Az Ujság, 1907. október (5. évfolyam, 233-244. szám)

1907-10-13 / 243. szám

Vasárnap,­ ok­tóber 13-AZ ÚJSÁG Feleletem: Mert még leányok. Ha mamák lesznek, majd ők is tudni fogják, hogy kell (a) férjhez menni. Michelstädler Erzsiké. Főok talán a rang utáni hajsza, melyet manapság a nőnem folytat. Mert már maguk a szülők azok, kik ezt a beteg nézetet gyermekeik lelkébe oltják: »Ilyen emberhez csak nem mégy nőü­l? Hiszen rangodhoz nem méltó!« S a szegény leány — habár szive szerelemtől duzzad — inkább lemond örökre »életczéljáról«, semhogy rangján aluli férfihoz kösse drága életét. Világosítsák fel a szülőket, hogy csupán a rang nem képes boldogítani, hanem a szűzi, tiszta szerelem, a szűzi házasság tehát s akkor nemcsak férjhez fognak menni a leányok, hanem sokkal kevesebb is lesz a boldogtalan házasságok száma. Egy szerelmes menyasszony. Azon kérdésükre, hogy miért nem mennek férjhez a leányok, sokan azt felelik : »mert vagy nincs, vagy kevés a Hozomány«. Én ellenben azt mondom, a fene egyen meg minden legényemért, a­ki hozományt keres. Egy hű olvasója Az Ujság­nak. A leányok férjet keresnek, kinek oldala mellett könnyebben élvezhetik végig az életet és szabadabban, mint a szülői háznál. Férjet, a ki csináltassa a szebbnél­­szebb ruh­ábat­ Helyeket a barátnők és a többi asszonyok irigykedve nézzenek. A férfi feleséget keres, a ki az ő fáradságos napi munkája után vig kedélylyel várja az urát kedves otthonukba. Feleségét, a kiért dolgozik és kitől megkívánja, hogy ne csak örömeiben vegyen részt, hanem, ha a sors úgy kívánja, együtt küzdje vele az életet. S mivel a férjet kereső leányban a férfi nem találja meg a feleségnek való nőt, mindig több lesz a férfi, a­ki nem házasodik és ez által több lesz a nő is, a­ki nem megy férjhez, Bleier Mór. Az én nézetem szerint a mai leányok, ha valami hozományuk van, legalább is nagyságos asszonyok sze­retnének lenni és inkább foglalkoznak Beniczkyné regé­nyeivel, mint a főzőkanállal. Főtörekvésük, hogy eleganczia tekintetében túltegyenek barátnőjüknél. S ha már néhány regényt elolvasnak, beleképzelik magukat az ott szereplő hölgy helyzetébe és várják a mesebeli királyfit, a­ki majd kiszabadítja őket, mert hát csak a szerelemnek és az idealizmusnak élünk! No de ne legyek kíméletlen a hölgyek irányában, a fiatal urakban is van hiba. Ők bizo­nyosan hamarabb nősülnének, ha valamelyik leány így szólna hozzá: »Uram, szeretem önt, vegyen el feleségül!« az urfinak mindjárt az a közmondás jutna eszébe, hogy : »Geld regirt dis Welt« és az első kérdése az volna, hogy : »Mennyi hozománya van nagysádnak ?« Ha az összeg megfelelő, ásó, kapa sem választaná el őket egymástól. Markovits Béla: A leányok férjhez nem menetelének sok oka közül azt a körülményt tartom lényegesnek, hogy igényeik kimagaslónak abból a körből, mi megillethetné őket. A modern leány egyedüli vágya férjhez menni, leány­­álmait megvalósítani asszonykorában ; az ő fantáziájuk a végtelenbe nyúló kényelem, minek eszméje annyira rögződik agyukban, hogy nem tudnak megküzdeni a reális helyzettel. Az a leány, a­kit egy rendes vidéki kis­iparos feleségül venne, inkább hivatalnokemberhez vágyik, nem számolván le azzal a körülménynyel, hogy egyszerű munkájuk, melylyel a létért való küzdelemben együttesen részt vennének, több anyagi és erkölcsi haszonnal járna, mint ama hivatalnok részaránytalanul egyedüli görnye­­désig menő munkája, mit végigizzad életén csupán felesége, ő nagysága kényelme és gy­ermekei felneveléséért. De hála annak a nagyszámú hivatalnokembernek, a­kiket