Az Ujság, 1913. április/1 (11. évfolyam, 77-89. szám)
1913-04-01 / 77. szám
, mindez új szükségletek fedezetére óriási összegek kellenek. Tényleg megdöbbentő összegekről van szó. Elsősorban egyszer s mindenkorra egy milliárd márkát követelnek a német nemzettől. Minden tízezer márkán felüli vagyonból fél százalékot, az ötvenezer márkán felüli jövedelmekből két százalékot követelnek. Ezek az öszszegek három évre elosztva lesznek behajtandók. E vagyoni adó alól az uralkodóházak tagjai sem vétetnek ki. A hadiköltségek emelkedése pedig oly mérvű, hogy 1915-ben már állandóan 186 millióval nagyobb lesz az ideinél. Ha meggondoljuk, hogy a német birodalom a legutóbbi létszámemelés óta másfél milliárd márkát költ évenként hadseregére, oly óriási katonai terhek perspektívája tárul elénk, hogy szinte szédületes. Hogy Németország, amelyet az angol-franczia politika körülkeríteni szeretne, a katonai versenyben a végsőig kész menni pozicziójának védelmére, nagyon is érthető. Németországnak roppant érdekei vannak szerte a világban, amerre csak a német tőke és vállalkozás meggyökeresedett. Félelmetes ellenfele az angol, mely a német gazdasági versenyt saját bőrén érzi s a tengeren való hegemóniát semmi áron nem koczkáztatja. S épp oly félelmetes másik ellenfele, a franczia, mely egyrészt gyanakvásból, másrészt revanche-ösztönből iparkodik haderejét fokozni. Két ily hatalmas ellenféllel szemben Németország kénytelen állandóan fegyverkezni s oly készenlétről gondoskodni, mely a német határon belül a biztonság érzetét fentartja, a határokon túl pedig a német ipari és kereskedelmi érdekeket védi. Arra a nagy katonai erőfeszítésre, a melyet most tesz a német birodalom, a saját külön ellenségei kényszerítik. S ezért tartjuk mi oktalannak és erőszakoltnak bizonyos német birodalmi lapok czélozgatásait a mindent, ami a szívemet nyomta. Elmondtam, hogy szerencsétlennek látom a legszebb szerelmi frigyet, amit valaha életemben láttam, s féltem Bartos Endrét, akinek a legnagyobb boldogságot kívántam volna. Az öreg az egész idő alatt hallgatott. Csak bólogatott a fejével. Egyszer tagadókig, máskor helyeslőleg, — fölváltva-Csak úgy éjfél felé szólalt meg, amikor én már kifogytam a szóból: — Egész jó szemed van, fiú, hogy így megláttad a dolgokat. Jó szemed van. Azt csakugyan elhinné neked mindenki, hogy nem az asszony fedezte fel a bacillus vitae-t, hanem a fiam. De mit érnél vele ? S mit érnék vele én, ha a segítségedre mennék ? Akkor boldogabbak volnának talán a fiú és az asszonya ? Vagy jobb volna a világ sorsa ? Vagy nézne ki belőle valakire valami nagyobb haszon, vagy előny ? Semmi. Még rosszabb volna minden. — De így elpusztul Endre. Emészti magát, marja magát és félti az asszonyát. — Nem nagy baj az, fiam. Férfiembernél sohase nagy baj, ha a vágyai, az ambícziói, a törekvései hajótörötten hullnak alá. Meg lehet az ilyet szokni. Azt hiszed, én falusi doktornak készültem? Azt hiszed, hogy nem voltak magasabb vágyaim és törekvéseim ? De hát idekerültem, idetörődtem. A fiam is bele fog törődni abba, hogy nem lesz belőle nagy ember, hanem megmarad kis embernek. — És mi történik, ha az asszony elszakad mellőle ? És elviszi a boldogságát, elviszi a vagyonát és elviszi a hírnevét. : — Az már egy kutya, fiam. Aki szereti a feleségét, annak egészen mindegy, hogy mi mindenét viszi a nő magával. Csak abban van a hiba, hogy elhagyja. Ha az asszonyt szereti, az hiába adná vissza a dicsőséget, hiába adná hármasszövetség