Az Ujság, 1909. április/2 (7. évfolyam, 90-102. szám)
1909-04-16 / 90. szám
2 trónbeszédben, amelylyel a magyar király az 1906. év május 22-én az új országgyűlést megnyitotta. Három mozzanatát emeljük ki a trónbeszédnek. Midőn felsorolja azokat az ügyeket, amelyek elintézésére a koalícziós kormány kötelezettséget vállalt, utolsónak kiemeli, hogy legfontosabb feladata a választói reform. Kijelenti továbbá, hogy a felsorolt feladatokra a kormány oly értelemben vállalkozott, hogy azok elsősorban és föltétlenül megoldandó kérdések, amelyek megoldása más kérdések felvetése által sem meg nem hiúsítható, sem el nem odázható. S mindezek fölött a király a nemzetre hivatkozik, midőn a trónbeszédben kijelenti, hogy a kormány ezen elvállalt kötelezettségéhez az imént megtartott képviselőválasztásoknál a nemzet közvéleménye is megadta a hozzájárulást. Ezek szerint meg kell állapítani, hogy a király és a kormány a paktumban felsorolt feladatok közt a legfontosabbnak a választói reformot deklarálták, hogy azt a föltétlenül megoldandó, más kérdés felvetése által meg nem hiúsítható s el nem odázható feladatnak állapították meg, s hogy a paktumot, ezzel a ponttal egyetemben, a nemzeti akarat szankciója alá helyezték. Sem a kormánynak, sem a parlamentnek nincs tehát joga ahhoz, hogy a világosan vállalt kötelezettség alól kibújjon. S ha akár az egyik, akár a másik a paktum követelte választói reformot más kérdés felvetése által meghiúsítani vagy elodázni próbálja, paktumszegést, tehát szószegést követ el. A kormánynak, ha a szószegés minősített bűnét el akarja kerülni, tekintet nélkül a nehézségekre és komplikácziókra, a vállalt kötelezettséghez kell magát tartania s a bankkérdés kicsatolását, bármily konzekvencziák háruljanak is reá, követelnie kell. A bankkérdés megoldására a királylyal szemben kötelezettséget nem vállalt, s nem vállalt a nemzettel szemben sem, mert azt a választásoknál erről meg sem kérdezték. Márpedig, ha a közt kell választani, hogy az adott szó és a vállalt kötelezettség legyen-e irányadó, vagy pedig a kormányra kényelmetlen s a koaliczióra veszedelmes parlamenti alakulat, — a politikai becsület és tisztesség legelemibb követelménye, hogy az előbbi érvényesüljön. A korona, úgy látszik, nagyon jól tudta, kikkel van dolga s mintha előre látta volna a mai helyzetet, szigoran és világosan körülirt kötelezettségeket állapított meg, előre kizárván a mai helyzet szülte komplikácziónak elodázó vagy meghiúsító hatását. »Nem szabad más kérdést fölvetni« — ez a tiltakozás hangzik ma a három év előtti trónbeszédből. S mintha még a kormányban sem bíznék, szükségesnek tartotta a paktumot a nemzeti közvélemény szankciójának biztosítékával körülbástyázni. Épp ezért hazugság és ámítás, amikor a különbankosok a nemzeti akaraton lovagolnak. Nekik a nemzet nem adott mandátumot a bank dolgában, de a korona és a kormány közt kötött paktumot — a trónbeszéd hivatkozik rá — a nemzeti közvélemény szentesítette. Szentesítette minden rendelkezéseivel és kikötéseivel egyetemben. Tehát azzal a kikötéssel is, hogy más kérdés fölvetésével a választói reformot meghiúsítani vagy elodázni nem szabad. A nemzet egyenes akarata ellen cselekszenek tehát s a nemzet vótumának szentségébe vetett bizodalmát renditik meg azok, akik a bankkérdés fölvetésével a paktum végrehajtását meghiúsítani vagy elodázni próbálják. Hogy a dolgok idáig fejlődhettek, hogy egy parlamenti csoport a kormányt paktumszegésre kényszeríti, hogy a nemzet szavának és akaratának szentségét s a koronának abban talált biztosítékát könnyelműen, hitszegőn