e kalap alá gyűjthetünk, reális gondolkozású emberek, számot vetnek az eshetőségekkel és inkább nem nősülnek, mint­sem előrelátható boldogtalanságba sodorják magukat és jövendő generácziójukat. Ha a leányok ezt belátják s igényeik csupán az egyszerű családi tűzhelyig terjednek, szerintem előbb mennének férjhez, de mire belátják, megörgeszenek s akkor ezért nem mennek férjhez. Id. Tehel Ferencz: Midőn azon kérdést vizsgáljuk, miért marad annyi leány pártában, természetszerűleg kutatni kezdünk a társadalmi osztályok között, hogy melyik réteg az, mely­ben a legtöbb leány leány s a legtöbb férfi nőtlen marad, egész életére.­ Kevés gondolkodás után rájövünk, hogy csakis a középosztály szenved ezen nyavalyában, a már sokak által kifejtett anyagi kérdés miatt légiókér­t. Hogy miért éppen a nagy városok lelketlen vására adja a leg­nagyobb százalékát az ilyen férfiaknak, az érthető. Hiába igyekezett meggyőzni Harkányi »A holnap asszonyai« czimű munkájában a férfiakat, hogy a­mennyit saját passzióikra elköltenek, annyiból kevés gonddal szépen eltarthatnák családjukat is. A legényélet, éjjelezés sokat felemészt. Az önzés azonban határtalanul kifejlődött a mai nemzedék lelkében. Minden bűn és nyomor meg­volt már ezelőtt régen is, rájövünk, ha olvasgatjuk a régi népek történetét, de az önzés sohasem volt ennyire ki­fejlődve. Meg a gyávaság, az oktalan félelem az élet küz­delmeitől. Ez teszi oly kicsiny lelkűvé a mai középosztály férfiait. Mert ez a betegség az alsó néposztályban nem pusztít, a felsőbb osztályokban is kevéssé. Ott, a­hol az anyagiak nem döntők a tulfinomult férfiak enervált idegei, — a folytonos izgalmakkal és emócziókkal teli élet következményei gyanánt — s különböző okok miatt nem jöhet létre annyi házasság, mint a­mennyinek ter­mészetszerűleg kellene létrejönni. Ezen okok mintegy apró jellemvonásai a kornak. Vagy mit szóljunk az olyan férfihoz, a­ki nem mer házasodni, mert saját tapasztalata szerint a női hűséget nem sokra becsüli ? úgy látszik, az ilyen magát mindenben tökéletesnek tartja s a hibákat csak a nőkben keresi. Vagy az olyanhoz, kit a nők fesz­telensége és szabad társalgása minden dologról, tart vissza a házasságtól. Csúnya gyengeség. Az ilyenek, úgy látszik, elfelejtik, hogy minden férj neveli a feleségét és viszont. Nyilvánul ez a kölcsönös egymásrahatásban.­­ Ez a kérdés sohasem illetett aktuálisabb, mint most, mikor oly nehezen lehet a leányokat férjhez adni. Ezen szomorú esetnél nemcsak a kérők hiánya forog fenn, mert látjuk, a­hol kérők nem is hiányoznak, a leányok igen nehezen határozzák el magukat a férjhez­­menésre, a­mint mondani szokták: igen válogatósak. Természetesen az intelligens középosztályról beszélek, a­hol a szülők tisztességes nevelést adhatnak leányaiknak, de ehhez megfelelő tízezer forintot ritkán. Pedig hát hogy a mai világban egy intelligens férjhez jusson a leány, ez a legkevesebb hozomány. Napjainkban egy állami, vagy biztos állású hivatalnok ezerkétszáz forint évi fize­téssel reflektál ennyi hozományra. Pedig ezek volnának valók a három-négyezer forintos, vagy még kevesebb hozománynyal bíró jobb családból való leányokhoz. A kisiparosok, kiskereskedők, a­kik kevesebb hozománynyal is megelégednének, intelligenc­ia, szellem tekintetében sehogysem illenek ezekhez a jobb családból való leányok­hoz. Mert, sajnos, nálunk csak azokat a fiúkat adják iparospályára, a­kik már nem képesek a legnagyobb erő­feszítés mellett sem a tanulásra. Tizenkét éves korukban inasnak adják őket s mint ilyet, sehol jobb társaságba