Az Ujság, 1909. október/1 (7. évfolyam, 232-244. szám)
1909-10-01 / 232. szám
.mm Katolikus kongruatanács. A király főkegyúri jogánál fogva a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvény végrehajtása czéljából »országos katolikus kongruatanács« néven állandó bizottságot rendelt ki. Ennek feladata a mindkét szertartású katolikus világi alsó papság kongruaigényének évenkénti megállapítása, valamint a katolikus kongruaszükséglet fedezésére egyházi forrásokból eredő járulékok kezelésének ellenőrzése s a kongruatanács elnöke a mindenkori közoktatási miniszter. A tanácstagok száma az elnökön kívül 15 , ebből négy tagot a nagyobb egyházi javadalmak képviseletére a püspöki kar küld ki a nagyobb egyházi javadalmasok közül, a magyar vallásalap képviseletére öt tagot, az államkincstár képviseletére pedig hat tagot a közoktatásügyi miniszter előterjesztésére három évre a király nevez ki, az utóbb említett hat tag közül egyet a pénzügyminiszter meghallgatása mellett. A király a kongruatanács tagjaivá október elsejétől számítandó három évi időtartamra kinevezte : a magyar vallásalap képviseletére Dedek Crescens Lajos tiszteletbeli udvari káplánt, egyetemi könyvtárőrt, Simonyi Semadam Sándor dr. országgyűlési képviselőt, SzabóJenő nyugalmazott miniszteri tanácsos, főrendiházi tagot, Timon Ákos dr. miniszteri tanácsos, egyetemi nyilvános rendes tanárt és Zichy János gróf belső titkos tanácsos, országgyűlési képviselőt, továbbá az államkincstár képviseletére Bakonyi Géza pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsost, Majláth József gróf belső titkos tanácsos, főrendiházi tagot, Huffy Pál dr. miniszteri tanácsost, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelőjét,Sághy Gyula dr. udvari tanácsos, országgyűlési képviselőt, a budapesti tudományegyetem rektorát, Széll Ignácz belső titkos tanácsos, nyugalmazott államtitkárt és Szmialovszky Valér dr. trencsén megyei főispánt, a vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig e tanácsba előadóvá .Wolff Nándor dr. miniszteri segédtitkárt, a katolikus közpronti kongrua-bizottság jegyzőjét, rendelte ki. Az Országos Református Lelkész-Egyesület Debreczenben ma folytatta tanácskozásait. Nagy István az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtása ügyét ismertette. Ajánlotta, hogy a kongresszus keresse meg a református, evangélikus és unitárius egyházakat, járuljanak együttesen az uralkodó elé és mutassák fel előtte az 1848. évi XX. törvénycikk'13. §-ának záradékát, kérve annak értelmében a meghallgattatást; emlékiratban forduljanak a kormányhoz és a törvényhozáshoz ugyanazon kéréssel, és ha e tényezőktől a meghallgattatásra nézve biztosítást vettek, azonnal hivassanak össze a zsinatok. A zsinatok ezután az összes szükséglet kielégítését egybefoglaló segélyezést sürgessék meg a törvény alapján, mely nem egyesek,hanem az egyházak szükségleteinek fedezését rendeli el. A tárgyhoz többen szóltak hozzá. Balthazár Dezső elnök kijelentette, hogy a határozat mellett a volna ennek a váratlan kitüntetésnek, de most lesújtott, mert hosszabb időre,el kellett válnom a leánykáktól és épp olyankor, amikor szükségük volt rám, mint valami második anyára, aki saját anyjuk gonoszságával szemben is megvédelmezi őket. De a parancs parancs és én nekem engedelmeskednem kellett. Elutaztam. Az angolnak elkezdtek a könyei peregni, mint akkor, három évvel ezelőtt, amikor a hajóhídon búcsút vett az Albert-leányoktól. De erőt vett magán és folytatta : — Hónapokig volam távol, de minden éjjel imádkoztam, hogy Lucienek és Margotnak ne essék semmi baja, míg távol vagyok. Levelezésben voltam velük és valahányszor gyermekiesen finom soraik megérkeztek messze Indiába, végigcsókoltam Lucienek és Margótnak a betűit, mert mennél távolabb voltam tőlük, annál jobban egyesültek a lelkemben, úgy szerettem őket, ahogy édesanya szerethetné csak őket és úgy imádtam őket, mintha mind a kettőnek a vőlegénye volnék. Ők szorgalmasan írtak nekem mindaddig, míg egyre ritkább és hidegebb lett a levélváltás. