Az Ujság, 1908. szeptember/1 (6. évfolyam, 214-221. szám)
1908-09-06 / 214. szám
Vasárnap, szeptember 6. AZ ÚJSÁG mában élesen támadja a végrehajtó bizottság határozatát. Klosácz cseh képviselő ma délelőtt Zágrábba érkezett, ahonnét Szerajevóba utazik, hogy a bosnyák viszonyokat tanulmányozza, mivel a delegáczióban ezekről akar beszélni. — A jubileumi kereszt. Az uralkodó császári jubileuma alkalmából alapított rendjel kibocsátásának miniszterelnöki ellenjegyzése miatt — amint a napokban már említettük —a törvényhatóságok soraiban nagy a panasz, a felháborodás ami a közeledő őszi közgyűléseken előreláthatólag több helyen igen éles kifejezést is nyer. Somogy megye őszi közgyűlése elé, — amint egy laptudósító jelenti — Hentaller Lajos képviselő indítványt adott be, amely a többek között ezeket mondja : Fejezze ki a közgyűlés a kormány elnöke iránt táplált bizalmatlanságát azért, mert egy osztrák tisztviselői rendjel alapításához alkotmányos és felelős miniszteri joghatóságával nemcsak hozzájárult, hanem az összes magyar köztisztviselőket abba a szégyenletesen ferde helyzetbe is sodorta, hogy azok ezt a jubileumi rendjelet, amely nem egyéb, mint a magyar nemzet állami különállásának tagadása, — az osztrák császártól elfogadni és a magyar királyi jellegükben s érzelmeikben megbántva, viselni kénytelenek. Utasítja a bizottsági közgyűlés Somogy megye tisztviselői karát, hogy ezt az osztrák rendjelet a megye tisztviselői ne fogadják, hanem azt az osztrák császári irodának felettes bidóságaik útján, hivatalosan bocsássák rendelkezéste; a mennyiben pedig az, mint külföldi rendjel s altatnék nekik, elfogadása esetén viselhetési engedély.t a rendes, hivatalos utón a törvényes magyar királyhoz, mint kizárólagos szuverénünkhöz folyamodjanak. Végül mondja ki a közgyűlés, hogy ilyen irányban átír az ország valamennyi vármegyéjéhez és alkotmányos életünk ezen újabb, de nagyon is durva sérelmével szemben az összes törvényhatóságokat szolidáris állásfoglalásra hívja fel. Az indítvány megokolásában Hentaller a következőket írja: Az alkotmánynélküli korszak gyászos emlékéről kihívóan rántotta le a leplet Wekerle Sándor miniszterelnök. Ebből kifolyólag vádolom őt, a nemzeti kormány nemzetietlen elnökét, ki a nemzeti ellentállás korszakában is a darabont-kormány barátja volt, s kit nem valamely hazafias párt bizalma, hanem kizárólag az uralkodói kény tolt fel kormányelnökül, — hogy a nemzeti irányt ravaszul megrontsa, — vádolom őt Magyarország közjogának kijátszásával, történelmének meghamisításával. Vádolom, hogy az 1790. évi 10-ik és az 1848. évi 3-ik.-czikk alkotmányjogi megállapodásaival szemben nemzetáruló, felségsértő és hazug preczedenst alkotott, mely nagyon is alkalmasnak látszik arra, hogy alaptörvényeink szellemét kiforgassa és a századok óta tartó egységesítési rögeszmét elősegítse. A bécsi nunczius bukása — fölfelé. A Wahrmund-ügy alkalmával híre járt, hogy Granito di Belmonte, bécsi nuncziust az afférba való beavatkozása miatt vissza fogják hívni. A VossischerZeitung római táviratban most, mint lapunknak Berlinből jelentik, azt hozza hírül, hogy a nunczius november havában elhagyja helyét, mert érsekké nevezik ki Reggio di Calabriába, kéthárom éven belül pedig meg fogja kapni a bíborosi süveget. A bosnyák mohamedánok. A bosnyák mohamedán haladópárt Szerajevóban lapot indított, amelyet Ekrem Efendi szerkeszt. A lap első száma közli a párt programmját s ez a többi között ezeket tartalmazza . A párt minden törvényes eszközzel fog azért küzdeni, hogy Bosznia és Herczegovina teljes állami autonómiát kapjanak, különösen pedig annak megakadályozására fog törekedni, hogy ezeket a tartományokat Szerbia, Montenegro vagy más balkán államhoz csatolják. A párt részesíteni akarja a boszniai lakosságot a nyugateurópai kultúra áldásaiban. Többek között egy szerajevói egyetem fölállítását követeli, modern mohamedán-theológiai fakultással. A programm egyéb pontjai: agrárkérdések, telepítés, a forgalom, kereskedelem és ipar