be nem veszik, ifjúságát züllött munkásifjak, alacsony szellemi tehetséggel biró varróleányok társaságában tölti, a­honnan jobb érzés nem ragadhat rá. Ilyen műveletlen, modortalan emberhez nem mehet jókedvvel egy úri leány, ha mindjárt jól keres is. Mert nem minden a gyomor, a lélek is megkíván valamit. És ha mégis hozzá megy ? Férjét átfinomítani vagy nem tudja, vagy nem akarja, boldog házasságot nem élhet két oly különböző életmód­hoz szokott, különböző gondolkodású ember. Ha sze­gényebb sorsuak, miután hiányzik köztük a szeretet, lelki egyetértés, örökké czivódnak, ha jobb sorsuak, az asszony házon kívül igyekszik azt a szórakozást meg­szerezni, a­mit a házasélete megvont tőle. Mert, sajnos, ma­ már nincsenek mártírok. Sok rossz házasságnak elejét lehetne venni, ha a középosztály nem akarna csupa dip­lomás fiúkat nevelni, s ne nevelné úgy a leányait, hogy a férjhez mentsen kívül nem marad semmi pálya, a­melyen meg tudja kenyerét keresni. Lennének iskolát végzett kereskedőink, intelligens iparosaink, majd nem néznék le az ipart. Majd nem a hivatalnok volna a legjobb partié ! Leányainkat neveljük önállóságra, ha nem adhatunk nekik elég hozományt, hogy ne kényszerüljenek minden erejüket, ügyességüket összeszedve, mindig és mindenütt partiét fogni. Hogy ne akarnának szegények minden jobb állású férfiban partrét látni, a­ki után öt-hat jobb sorsra érdemes, derék leányba veti magát. Szegényeket rákény­szeríti erre az önmegalázásra a mostani rossz társadalom, a szülők, a­kik szeretnék férjhez adni leányaikat, a két­ségbeesés, hogy miből élünk, ha nem lesznek a szülők ! Adjunk kenyeret a leányaink kezébe, hogy emelt fővel, önérzetesen, női méltóságukról nem megfeledkezve beszél­hessenek a férfiakkal. Vissza lesz állítva a nők iránti tisztelet, mert az illető ifjak nem azt fogják gondolni: ez a kis fruska de boldog lenne, ha elvenném, hanem igyekezni fognak személyes jótulajdonságaikat is előtérbe hozni. Mert nem a férjhezmenés lesz az egyedüli életczél, a leányok nem a partiét keresik, a­ki őket eltartja, hanem a férfit, a­kivel élvezet egész életen át együtt élni. Ha nem a partiévadászat lesz a czél mindig és mindenütt, nem kényszerülnek a leányok önmagukat megerőltetve bár, más modort ölteni, hogy jobban tessenek, balról­­balra járni, hátha akad,­­ anyagi viszonyaikat túlhaladó toiletteket csináltatni, hátha így érik el a kívánt ered­ményt és nem lesznek kénytelenek a szülők nagy meg­erőltetés árán is több hozományt adni, hogy tisztességesen férjhez tudják leányaikat adni. Majd leszoknak a fiatal­urak a hozományvadászatról, ha nem kínálják minden oldalról a csinos, kedves leányokat! Szóval­­ sztrájkolni kell! És tudom, sokkal több lesz a boldog, ifjú asszonyka, mint a vén leány. Nem lesznek kific­amított modorú sikkes fiatal leányok, hanem visszatérünk az igazi nőies­séghez, a­mi minden fiatal leánynak sajátja. Éva. Mert okosabbak lettek az emberek. ›‚Egy a­ki még nem volt elég okosni. — ,­ Mert rosszul nevelik őket. — A mai anyák mérhetet­len önzők. És önzésüknél fogva nem a gyerek lelkének a javát tartják szem előtt, hanem csak üres hiúságukat akarják kielégíteni, azzal, hogy őket eztezomázzák s el­árasztják mindennel, a­mit kivonnak, vagy már nem is kivannak, csak azért, hogy mások előtt fitogtassák, hogy az ő gyermekeiknek minden több van, mint másnak, vagy legalább is annyi, s a szegény családapától megkí­vánják, megkövetelik, hogy bármily áldozatok árán is elő­teremtsék. Az ilyen családapák látásától aztán nem igen kap kedvet a nősüléshez egy