Az Ujság, 1904. július/2 (2. évfolyam, 196-211. szám)

1904-07-16 / 196. szám

— T­ényi Nándor által teremtett unalmi világ­rekordot megjavította néhány egységgel. Az emberek lassanként beletörődnek min­denbe s a m­á­nak szenvedéseiért azzal vigasz­talják magukat: talán holnap! . . . Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Perczel Dezső, jegyzők: Esterházy Kálmán gróf, Szőts Pál, Kováts Pál. Elnök bemutatja Zmeskál Zoltán három havi, Kuales Godefréd hat heti szabadságkérését, a­mit a Ház megad; továbbá Bácsmegye feliratait a csavargás megfékezése és a boritaladó tárgyában, a­melyeket a kérvényi bizottsághoz utasítanak. (A czivillista.) Egry Béla panaszkodik, hogy az amerikai közjegyzők magyar, az odavaló osztrák-magyar konzulok pedig német nyelven hitelesítik az okira­tokat. Minden téren inferioritásban vagyunk az osztrákkal szemben, a czivillista pedig csak az osztrákok zsebét tömi s ezért nem szavazza meg. Dániel Ernő báró nem akarja késleltetni az amúgy is hosszúra nyúlt vita befejezését, csak el akarja oszlatni azt a látszatot, mintha a szabad­­elvű párt puszta indifferentizmusból tartózkodnék a vitában való részvételtől. A múlt évi parlamenti forradalom (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) sok tekintetben visszavetette az ország dolgait, s azért nem szólalnak fel többen azok közül, a­kik a javaslat mellett vannak, mert azt akarják, hogy a parlament mielőbb pótolhassa a mulasztásokat. Kubik Béla: Hát ez húzás-halasztás! ? Nem mond igazat! (Nagy zaj jobbfelől.) Elnök: A képviselő úr azután felszólalhat és ha nem helyesli azt, a­mit a most szóló képviselő úr mond, kifejtheti saját álláspontját. Csendet kérek. Dániel Ernő báró csak azokkal az érvekkel akar foglalkozni, a­melyeket a törvényjavaslat el­len hoztak fel a vita során. De ki akarja hagyni azon ellenérveket, a­melyek királyunk személyé­vel vannak összefüggésben. Pozsgay Miklós: Miért vonja bele a királyt a vitába ? Ha mit belevonjuk, reánk szól. (Felkiál­tások jobbfelől: Éppen kizárja a vitából!) Elnök (Csenget.) Ne tessék az elnök dolgába beleavatkozni. Ha belevonja ő felsége személyét, tudni fogom kötelességemet. Meg kell érteni a képviselő úrnak, mit mond a szónok. Dániel Ernő báró: A király személye szent és sérthetetlen. Ugron Gábor: De nem bírálat nélkül való! (Úgy van! balfelöl) Dániel Ernő báró. Éppen azért, az ő szemé­lyével való foglalkozás még akkor is, hogyha ez a leglojálisabban vezettetik, mindenesetre nyomot hagy hátra, a­mely a korona fényére bizonyos Igaz, igaz, hogy mind a két házon volt Valami czimerféle. De hát a régi kőfaragók is értették a mesterségüket: a bárányt éppen olyannak faragták mint a medvét. A fődolog, hogy négy lába legyen mind a kettőnek. A két Hörögi elgondolkozva nézegette a czimert a kapu fölött. Hát hol is van az az ezüst bárány­? Vagy igazán benne volna a czimer­­ben a beczkói Horogiak arany medvéje? Az öreg Hörögi Pál nem restelte a fáradságot és felmászott a kapu fölé létrán, kitapogatván a töredezett kőczimert. Mikor lemászott a létrá­ról, így szólt a feleségéhez: — Mi már a medvénél maradunk, vilá­gosan benne van a medve a jobb mezőben. De még nem is akarok Hörögi Barnabással egyforma czimert. Barnabás, mikor ezt meghallotta, meg­üzente : ■— Az enyém pedig a bárány. Ne ismer­jük többé egymást. A sárfalu viskóban lakó Horogiak között is csakhamar elterjedt a furcsa háborúnak a hite. Ha az urak megbolondultak, miért ne bolondulnának meg ők is ? A falu lassan két pártra szakadt, medvepártira és báránypártira. Barnabás az újhelyi szíjgyártónál új szerszá­mot rendelt a lovainak és a szíjakra nem is rakatott egyebet, mint egy ezüst bárányt. Hörögi Pál elkeseredve nézte az új szerszám­ban hetykén lépegető lovakat. •­Ha utána csinálnám, kinevetnének, — dörmögte. — De majd kitalálunk valami mást! Egy váradi fiskálissal kérvényt aratott a homályt vet. Ezt pedig annál inkább fájlalja, mert a monarchikus princzipium tisztántartása egyik elutasithatatlan követelménye a mi nem álla­munk kiépítésének. