvétüknek a mai ülés jegyzőkönyvében adjanak kifejezést s egyúttal határozzák el azt, hogy a boldogultnak ravatalára a méltóságos főrendek nevében koszorú helyeztessék. (Általános helyeslés.) Jelentem továbbá, hogy az eddigi megállapodások szerint Jókai Mórnak temetése folyó hó 9-én délután 3 órakor fog a Nemzeti Múzeumból megtörténni. Fölkérem a méltóságos főrendeket, hogy fájdalmuknak és részvétüknek kifejezése czéljából a végtisztesség megadása alkalmával minél számosabban megjelenjenek. Ha a méltóságos főrendek ehhez hozzájárulnak, úgy az jegyzőkönyvbe fog foglaltatni. (Általános helyeslés.) (A halottasházban.) A költő özvegye zokogásban töltötte az éjszakát. Két óra felé fölkelt, bejárta a szobákat és sorra csókolta a halott minden arczképét. Az özvegy mellett állandóan ott tartózkodik Stricker Ödön dr., Jókaiék háziorvosa. Az özvegyet ma délelőtt is tömérdek részvéttávirattal, levéllel és látogatással keresték föl. Ott voltak a gyászházban esetei Herzog Péter báró, Székely Ferencz, a belvárosi takarékpénztár igazgatója, Debreczen város közönsége nevében Thaly Kálmán dr. és Bakonyi Samu országos képviselők, Ardó Alfréd dr., és még számosan. Táviratban vagy levélben fejezték ki részvétüket: Dániel Ernőné báróné, Beksics Gusztáv, Thallóczy Lajos közös pénzügyminisztériumi osztályfőnök, a Vígszínház igazgatósága, Pálmai Rezső Szabadkáról, Mosonmegye közönsége nevében Őshegyi József alispán, a pancsovai magyar nyelvterjesztő egyesület, Nagy-Károly város nevében Debreczeni István polgármester, Lévai Imre, Wodianer Artur, a Lipótvárosi Kaszinó nevében Bánffy Dezső báró elnök és Fried Vilmos titkár, Goldmark Károly zeneszerző (Abbáziából), az ungvári katolikus főgimnázium ifjúsága, Paulay Géza (Komárom). Temesvár városa a következő táviratot küldte az özvegynek: Hazánk nagy fiának halála mélyen megrendítette Temesvár szabad királyi város közönségét, a melynek a dicső emlékű költőkirály halhatatlan nevű díszpolgára volt. Hazafias mély fájdalomtól lesújtva, méltóságodnak legbensőbb részvétünket fejezzük ki. A városi tanács. Táviratokat küldtek még a Marosvásárhelyi írók és Hírlapírók Köre, a Nagypénteki Református Társaság, Szabolcs vármegye közönsége nevében Szikszay Ferencz alispán, Kostisch belgrádi ügyvéd, Zombor szabad királyi város közönségének nevében Hankó Imre polgármester, a komáromi református egyház közönsége, Rippl-Rónai József, a nagykőrösi főgimnázium nyolcadik osztálya, a budapesti cseh Beseda-egyesület nevében Lukács Antal elnök és a nagybecskereki református egyház. A Vidéki Hírlapírók Szövetségének nevében Kulinyi Zsigmond elnök és Palócz László titkár a következő táviratot küldték: Mély fájdalommal veszünk részt az egész magyar nemzetet átfogó kegyeletben, siratva a legnagyobbat, a ki csodás szivének végtelen szeretőtébe és jóságába tudta fogadni az irodalom legkisebb napszámosát is. Mérhetetlen részvétünket küldjük méltóságos asszonynak. (A főváros részvéte.) A főváros tanácsa a következő levelet intézte ma Jókai özvegyéhez: Méltóságos asszony! Mélyen megrendülve, mérhetetlen fájdalommal szivünkben, vettük ma az egész országot, nemzetet, e haza minden fiát lesújtó gyászhírt, hogy Jókai Mór, hazánknak és nemzeti irodalmunknak örök dicsősége, méltóságodnak szeretett férje a mai napon elhunyt. Bár napok óta el kellett készülve lennünk a katasztrófára, mely nemzeti csapásként sújtott le hazánkra, mégis kimondhatatlan fájdalommal, mélységes szomorúsággal és megilletődéssel vagyunk eltelve, hogy a halhatatlan nagy költőt elveszítettük, hogy Jókai Mór nincs többé közöttünk, hanem az örökkévalóságba költözött el. Mélyen meghatva a hazánkat, nemzetünket ért ezen veszteségtől, mely megmérhetetlen és pótolhatatlan; vigasztalanul keseregve a csapás fölött, mely legnagyobbjaink egyikét döntötte sírba, mai napon tartott ülésünkben kegyeletes intézkedéseink során egyhangúlag határoztuk el, hogy Jókai Mórnak, a magyar költészet koszorús fejedelmének elhunyta fölött érzett mélységes fájdalmunkat ülésünk jegyzőkönyvében megörökítjük. A midőn ezt méltóságodnak tudomásul hozzuk, egyszersmind nagy bánatában fájdalmas részvétünket fejezzük ki azzal a forró óhajtással, vajha méltóságodnak fájdalmát enyhíthetné a tudat, hogy Jókai Mór nemcsak e hazában vívta ki nevének a halhatatlanságot, hanem messze annak határain túl is hitt, dicsőséget szerzett magának és forrón szeretett magyar nemzetének , és amilyen rajongó szeretettel és határtalan ragaszkodással övezte a nagy költő alakját életében az egész nemzet, épp olyan fájó keserűséggel veszi körül most a ravatalt, amelyen minden időknek egyik legnagyobb magyar írója aluszsza csöndes álmait. A székesfővárosnak május 5-én tartott üléséből, Halmos János polgármester, Márkus József főpolgármester a következő értesítést küldte a törvényhatósági bizottság tagjainak : »A legmélyebb fájdalom érzésével értesítem a 1. bizottsági tag urat, hogy dr. Jókai Mór koszorús költőnk, székesfővárosunk díszpolgára e hó 5-én meghalt. Temetésén, amely e hó 9-én, hétfőn délután 3 órakor lesz a magyar Nemzeti Múzeum csarnokából, a székesfőváros törvényhatósága testületileg vesz részt. A gyászszertartásra szóló belépőjegyek holnaptól kezdve a polgármesteri hivatalban, dr. Wildner Ödön fogalmazónál (Központi városház, I. em.) vehetők át. (Pest megye részvéte.) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósága is méltó módon vesz részt az országos gyászban. Beniczky Lajos alispán, a költő-fejedelem halála hírének a vétele után rögtön kitüzette a gyászlobogót Pest megye székházának a homlokzatára s elrendelte, hogy a megyebeli községek és városok is hasonlóképp tegyenek a középületeiknél. Az alispán pompás koszorút küldött a ravatalra, a törvényhatóság nevében. A temetésen nagy számban fognak megjelenni a pest megyei tisztviselői kar és törvényhatósági bizottság tagjai, akiket Beniczky Ferencz főispán gyöngélkedése miatt, az alispán fog vezetni. (Az Egyetem részvéte.) A budapesti tudományegyetem tanácsa az országos gyászban való részvéte jeléül elhatározta, hogy Jókai Mór temetése napján, hétfőn az öszszes fakultásokon szüneteljenek az előadások. A nagy halott temetésén a tanács dr. Heinrich Gusz- 5