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már elmúlt egy hónap anélkül, hogy a leányoktól levelet kaptam volna. Türelmetlenségemben már el akartam utazni, amikor végre levél jött, Margót kezeirásával. Épp egy lámpáshoz értek, az angol kivette a tárczájából a levelet, amely hajtásaiban már foszladozni kezdett és fölolvasta : »Kedves Bobbynk, — így kezdődött a levél — végtelenül szomorú hírt kell veled közölnöm. Szegény édesanyánk nem él többé. Tegnapelőtt húzták ki holtan a tengerből, az úszók részére fentartott helyen. Közölnöm kell veled egy másik hírt is, amely talán az előbbivel összefüggésben van. Lucie egy héttel ezelőtt váratlanul elutazott Paddyvel. Minden valószínűség szerint Amerikába mentek. Most egyedül vagyok itt és senki sincs mellettem, hogy ezekben a szomorú órákban vigasztalna. Oh Bobby, miért is hagytad el a te »báránykáidat«. Széttépte őket a farkas. Szomorú üdvözletet küld neked : Margót.« Az angol szavait, mialatt felolvasott, könyek olvasztották föl, úgy hogy alig lehetett érteni. De összeszedte magát és folytatta : — Ez a levél többé nem hagyott nyugodni Indiában. Egy hét alatt kieszközöltem, hogy kegyelemből családi ügyek miatt ,szabadságra bocsátottak. Az első kereskedelmi hajóval Európába utaztam. A hosszú uton eleget találgathattam, hogy mi annak a drámának az oka, amely a folkestonei báránykákat sújtotta. Rögtön sejtettem, hogy a szomorú esetet Paddy hűtlensége idézte elő. Először magába bolondította az anyát, aztán megszöktette a leányát. Albertné, aki nagyon szerelmes volt Paddybe, nyilván nem tudta túlélni csalódását és a tengerbe ölte magát. Alig vártam, hogy végre megtudjam az igazat Folkestonéban. — Végre megérkeztem — folytatta az angol némi szünet után — és a szívem elviselhetetlenül dobogott, mialatt Margóthoz siettem. A leány, amint meglátott, sírva fakadt és nem tudott egyetlen érthető szót sem elsóhajtani. Rám borult és hoszasan könyezett a vállamon. Amikor végre fölocsúdott, elmondta, hogy mi történt. Jól sejtettem: Paddy elvetemültsége idézte föl a családi drámát. De ez még nem volt minden, ami rám várakozott. —’Éreztem. — sóhajtotta az angol — hogy Margóival szemben kötelezettség terhel. Bár a szívem inkább Luciehez fűzött, az is bizonyos volt előttem, hogy Lucien kívül csak egyetlen nő van a világon, akinek föl merném ajánlani a hűségemet és ezt Margót. Láttam, hogy a leány végtelenül ragaszkodik hozzám, sőt éreztem, hogy jobban szerelmes belém, mint amennyire viszonozni tudtam. Nem volt semmi okom, hogy sokáig haboztam: megkértem Margót kezét és ő szótlanul a nyakamba borult, nagy boldogságában még »igen«-t sem tudott mondani. Soha szerelmesebb, odaadóbb nőt, mint Margót még nem láttam. Megvallotta, hogy már régóta szeret titokban és nagyon fájt neki, hogy én jobban hajlottam Luciehez. Szinte örültem, hogy a szomorú fordulat végre mégis Margot-t hozta a károlyiba, akinek kristályhűségére életem várát akartam építeni. — Csak az volt feltűnő, — beszéltem tovább Bobby — hogy Margot egyre hozzahalasztotta egybekelésünk napját. Mintha félt volna attól a boldogságtól, hogy végre feleségem lehessen. Faggattam, kérleltem, de ő elzárkózott előlem és egyre titokzatosabb lett. Addig könyörögtem neki, míg végre meg nem mondta a teljes igazat. Emlékszem halovány arczára, csüggedt karjaira, egész élettelen mivoltára, amelylyel a nagy vallomást megtette : »Ó, Bobby, — mondta Margót — miért is hagytál el bennünket, szegény báránykákat ! Tudtad, hogy a farkas már ott ólálkodik a kertben és senki sincs, aki vigyázna ránk. Nálunk kellett volna maradnod, akkor még mindig boldogok lennénk ... Amint elmentél, Paddy nemsokára elhanyagolta az édesanyámat és egyedül nekem udvarolt. Én utáltam, megvetettem, gyűlöltem, de ő törhetetlenül és makacsul ragaszkodott hozzám. Azt moncta, hogy megöli magát, ha nem leszek a felesége. «I Péntek, 1909. október 1. A, STFISACJ3 szekularizáczió követelése az elnöki felszólalások,ban, valamint a jelentésekben minden kellő’alka-lommal a kongresszus helyeslésével megtörtént s ez irányban nagyszabású társadalmi és politikai mozgalom is folyik és az elnökség is eljár a