fejlesztése, szólás- és sajtószabadság, a levéltitok megőrzése, állami alaptörvények és megfelelő alkotmány alkotása, kétéves katonai szolgálat stb. Szerajevóból jelentik : Burián báró közös pénzügyminiszter ott idézése alkalmából úgy a szerb, mint a mohamedán szervezetek fokozott tevékenységet fejtenek ki, hogy a minisztert meggyőzzék arról, hogy a fokozatos alkotmányosság a bosnyákokat nem elégíti ki és hogy a miniszter előtt beigazolják azt, hogy Bosznia és Herczegovina népe teljesen érett az alkotmányosságra. Szerajevóban mohamedán szerb nagygyűlés lesz az alkotmány ügyében, tervét. Ugyanaz a tudákos fantáziahiány dolgozott itt, mely Homérosz isteni költeményéből csak archeológiát és grammatikát tudott kibányászni. Ki lehetne keresni elavult építészeti atlaszokból a lapszámokat, melyekből az Achilleion építői inspirácziójukat merítették. A hellén építészetből csak a vonalak ridegségét és a díszítések fárasztó egyhangúságát vették át. A pogány merészséget, a kecses könnyedséget, a magától értetődő közvetlenséget nem értették meg. A kétezernégyszáz esztendős athéni Erechteion valósággal modern benyomást tesz a korfui ház-múmia mellett. Aki pedig »görög« szobrokat faragott az Achilleion perisztiljébe, a drága nagy márványtömböket, amelyek egyenként semmitmondók és együttvéve mind egyformák — az soha hírét nem hallhatta az archaikus Parthenosz-papnők elragadóan érdekes egyéni kecsességének. Az udvari kertész is megtette a magáét, hogy elrontsa azt, ami még elrontható volt. A felső terraszt pálmakertté változtatta át, óriás költséggel, mert nemcsak a százesztendős pálmákat, de a termőföldet is hajón kellett hozatnia. A pálma a mi szemünkben érdekes növény, mert exotikus. A róniai szigeteken azonban eléggé közönséges s ebben a környezetben nem is érdekes. A pálmakert pedig nem is kert, csak látványosság ; szabályos rajzú törzseivel és merev pléhlombjával barátságtalan és józan. Ebben a kertben, miként Hermann és Dorothea patikusának kertjében, tükrökkel cziezomázott mesterséges cseppkőbarlang van. Ez a bárok ötlet bizonyára az önmagát megtagadni nem tudó udvari építészet Mária Terézia-féle hagyományai révén került bele a homéroszi hangulatba. Érthető, hogy a királyné élte vége felé nem kedvelte már az Achilleiont. Valószínű, hogy nagy csalódást érzett, midőn felocsúdott a munka lázából. A szomorú fejedelemasszony menekülni akart udvarából, de az udvar utána jött Alkinoosz király mesés szigetére is és magával hozta udvari és kamarai szállítóinak szertartásos banalitását. Kevés idővel a halála előtt szó volt róla, hogy az Achilleion úrnője a téli hónapokat Lussin szigetének egy kedves öblében, Cigaléban óhajtaná tölteni. Ez lett volna a legközelebbi pihenő az élet banalitása elől való futásában. Amióta Bécsbe vitték az Achilleion bútorait, csak az egy Heine-szoborhoz tapad még valami Erzsébet királyné egyéniségének varázsából. A királyné egy kis zugot adott kedves költőjének hatalmas palotakertjében és különös, hogy éppen csak ebben a zugban él a költő emlékével együtt a királyasszonyé is. Mennyire megértette Erzsébet a költőt?, bizonyítja az a körülmény, hogy olyan természeti környezetbe állította a szobrát, hogy az megvalósult Heine-hangulatként hat a szemlélőre. Ha Vilmos császár megteszi azt, amihez kétségtelen joga van és elhorhatja kertjéből a szobrot, s ha megteszi azt is, amiről ugyancsak beszélnek, hogy versaillesi mintára aranyozott fehér stukkóval vonatja be a termeket, akkor a kastély mindenképpen az lesz, a minek uj gazdája nevezi: K. Lustsch lesz. Olyan, mint száz más nagyúri kastély, szebb fekvésű, mint a legtöbb, de nem különb a legtöbbnél. Reánk nézve egy királyi férj szinte határtalan gavallériájának emléke. — Magyarok, olaszok, horvátok. — Fiuméból egészen pártatlan, de beavatott kézből a következő közléseket veszszük: Fiume, szeptember 1. Csodálatos jelenség, hogy Fiume városi politikai aktualitásai mellett úgyszólván teljesen alárendelt szerepet játszik az a hivatás, amelyben Fiume