haderejének a némethez képest elmaradott voltára. S nem tiltakozhatunk elég erélyesen az ellen, hogy majdan nálunk is ezzel érveljenek esetleg újabb létszámemelés érdekében. Mert bár nincs írott szerződés a hármasszövetségi hatalmak katonai erejének arányáról, az az okoskodás, hogy egyik vagy másik szövetséges nagyobb rizikójának terheit a másik szövetséges is ugyanazon arányban tartozik fokozni, józan észszel el nem fogadható. A mi katonai készenlétünk a számbavehető kényszerrel szemben egészen más mérleget ad, mint Németországé. A szövetségi kötelezettség alapja a szövetségi hűség, amely valamely félnek megtámadtatása esetén a becsületes, teljes erővel való helytállásban nyilatkozik meg. De nem kulminálhat abban, hogy oly teherfölösleget rójjon a szövetséges társra, amely az ő védelmi rizikójával nincs arányban. Különösen figyelembe veendő ez a körülmény most, amikor remélhetőleg a balkán kérdés hosszú időre elveszti azt a régi, fenyegető jellegét, mely számunkra a haderő fokozását elsősorban parancsoló szükséggé tette. Ha a balkán békét sikerül nyélbe ütni s az új balkán területeken megindul a békés kulturmunka, évek hosszú sorára szinte kizártnak tekinthető oly komplikáczió, amely minket katonai akcióra indíthatna. A balkán kérdés letűnésével óriási mértékben csökken a mi háború-rizikónk, holott Németország helyzete változatlan marad Franczia- és Angolországgal szemben. A mi haderőnk teljesen elegendő a mi összes, számbavehető érdekeink védelmére, beleértve nagyhatalmi pozíciónkat is. Katonai túlterhelést pedig csak azért, hogy Németország a maga kénytelen terhét ne teljes mértékben viselje, nem vállalhatunk. Vissza kell tehát utavissza a nagy vagyont, a nagy hírt, semmi se kellene neki, semmi se tenné boldoggá, semmi se elégítené ki. A férfi le tud mondani mindenről az asszony kedvéért, de nem vigasztalja meg semmi az asszony hiányáért. Az öreg koccintott, ivott és tovább beszélt : — Rusztikusan beszélek, fiam, ne törődj azzal, amiket mondok. Az se fontos, hogyan mondom. Csakhogy furcsa. Isten teremtése az asszony. Látod, itt van a fiam. A felesége híres asszony, nagy asszony, tüneményes aszszony. Az életből egyenesen belemegy a világtörténelembe. Nagyobbra viszi, mint valaha asszony a világon. Az mindegy, hogy a maga érdeméből-e, vagy a máséból. Azt az asszonynál sohase nézi senki, legkevésbé ő maga. A fődolog az, miképp tud nagy lenni. Ha fölényesen, előkelően, nagyszerűen csinálja, ha szép, okos, ragyogó és finom, senki se nézi, hogy szakácsnő volt-e, mielőtt királynő lett, s ki áll a háta mögött, aki sugdos neki, igazítja a gépezetét, kigondolja a gondolatait. A nőnek mindent megbocsát az ember, ha szépen tud ragyogni. — Persze. De nem is a nőről van most szó, aki nagyszerű és pompás és gyönyörűen él és boldog ! Az uráról van szó, akit az ő nagysága eltörpít, züllésbe kerget, megront. — Ide akartam kilyukadni én is. Hogy milyen furcsa az asszony az ember életében. Akkor is megrontja a férfi életét, ha szörnyen nagyszerű, akkor is, ha roppantul szimplex és közönséges. A fiam nem mer a feleségével mutatkozni, nem mer a közelében maradni, nem mer a diadalaiban osztozkodni, mert fél, hogy megvetik és lenézik érte, hogy élősködőnek tartják, hogy olyannak nézik, aki a felesége dicsőségében sütkérezik. Én meg azért nem merek emberek közé menni, azért nem megyik sitanunk a német birodalmi sajtó burkolt ezérzásait s eleve állást kell foglalnunk a monarchiánk katonai köreiben esetleg mutatkozó hajlandóság vagy kísérlet ellen, amely a német katonai terhek nagymérvű emelését ürügyül akarná felhasználni a mi katonai terheink fokozására. Több mint tiz esztendei keserves parlamenti és politikai küzdelem árán megoldottuk végre a katonai kérdést. Annak most hosszú időre nyugodnia kell. AZ UJSAO Kedd, 1913. április lj BELFÖLD. = Az osztrák miniszterelnök a királynál, Bécsből jelentik . A király tegnap délelőtt hosszabb különkihallgatáson fogadta Stürrigh gróf miniszterelnököt. = Az adótörvények. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a király az adótörvények életbeléptetésének elhalasztásáról szóló törvényt szentesítette. Egyidejűleg közli a hivatalos lap a pénzügyminiszternek körrendeletét is az 1913. évi egyenes adók kivetése tárgyában. A rendelet szerint azok a körrendeletek, melyeket az új adótörvény végrehajtása ügyében előzetesen a pénzügyminiszter kiadott, hatálukat vesztik. Egyben elrendeli a pénzügyminiszter a folyó évre az egyenes adók kivetését a régi eljárás alapján s részletes utasítást ad a pénzügyigazgatóságoknak az adókivetési előmunkálatokra és az adókivetésre vonatkozólag. A bírósági restancziák csökkentése. Az uj polgári perrendtartás legkésőbb 1914. évi szeptember 1-én életbe lép. Hogy a bíróságoknak, különösen a Curia polgári szakosztályának nagymérvű hátraléka a minimumra csökkenjen, Balogh Jenő dr. igazságügyminiszter a szükséges szervezeti és eljárási intézkedések tárgyában mára szaktanácskozást hitt össze, amelyen a Curia elnöke, másodelnöke és tanácselnöke, valamint a koronaügyész tettek javaslatokat. Különösen három olyan indítvány került szóba, amely a Curia hátralékának apasztására alkalmasnak mutatkozik. Az egyik a Curia bírói munkaerejének növelése és pedig számfeletti hirák kinevezése, vagy kiváló jel veled Pestre, azért fogok ebben a hitvány Kövesben nyomorultul eltengődni, mert elvettem a szegény Marikát, a gazdasszonyomat. Mit csináljak vele. Elvinni nem tudom, itthagyni nem akarom , pompázni vele nem lehet, szégyenkezni miatta nem szeretnék. Eltemetem magamat miatta, mint a fiam eltemeti magát az ő nagyszerű asszonya miatt. Az asszony akkor is rossz, ha igen nagy, akkor is rossz, ha igen kicsi. Se királynő ne legyen, se szolgáló a magunkfajta embernek a hitestársa. Aki nagyon fölmegy, éppen olyan roszszul jár, mint aki nagyon leszáll. Igazi boldogság csak az egymáshoz illők közt terem meg. Úgy van az, hogy aki mindig fölfelé néz, az keresztülbukik minden kődarabon, aki mindig lefelé néz, az egyre beüti a fejét a gerendákba. Az öreg töltött mind a kettőnknek. Jó borvizes karczos mellett töltöttük az időt hajnalig. Egyre kocczintgatva. Most megint összeütöttük a poharainkat, s a vén doktor nagy kortyot nyelt. Hogy megnedvesítse a torkát a hosszú beszéd után. Aztán folytatta, mintha önmagával vitatkoznék ! — Nem lehet felnőtt, okos ember dolgába beleavatkozni. Tudom én azt jól. Mit mondhatnék én olyat a fiamnak, amit ő maga ne gondolt volna végig ? Semmit. Mit mondhatna ő nekem, amit én már régen nem éreztem volna ? Semmit. A harmadik, a negyedik, az ötödik mindig csak komplikálja a helyzetet. Tudod, fiam, mindig úgy van, hogy az ember azt gondolja, hogy csak maga ismeri, maga tudja, maga látja a saját helyzete fonákságát. S amíg így van a dolog, addig mindig remélhető, hogy valahogy majd csak rendbe jön, kitisztul, elsimul. De amikor kiderül, hogy mások is tudják, mások is látják, hogy az emberek beszélnek róla, hogy közszájon forog.