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj a szélső­baloldalon). Sehol egész Európában a monarchikus princzipiumhoz való ragaszkodás oly mély gyöke­reket nem vert a népben, mint Magyaror­szágon. E körülményben látva legnagyobb garancziáját annak, hogy képesek leszünk ezt az országot nagygyá, nemzetivé tenni. A törvényjavaslat ellen felhozott ellenérvek tulajdonképpen három kérdés körül csoportosul­tak : az első az, hogy a mi pénzügyi és gazdasági helyzetünknél fogva a kért 2 millió koronányi többlet igen könnyen megzavarhatná államháztar­tásunk egyensúlyát. (Élénk ellenmondások a bal­os szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Nem mondta senki!) Kubik Béla: Ki mondta? (Folytonos zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb­felöl.) Dániel Ernő báró: Hivatkoztak az ország mostoha gazdasági viszonyaira, minek folytán e költségemelésből az államháztartási egyensúly megzavarása származhatnék. A második érv az, hogy azt állítják, hogy magyar királyi udvartar­tás egyáltalában nincs; a harmadik, hogy az udvar­tartási költségeket megszavaznák, de csak egy fel­tétel alatt, ha különálló magyar királyi udvartar­tás létesíttetnék, a­mely elkü­löníttetnék az osztrák császári udvartartástól. A­mi az első érvet illeti, köszönettel nyugtatja azt a felvilágosítást, hogy azt az ellenzéki felszólalók közül nem állította senki, hogy ennek a két milliónyi koronányi több­letnek megszavazása a mi államháztartásunk egyen­súlyát megzavarhatná. (Felkiáltások balfelöl: Senki sem állította !) Ezzel az argumentummal tehát nem kell tovább foglalkoznia. A­mi azt illeti, hogy magyar királyi udvartartás nincs, erre egyszerűen csak azt feleli, hogy igenis magyar királyi udvar­tartás van. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hol van?) Polczner Jenő: A vak nem lát, menjenek szemorvoshoz! (Zaj a jobb- és baloldalon.) Dániel Ernő báró: Abból, hogy jelenlegi módja és formája az udvartartásnak azon kívánsá­goknak, a­melyeket az ellenzéken táplálnak, nem felel meg teljesen, nem következik az, hogy azért az eo ipso nem is exisztál. (Zaj a bal- és szélső­baloldalon.) Hogy a magyar kir. udvartartás exisztál, arra nézve most csak arra utal, hogy a magyar király udvartartása együttesen létezik az osztrák császár udvartartásával és hogy azon ud­vartartás, a mely most létezik, épp oly mértékben a magyar király udvartartása, mint az osztrák császáré. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az 1867: XII. t.-cz. 7. §-a, a mely a magyar király udvartartásáról beszél, csak azt a tételt állítja fel, hogy a magyar király udvar­törvényhez, hogy csak egyedül ő írhassa a nevét Horoghi-nak. Mert már az ősei, az aranymedvések is igy írták, mint Nagy Iván­ban világosan meg van írva. De egyben porolni kezdte a csengeri ta­nyát is, a melyen valamikor atyafilágosan megosztoztak Barnabással. — Ha már pör, legyen igazi pör! — ki­áltotta. A váradi fiskális pedig rótta-rótta a fe­kete betűket. Körülbelül így indult meg az a nagy pör a tiszaszögi Horogiak között a bárány és medve miatt, a­melyet kikotorozott valami régi ládafiából az öreg levéltáros. Folyt a pör, folyt : talán a dorogiak se igen tudták már, hogy miért pörösködnek, de még tán a fiská­lisok is elfelejtették a pör kezdetét. Mindig újabb és újabb anyag jött az eredeti pörhöz. A bárány és a medve nagyon tanulékony volt az okok kitalásában. Az öreg Szelenczey Fló­­ris, a legkötekedőbb prókátor vidékünkön nem tudott volna annyi okot kitalálni a pör­lekedésre, mint a­mennyit a Horogiak kita­láltak. A medve és a bárány viaskodása tán még ma is tart. Hisz a hiúság bizonyosan megmaradt még a Horogiakban, ha még meg­vannak valahol a Horogiak. Ha Nagy Iván könyve kezembe kerül, mindig nevetve olvasom a régi famíliák tör­ténetét. Mintha minden lapról egy ezüst bá­rány meg egy arany medve nézne velem farkasszemet. Hisz az egész könyv arra volt jó, hogy apáink valamivel szórakozzanak. Az ezüst bárányokkal és az arany medvékkel­ tartása nem képez közös ügyet. Ebből nem követ­kezik az, hogy a magyar király saját udvartartá­sát be ne rendezhette volna, a mint ő azt leg­­czélszerűbbnek és leghelyesebbnek találta. Sőt akkor, midőn az 1867: XII. t.