tulajdonképpeni országos jelentősége fekszik : az oda gravitáló nemzetgazdasági érdekek kielégítésének kérdése. A legkisebb utczai czivódás, amelynek Fiume a szintere, országos ügygyé dagad, amelyben hol a magyar állameszme sérelmét, hol a város jogainak csorbítását fedezik fel. És ez az áldatlan állapot a legutolsó másfél évtized folyamán olyan erős gyökereket vert a fiumei lakosság mindkét rétegében, hogy a közös ellenségnek , a szláv törekvéseknek gyors és intenzív előrenyomulása, az egyetértés nélkülözhetetlenségének nyilvánvaló bizonysága sem képes jótékonyan hatni az egymással oktalanul és könnyelműen harczoló két táborra. Legújabban ismét többszörös bizonyság került elénk, amely megköveteli tőlünk, akik a fiumei olasz elem megerősítésének változatlan hívei vagyunk, hogy a kérdéssel — mert mi tűrés-tagadás, bizony kérdés ez — megint foglalkozzunk. Szerintünk két szempontnak kell vezérelni a Fiuméra és annak jövőjére döntő befolyást gyakoroló tényezőket. Az első, hogy Fiume, mint az ország egyetlen kikötővárosa, amely tehát folyton fokozódó jelentőséggel való csomópontja a tengerre és a tengerentúlra irányuló hazai forgalomnak, egyrészről megállja helyét a kikötők egymás között folyó versenyében, másrészről pedig minél teljesebben elégíthesse ki az országnak kikötővárosához fűződő igényeit. A második szempont pedig az, hogy a magyarság és az olaszság békés egyetértésben vállvetve munkálkodjék a város javáért, azon az alapon, hogy a városi élet vezetése a hazafias törzslakosságnak biztosíttassék. Ez a két irányelv a lehető legszorosabb kapcsolatban van egymással. Közgazdasági emporium nem fejthet ki hatást ott, ahol a lakosság tevékenysége az egymás ellen való politikai harczokban merül ki, és a kikötőváros közélete elposványosodik ott, ahol a lakosság a város jövőjének ápolását közös czélnak fel nem ismeri. Ezek a azimptómák jelentkeznek úton-útfélen Fiume városi, társadalmi, kulturális és közgazdasági életének egész területén. Az egymással szemben álló táborok a rendelkezésükre álló eszközöket erősítik, hogy a harcz eredményességét a maguk számára minél jobban biztosíthassák. Hogy ezalatt folytonosan súlyosabbnál súlyosabb csapásokat mérnek közös érdekeikre, azt gyűlölködő közben észre sem veszik. Már elmúlt tizenöt esztendeje, hogy ezeket a szomorú állapotokat konstatálja mindenki, aki a fiumei eseményeket figyelemmel kíséri. És ez a másfél évtized meghozta a nagy eredményt: Fiume közgazdaságilag elmaradt a haladó időktől és a várospolgárságának vagyonos és befolyásos részét ma az az elem alkotja, amely egyaránt megbízhatatlan a magyar állameszme és Fiume városi élete tekintetében. A közgazdasági fejlődésnek hiányzik az éltető eleme : a kívánatos összhang az állam törekvései és a lakosság között. Hosszú ideje érezzük annak a hátrányát, hogy az államhatalom magára van hagyatva a kezdeményezésben csakúgy, mint a végrehajtásban a magyar kikötőváros közgazdaságának minden területén. A kereskedelmi testületek, amelyeknek hivatása volna a közös érdekek egész vonalán kezdeményezőleg fellépni, Fiuméban nem találhatók fel. Évekkel ezelőtt két kereskedelmi egyesülés volt Fiuméban, az egyik a törzslakosságé, a másik az olaszság részvételétől külön állott nagy vállalatoké. Az antagonizmus állandó volt közöttük, míg végre a fiumei Lloyd, a részvénytársaságok egyesülete megszűnt, tagjai pedig kívül maradtak minden egyesülésen. A Lloyd Helyett horvát kereskedelmi egyesület alakult, amely jól boldogul. A fiumei kereskedők tehát ez idő szerint három táborban vannak; ha még hozzáteszszük, hogy van még egy negyedik tábor is : a Fiume tranzitórius kereskedelmi jellegéből folyóan számottevő országos kereskedelem, akkor beláthatjuk, hogy Fiuméban ez idő szerint ki van zárva a közérdekben való munkálkodás kívánatos tárgyilagossága. A város közönsége is négy csoportra osztható fel: az olaszok, magyarok, horvátok és idegenek csoportjára. Az olaszság, amely az emlékezetes Bánffy-féle akczió idejétől eltekintve, a minden e mm