felrúgja, ebben tetőpontját éri el az egész nemzeti korszak álnok, megbízhatatlan s hatalomsóvár volta. Mert amikor ez a kormány késlekedett, egyre késlekedett a paktum végrehajtásával, s amikor a választói reform sorsával kapcsolatban a maga bőrét féltvén, közbe engedett iktatni más, a helyzetet válságosra fordító kérdést, nyomorúságos hatalmi érdekből cselekedett. Az életre, a továbbélésre spekulált, sem előre nem látván az elkövetkezendőket, sem bátorsággal nem bírván a koronának adott szavához szigorúan és föltétlenül ragaszkodni. S még azt sem érte el gyávasága és hitszegése mellett, hogy életét — a fúziót — biztosította volna. Megszegte szavát a királylyal szemben, kompromittálta a nemzeti akarat garancziáját — semmiért. Az életre való túlspekuláczióba mégis csak belebukik, hazámból kiindultam, tovább futni meg nem szűnök, és ha valami szerencsétlenség nem talál, a pénznek vétele után esztendőre odahaza leszek és mindazoknak, valakik nemzetünket becsülik, a legszélesebb kiterjedésben örvendetes relácziót fogok tenni«. A segedelem valószínűen elmaradt, nem tudjuk, mi okból, de talán a pénzszűke mellett azért is, hogy a Körösi Csomna czélját kimérának találták. Ez közsorsa a felfedezőknek. A hazatérés és az örvendetes reláczió is elmaradt örökre. Körösi Csorna genieje és geniejénél is impozánsabb energiája az angol tudományt és dicsőséget gyarapította. Feladatát sem egy esztendő alatt oldotta meg, amint hitte. Huszonkét évig dolgozott példátlan önmegtagadással és munkája derekán halt meg, az aggastyánkor küszöbén, ötvennyolcz éves korában, útban Lassa felé. Fajunk bölcsőjét nem találta meg ; nem tisztázta eredetünk kérdését, nyelvünk atyafiságát és a tudománynak mégis megbecsülhetetlenül nagy kincset hagyott örökségül. A tibeti nyelvet tudományos alapon és módszerrel ő ismertette először. Irt elméleti és gyakorlati nyelvtant, szerkesztett szótárt, amelynek szókincse harmincezerre tehető; ismertette Tibet irodalmát; megírta az ország rövid történetét tibeti nyelven. Sorozatnak talán sem nem hosszú, sem nem bő ez a munkásság , de részletezése ki fogja deríteni, hogy mekkora vállalkozás és milyen heroikus munka eredménye az ő irodalmi hagyatéka. Csak az eljutás is Tibetbe, Ázsia teokratikus államába, ahonnan Hedin Szvent is kitessékelték, pedig azóta jobban megszokták az európait, ahol ma is minden idegent gyanús merénylőnek néznek, nem volt könnyű dolog. Körösinek pedig több és egyéb kellett annál, hogy csupán átutazza a dalai láma országát. Hozzá kellett férnie Tibet ismeretének zárához, a féltve őrzött szent könyvekhez, a híres, akkor még egészen ismeretlen tibeti encziklopédiához, ami mellett Európának leghatalmasabb encziklopédiája is csak iskolai kézikönyv. Ázsiában élő angol privát emberek s az indiai brit kormány segítették, hogy kimozdulhatott Teheránból. Egymagában, karavánok társaságában utazott Tibet felé. »Teheránban hagyom európai öltönyömet s fölvevém a perzsa viseletét. Ott hagyom minden könyvemet és írásomat , a göttingai univerzitás bizonyítványát és erdélyi útlevelemet.« Bokharában aztán örménynek kellett öltöznie. »Turbánunkat kicseréltük piszkos báránybőr-sipkával, gyapját befordítva; széles övünket levetettük és kötelet csavartunk derekunk körül. A muzulmánok között használatban levő felsőruhát is levetettük, úgyszinte harisnyánkat, mivel az ilyenek ismertető jelek, amelyek az igazhivők és hitetlenek számára elő vannak írva. Azt is tudtuk, hogy városon belül lóháton csak muzulmán járhat.