kérdésben, mégpedig sokkal nagyobb eredménynyel, mint amennyit a javaslat kiván. Sütő Kálmán a lelkészek fizetésrendezésének kérdésével foglalkozott. A kongresszus határozatképpen megújította e tárgyban hozott eddigi határozatait. Szakács Albert az egyházalkotmány hiányairól és reformjáról tartott előadást. Balta Endre a lelkész - árvák Kálvineuma ügyét ajánlotta a kongresszus figyelmébe, s az indítványt elfogadták. Nagy Vincze egy pénzintézet alapítását ajánlotta. A kongresszus ennek tárgyalását a szövetkezeti bizottsághoz utasította. Új ügyosztály a honvédelmi minisztériumban. A király hozzájárult ahhoz, hogy a honvédelmi minisztérium 15. osztályát kétfelé válaszszák és hogy e két osztályból egy tábornok-hadbíró vezetése alatt új "Igazságszolgáltatási osztályt szervezzenek és hogy a honvédhadbírák tisztikarának tényleges állományát két századoshadbíróval növeljék, valamint hogy a már fennálló tábornok-hadbírói állások egyikére egy negyedik rangosztálybeli tábornok-hadbírói állást szervezzenek. Se fölmentés, se megbizás. — Wekerle és Kossuth kihallgatáson. Kormányon vagy ellenzékén. Alkotmánypárti kopogtatás. — A miniszterelnök ma kihallgatáson volt a királynál. Az audienczia sem a kormány lemondásának elfogadására, sem a kormány újabb megbízatására nem vezetett. Ha a király tudomásul vette is a lemondást, az ebből következő elhatározást azonban, talán éppen Wekerle tanácsára, minden irányban fentartotta, legalább addig, míg Kossuth Ferenczet szombaton meghallgatja. Ennek minden kijelentés, vagy dekrétum nélkül se lehet más folyománya, mint hogy egyelőre a mostani kormány viszi tovább az ügyeket. Beavatott helyeken azonban azt hiszik, hogy a király végleges elhatározása csak a jövő héten következik be és hogy Kossuth Ferencz szombati audiencziája se hozza ideg a döntést s igy a képviselőháznak a jövő keddi ülésen újra el kell napolnia magát. Ha a mostani pártokkal, vagy ezek valamelyikével történik a megoldás, akkor a jövő hét végén meglesz az új kormány, ha ellenben a király se Wekerle Sándornak, se Kossuth Ferencznek a kibontakozási tervét nem fogadja el, akkor a válság legalább két hétig eltart, mert a király több más politikust is meghallgat. Itt ismét Lukács Lászlót emlegetik, mint homo regiust, vagy mint miniszterelnököt; azt is tudják némelyek, hogy Lukács legutóbb kihallgatáson járt a királynál, sőt Aekrenthal gróf külügyminiszterrel is értekezett ; e híreket azonban minden illetékes faktor megcáfolja. Lukács — ahogy bennünket értesítenek — a maga misszióját ugyan nem tartja végleg befejezettnek, de akcziója ezidejűleg teljesen szünetel. Bécsi irányadó tényezők — így szól a mai kihallgatáshoz fűződő egyik híradásunk— abban bíznak, hogy sikerülni fog a hatvanheteseknek a függetlenségi párttal való kooperációját valami megváltozott formában biztosítani. Itt olyan kabinet alakítására gondolnak, amelyben a hatvanhetes pártok mellett a fügetlenségi párt az eddiginél erősebben volna képviselve. Ennek a koalíciós kabinetnek elnöke Kimen-Héderváry gróf volna, aki a belügyi tárcát is elvállalná, pénzügyminiszterré pedig Návay Lajost, a képviselőház eddigi alelnökét neveznék ki. A függetlenségi pártot és vezérét azzal rekompenzálnák, hogy bizonyos idő múlva Khuen-Héderváry gróf lemondana az elnökségről és a király Kossuthot nevezné ki miniszterelnöknek. Az ilyen minisztérium kinevezésével a király lényegében visszatérne Lukács László javaslatára, azzal a különbséggel, hogy fentartaná annak a lehetőségét, hogy a függeltenségi párt vezére maga lépjen bizonyos idő múlva a kabinet élére. Más bécsi információk is arra vallanak, hogy a koalíció két legnagyobb pártjával szeretnének elsősorban kísérletezni. Ezeknek egyike azonban, a függetlenségi tábor, ilyen kibontakozásról hallani sem akar, neki függetlenségi minisztérium kell, vagy legalább is olyan, amelynek minden tagját ő dirigálja. A Wekerle-féle megoldás tehát itt vörös posztó, amelytől némelyek szinte megvakultan futkosnak az ellenzéki kolompokkal, a legindulatosabban tiltakozva az ellen is, hogy Kossuthot megelőzőleg tekerje a maga plánumát