fiatalember sem ! Vagy pedig mondjuk, van egy asszonynak 40.000 frt vagyona s 4 leánya, ez semmiesetre sem úgy fogja nevelni azokat ,hogy 10.000 frtra legyen igényük, hanem úgy, mintha mindnek 40.000 frt jutna. S minthogy az igények megvannak, a ki­­elégíthetés pedig csak negyedrészben történhetik meg, kész a boldogtalanság, mert a lemondást a kisasszonykák hír­ből sem ismerik. Azután: a gyermekek lelkét nem nevelik sehogy sem. Rábízzák őket nevelőnőkre, a­kiket többnyire szintén nevelni kellene, s a­kiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell egy fiatal zsenge lelket nevelni, finoman--,-, művelni. Ezek — a jobbik esetben — csak megtanítják őket a tantárgyakra, németül, angolul, francziául beszédű, stb., de a rosszabbik esetben más mindenre is, a­miről vagy éppen nem, vagy csak az anya által kellene értesül­niük. Ezzel nem a nevelőnők ellen akarok beszélni. Dehogy ! — Ezek tanítsák a leányt, de a lélek nevelését az anyák ne adják ki a kezükből, azt maguk teljesítsék. Mert most éppen ezt nem teszik. Pedig semmire sincs annyira szük­sége egy leánynak (higgyék el — még hozományra sem), minthogy a lelkébe szép és nemes tulajdonságok legyenek oltva. Akkor lesz ereje megküzdeni az élettel, akkor is, ha egyedül marad, akkor is ha férjhez megy, a­mikor kez­detét veszi a tulajdonképpeni élet. Mert a házasság nem befejezése egy regénynek, mint sokan hiszik, hanem kez­dete egy életnek. Lesz ereje áldozatot hozni a családi tűzhely oltárán, a­mi bizony elkerülhetetlen. A mai leány áldozatról hallani sem akar ! — Kevés kivétellel, majdnem mind önző, szívtelen, léha, irigy, felületes, mulatni, szerepelni mindenekfelett szerető, kaczér te­remtés, kinek vágya: az ünnepeltetés , szórakozása: szellemeskedni a mások rovására és a flirt, a­miből — saj­nos — éppen nincsenek kizárva a bizalmas kézszorítások, sőt a csók sem. Nagyon szomorú, de így van. A mai leány érintetlensége testileg, lelkileg oda van. Már­pedig a férfi, ha még olyan felvilágosodott, modern gondolkozása is, ha házasságra gondol, önkénytelenül is az érintetlenségre és a jóságra vágyik. És ez az a mi a mai leányban nincs meg. A jóság! Asszonyok ! — Anyák! — Neveljük a leányainkat jóknak ! jóknak ! és megint csak jóknak ! — Neveljük őket a mellett egyszerűeknek, természetesek­nek, őszintéknek, becsületeseknek, tiszta lelküeknek, okosaknak, sokoldalulag műveiteknek és na feledkezzünk el egy régi, — divatból rég kiment erényről — a­minek ma még a nevét sem hallani — a szerénységről sem. — És neveljük úgy a fiainkat, hogy azoknak az ilyen jó, okos, és férfiasan szigorú becsületességü nők tessenek s ne han­goztassák folyton tetszésüket az úgynevezett snájdig félvilági allűrökkel henczegő nők felett, mert a nő mindig a férfinek akar tetszeni, (bárhogyan tagadják is) s minthogy most ez tetszik s még lányok előtt is kifejezik tetszésüket, ők is hasonlók igyekeznek lenni azokhoz a csupa kon­­kurrencziából. Egy asszony, a­kinek két kis­fia és egy hatéves leánykája van, középosztálynak, melyről elmondhatjuk, hogy jelenben az emberiség vezetője, irányítója, mert a tényleges vezetők, kik a felső osztályok alakjai, teljesen a tömeg gondol­kodása, a környezet hatása alatt állanak, a középosztály­nak kis belső gyengesége ez, több nagy kiválósága mellett. Hogy mi az oka ennek, nem mondhatunk mást, mint hogy az akaratgyengeség, a félelem, a természetellenes dolgok hatása alatt eltorzult lélek visszahúzódása a ter­mészetestől, az önzés, szóval erkölcsi gyengeség. A nagyon gyűlölt szoczializmusnak és a sokat