« Bizonyára ez a köntös-cserélgetés, a helyi szokásokhoz való gondos simulás volt az út legkisebb nehézsége. De bár tenger vesződség árán, mégis eljutott és Zantkárban hozzálátott a nyelvtanulásnak. Mesterül egy lámát fogadott, a ki értette a kis- és nagybetűs írást, a grammatikát, retorikát és dialektikát; a ki ismerte egész Tibetet, irodalmát és társadalmát egyaránt. Ennek vezetése mellett látott hozzá a háromszázhúsz kötet encziklopédia, a tibeti tudományosság alapjának átvizsgálásához. Körösit kezdetben kémnek nézték és bizalmatlanul fogadták. Sok idejébe került, míg a gyanakvást leszerelte, hogy tizenegy évet tölthessen Tibetben. Az a kolostor, amelyben az encziklopédiát, a Kah-gyur-t s a Szan-gyvr-t őrizték, egy falucskában, Tibet legzordonabb vidékén, tizedfélezer lábnyi magasságban feküdt a tenger színe fölött. Egy franczia utazó meglátogatta Körösit Kanavar tartományban és leveléből tudjuk meg, hogy milyen fáradság árán, milyen viszonyok között ajándékozta meg a tudományt a tibeti irodalom ismeretével. »Kanun faluban (ahol emlékét Hedin Szven szerint ma is tisztelettel őrzik) találtam őt kicsi, de érdekes viskójában, könyvei között, a legjobb egészségben. A tél ott mindig kegyetlen. Az utolsó télen (1828-ban) íróasztalánál ült tetőtől-talpig gyapjúruhába burkoltan és dolgozott reggeltől estig tűz nélkül, egy pillanatot sem engedve a szórakozásnak. Tápláléka az ottani szokás szerint készített zsíros tea. A karumi tél zordonsága azonban eltörpül, ha a zaníkári telekkel hasonlítjuk össze, ahol Csorna egy évet töltött, s ahol kilencz négyszöglábnyi szobájában három-négy hónapon át a lámával és szolgájával el volt zárva. Szobácskájukból nem lehetett kimozdulni, akkora volt a hó, s a hőmérő állandóan tíz-tizenhat fokot mutatott a zérus alatt. Ott ült Csorna ködmenébe burkoltan, kezeit ölébe téve, s ilyen helyzetben olvasott reggeltől estig tűz nélkül. Mécsese nem volt, tehát éjjel nem olvashatott, kigoszolyája a puszta föld, utalma a roppant hideg s a viharok ellen a puszta falak. A hideg akkora, hogy kezét alig vehette ki a takaró alól, hogy fordítson a könyv lapján. A zantkári klímáról fogalmat adhat az, hogy ott a nyári solstitium napján is nem ritkán hó esik. Ilyen helyzetben gyűjtött és magyarázott Csorna negyvenezer tibeti szót. Mestere, a láma, igen tanult férfi, arcza állandóan komoly, magatartása méltóságteljes, külseje zsíros és alázatos. Csorna olyan, aminőnek az ókori prófétákat festik, olyan egyszerű, annyira igénytelen, annyira nem érdekli semmi munkáján kívül. Már negyvennégy kötetet olvasott át az encziklopédiából. Kissé levert, mert elhagyottnak képzeli magát.« Az elhagyatottság talán nem is merő képzelgés olyan helyen, ahol a tél állandóan tizenhat fokos hideggel kilencz hónapon át tart. AZ ÚJSÁG Péntek, 1909. április 16. BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház ma délelőtt tizenegy órakor ülést tartott. Justh Gyula elnök bemutatta a főrendiházban legutóbb letárgyalt és visszaküldött törvényjavaslatokat, amelyeket már most szentesítés végett a király elé terjesztenek; bemutatta ezután a választ váró interpellációk sorozatát, amelyek között kétháromévesek is vannak. Bozóky Árpád szót kért a házszabályok alkalmazása miatt. Kormányválság fenyeget s a kormány most sem akar eleget tenni házszabályszerű kötelességének. (Felkiáltások: Nincs kormányválság, nem is lesz !) A házszabályok megkövetelik, hogy a kormány tagjai harminc napon belül válaszoljanak az interpellációkra. Ez a Wekerle-kormány uralkodása óta egyetlen esetben sem történt. Alkalmazza az elnök a házszabályokat a kormánynyal szemben is azzal a szigorúsággal, melylyel azoknak az ellenzékkel