-cz. hozatott, midőn az előtárgyalások folytak, senkinek sem volt eszé­ben a különálló magyar királyi udvartartást kö­vetelni. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Pozsgay Miklós: Magyar ember ilyet mer mondani! Polczner Jenő: Vlad Aurél sem beszélt így! (Zaj, Elnök csenget.) Dániel Ernő báró nem azért beszél, hogy ez ellenzék helyeslését kiérdemelje, hanem azért, hogy az ő nézeteit kifejezésre juttassa. 1867-ben, mikor az alkudozások folytak, senki sem állott elő azzal a kívánsággal, hogy a magyar királynak önálló udvartartása legyen és mindnyájan bele­nyugodtak abba, hogy a magyar király udvar­tartása együttesen legyen az osztrák császáréval. (Zajos ellentmondás a szélsőbaloldalon.) Ez sohasem volt vitás kérdés és az összes pártok belenyugodtak abba, hogy az udvartartás olyan legyen, mint a minőnek azóta kifejlődött. 1867-ben, a kiegyezés megkötésekor senki sem szólalt föl az udvartartás ügyében. 1871-ben mikor legelőször emelték a czivillstát, igen sok ellenzéki képviselő szólalt föl, de a külön magyar udvartartást nem követelte senki, még Irányi Dániel sem. Ebből világos, hogy a kiegyezésből nem következik az, hogy nekünk külön magyar udvartartás kell. (Zaj a baloldalon.) Polczner Jenő: Irányi is, Helly is mindig követelték, különben, azt mondották, az udvar­tartás költségeit is csak a kvóta arányában kellene fizetni! (Zaj.) Olay Lajos: Hát ha nem követelték volna is, nekünk nincs jogunk követelni? Dániel Ernő báró: Az a magyar királyi ud­vartartás, úgy, a­mint van, teljesen megfelel a törvény követelményeinek. (Zaj a szélsőbalol­dalon). Olay Lajos: Szóval, mindig lefelé Hezitálnak! Dániel Ernő báró: Ezzel szemben, ha a ma­gyar királynak külön udvartartása nincs is, azért fennálló törvényeink nem állják útját annak, hogy önálló magyar királyi udvartartás életbe ne lép-­ tettessék. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elnök: Kérek csendet! Abban áll a tanács­kozás, hogy az ellenvéleményt is türelemmel meg­hallgassuk ! Darányi Ferencz: Meg kellene tőle vonni a szót! (Helyeslés a szélsőbaloldalon). Elnök kéri, hogy hallgassák meg egymást kollegiális türelemmel. Dániel Ernő báró: A­mi arra vonatkozik, hogy külön önálló magyar udvartartás rendeztes­­sék be, itt igen érdekes, magasröptű fejtegetést hallott különösen kiemelni, azt, a­melyet Apponyi Albert gróf mondott. De mentős tovább és men­tői nagyobb gyönyörűséggel hallgatta azokat, an­nál inkább meglepte az a konklúzió, a melylyel a beszéd végződött. Mert hogy ha csakugyan kí­­vánatos — és ő is határozottan kimondja, hogy nagyon kívánatos — a magyar királyi udvartar­tás megvalósítása (Zaj a baloldalon. Helyeslés a jobboldalon.), és ha csakugyan minél előbb alkal­mat akarunk adni királyunknak, hogy itt Budán mentői többet lakhassák, mentői hosszabb ideig tartózkodhassak az országban, akkor örömmel kellene megr­agadni az alkalmat, hogy neki ehhez az eszközöket megadjuk. (Zajos helyes­lés a jobboldalon. Ellentmondások a baloldalon.) A királyi udvartartás lényege tulajdonképpen nem abból áll, hogy mi itt tartsunk egy nagyszámú tisztviselő-, hivatalnok-, szolgasereget, a­kik azon egész idő alatt, mikor a király akadályozva van országunkban tartózkodni, csak úgy lézengnek, hanem abban áll, hogy alkalmat nyújtsunk kirá­lyunknak arra, hogy mentői gyakrabban keres­hesse fel az országot, magát nálunk otthonosnak érezze és azon méltóságok, a­melyek őt környe­zik, egyúttal a magyar koronának fényét is emel­jék s ez­által Magyarország szuverenitásának el­ismerésére és a külföldön mentői nagyobb mér­­tékben való kidomborítására közreműködjenek. A miniszterelnök az ő felszólalásában rá­mutatott arra, hogy ezt rövid idő alatt csakugyan elérhetjük. Igaz ugyan, hogy a miniszterelnök ezen nézetének csak óhajtás alakjában adott kifejezést, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a miniszter­­elnök tulajdonképpen a királynak és a koronának a szócsöve itt a képviselőházban (Nagy zaj bal­­felől. Felkiáltások: Azt nem mondta!) és ha ő ezen óhajtásának kifejezést adott, akkor minden­ 1904. Julius 16. AZ ÚJSÁG ............. ....­­ .......... "..... .......... 3

Next