kicsúfolt feminiz­musnak még sokat fog köszönni valamikor a jövő nem­zedéke. Mert a­mi most gyűlöletre és csúfolkodásra ad okot, az mind elvész, elmosódik az idők tengerében s a jövő nemzedéke a múltra visszatekintve csak a kiemel­kedő nagy vonásokat látja meg és érzi azok jó hatását és eredményét. Talán csodálkozva fog visszatekinteni a mai kor kicsinyességére, mely visszalök esetleg egész társadalmat boldogító intézményt, mert megfosztja egy vagy más hazugságtól, melyet megszokott kényelemből vagy érdekből a társadalom alapjának tartanak. Erre a bajra pedig az orvosságot hiába keressük, még ha meg­találjuk, sem tudunk gyógyítani vele, legfeljebb ismét kiábrándulunk általa olyanból, mit eddig szentnek tar­tottunk s most látjuk, hogy nem az, midőn a leplet lerán­tottuk róla. • P . J. 39 Sok szó esett már arról, miért megy oly kevés leány férjhez. Sokan azt hangoztatják, hogy manapság nin­csenek háziasan nevelt leányok, nagyok az igények, a luxus stb. Nos, ez mind lári-fári. Igenis vannak szolid, házias, kis igényű, a mellett igazán (nemcsak külsőleg, hanem szívbelileg) művelt leányok, de a­kik daczára ezen jó tulajdonságaiknak, vagy talán éppen ezért nem kapnak férjet. Ismerőseim körében nem egy ilyen kitűnő kvalifikáczióval ellátott leányt tudok, a ki a mellett szép is, s a ki a feleség pályájára sokkal inkább rátermett, mint sok jelenlegi feleség és anya, a ki ezen nemes hiva­tását nem képes betölteni. Felelet rá, miért nem kapnak ezek férjet: mert nem keresik s nem is találják őket, de ha rá is akadnak, közönyösen elhaladnak mellettük. A régi német közmondás azt tartja : Die gute Kuh findet man im Stall. A­mi magyarul nem lefordítva, de átvitt értelemben: A házias nőt otthonában leli az ember. Lássuk csak, hol keresi a modern ember a jövendőbelijét. Egy része a bálokon, jégpályán, zsurokon s mindenféle társas összejövetelen. Itt foglalkozik a legjobban ünnepelt hölgyekkel, a legjobb tánczosnőkkel. Még az amolyan kishivatalnok, sőt gyakornok is úgynevezett jó partrét akar csinálni. Holott ezek a hölgyek rá sem hederitenek s ha véletlenül igazán egy szerelmi házasság létrejön (a nő részéről), ezt a téves lépést csakhamar csalódás és kijózanodás váltja fel. A nő férjének kicsiny társadalmi állásába nem képes beletörődni, másrész folyton han­goztatni fogja, hogy tőle nagy áldozat volt, hogy hozzá nőül ment. A férj is látni fogja, hogy neki a jó partréból igazán semmiféle anyagi haszna nincs, mert a hozomány jövedelmét az asszony igényei teljesen felemésztik. Az ilyen házasságoknak rendesen válás a vége. A férfiaknak másik része nem jár bálokra , afféle szold mulatságokra, őket nem érdeklik a tisztességes nők. Eljárnak a kávé­­házakba (különösen éjjelibe), orfeumba, Őj-Budába, Cabaretbe s nem tudom, még hová. Ezeknek fogalmuk sincs, mi az a »tisztességes nő«, hát ilyen is van a világon ? Nos ezek, ha mégis megházasodnak, elvesznek valami kaszinnót, orfeum-énekesnőt vagy tánczosnőt s hogy ezek a hölgyek nem a legjobb gazdasszonyok, mondani sem kell. Ha az igen tisztelt urak a bálokon nem a legü­nnepel­­tebb hölgyekhez tolakodnának, hanem egy kissé széjjel­­néznének az úgynevezett »Mauerblümchten«-ek között, nem egy igazán szép, művelt és nemes érzelmekkel teli szivre akadnának, a­kiket csak a sors nem áldott meg egy hangzatos nevű és előkelő állású papával (miniszteri tanácsos, vagy legalább hivatali főnök) s ez okból nem képesek az úgynevezett házasságvásáron érvényesülni, hol a fiatalemberek csak a protekc­ió és pénz után futnak. Kober Ferike. .

Next